Észak-Magyarország, 1979. március (35. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-23 / 69. szám
ESZAK-MAGYARORSZAG 4 tV/V. maicius o,, penusK Budapest, 1919 Kun Béla és Bokányi Desző beszél március 23-án az Országház téren tartott több százezres népgyülésen. Múltra emlékező rajzok Borsodi művészek a Tanácsköztársaságról A kerek évfordulóra, a Tanácsköztársaság 133 dicső napjára a kiállító művészek széles skálán reagáltak. Volt, aki tematikus szálhoz nyúlva, a történelmi eseményekből ragadott ki mozzanatokat, volt, aki rajzain sajátos szimbólumokat alkalmazva gazdagította a szocialista képzőművészet jelképeit, volt, aki illusztratív hangnemben alkotott és volt, aki az általános emberi tanulságait tömörítette képi egységgé rajzain. Egy biztos: minden művész a saját világán belül, a saját nyelvezetét használva oldotta meg feladatát. Ami nagyon lényeges, zömében minden erőltetés nélkül, szabadon, bátran. Nem véletlen az előbbi mondat hangsúlyozása, hiszen volt elég példa arra a múltban, hogy egy ilyen direkt politikai töltésű pályázatra milyen sok erőszakolt mű érkezett. Az alkotások közül ki kell emelnünk Lenkey Zoltán lapjait, elsősorban a Bukás I. c. rajzát. Lenkey meditativ érzékenységgel, bravúros kompozíciós megoldással érzékelteti az esemény tragikumát úgy, hogy egyben ez a konkrét mozzanat általa megelevenítve (ló és lovasa) szimbólum erejűvé válik a végest feloldva a történelem progresszív folyamatában. A Tanácsköztársaság művészeinek, az aktivistáknak lendületes erejű és tömörségű műveit idézi meg Seres János Tüntetés c. lapja. Seres anélkül, hogy önmaga világán belül engedményeket tenne, képes eszköztárával úgy bánni, hogy rajza megtelik feszülő erővel, forradalmi töltéssel. A figurák kemény ritmusú tömeggé torlódva szinte ki akarnak lépni a kép keretein. _A Háború c. lapján ugyanez a tömeg halált vállaló tragikumát bontja ki előttünk, — előző lapjával ellentétben —, a formák horizontális lüktetésével. Minden illúziótól és illusztratív mozzanattól mentesen, tanulságos tőmondatokkal idézi meg a múltat. Hasonló tömörség jellemzi Pető János lapjait. Ö is mentes a túlbeszélő pátosztól. Egyik legszebb mozzanata az emlékezésnek az ő két rajza. Feledy Gyula a tőle megszokott bravúrral megrajzolt lapjaival a kiállítás magját alkotja kollekciójával. A piakát is az ő munkáját dicséri. A kiállításon nemcsak grafikusok vesznek részt. A festők mellett egy szobrász, Szanyi Péter is szerepel rajzával. A Balaton felé négy napra c. krétarajza érzékenységével jól példázza, hogy a rajzeszköz a nem „specialista” kezében sokszor elfogulatlanabb, igazabb hangnemet előidéző lehet. A kiállítás összességében méltó a jubileumhoz. A kiállítás sikerének részeseiként meg kell említenünk Mezey István lapjait, Barczy Pál tusrajzait, Lu- kovszky László, Máger Ágnes, Teliinger István, Mazsa- roff Miklós és Koncz József munkáit. . Dobrik István ' Az ALFÖLDI KŐOLAJ. ÉS GÁZIPARI GÉPGYÁR (Orosháza, Bajcsy-Zs. úl 41. Pf. 85. 5901.) az Orosházán létesítendő korszerű acélöntödéjébe üzemvezetői beosztás betöltésére pályázatot hirdet. Pályázati feltételek: , 1. Kohómérnöki, vagy metallurgiai szakos üzemmérnöki képesítés. 