Észak-Magyarország, 1979. január (35. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-12 / 9. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 T979. január 12., péntek Gazdák — gesztusok fia rczi Pál rajza Intézmények egyesítése szí. uogy a szociális gondo­A sok baj és gond között mindig őket idézem, emlege­tem! Azt hiszem, mindenütt — vagy majdnem mindenütt — ott vannak. Legtöbbször észrevétlenül; csak egy-egy gesztussal, mozdulattal. Tu­lajdonképpen ezek minősítik őket, de hivatalosan nem e szerint minősíttetnek. Furcsa ellentmondás. De hát a kazánfűtőtől ugye első­sorban a meleget kérik szá­mon; azért tartják, hogy jól fűtsön. Ki figyel arra. hogy az öreg fűtő virágokat is ne­vel, hogy a duruzsoló gépek között az a néhány négyzet - méternyi terület (a második otthona) barátságosabb, em­beribb legyen. Arra sem igen vagyunk kíváncsiak, hogy a fűtő napjában hányszor si­mogatja végig a gépeket, minden szem port letörölve. S ha például a tanácstit­kárt minősítik, akkor csak általánosságban állapítják meg. hogy mennyire gazdája ■ a településnek. Ki tudja, hogy a közigazgatási szak­ember a művelődési házban nem rest lehajolni, hogy ki­igazítsa az összegyűrt sző­nyeget, hogy megvizsgálja a zárakat, hogy felhívja a fi­gyelmet a kiégett villany- körtékre, hogy számon tart­ja a függöny kis szakadá­sát is. Aztán kilépve az épületből, segít a nagy tejes- kocsj sofőrjének, nehogy a behemót jármű összetörje az áteresz deszkaborítását. S ha már kijött a jól fűtött iro­dájából, arra is jut ideje, hogy megvizsgálja a díszkert ősszel telepített, fácskáit, nem ártott-e a fagy valamelyik­nek ? Ez volna a feladata? De­hogy! Csak éppen sok min­den bántja a szemét; nem tud elmenni senki és semmi mellett úgy, hogy ne érint­se, egy szóval, egy gesztus­sal. Éppen ilyen ember a nagy gyermekintézmény vezetője is. Kicsengetnek — vége a szilenciumnak. A folyosókon 250 általános iskolás (fiúk, lányok) nyüzsög, rohan, csi- vitel. Iszonyatos a mozgás­igényük. Itt nem figyelmez­tet tábla: „Lábujjhegyen, halkan járjatok, s durva zajt ne üssön ajkatok”. — Mikor mozogjon, játsz- szon szegény gyerek, ha nem most és itt — jegyzi meg az igazgató, miközben kerülget­jük a nagy sebességgel kö­zeledő, közlekedő apróságo­kat. Megannyi derűs arc, idő kell, míg kiismeri közöttük magát az ember. Az igazga­tónak sem volt sok ideje (lévén az intézmény egészen új telepítésű), de azért azon­nal „elfog” egy kislegényt: ugye, te nem a mi gyere­künk vagy? Ezek után már egy kicsit sem csodálkozom azon. hogy a „saját gyerekeiről” még azt is tudja, ki mit olvas.. Kötelessége tudni? Aligha. De ha mar nap mint nap hozzásúrlódnak a gyerekek, akkor nem engedi el őket egy-egy kincstári tanáccsal, vagy fensőbbséges (leereszke­dő) gesztussal. A példákat vég nélkül le­hetne sorolni, a benzinku­tastól kezdve, aki (nem a borravalóért!) mindig letörli a benzincseppeket a kocsiról, egészen az egyetemi, főisko­lai tanárokig, akik az izguló" kismamáktól azt is megkér­dezik. hogy mikorra várják a kicsit, s hogy miként vi- , selik a terhességet. Természetesen rengeteg az ellenpélda is. A vakon, kö­zönyösen közlekedő emberek. Akik csak ritkán járnak gya­log (átvitt értelemben is rit­kán), akik nem beszélgetnek, csak jelentenek, s