Észak-Magyarország, 1979. március (35. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-22 / 68. szám
ESZAK-MAGYAKOKSZAG 4 1979. március 22., csütörtök A hét filmjei ~rcr r * / • Ivet új, és egy felújítás Egy kocka a Bogáncs című felújított magyar filmből. A képen Vass Éva és Barsi Béla. A ma kezdődő filmhét három bemutatót ígér, a negyedik, a Miért lett Ii. úr ámokfutó? című NSZK film, amely a filmbarát]' körök há-. lózatában találkozik a közönséggel, egyelőre nem szerepel a borsodi programban. Erről majd későbbi bemutatásakor szólunk, * Szólnunk kell viszont a Bogáncs című, huszonegy évvel ezelőtt gyártott, és éppen húsz évvel korábban bemutatott magyar filmről, amely Fekete István regényéből, Fejér Tamás rendezésében készült, és mint a mai felnőttek emlékezhetnek rá, egy Bogáncs nevű terélőpuli érdekes, fordulatos kalandjainak tükrében enged bepillantást. részben egy juhász életébe, részben' pedig egy vándorcirkusz sokszínű mindennapjaiba. A film szereplői közül Makiár y Zoltán, Barsi Béla, Szabó Ernő, Kiss Ferenc, Kiss Manyi, azóta már nincsenek az élők sorában — természetesen más szereplői ma is megörvendeztetnek új alakításaikkal —. de az első bemutatótól eltelt húsz- esztendő alig- alig öregitetl valamit a filmen. és a mai fiatalok elsősorban, valamint az azóta felnövekedett nézők bizonyára örömmel és tetszéssel fogadják'újra 3ogáncs kutya érdekes kalandjait. * Alighanem igen nagy érdeklődés előzi meg a 2U01 — Ürodüsszeia című angol tudományos-fantasztikus film bemutatását. A sci-finek egyre több a rajongója, jelentkezzék akár regény formájában. akár filmen, vagy egyéb • műfajban. A Stanley Kubrick rendezte film meglehetősen nagy késéssel ért el hozzánk, a benne még fantasztikusnak jelzett egyikmásik mozzanat, jelenség ma már részben valóság, részben a megvalósuláshoz közel áll. A filmtörténet az emberiség hajnalától — attól á mozzanattól, amikor még a félig állat félig ember felfedezi, hogy rontani. ártani, pusztítani is lehet — nemcsak napjainkig, hanem a XXI. századig, amikor már a Jupitert meghódítottuk és azon is túl jutunk valahova a még ismeretlen bolygóvilágban, kíséri nyomon az emberiség történetét. A hangsúly természetesen a Hold-expedíciótól kezdődő -távolabbi időszakon van. Az izgalmas, fordulatos történetet a, sci-fi kedvelői bizonyára örömmel fogadják. * A hét harmadik filmje szovjet alkotók — Varisz Braszla és Gunar Cilínszlcij — munkája. A címe: A tóparti háziasszonya. A Rigai Filmstúdióban készült film egy magányos tanárnő kései szerelmét — amely az adott körülmények között csak múló epizódot, jelenthetett életében — ábrázolja emberi hitelességgel. <bm) 1 LíTEft SZÉNSAVAS ÜDÍTŐITAL Fogyasszon az ön családja is SZTÁR családot! A Magyar Tanácsköztársaság filmetnlékei Még nem hangzottak el Leninnek azóta, sokat idézett szavai, amely szerint valamennyi művészet közül számunkra legfontosabb a film, még évek voltak hátra deklarálásáig, amikor a Magyar Tanácsköztársaság Forradalmi Kormányzótanácsa 1919. április 8-án a világon előszót elrendelte a filmgyártás államosítását, bizonyítva ezzel is, hogy a szocialista forradalom milyen nagy jelentőséget tulajdonít a filmnek, a film nyújtotta tömegkommunikációs és tömegművészeti lehetőségeknek. Mint Garai Erzsi, a Filmkultúra legújabb számában A Tanácsköztársaság film- művészete című cikkében megemlékezik róla, a proletárdiktatúra kikiáltása után