2. Legalább 5 éves acélöntődéi termelésirányítói -vezetői gyakorlat. A munkakör azonnal betölthető. A pályázatokat — részletes önéletrajzzal — a fenti címre kérjük megküldeni. Miskolc — INvizsnyij Tagi! — Miskolc Fazekas György // • Van Miskolcon egyetem nagy Kerülője Lj kötet a lények és tanúk sorozatban Amikor három évvel ezelőtt a Magvető Kiadó Tények és tanúk sorozatában megjelent Fazekas György Miskolci toronyóra című kötete, érthetően nagy érdeklődést keltett. Elsősorban Miskolcon, de értesülésünk szerint, szerte az országban is. Az érdeklődést mindenekelőtt az indokolta, hogy a miskolci születésű, neveltetésű, újságírói, közéleti pályáját itt kezdő, a felszabadulás után ide visszatérő, az élet újraindításában aktívan közreműködő, majd a későbbiekben rendkívül érdekes és fordulatos életpályát bejárt szerző roppant érzékletesen tudta megidézni a két világháború közötti Miskolc légkörét, különösképpen belvárosi, polgári életét, színházi világát. De ezeknek hátterében egy sokkal szélesebb kép rajzolódott fel, ha halványabban is Miskolc városáról, életének távolabbi területeiről. Külön érdekessége volt annak a könyvnek, hogy sajátos szemszögből láttatta azt a világot, idézte jellegzetes alakjait. A Pannónia kávéház pamlagjá- ról szemlélődő újságíró apróbb és nagyobb megfigyelései mindmegannyi adalék a várostörténethez. A Miskolci toronyóra némely megállapításával, a benne szereplő egyes személyek magatartásának értékelésével a megjelenéskor vitázni kényszerültünk, de egészében értékes, hasznos, magát jól olvastató, sok helyiismerettel gazdagító műnek kell tartanunk, amelyen átsugárzik írójának személyisége, a megírt élmények személyességének melege. A Tények és tanúk sorozatban jelent meg most Fazekas György újabb kötete Miskolc—Nyizsnyij Tagil— Miskolc címmel. Ez a kötet mintegy folytatása az előzőnek, s ebben azt a néhány esztendőt írja meg a szerző, amikor 1942. nyarán bevonultatták munkaszolgálatosnak, megélte a voronyezsi áttörést, majd azon igyekezett, hogy szovjet hadifogságba essék; mint fogoly elvégezte az antifasiszta iskolát, bekapcsolódott a politikai munkába és a szovjet hadsereg katonájaként veit részt hazája felszabadításában. Kevéssel Miskolc felszabadítása után mór itthon járt, nagy kerülővel visszaért, leszerelt, bekápcso- lódott az új élet megteremtésébe, és éppen lapunk 1945- ös elődjének, a Szabad Magyarországnak lett a felelős szerkesztője. A további élet- útjáról már keveset árul el ez a kötet, innen a Szabad Néphez került, és néhány évvel ezelőtt a Magyar Hírlap olvasószerkesztőjeként ment nyugdíjba. A kötetben azonban csak addig követjük, míg nem sokkal az 1945-ös választásokat követően a párt Budapestre szólította. A Miskolc—Nyizsnyij Tagil—Miskolc című kötet bevezetőjében, Magam mentsége címmel arról ír Fazekas, hogy emlékeket rögzít, visz- szaálmodva magát a megírt időkbe és nem történelmi pontosság a célja, hanem csak a légkör, a. gondolatvilág, a körülötte zajlott események . valóságának a felidézése. Nem ítélkezni, csupán emlékeztetni akar. E kötet rendkívül izgalmas, a benne megírt szűk négyesztendei időszak roppant történelmi eseményekkel gazdag, roppant gondokkal terhes. Ezek a fordulatok, terhek az egyénre is le- vetítődnek és így Fazekas György e négy esztendeje meglehetősen híven tükrözi a kor legjelentősebb történelmi eseményeit, fordulatait is. De éppen, mert egy meglehetősen ismert korról van szó, olyanról, amelyet, mint Fazekas is jelzi, történelmi munkák, regények, drámák, novellák, filmek, televíziós