Észak-Magyarország, 1979. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-07 / 5. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 6 t979. január 7., vasárnap PÉNZ Egy elővárosi villa # mögött albérletem havi hatszázért. Nyáron kellemesek az elővárosi ólak: nem fázik az ember, jó a levegő, néha a fejére esik egy-egy körte vagy barack, s az én ólamat még kutyával sem kellett megosztanom. Igaz, be se fért volna. Sok könyv sem fért be, azt az egyet is a zsebemben tartottam. Mindenki mindent tud az elővárosi családi utcákban. A lakosok fele nemrég költözött fel engedély nélkül, a másik fele nyugdíjas. Mivel az utóbbiaknak évi két százalékkal emelkedik és sokkal többel értéktelenedik a nyugdíjuk, irigy tekintettel követik, hogy ki mit szerez. Kerekes bácsi rézsűt szemben lakott. Ismertem a történetét: mindennap számtalan gyalázkodást, rágalmat hallottam az egymással szomszédos kertekből, ha pöszmétét dugtam is a fülembe. Ezek szerint Kerekes bácsi 1945-ben kilenc forintért vette a telket, negyvenhatban, negyvenhétben szőlőt és gyümölcsfát telepített a helyükre, negyven- nyolcban ribizlit és kecskét, negyvenkilencben Barackot, ötvenben egy törvénytelenül együttélő párt telepített ki a sufniból, ötvenegyben megalapozta a nyúl- és ga- lambtenyészetét, és így tovább máig, mikor ő sem tudja, mit tenyészt, és tévedésből megeteti a hangyá-. kát is. A háború óta Monorról járt be, volt éjszakás, dél- utános, reggelis, ebédes — minden volt azóta egy építőipari vállalatnál. Kerekes bácsi szakszervezeti tag volt, segítőkész, pokolian hangos, és születésétől elképesztően szerény képességű. Volt egy elhízott fia, egy elfogyott lánya, és egy tátott szájú menye. 1972-re épült fel a ház: emeletes, elöl nagyon színes cserepekkel díszített, alulfölül három-három szobás csoda, egy tornyocskával a sarkán. Mesélték, hogy a vállalat munkásai körülbelül egyidőben építették fel a családi házukat, s azóta kezd nyereséges lenni a cég., Kerekes bácsi volt szememben az az ember, akinél többet kétlábú nem dolgozhat. Két-három órát aludt naponta, munka után utcát sepert, vagont rakott ki, krampácsolt, kopácsolt, csomagot hordott, és még leállt beszélgetni a szomszédokkal is: örökké a kecskékről, a galambokról, a lugasról, meg hogy mennyire örül a házának. Nem volt időnk beszélgetni, mert én is sokat dolgoztam, istállóra vagy mellékhelyiségre cseréltem volna az ólat, hogy még egy könyv beférjen a zsebembe — ám minden találkozáskor szeretettel összemosolyogtunk, köszöntünk, megkérdeztem: — Hogy van, Kerekes bácsi? Alakul a palota?1 — Öe mii-e eszébe jutott a válasz, én már messze loholtam az utcán. Kész lett a ház, eladták a vidékit, és maradt százezer forint adósságuk. Kerekes bácsi tovább hajtotta magát, a felesége pedig teljes erejével a pletykának szentelte az idejét. Az utca nem szívlelte az asszonyt (hallottam a kertben), mert mindent kifogásolt, szidta a fiatalokat, az öregeket, és többször kijelentette — természetesen átvitt értelemben, hiszen szervezett férje mellett szóba se jöhetett az egyház —, hogy az ő háza szent. Különösen akkor hangsúlyozta ezt, mikor Jackie Kennedy-féle ezüstkarimás strandkalapban, papucsban krumpliért ment. Így telt el az év, mindenkit elfoglalt a más baja. Megvoltak á napkeleti, napnyugati és más válságaink: az asztalos szülei