két nappal a magyar filmszakma dolgozói mór javasolták a kormánynak a filmszakma szocializálását. A Vörös Újság március 23-i száma ezt kommentálva, többek között azt írja, hogy „az államosítás megnyitotta annak lehetőségét, hogy a proletariátus . .. most hozzájusson minden vállalkozási érdektől ment, tiszta, művészi kultúrához. A művészet nevelő funkciója ... nem állhat a művészetnek a politikai agitáció közvetlen szolgálatába állításából. A művészet feladata nem a társadalmi átalakítás technikájára való nevelés, hanem természeténél fogva az egyént, az egyéniséget nevelik forradalmivá ... vagyis nemcsak érdeklődővé, hanem cselekvővé is .. A film megújulása — jellegénél fogva — a híradófilmekben kezdődött. A Tanácsköztársaság időszakában, mint a forradalom heti filmhíradója, elkészült 20 Vörös Riport Film, amelyet az ellenforradalmi rendszer huszonöt éven keresztül szigorúan elzárt, illetve „bűnjelként” és „bizonyítékként” használt baloldali mozgalmakban résztvevők ellen. E híradók sorában maradt fenn az 1919. március 23-i, az Országház előli lezajlott politikai nagygyűlés, amelyen százezrek ünnepelték a proletár- diktatúra megszületését; így maradt fenn az első szabad május elseje; a június 24-én kirobbant ellenforradalmi puccskísérlet leveréséről szóló híradás és sok egyéb. A filmkészítéssel párhuzamosan a filmelméleti munka is megkezdődött, élénk vita bontakozott, ki a film társadalmi szerepéről, művészeti sajátosságáról, perspektívájáról. Harmincöt új játékfilm forgatását tervezték, azok közül húsz 1919. július 20-ig el is készült. A Tanácsköztársaság 133 napja alatt bekerüli a magyar filmbe a valóság, és most, hat évtized távlatából visszatekintve is lelkesítő példát adnak az akkor készült filmek, a Tanácsköztársaság filmművészetének eredményei. Különös figyelmet szentelt hót a Magyar Tanácsköztársaság a filmművészetnek. Nem érdektelen azt megnézni, ■vajon a felszabadult magyar film, az immár 31 éve állami kezelésben levő magyar film, milyen figyelmet szentel a Magyar Tanácsköz- társa,ságnak. Ne hasson ünneprontásként most, amikor a 60. évfordulót ünnepeljük, de szerénytelenség lenne azt állítani, hogy mindent megtettünk, vagy legalábbis eleget tettünk a Tanácsköztársaság napjainak a filmművészet eszközeivel történt ábrázolásáért. Ha végigtekintjük az államosítás óta készült filmjeink listáját, a mintegy 480 játékfilmet, elenyészőnek tűnik az a szám, amely a kifejezetten tanácsköztársasági témájú filmeket jelzi. Pedig lett volna alkalom is, lett volna lehetőség is ilyen filmek alkotására. Időrendben elsőként 1953-bap Várkoiiyi Zoltán rendezett filmet Sándor Kálmán drámájából A harag napja címmel. Sajnálatos - módon a film nem követte a színpadi mű feszültségét, nem tartozik éppen a legjelesebb alkotásaink közé, a Tanácsköztársaság történetének egy apró epizódját emelte ki, illetve egy olyan családi konfliktust ábrázol, amelyet a Tanács- köztársaság robbantott ki az egyik bányavárosban. Fiamar feledésbe is merült, ritkán emlegetik. Sorrendben a negyvenedik évforduló adott alkalmat Makk Károly- nak, a Karikás Frigyes novelláiból készült A 39-es dandár című filmje elkészítésére, és ez a film mindmáig értékesnek tekinthető, igazán érdemes lenne nemcsak ünnepi alkalmakkor emlegetni, műsorra tűzni, hiszen abban nagyon érzékletesen rajzolódik fel a magyar vöröskatonák harca. Ugyanebben az évben születeti Máriássy Félix