művek, a legkülönbözőbb szintű történelmi munkák már feldolgoztak, Fazekas minden jó szándéka, mondatainak cáfolhatatlan igazsága mellett is kevéssé feltűnő ez a könyv, mint a korábbi. Ahogyan ő a Miskolci to- . ronyórában, egy viszonylag békés életű város életének változásait, a belső élmény erejétől fűtötten felrajzolta, úgy nem telte azt meg senki más. Ez volt a. legnagyobb erénye. Amit mostani kötetében megírt, mór más forrásokból is ismert dolog, és a saját személyes élmények, a sok-sok apró epizód, akár a munkaszolgálatos, akár a hadifogoly életből, bármennyire is személyes ihletésűek, nem képesek felébe kerekedni a máshonnan is ismert, és mindenképpen nagyobb horderejű történelmi eseményeknek. Ezt a háborús visszaemlékezést tagadhatatlanul átszövi Fazekas György egyéni életélménye. Talán egyes epizódokat senki más nem élt meg úgy, mint ő, mégis a nagy események árnyékában ezek nem lehetnek olyan hatásosak, mint ugyanezek a szubjektív visszaemlékezések a Miskolci toronyóra esetében voltak. Pedig bizonyára akadnak a kötetben olyan élmények, például az antifasiszta iskola életéből és más időszakokból, találkozások neves személyiségekkel, amelyeket más még nem dolgozott fel így. Csak példának említhetjük a Szendrö József színésszel való kapcsolatot. Szó sincs róla, hogy Fazekas újabb kötetének bárrrti- lyen erényét is tagadni kívánnánk. Rendkívül olvasmányos most is, amit megírt, Érződik k köteten, hogy a háború legkeservesebb időszakaiban is a gyakorló újságíró éberségével figyelte a körülötte zajló eseményeket, meg önmaga hányódását is a viharban. De a valóságos, nagy történelem nem választható eT semmiképpen — a szerzőnek sem állt szándékában ez! — a Fazekas megélte epizódoktól, rájuk veti árnyékát, és bizonyos mértékig tompítja azok fényét. Ezért érződik úgy, hogy Fazekas első kötete — már említett fogyatékosságai ellenére is — kiemelkedően emlékezetes egyéni élményeket tükröző és egy kort nagyon is sajátosan megfestő emlékezés volt, a mostani, a Miskolc—Nyizsnyij Tagil—Miskolc pedig egy megkülönböztetett figyelemre érdemes kötettel gazdagítja az értékes háborús visszaemlékezések sorát. De egyéni vonatkozásaiban nem éri el elődjét. Ennek ellenére szívesen és örömmel ajánljuk, elolvasásra. Benedek Miklós Előadás a Tanácsköztársaságról A Tudományos Ismeret- terjesztő Társulat Borsod megyei Szervezete és a Magyar Történelmi Társulat Borsod megyei Csoportja rendezésében, 1979. március 26-án délután három órakor Hajdú Tibor, a történettudományok doktora, az MTA Történettud,ományi I nlézeté- nek tudományos főmunka- tórsa tart előadást A Magyar Tanácsköztársaság címmel Miskolcon, a Herman Ottó Múzeum Szabadság tér 3. alatti épületének dísztermében. „A kiművelt emberfők sokasága teszi az ország erejét.'' (Széchenyi István) A Nehézipari Műszaki Egyetemen a hallgatói élet dékáni kézfogással kezdődik, s öt évvel később egy diplomával és rektori kézfogással végződik. Társadalmi, nemzeti igény és elvárás — sőt egyéni érdek is —, hogy a kikerülő — bányász-, kohász-, gépész- mérnökök szakmájuk tudói, értői legyenek és ne zárkózzanak el a humán kultúrától. Mennyire nyitottak az egyetem hallgatói az egyetemes emberi kultúra iránt? Abban a felsőoktatási intézményben, ahol a műszaki műveltség és tudás megszerzése „kötelező tananyag”? Pontosabban: hogyan