leringyóz- ták a menyükét, azok szülei az utcán igazolták magukat, és lemocskolták a család másik felét, aztán elvált a fodrász, teherbe esett a szövőnő lánya, összeverekedtek a tizenötben, satöbbi, satöbbi. ICerekesné pedig minden alkalommal erkölcsileg elítélt mindenkit. Berendezték és kiadták a földszintet. Gyári munkások vették ki. Keveset láttuk őket, mert szent életet kellett volna élniük, a kocs- > mában ittak, vagy moziba jártak. Fél évig bírták. Ezután arab egyetemisták tűntek fel, szobánként már ezerért. Néha eljöttek a csoporttársaik, egy-két lány is, Kerekesné húszpercenként ellenőrizte őket, és málnaszörpöt kínált körbe. De utálta a bérlőit, mert nem akartak beszélgetni. Egy év múlva feltűntek apró járműveikkel az olaszok. Kocsinként egy-két bőrönd gurult utánuk kerekeken, periszkóppal pillantottak vissza, mert a bőröndök magasabbak voltak. Kerekes néni napi száz forintot kért szobánként. Gyanútlanul feküdtem vasárnap a fűben, mikor Kerekes bácsi üvölteni kezdett: — Micsodaaa! E megmi- csodaa! Hát hogy micsoda e, mi? — Grazie della visita! — Hát hogy gondolja ez- tet! E nem vót benne az árban! Kis szünet után: — Az én házamba ilyesmim!? Hát mit képzel, mi?!!! — Quanto costa? — Semmi kántó, tessék kimenni, maga pucér nőszemély ! — Sprechen deutsch? — Mondtam, hogy kifelé! — Hier hundert forint. — Nemhundert forint! — bicsaklott meg az öreg hangja. — Hundert forint! — Nem hundert forint! — ezt már majdnem sírva mondta. — Prego! Prego! Csapódott egy ajtó. Ez volt a kezdet. Az asz- szony egész héten feldúltan magyarázkodott egyik kaputól a másikig. Eleinte talán meggyőződésből nyitottak be minden nőnél, ám az új konyhabútor után már inkább rutinból. Később már csak azért, nehogy egyszerre két- nőt használjon valamelyik aptó olasz, mert altkor az kéthundert forint. Kerekesék mind az öten egy szobába költöztek. Virágzott az ipar. Két évre feltörtem ® egy romlakásba, de összedőlt, mielőtt lebontották volna, így visszaköltöztem a kutyaólba. Százzal többért, mert közben megszegezték. Ekkor már az én házigazdám is nekilátott — ő lengyelekben utazott. Egy délután hallottam — épp kétszázhúsz lengyel pokrócot adtak el a kerület lakosainak —, amint Kerekesné tízet vásárol a tíz ágyra, és megjegyzi: Inkább ezt dobom el évente, minthogy mindig újra kárpitoztassam a díványokat. Aznap délután azt suttogták a kerítésnél, hogy Ke-’ rekesék Zaporozsecet vesz- • nek. Kurucz Gyula Nyilassy Judüt, „mint vendég” . VaBiamraés a f®S<BÍös<gé$Féro/ Utoljára hat évvel ezelőtt rendezett Miskolcon Nyilassy Judit. Vendégként állította színpadra Gosztonyi János Dániel és a krokodilok című színművét. Azt megelőzően harminhét darab kelt életre keze nyomán a miskolci színpadon. Tizennégy évadon át volt tagja a miskolci társulatnak. Most huszonegy esztendeje rendezte itt diplomamunkaként Shaw Szerelmi házasság című játékát, s ha végigtekintjük harmincnyolc rendezését, nem egy közülük a miskolci színháztörténet legszebb lapjaira kívánkozik. A diplomamunka utáni első rendezése a Dulszka asszony erkölcse volt, majd a továbbiakból feltétlenül emlékeznünk kell az Ilyen nagy szerelem, a Kisuno- kám, A kőszívű ember fiai, A fösvény, a Mákvirágok, az Otelló, A vágy villamosa, a Sztambul rózsája, az Éjjeli menedékhely, A nagy Romulus, a Ber- narda Álba háza, az Amerikai