Álmatlan évele című ötrészes, Csepel történetét átfogóan bemutató filmje, és annak egyik epizódja játszódik a Tanácsköztársaság idején, illetve annak elbuktalásakor, egy öreg munkásember — akit a forradalom a vezérigazgató villájába telepített be — tragédiáján keresztül érzékeltetve, mit jelenteit a forradalom bukása az egyszerű munkásember számára. Ezt követően csak 1064-ben, azaz a 35. évfordulón született meg Rényi Tamás filmje, a Fábián Zoltán regényéből készült, az alföldi harcokat ábrázoló Déltől hajnalig, majd 1969- ben alkotta meg Markos Miklós Galambos Lajos regényéből a Pokolrévei. S ezzel úgy tűnik, le is zárult egyelőre a közvetlenül a Tanácsköztársaság eseményeit ábrázoló magyar filmek sora. Természetesen volt nem egy film. amely témájával kapcsolódott a Tanácsköztársasághoz. Ilyen volt például Sándor Pál Herkulcs- fürdöi emléke, egy fiatal egykori vöröskatona tragédiájáról. Vagy Gyöngyössy Imre filmje, a Virágvasárnap, amely ugyancsak a Tanácsköztársaság utáni megtorlás drámáját mutatja be. Áttételesen kapcsolódott a Tanácsköztársasághoz a Pár lépés a határ, amelyet Keleti Márton készített, vagy az 1961-es Puskák és galambok, ugyancsak Keleti .filmje. A Tanácsköztársaság előzményeihez kötik a történeti szálak a Megöltek egy leányt című, Nádassy László rendezte filmet. Jancsó Miklós két filmje, a Csend és kiáltás, valamint a televízióban éppen a minap látott Csillagosok, katonák kapcsolódik áttételesen a Magyar Tanácsköztársasághoz. És feltétlenül megemlítendő Máriássy Félix Imposztorok című, 1969-ben készült filmje, amely már a bukás utón a különítményes tisztek világát jeleníti meg, és nem hagyható ki a sorból Révész György 1972-ben készült, Goda Gábor írásaiból Volt egyszer egy család című, a Tanács- köztársaság alatti eseményeket igen áttételesen és sajátos megközelítéssel idéző munkája sem. Volt hát a Tanácsköztársasághoz kapcsolható film, de a Tanácsköztársaságról igen kevés. Olyan előzmény után, mint a Tanácsköztársaság 133 napjának filmélete és filmes vonatkozásai, mint a Magyar Tanácsköztársaság 133 napjának eseménygazdagsága és forradalmi-történeti jelentősége, az öt film bizony kevésnek tűnik. Igaz, a Magyar Televízió sokkal több munkát mutathat fel ebben a témakörben, jókat, elfelejlhe- tőket egyaránt, de számszerűen mindenképpen összehasonlíthatatlanul többet. A játékfilmgyártás mechanizmusa lassúbb, a filmkészítés hosszadalmasabb, ez tagadhatatlan. Az adósság azonban fennáll. Ez is tagadhatatlan. És ebből bizony törleszteni illenék. Benedek Miklós Népszínház A Rómeó és Júlia Ózdon „Minden korszak önmagái akarja szemlélni a régi remekművek tükrében.” (Hevesi Sándor) Ez foglalt! — szól rám a copíos teenager, s a nagyobb nyomaték kedvéért ráteszi kezét a mellette levő székre. Mikor meggyőződik róla, hogy van fogalmam a területi integritásról, egyetlen mozdulattal keresztülhúzza fején a vastag pulóvert, (meleg van a zsúfolt teremben) s ezzel úgy látom, fel is készült az élményre. Éppen olyan idős lehet, mint a veronai Júlia, s nem kétséges, hogy a testével védett helyre Rómeóját várja. Egyébként a több száz gyerek (14— 18 évesek) közül elég kevés a fiú a nézőtéren; a Népszínház művészei tehát farmeres, gézblúzos, illetve rakott szoknyás kislányoknak fognak játszani. Izgulok értük, s a nézőkért nem kevésbé. Milyen jó volna, ha ez a kötelező olvasmány dráma igazi színházi élményt jelentene