Észak-Magyarország, 1979. január (35. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-13 / 10. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYES ÜLJETEK I AZ MSZMP BORSOD ABAÜJ-ZEMPLÉN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXV. évfolyam, 10. szám Ara: 80 fillér Szombat, 1979. január 13. Szolidárisak vagyunk a népi Kambodzsával Kuba Kínát tette felelőssé az indokínai feszültségekért A Biztonsági Tanács ülésén a kambodzsai helyzetről tanács­koztak. Képünkön: Szihanuk herceg, aki Pckingből érkezett New Yorkba, a világszervezet székhelyére. Csütörtökön a késő esti órákban összeült a Bizton­sági Tanács, hogy a megbu­kott rezsim követelésének engedve megvitassa az állí­tólagos vietnami agresszió kérdését. Az ülés elején a Szovjetunió és Csehszlovákia kérte az ülés elhalasztását hétfőig, ekkorra várható ugyanis az új kambodzsai kormány képviselőjének New Yorkba érkezése. A Bizton­sági Tanács végeredményben mégis hozzájárult Szihanuk herceg, a már korábban el­távolított volt kambodzsai államfő meghallgatásához. Szihanuk negyvenperces beszédében a már ismert vádakat idézte a Vietnami Szocialista Köztársaság ellen, s követelte, „büntessék meg Vietnamot” és a Biztonsági Tanács szólítsa fel: „vonja ki csapatait Kambodzsa te­rületéről”. Csen Csu, Kína képviselő­je egy nyolcpontos határo­zattervezetet terjesztett be, amelyben „súlyos aggodalmát fejezi ki a kambodzsai hely­zet miatt”. Ha Van Lau, Vietnam kép­viselője Szihanuk beszédére válaszolva kijelentette: ép­pen a kínai egyeduralmi tö­rekvések szolgálatába szegő­dött leng Sary klikk az, amely agressziót követett el azzal a céllal, hogy Vietnam- ellenes háborút robbantson ki és ellenőrzése alá vonja az egész délkelet-ázsiai tér­séget. A TASZSZ szovjet hírügy­nökség a Biztonsági Tanács csütörtöki üléséről szóló be­számolójában rámutatott, hogy az ülésen Kuba állan­dó ENSZ-képviselője elsősor­ban Kínát tette felelőssé az indokínai térségben keletke­zett újabb feszültségért. A ku^ai delegátus megállapí­totta, hogy Peking durva nyomást gyakorol a szocia­lista Vietnamra és agresszív, terjeszkedő politikát folytat, amelynek a közelmúltig ma­ga Kambodzsa is áldozata volt. A tudósítás arra is felhívta a figyelmet, hogy mint az ENSZ-ből érkező hírek alap­ján ismertté vált, Jugoszlá­via képviselői a kulisszák mögött olyan tevékenységet fejtenek ki, amely ENSZ megfigyelők szerint, gyakor­latilag a kambodzsai nép ál­tal megbuktatott Po] Pót:— leng Sary-rezsim védelmének tekinthető. Az Országos Béketanács pénteken szolidaritási üzene­tet juttatott el a Kambodzsai Nemzeti Egységfront Köz­ponti Bizottságának. Az ál­lásfoglalás a magyar béke­mozgalom forró üdvözletét tolmácsolja a Kambodzsai Nemzeti Egységfront fegyve­res erőinek győzelme alkal­mából. Megállapítja: Kam­bodzsa felszabadítása, a kí­nai reakciós körök politiká­ját követő népellenes Pol Pot-rezsim megdöntése, a Kambodzsai Népköztársaság kikiáltása új fejezetet nyitott Kambodzsa és egész Indokí­na történelmében. A béke­szerető, népi Kambodzsa megalakítása jelentős hozzá­járulás Indokína, Délkelet- Ázsia és az egész világ bé­kéjéhez. Az üzenet szolidari­tásunkat fejezi ki a népi Kam­bodzsa mellett. „Útközben 95 Lovak a vasműnél — ez a címe Bállá Demeter fotóművész fenti képének, amely a teg­nap délután a Miskolci Galériában megnyílt „Ctközben” című kiállításán látható. A tár­latról 4. oldalunkon közlünk méltatást. léiéi, nyáron a szabadban... Télen a vas, a beton magába szívja a hideget, szinte süt, éget. A karbantartó vil­lanyszerelőknek azonban most is fel kell mászniuk az oszlopra, a munka nem vár­hat. Egy csoportjukkal találkoztunk Óhután, s az ismerkedés során beszéltek az életükről. Ök azok, akik talán mindenkinél inkább várják a tavaszt. Riport a 3. ol­dalon. A múlt évi eredmények — az idei feladatok Sajtótájékoztató az LKM-kei A Lenin Kohászati Művek líi ezer lős kollektívájának múlt