jelentése­ket várnak. Nekik csak terv- feladataik és ügyfeleik (ne­veltjeik, hallgatóik, kuncsaft­jaik sib.) vannak. Nem ve­szik észre az embert, s kör­nyezetük derűt vagy bosszú­ságot jelentő tárgyait. Sajnálom őket, mert ke­vés az örömük. De hát ma­gukra vessenek ... Ámbár jó lenne őket felébreszteni! Most nem róluk van szó. hanem á többiekről (ők sin­csenek kevesell!), akiknek van szívük az élethez De lehet-e figyelmet, gon­dos gesztusokat — „gazda­típusú” (nem találok jobb kifejezést) magatartást tanul- ‘ ni? Tanítják-e azt. hogy a ne­velő vegye észre a gyerek új ruháját, vagy rejtegetett könnyeit? Hogy a könyvtá­ros — miközben kölcsönöz — kérdezze meg a nyugdíjast, hogy nem volt-e beteg, s egyáltalán, mi az oka annak, hogy az utóbbi időben rit­kábban látja. Időnként arról a kereske­dőről álmodozom, aki kapa­citál. hogy nézzek be a jövő héten, mert ú.j árukat vár­nak, s hátha megtetszik majd valami a kedves ve­vőnek . .. Talán nem is kell álmo­dozni, mert van ilyen keres­kedő. Helyesebben: ilyen is van. Csak már mi sem fi­gyelünk igazán. Pedig a jó közérzethez legtöbbször ele­gendő egyetlen gesztus is. Az ősember annak jeléül nyújtotta kezét a másik fe­lé, hogy békések a szándé­kai; hogy elfogadja — ne­tán társául fogadja — a má­sikat. Mostanra megkoptak barátkozó, társkereső gesztu­saink; törtetünk, törünk, se­beket osztogatunk. Pedig ta­lán másként is lehetne. Mindannyiunk érdekében; hogy otthon érezzük magun­kat a világban, melyet ma­gunknak formálunk. S ahol éppen ezért minden mozdu­latunk nagyon fontos. 5 Ekkor új kereseti alkalom kínálkozott. Egy bizonyos „társaság” bátor embereket keresett kis csomagok szál­lítására a Kairó—Marseille, London—N*ew York útvona­lon. A csomagok könnyűek voltak. A celofán zacskók­ban fehér por volt, morfi­um. Franciaországban hero­inná dolgozták fel és így vándorolt Angliába és Ame­rikába a narkotistákhoz. Változott persze az ára is. Irakban a rendes ópium ki­lója alig 4000 dollárba ke­rült. Egyiptomban, ahol az ópium morfiummá változott, a „fehér hó” ára 15 000 dol­lárra növekedett. Angliában és az Egyesült Államokban a narkotisták a heroinért 80—100 ezer dollárt fizettek kilónként. A munka azért volt ve­szélyes, mert már Kairótól kezdve szaglásztak utánuk az Interpol ügynökei. A tet- tenért csempészt 20 évi bör­tön fenyegette. Felesleges hozzátenni, hogy a szállító futár kockáztatott a legtöb­bet, ugyanakkor ő keresett a legkevesebbet. Makarek csak három utat tudott megtenni Kairó— London között. Minden egyes alkalommal más-más hamis papírral utazott. Egy- egy ilyen út ezer dollárt je­lentett neki. Negyedik uta­zásakor Brüsszelben,* az ál­lomáson letartóztatták. Azon­ban sikerült kitépnie magát a belga rendőrség karmai­ból, átugrott a két pályatest közötti dróthálón és felug­rott egy induló vonatra. Tudta, hogy a rendőrség már riadóztatta a következő állomást, ezért kiugrott a száguldó vonatból. Ugrás közben kitörte a bokáját. Ennek ellenére a vágány mellett elásta a veszedelmes Egy nagy létszámú szociá­lis otthon, kél: öregek napkö­zi otthona és házigondozó- szolgálat segíti Sárospatakon a felnőttvédelmi szociális feladatok ellátását. Az egész­ségügyi miniszter utasításá­nak megfelelően olyan szer­vezet létrehozása