a gyerekeknek. Az első színpadi mondatok után kiderül, hogy nincs miért aggódni. „Mivel ragad meg bennünket annyira ez a csaknem négyszáz éves dráma? — kérdezi Mészöly Dezső, a Rómeó és Júlia fordítója. A válasz: „A gyermekszerelmesek halálmegvető hősiességével.” Nos, a Népszínház együttesének főszereplői valóban gyermekszerelmesek (Pelsöczy László, Papadimitriu Athi- na), megindító kamasz bájjal, sistergő indulatokkal, már-már komikus vágyakozással. Ruszt József rendező tudja: egyszerre sírunk és nevetünk. De tud mást is, amit Shakespeare interpretálásához okvetlenül tudni kell. Nevezetesen azt, hogy a nagy drámaköltő szavakkal díszletez, hogy snitt-technikával szerkeszt, hogy akciókban gondolkodik és így tovább. Két óra alatt lepergett az előadást, s furcsamód, nincs hiányérzetem. Irigylésre méltó dramaturgiai teljesítmény. Ruszt „úgy állít aranyszobrot a rnór- tírszerelmeseknek”, ahogyan a maga korában Shakespeare állíthatott a saját színházában. Ismeretes ugyanis, hogy a darab szövege két változatban maradt ránk. Az elsőt — mint Mészöly Dezsőtől tudjuk — egy színházi előadás után készült kalózkiadás őrzi. Nos, ez a változat — mely irodalmiig kétségkívül gyengébb és hevenyé- szellebb — meg van tűzdelve friss, olykor naivul fogalmazott rendezői instrukcióval: egy-egy játék rövid, plasztikus leírásával. Az előadásból kiderül, hogy (Mészöly nyomán) ezt a változatot is jól ismeri a rendező. Vagyis nincs holdnézés, lágy líra, barokkos cizelláitság. Déván robbanó reneszánsz indulat, féktelen öröm, vaskos tréfa, groteszk báj. Rómeó túlfűtött kamasz, dürgő kis fajdkakas, aki azonban zavarában kavicsokat rugdal. Júlia a fulladásig csókol a most fölfedezett gyönyör mohóságával, úgy, hogy a fiú egyensúlyát veszti az öleléstől. Mercutio egy kölyök Falstaff (Eszes Sándor), akiből árad az életszeretet, s a komédiázó kedv. (Kár, hogy haldoklása túlságosan leátrálisra sikerült.) Tybalt (Gálán Géza) nyughatatlan párbajhős. (A Mercutióval vívott küzdelme technikailag is csúcsteljesítmény.) Váradi Vali, a Dajka szerepében alighanem az előadás legerőteljesebb alakítását nyújtja. Még most is bőrkü- zelben él Júliával; kisbabaként öleli a lányt, aki jobban kötődik az anyaszívű asszonyhoz, mint vérszerinti anyjához. Ez a kapcsolat felszabadítja a Dajkát; nincs benne alázat — nem afféle bennfentes házicseléd. Ahogy Rómeó üzenetével megtér, s fájós lába már nem tűri a cipőt, majd masszíroztatja Júliával megfáradt tagjait, s hosszan „kitart”, mielőtt az örömhírt közli, hogy ő maga is minél inkább átélje a lány boldogságát — ez olyan eseménysora a lélektani realizmusra épített játéknak, mellyel csak ritka előadás dicsekedhet. Mert ez a pergő játék lelki síkon folyik, akár az erkélyjelenetről, akár bohóctréfákról van szó. Vagyis Sha- kespeare-hű előadást látunk a Népszínháztól. Mégpedig olyan díszletek között, mely kicsit emlékeztet — praktikusságával mindenképpen — a rekonstruált Shakespeare-színpadra. A gyerekek teljes azonosulással nézik az előadást. Mindaz, ami más produkciókban elsikkad (főleg a Shakespeare-! humor), itt „bejön”. Persze lehetne taglalri. hogy mi vész el a sokrétű, réteeű drámából. Nem lenne nehéz bizonyítani, hogy a pályakezdő színészek hol nem érnek föl a feladatok magasságáig. De télreteszem az arisztokratizmust, mert nem szeretném, ha az ózdi nézőtér Júliái — netán olvasva e sorokat — kinevetnének. Gyarmati Bcla