tragédia, a Bánk bán, a Macbeth előadásaira, és végül, de nem utolsósorban a Hajnali tűz, a Lyuk az életrajzon, a Harplet- nek nincs igaza, A térképen nem található, a Pitypang, a Macskajáték és a már említett Dániel és a krokodilok bemutatására. Ez utóbbiak mind új magyar művek, s közülük több ősbemutatóként került ki Nyilassy Judit keze alól. Miskolcról 1972 nyarán ment el, most a Budapesti Gyermekszínház igazgató főrendezője. S vendégként, ismét új magyar darabot kelt életre a miskolci színpadon: december 5- én kezdte meg Juhász István Máz című komédiájának próbáit. © Vajon mi ragadta meg ebben a darabban, mi érdekli • elsősorban ennek színpadra teremtése közben? — Mindig is vonzódtam az új 'magyar darabokhoz. Korábbi miskolci működésem is igazolja ezt. Elsősorban az fogott meg. hogy most újra új magyar darabbal foglalkozhatok. Hiszem és vallom, hogy a színház ínűvészi megújulása összefügg az új magyar dráma' sorsával. Ügy érzem, hogy a mában fogant, mai életünk vonulatait' felmutató darab ritka. A többség, amely mai életünkről kíván valamit mondani, ..áthallásos", s az szerintem nem az igazi. A Máznál megfogott, hogy ez a darab áthallások, oldalról jövő utalások nélkül mutatja be a mát. Ráadásul a komédia műfajában, ami manapság meglehetősen ritka. És sajnos, a nevetés is ritka madár ma a nézőtéren. Pedig annak felszabadító és ezáltal előrevivő ereje hallatlanul nagy energia, és ha majd készen leszünk az előkészületekkel, s közönség előtt megy a játék, és felcsendül a nevetés, úgy érzem, megérte a munkánkat, a fáradságunkat. Roppant vonzó volt számomra még a darab sok stiláris adottsága, a filmszerű szerkesztési mód, az idő és a színhelyek egymásba úsztatása. Az ilyen jellegű darab nagyon sokat bíz azokra, akik színpadra állítják, tehát a rendezőre és színészre’ egyaránt, mindnyájunknak sok lehetőséget ad, de ez a sok lehetőség egyben sok felelősséget is jelent. A rendezői hivatás mindig felelősséggel jár. De ez a felelősség új magyar műveknél fokozottabban kerül előtérbe. És én erről a felelősségről sosem feledkez- hetem meg. — Minden új magyar mű színrevitelénél új utat jár az ember. Példa, minta, fogózó nélküli utat. S ez engem mindig nagyon ambicionált. Egy színpadra írott mű érvényességét a színpadra állítás dönti el. Nem pedig az, ha esetleg kinyomtatják. A darab akkor, a színpadon kaphatja meg, ha megkaphatja, valódi életét. Ez is egyik igen vonzó tényező ennél a műnél. És itt megint a felelősségünkre is keli hivatkoznom. Különösen ilyen fiatal szerző esetében. — Egy komédiát előre elmesélni felesleges lenne. Szerintem ez a darab a munka becsületéről és megbecsüléséről szól, s ez ma nagyon fontos kérdés. Erről szólni kell, a komédia műfaján belül is. Néha úgy tűnik, hogy amikor nagyon megbecsülik a munkát, az csak látszat, az érdemi megbecsülés hiányzik mellőle. Ezt nem is mindig a rossz szándék, vagy a képesség hiánya hozza létre, hanem különböző körülmények összejátszása, egyéb adottságok. És erről is lehet szólni. De én nem nyilatkozatban, hanem magával a darab előadásával szeretném elmondani, hogy szerintem miről is szól ez a darab. © A Máz című komédia előkészületei már túljutottak az emlékpróbákon, az összpróbáknál tartanak. Közeleg a bemutató. Január 19-én este kerül rá sor. A kétrészes komédia egyes szerepeit Varga Gyula, Máiké