élnek a hallgatók — a Közművelődési Bizottság és a KISZ biztosította — lehetőségekkel, hogy általános műveltségük színvonalát emeljék? Van Miskolcon egyetem, de nem várhatjuk . el, hogy jellegét megtagadva, humán egyetemként vegyen részt a város kulturális életében. Elvárásaink mércéjét igazítsuk ehhez. S.okan elmarasztalóan „ítélnek” az egyetemisták fölött, figyelmen kívül hagyva az egyetem magányosságát. Miskolc kultúrájának (műszaki és humán) kihatásait, s hogy a. mai (magyar) fiatalság művelődése erősen „disco-centrikus”. Az elsőévesek — kezdjük az elején — adott műveltséggel jönnek az egyetemre, mely meghatározza további érdeklődésüket és igényüket — itt elsősorban a humárt kultúrára gondolok. Egyfelől magukkal hozzák saját, szőkébb (családi) és tágabb (közösségi: városi, falusi) környezetük műveltségét, illetve — másfelől — érettségijükkel megméretett intelligenciájukat. Általában azokról a területekről kerülnek Miskolcra, ahol, a műszaki kultúra szerepé elsődleges. Ideérkezvén belecsöppennek az ország második legnagyobb városának életébe, ahol korántsem e második helynek megfelelő a kulturális élet — Id. Gulyás Mihály: „Hányadik a sorban?” Kritika 1978/1. Hamar megérzik, Budapest nemcsak közigazgatásilag a főváros... Miskolcra, az egyetemre kerülve, a mai fiatalság jellegzetes alakjai maradnak — vagy lesznek. Érdeklődési körük — érthetően — leszűkül : az előadóművészet „egyszerűbb” darabjai, népszerű együttesek koncertjei és a disco. A humán kulturálódás szabad idejük önálló cselekedete. Az egyetem csak lehetőségeket teremt és biztosit. A hangsúly a „csak” szócskán van; a hallgatóknak nem kell, nem kötelező elmenni egy-egy programra, vagy önképzőkörbe, hanem ön-ön kényszerből fakadóan kellene megtenniük a lépéseket a Hétvégi Színház, a Filmklub, a Klubmozi, az író—olvasó találkozó, a hangversenyek stb. felé. Megkülönböztetünk aktív és passzív művelődést. Végletekig leegyszerűsítve: aktívnak nevezi a megnyilatkozással egybekötött befogadást (viták, beszélgetések stb.), passzívnak pedig a csak befogadást. A mai kor, a „gyorsuló idő”, az infor- mációzuhatag nem kedvez az aktív művelődésnek. Az egyénnél a passzív művelődés kerül előtérbe — befogad, de nincs ideje, hogy akcióba lépjen: Az egyetem elsősorban ez utóbbinak megfelelő programokat szervez, biztosít. Tehát a hallgatók műveltségbeni megnyilvánulása nem látványos. S ebből fakad a néhol jogtalan és nem igaz „ítélet”. Azt hiszem, a mostani miskolci egyetemi napok jó alkuimul szolgálnak arra, hogy a' hallgatók bebizonyítsák aktivitásukat és vitalitásukat, mind a város, mind az egyetem kulturális életében. Nem titkolt célja ennek az öt napnak: a hallgatókat még nyitottabbá tenni; tudatosítani bennük, hogy a mérnöknek, nemcsak — a szó szűkebb értelmében — mérnöknek, hanem a szépre, az esztétikusra érzékenynek és politikus szemléletűnek kell lenni. Általános műveltségük színvonalának emelését tartsák szabad idejük állandó feladatának. (Ne csak a MEN-en.) Gondolom, ez nem maximalista követelmény. A szabad idő gazdasági, társadalmi és közéleti kihatásairól, hadd idézzem Marx gondolatát: „A szabad idő — amely éppúgy pihenő idő, mint magasabb tevékenységre való idő — a birtokosát természetesen más szubjektummá változtatja, és az ezután e más szubjektumként lép be a közvetlen termelési folyamatba is.” (gulyás) I