vált célsze­rűvé, amelyben a városi ta­nács által fenntartott szociá­lis intézmények egységeit al­kotnak. Ezért, a városi tanács jó­váhagyásával létrehozták az „egyesített szociális intéz­ményt”, amely lehetővé le­esett a diákfotosok hagyo­mányos seregszemléjét, A középfokú oktatási intézmé­nyekben tanuló valamennyi fiatal részt vehet a pályáza­ton, mégpedig személyenként négy, 18x24 centiméteres fe­kete-fehér képpel. A fotókat március 1-ig kell eljuttatni a rendező, Nagy Lajos Gimnázium el­csomagol és törött lábbal visszasántikált Brüsszelbe, hogy elrejtőzzön egy lengyel ismerősénél, aki kertész volt egy gazdag belga házban. A „cég” képviselői, akiket értesítettek az események­ről, azonnal megérkeztek. Biztosak voltak, hogy Ma­karek ellopta az értékes árut, s most lebukást és bal­esetet szimulált. Az ilyen bűnért a narkotikummal ke­reskedő nemzetközi kon­szern csak egyetlen fajta büntetést ismer. Szerencsére Henio útmutatásai alapján megtalálták az általa elásott maradék heroint. A banda számára azonban Makarek már lebukott volt, így az utolsó két utazásért sem fizettek. Mert minek? Hiszen nem megy a bíróság­ra. Amikor a királyi haditen­gerészet volt tisztje meg­gyógyult, egy fillér nélkül maradt az idegen városban. Barátjának vendégszeretetét már nem vehette igénybe tovább. Különben sem volt itt biztonságban. Kölcsönkért pénzen elutazott Antwer­penbe. ,Jó igazolványok nél­kül csak a kikötőben kap­hatott munkál, de csak ne­héz és rosszul fizetett mun­kát. zás egyseges elvek , alapjan történjék, az ellátások elkü­lönültsége és párhuzamossá­ga megszűnjék, a rendelke­zésre álló berendezésekkel, anyaggal, pénzzel való gaz­dálkodás és az intézmény­ben dolgozó ' szakemberek munkája még hatékonyabbá váljék. Az egyesítéssel természete­sen nem változik meg az összevont intézmények ere­deti rendeltetése, szakmai feladata. mére: Pécs, Széchenyi tér 11. 7821. A nyilvános képbírála­tot március 11-én tartják, a zsűri a Magyar Fotóművé­szek Szövetségének tagjaiból áll. A legszebb képekből — a hagyományoknak megfele­lően — április 4-én kiállítást nyitnak, és ekkor adják át a pályadíjakat is a legsikere­sebb diákfolósoknak. — Másfél évig — mondta mister Henry MacAreek — gyapotbálákat cipeltem az antwerpeni kikötőben. Ne­héz munka volt, a fizetés kevés. Különben másfél év múlva ezt a munkát elvesz­tettem, mert nem volt meg a belga állampolgárságom. Végül is sikerült valahogy visszatérnie Angliába. Ott azonban nem volt könnyű munkát találnia. A lengye­lek iránti lelkesedés már régen elillant, az angolok egyre ferdébb szemmel néz­ték a furcsa idegeneket, akik a háború befejezése el­lenére nem akartak haza­menni. Azok, akiknek volt egy kis tőkéjük, és nem let­tek az ügyes szélhámosok áldozatai, valahogy boldo­gultak. Makarek szerencsés volt, amikor az egyik angol ismerőse révén sikerült ál­landó munkát találnia. A Jermyn Streeten az egyik szállodában kapott munkát. — Nyolc órán át, délután négy órától éjfélig álltam egy kis sötét helyiségben — mesélte Henio —, és vége­láthatatlan mennyiségű po­harat, tányért, kést, villát, kanalat mostam. Minden tö­rött edény árát levonták a fizetésemből, és minden ven­dég reklamálásáért, hogy Jeli esték — Gyertek Tardonára, emberséget tanulni! — tart­ja