Éva, Kulcsár Imre, Da- riday Róbert, Somló Ferenc, Matus György, Csapó János, Maróti Gábor, Máthé Eta játssza, a díszleteket és jelmezeket, mint vendég, Gyarmathy Ágnes tervezte, a kísérőzenéjét és a hanghatásokat Kalmár Péter állította össze. A Máz — mint Nyilassy Judit szavaiból már kitűnt —. napjainkban játszódik, a komédia nyelvén szól a munkáról. Igen érdekes szereplőket vonultat fel, és tegyük hozzá, olyan szórakoztatást ígér, amely mélyen el is gondolkoztat. Érdeklődéssel várjuk az új magyar darabot és a vendégként visszatért Nyilassy Judit harminckilencedik miskolci munkáját. Benedek Miklós J DISZNÓTOR Elrettentés végett idéztessék meg a disznótor. Mert most éljük az idejét, a kemény mínuszok érkeztével. Ámbár a hagyományos disznótor sosem kezdődött rosszul, sőt, a folytatása, a,, befejezése is olyan, minőnek lennie kell. Hajnali szürkület, szélmentes, csípős hideg, kopogó fagy és az ilyen körülmények megkívánta lélekmelegítő, leginkább kisüsti képében, mi már legalább három éve érlelődött eperfa hordócskában. Ha nem, hát nem. Mire a későn kelő nap öltözködni kezd, addigra már a szalmával pörzsölt, kétmázsányi ennivaló piros ropogósán, meleg vízzel, gyökérkefével megtisztogatva friss szalmán gömbölyödik, várván a bontásra. Sercenve, hosszan reped a tenyérnyi széles szalonna, különös, meleg illatot árasztva, és a közeli magas fák ágai megtelnek éhenkórász, potyaleső varjakkal, de meg nem mukkan egyik sem. csak vár, hátha mégis lecsaphat arra a micsodára. De nem csaphat le, mert van ott épp elég ember, aki teszi. A kikanyarított, szépre sikeredett sonkákat cipeli biztonságos helyre és minden egyebet. A disznó füléből, farkából ugyan elfogyott már egy kicsi, de nem reggeliként, csupán kóstolóként. A reggeli is ké- ■szül már benn, a tűzhelyen hatalmas, fekete vaslábosban serceg a máj. És kész is! Emberek! Neki lehet ülni! Senki sem várja, hogy kétszer mondják. Hiába, a jó levegő, a mozgás, meg ez, meg az, jó étvágyat csinál. Frissen illatozik a máj, nemkülönben a puha, lika- csos kenyér. A kamrából ecetes paprikát hoznak, a hideg üvegre pára csapódik. No, előtte még egy kupicával. aztán jó étvágyat! Hát az van! Egészen az aranysárga zsír kitunkolásáig. Most pedig elő a nagyobb poharakat, hogy az egészet leöblítsük egy kis vörössel. No, ez az, ami rossz, emberek! Ezt ne tegyék! Ezt ne egyék! Az ilyen reggeliket, mert teljesen egészségtelen, káros. Pedig a reggeli után a hozzáértők már osztogatják is az utasításokat hurkára kolbászra, töltött káposztára vonatkozóan, a katlanházat már fűtik, szalonnát vágnak, húst darálnak, kutyát, macskát rugdosnak oldalba, nekilendült a nép, nemsokára kész az ebéd, estére pedig a vacsora. de ezek persze már jóval fölülmúlják a reggelit mennyiségben, töménységben, sokféleségükben egyaránt. Nem való ez mégsem, emberek! Ennyit enni és éppen ilyen súlyos dolgokat! Az utóbbi időben épp eleget olvashatunk, hallhatunk az ilyen evések kártékonyságáról. Mit eg”ünk?, Mi az egészséges? Nagyon finom és egészséges a sárgarépafőzeiék. Vagy a kelkáposzta. Általában mindenféle zöldség, gyümölcs. A tej és a tejtermékek! Nem koccinthatnánk például egy disznótor előtt egy pohárka tejjel, vagy íróval? És nem ehetnénk mindenféle hagymás, májak helyett olyan izéket? Azért csak gondolják meg! Ha nem, hát nem!... (Pt) r r