évi munkájáról és az 1979. évi megnövekedett gaz­dasági feladatokról tájékoz­tatta az újságírókat pénteken dr. Szeppelfeld Sándor ve­zérigazgató. A sajtótájékozta­tó első részében dr. Szeppel­feld Sándor részletesen szó­lott a gazdálkodásban elért eredményekről. Külön ki­emelte az acélmű dolgozói­nak múlt évi teljesítményét. Mint mondotta, a 980 ezer tonnás éves tervet az acélmű I millió 6500 tonnára telje­sítette, amely a vállalat tör­ténetében rekorderedmény­nek számít, ugyanis az 1977. évi termelési csúcsot, csak­nem 3 ezer tonnával szár­nyalták túl a gyáregység dol­gozói. Említést érdemel a blokksor, valamint a bugasor kollektívájának munkája is, A blokksor 19 478 tonnával termelt többet a tervezettnél, míg a bugasor teljesítménye 12 százalékkal növekedett az előző évhez képest. Ennek volt köszönhető, hogy a kész­árutermelő hengersorok a múlt évi 7 ezer tonnás több­letvállalásukat több mint 12 ezer tonnára teljesítették, s így a vállalat hengerelt kész- árutermelése meghaladta a 802 ezer tonnát. Az LKM tavaly 100,3 szá­zalékra teljesítette kiszállítá­si tervét, és összesen 1 millió 3157 tonna terméket értéke­sített. Jelentős eredménynek könyvelhető el. hogy a ko­hászati termékek összetétele tovább javult. Bizonvság er­re. hogy az értékesebb acél­áruk termelését, értékesíté­sét 23 ezer tonnával növelték, ezen belül az ötvözött ter­mékek aránya 11 százalékkal emelkedett. Belföldi megren­delőknek. az igényekkel össz­hangban 625 ezer tonna árut szállítottak, hatezer tonnával többet, mint 1977-ben. A vál­lalat maradéktalanul eleget tett a szocialista országokba irányuló exportszá'lítási kö­telezettségének. míg dollár- elszámolású kiviéiben a terv­hez kénest 23.6 százalékos túlteljesítést ért el. A vezérigazgató elmondta, hogy az előzetes becslések alapján, a Lenin Kohászati Müvek mintegy 4—' 5 száza­lékkal teliprítotte túl 9 mil­liárd 40 m'Hiő forintos brut­tó termelési értéktervét, s a vállalati nyereség várhatóan eléri az 500—510 millió fo­rintot, ez 200—300 millió fo­rinttal jobb eredmény, mint amennyi az előirányzat volt. A továbbiakban dr. Szep- pelíeld Sándor a vállalatnál folyamatban levő fejlesztési és beruházási tevékenységet ismertette. Elsőként az új kombinált acélmű építésének, szerelésének helyzetét vázol­ta. Elmondta, hogy a múlt év végéig a Kogépterv 2,7 mil­liárd forint értékű tervet ké­szített el, amelyből 2,2 mil­liárd forint értékű tervdoku­mentációt bocsátottak a ki­vitelező vállalatok rendelke- sére. A beruházó birtokában levő terv megfelelő alapul szolgál az 1979. évi feszített beruházási építési és szere­lési munkák elvégzésére. Mint az a’ tájékoztatóból ki­derült, a nagyberuházáson a múlt évben elért műszaki teljesítés értéke megközelí­tette az 1.2 milliárd forintot. Van azonban néhány olyan építési, szerelési terület is, ahol nem kielégítő a munka üteme. A vezérigazgató ide sorolta az oxigéngyár építé­sét, amely eddig rendkívül vontatottan. haladt. Ezzel kapcsolatban megemlítette, hogy az év első felében gyö­keres fordulatra számítanak, ugyanis az építésügyi tárca vezetőivel folytatott megbe­szélésen ígéret hangzott el a létesítményen folyó munkák meggyorsítására. Bizonyos el­maradás mutatkozik az acél- szerkezetek gyártásában, an­nak ellenére, hogy az LKM jelentős segítséget adott a kivitelezőknek, illetve a gyár­tó vállalatok munkájához. Az 1979. évi feladatokról szólva a vezérigazgató hang­súlyozta: a termelési tervet a legtöbb területen az V. öt­éves terv célkitűzéseit meg­haladó szinten állapították meg. Így például acélból az idén egymillió tonnát ter­melnek. Hengerelt áruból a nemesacél-hengermű felfutá­sára alapozva 810 ezer ton­nát irányoztak elő. L. L. Véli a fiatal fial A dán szent mik! ősi Micsurin Mgtsz bet ven hektárnyi — új telepítésű — gyümöltaüsében a nyúlrágás ellen védik a fiatal fákat. Műanyag csöveket húznak a iák törzsére.

Next

/
Thumbnails
Contents