a mondás, a néphit sze­rint azóta, hogy a hegyek közé rejtett Tardona biztos menedéket adott több hóna­pon át a szabadságharc után bujdosni kényszerült Jókai Mórnak * Azt hittem, ezt a mondást csak a vájtfülű irodalmárok és- a helybeliek ismerik, de tévedtem. Egyik decemberi este kapkodva vásároltam, s a boltvezető megkérdezte, hová sietek. — Megyek Tardonára — mondom. — Emberséget ta­nulni? — vágta rá nyomban. Hát igen, ott lehel tanulni. Valami olyasmit, amire ér­demes odafigyelni. Tardona Ózdtól kb. 40 km-re fekszik. Pontosan nem is tudom, de esti kö­dös időben, csúszós úton mindig háromnegyed óra volt az út oda és ugyanany- nyi vissza. A falu házai éppúgy el­vesztették régi, eredeti né­pi formájukat, mint bárhol másutt az országban, egy­két kivételtől eltekintve. Az emberek egy része a közeli Bánvölgye Tsz-ben dolgozik (a szocialista brigád hagyo­mánytiszteletből Jókai nevét viseli), más része a kazinc­barcikai vegyiműveknél vagy a herbolyai bánya­üzemnél. Ök is szeretnek jól élni, ezért gyakran járnak az asszonyok az Alföldre idénymunkára. De a téli időszakban, es­ténként, mint a régi idők­ben, összejönnek fiatalok és öregek. Nem a házaknál, nem a presszóban, hanem a művelődési házban. Kétszer hetente a Pávakör és két­szer a színjátszók találkoz­nak itt. Lovas Albert, a pá­vakor vezetője szűkebb csa­ládja segítségével (édesapja, édesanyja, felesége is tagja az együttesnek) alakította meg a csoportot még 1974- ben. Legutóbb Lajos Árpád: Borsodi fonó c. dalos népi játékát láttam előadásukban. Csupa elevenség, báj, ter­mészetesség telte műsorukat többé, mint egy megírt re­mekmű egyszerű adaptáció­piszkos a tányér, vagy á villa, büntetést kellett fizet­nem. Az első hónapokban semmit sem kerestem, sőt gyakran kiderült, hogy én tartozom a munkáadómnak. Később fantasztikus gyakor­latra tettem szert. Sok ezer különféle edényt, evőeszközt mostam törés nélkül. Még arra is volt időm, hogy egy cigarettát elszívjak. Dehát végül ezt a foglalkozást is abba kellett hagynom. — Megint állampolgársá­got kértek? — kérdeztem. — Nem. Az angolok meg­engedik, hogy piszkukat ide­genek mossák, nem érdekli őket a származásuk — ne­vetett mister MacAreek. — Egyszerűen a szálloda veze­tősége kiszámította, hogy jobb két mosogató legény alkalmazása helyett megven­ni az olasz automatát. Aki­adás ugyan nagy, de meg­éri. Az automatának nem kell inni adni. pontosan dolgozik, nem töri az edé­nyeket és nem kér bért két­hetente. Az egyik szomba­ton a pénzesborítékom mel­lé kaptam egy nagyon ud­varias levelet, amelyben a szálloda igazgatója őszinte sajnálattal értesített, hogy a legközelebbi hétfőtől ne fá­radjak be a munkahelyem­re. A levél a legőszintébb kívánságot tartalmazta a jö­vőre vonatkozóan és bizto­sított változatlan baráti ér­zésükről és tiszteletükről, mely megilleti személyemet a hotel vezetősége részéről. — Aztán mi történt? — kérdeztem. — Aztán? Meggyőződtem róla, hogy munkát még ne­hezebb találni, mint koráb­ban. El akartam utazni Ausztráliába, de nem volt pénzem. Korwaliban szén­bányába felvettek a lengye­lek, de ez a munka sokkal nehezebb volt, mint a tá­Jardonán jává. Mert a tardonai fonó olyan volt, mint 50—G0 év­vel ezelőtt az igazi, amely a téli szórakozások szinte egyetlen lehetősége volt. A Putnokon megrendezett kulturális bemutatón hason­ló meglepetést, igazi művé­szi élményt jelentett a tar­donai színjátszók előadása. Gergely Sándor Vitézek és hősök c. darabjának egy je­lenetét mutatták be. A kom­munista hős helytállása, Eszterág édesanyjának öntu­datlan azonosulása az eszme erejével az emberi fájdalom tüzében, igazi színházi él­ményt adott. A kísérlet azért is nagyra becsülendő, mért a tardonai színjátszók — s a tardonai- ak is — szeretik az önfe­ledt nevetést, a könnyed ki- kapcsolódást, a nemes szó­rakozást. Minden évben be­mutatnak egy darabot, leg­utóbb Illyés Tűvétevők c. egyfelvonásosát és Oscar Wilde—Fekete: A kísértet házhoz iön c. vígjátékát. Me- zey Ferencné, a kultúrott­hon igazgatója pedagógus kollégáit is bevonja a szín­játszó mozgalomba. Vannak családok, melyek a művészet szeretetére, mű­velésére rendeltettek. Ilyen a Mezey család is. Mezei) Ferenc, aki lelkesen asszisz­tál felesége kultúrmunkájá- hoz, testvérbátyja annak a Mezey Tamásnak, akinek fa­faragásait, s annak a Mezey Istvánnak, akinek grafikáit megyénk határain túl is is­merik. Rövidek a nappalok, hosz- szúak és bársonyosak az es­ték ott, ahol a szabad idő­nek tartalmat tudnak adni az emberek. Az utakon alig megy jármű, Dédes meg Tardona között meg egyál­talán nem. Puha, fehér pely- hekben esik a hó. Az em­berek behúzódnak kis vára­ikba, de Tardonán a kultúr­otthonhoz vezető úton egy­más után tűnnek fel a fe­kete árnyak. Lábuk nyoma nemcsak a már holnapra ol­vadó hóban látható. Ezek a lábnyomok tudatos cél felé vezetnek. Cscpányi Valéria nyérmosOgatás, s azzal a perspektívával kecsegtetett, hogy a széntermelés legki­sebb konjunktúrája miatt állás nélkül marad az em­ber. Akkor értettem meg igazán, amiről tegnap be­széltem neked. A gazdag és az úgynevezett becsületes ember, nem mulaszt el egyetlen alkalmat, hogy a jog palástja alól kiforgassa a szegényebbeket és a tőle tapasztalatlanabbakat mara­dék vagyonukból. Elhatároz­tam, hogy én is kipróbálom ezt a módszert. Ezúttal én öltöm magamra a naiv em­ber szerepét, akit az ügyes businessman igyekezni fog megfosztani az utolsó fillé­rétől. Az lettem, akit Len­gyelországban hochs tapler- nek neveznek. De hochs lap- let- nagystílű! Aki pénzt, sú­lyos összegeket képes kom­binálni. De engem soha sen­ki nem látott a vádlottak padján. Egyetlen általam be­csapott „áldozat” nem val­lotta be, hogy Ismer engem. A velem való ismerkedés és az, hogy engem akartak be­csapni, nagyon sok fontjuk­ba, dollárjukba került. — Hogyhogy? Nem értem! — Iszunk még egy, kávét — javasolta Henio és intett a pincérnek, oki majdnem futva érkezett asztalunkhoz. — Két kávét hozzon ne­künk, de erőset. A Hennes- syt a szerkesztő úrnak, ne­kem pedig tisztességes len­gyel vodkát. ' A pincér elénk tette a fe- ketés csészét, majd ünnepé­lyesen, nagy ceremóniával töltötte tele a poharakat vodkával és francia konyak­kal. Mesél fim ivott egy korty kávét, utána ivott az aranyszínű italból, aztán ké­nyelmesen elhelyezkedett a fotelben és elkezdte elbeszé­lését. (Folytatjuk) (gyarmati) Jerzy Edge» Mister MacAreek üzletei FORDÍTOTTA: BÁBA MIHÁLY Diákfotósok seregszemléje Idén is megrendezik Pé-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents