Észak-Magyarország, 1979. január (35. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-27 / 22. szám

ly/9. jttnucu */., szombat cai.AK-MÁO»AKOKoz.«^ a Nevelés, oktatás a tanítóképzőben Hol a telizi dolgoznak Az ÉSZAKTERV, régebbi néven Miskolci Tervező Vállalat dolgozói munkájának eredményeként épülnek, magasodnak a lakóházak hazánk északi megyéiben. Legfontosabb feladatuk a miskolci Avas-dél új lakóházainak tervezése. Képünkön: a C-irodában a statikus osztály dolgozói újabb tervrajzokat, dokumentációkat készítenek. Szabados György felvétele Maiink: lipcsei ül Értékelték az újítási hónapok eredményeit A tanítói-óvónői hivatást eredményesen csak azok tölt­hetik be, akik szeretik a gyer­meket, a főiskolán jövendő feladataik megoldására lelki- ismeretesen felkészülnek, akik rendelkeznek azokkal a sze­mélyiségjegyekkel és képes­ségekkel, amelyek a tanítói- óvónői munka végzéséhez szükségesek. A főiskolán mindezek elsajátítására a ta­nítói szakon 3 év (6 félév), az óvónői szakon 2 év (4 fél­év) áll a hallgatók rendelke­zésére. Az oktatás-képzés előadásokon, szemináriumi foglalkozásokon és gyakorlati képzés keretében folyik. Az egyes tantárgyakból a félévek végén tanári aláírást, gya­korlati jegyet kapnak, má­sokból kollokválnak, a több féléves tárgyakból pedig szi­gorlatot tesznek. A tanulmá­nyaikat, komplex államvizs­gával fejezik be a hallgatók. Ennek keretében kerül sor a szakdolgozat és a vizsgataní­tás értékelésére is. A tanítónak sokoldalúan képzettnek kell lennie, ezért az általános képzés keretében a tantervi anyag három nagy ismeretcsoportból tevődik össze. Az első a hallgatók világnézeti-politikai nevelé­sét, képzését, fejlődését szol­gáló marxizmus—lentnizmus tárgyak oktatása, amelyre az összóraszám 10,6%-át fordít­juk. Hangsúlyozni kell, hogy ezzel párhuzamosan minden tantárgy keretében folyik az ideológiai-politikai nevelés. A második tantárgycsoportba a hallgatók általános műveltsé­gét. továbbfejlesztő tantár­gyak tartoznak. Ilyenek: a kortárs magyar- és világiro­dalom ; az ifjúsági és gyer­mekirodalom ; nyelvtan­nyelvművelés ; beszédműve- lés-beszédtechnika; továbbá a matematika (halmazelmélet és matematikai-logikai alap­ismeretek kiemelt oktatása); természetismeret (fizika—ké­mia—biológia—földrajzi isme­retek) ; oktatástechnológ'i a; egészségtan: társas ének; jel - legrajz; testnevelés. Ezeknek a tantárgyaknak az oktatásá­ra az összóraszám 31,4%-át fordítjuk. A harmadik tan­tárgycsoport keretében a hi­vatásra, a szakmára felkészí­tő pedagógiai-pszichológiai tárgyakat oktatjuk. Ebbe tar­toznak a közoktatáspolitika; logika; neveléselmélet; okta­táselmélet; neveléstörténet; általános fejlődés és pedagó­giai pszichológia; úttöröveze- tés; szintetizáló szeminárium. A hivatásra felkészítés igen fontos része az alsó tagozat­ban tanított tárgyak toji- tárgypedagógiáinalc az okta­tása. Ilyenek az anyanyelvi; matematikai; környezetisme­reti; ének—rajz—technika— testnevelés tan tárgy pedagógi­ák., Mindezeknek megfelelően, a szakmára, a hivatásra felké­szítésre az összóraszám 25,2",„-át használjuk fel. A differenciált képzés ke­retében oktatott szakkollégiu­mok az összóraszámból 32,5°,li­bán részesednek. Ezekről, mint a tanítóképzés új terü­letéről más alkalommal kü­lön szólunk. Főiskolákon az elméleti oktatással egyenrangú a gya­korlati kiképzés, amely az egész képzési ciklusra kiter­jed. Főbb kerete és területe: a csoportos látogatások az első félévtől kezdve elméleti és tantárgypedagógiai bemu­tatókhoz kapcsolódva; cso­portos gyakorlatok a III—IV —V. félévben, ahol 10—12 fős csoportokban hallgatói taní­tások folynak heti 3—3 órá­ban. (Ebből egy óra maga a jelölt tanítása, egy óra annak közös elemzése, majd egy óra a következő heti tanítás elő­készítése.) A csoportos mun­ka fő feladata az illusztrálás. Külön kiemelést érdemel az egyéni iskolai gyakorlatok, melynek keretében a jelölt: az iskolai munka egész fo­lyamatát látja és mód nyí­lik önálló elképzeléseinek realizálására is. Ezeket az egyéni gyakorlatokat a IV. és V. félévben végzik a hallga­tók 2—2 héten át és ez alatt (í. illetve 10 órát tanítanak is. Ugyancsak kiemelt foglalko­zás a külső, területi iskolai gyakorlat, mely az V. félév elején egyhetes, a VI. félév elején négyhetes, Összefüggő gyakorlás a megye bázisisko­láiban. A gyakorlati kiképzés vizsga jellegű zárótanítással fejeződik be. A gyakorlati képzés programjában fontos feladatként szerepel a tanító tanítási, órán kívüli mozgal­mi és egyéb pedagógiai mun­kára való felkészítése. A hallgatók tanulmányaik végzése alatt anyagi (pénzbe­li és természetbeni) támoga­tásban részesülnek. Dr. Károly István főiskolai főigazgató A forradalmi ifjúsági na­pok, a X. Vifágiíjúsági Talál­kozó és a KMP megalakulá­sának (10. évfordulója tiszte­letére, az anyagi és szellemi erőforrások jobb kihasználása érdekében az elmúlt évben a Szákszervezetek Borsod me­gyei Tanácsa és a KISZ Bor­sod megyei Bizottsága 1978. március l-től 1978. november 30-ig megrendezte az ifjúsá­gi újítási hónapot, amelynek eredményét a közelmúltban értékelték. Az újítási hónapok az V. ötéves terv időszakára még­hirdetett újítóversenyhez kap­csolódtak. Fő célja az volt, hogy hasznos elgondolások­kal, tervekkel tovább javít­sák a gazdaságosságot, fej­lesszék a műszaki felszerelt­séget, ésszerű takarékossággal intenzívebbé tegyék az anyag- és energiaköltségek fokozot­tabb csökkentését, s tovább emeljék a munka- és üzem- szervezés fejlesztésével össze­függő újítói tevékenység szín­vonalát. A versenyben leg­jobb eredményt elért: har­minc fiatal újító — akik egyébként ellátogatnak az 1979. március l(i—19-e között megtartandó Lipcsei Nemzet­közi Vásárra, a következők: Tóth Jeiiö, Csorna László ÓKÜ, Kramcsák Ferenc Sa- jószentpéter, Üveggyár, Ve­res Imréné, Farkas Miklós Pamutfonóipari Vállalat, Bár- czy István, Szabó József Ga­bonaforgalmi Vállalat, Gu­lyás Sándor Porcelángyár, Hollóháza, Lökös Mihály, Do­bos Árpád Mezönagymihályi ÁG. sertéstelep, ifj. Szikora József, Hegyi László Borsod- nádasdi Lemezgyár, Sipos Tamás Borsod megyei Víz­művek, Mezőkövesd, Csutorás Géza Borsod megyei Tanácsi Építőipari Vállalat, Tóth Bertalan Avas Bútorgyár, Mates’z András Bartók Tsz., Bórsodszirák, Vincze János MEZŐGÉP, Mezőcsát, Varga Gyula, Gaszner László Borso­di Szénbányák Vállalat, Var­ga István Tiszai Vegyikom­binát. Szalontai Lajos, Mincs- kei István Borsodi Vegyi- kombinát. Portik Tibor EL- ZETT, Sátoraljaújhely, Orosz Gizella Toka.j-hegyaljai Bor- kombinát. Drozda János ÉMÁSZ, Járdán Béla, Tóth Lajos. Adum Géza LKM. Bé­res Sándor, Orliczki Rezső D1GÉP. leni bennünket. Egyszóval becsapott bennünket, és most sajtókonferenciát tart. De miért tiltakozott az ellen, hogy ott urán van? — Ez teljesen érthető. Az egész környékre kiterjesztve váltotta ki az uránkutatási’ engedélyt. Nem akarja tehát, hogy a telekárak felszökje­nek. Már biztosan vásároltat­ja is tel. Különben a kon- kunenciálól is fél. Ki is ez a MacAreck ? Egy egyszerű ültetvényes Alabamából. Legfeljebb néhány millió dollárral rendelkezik. Ezért szeretné MacAreck, hogy kö­rötte most csend legyen. Ad­dig. amíg nem szerzi meg a bankok támogatását és nem alapítja meg nagyvállalatát. Minél nagyobb körötte a szenzáció, annál nagyobb a lehetősége annak, hogy a nagy konszernek a bankok­nak nem engedik meg, hogy fizessenek neki és akkor majd úgy kell táncolnia, ahogy ők akarják. — Ne félj — jegyezte meg Bracken. — Biztosan nem fizet rá erre az üzletre. — Veszíteni nem veszít — egyezett bele Slern úr —. de nem húz belőle annyi mil­liót. amennyit húzhatna, ha ö lenne az első hegedűs. Ezért fontos neki, hogy ne csordának körötte zajt és ezért tiltakozik az ellen, hogy olt urán van. — A New York Herald Ti bűne tudósítóin ügyesen 'rajtakapta a Geiger-'ele ké­szülékkel — nevetett Brac­ken úr. — Ö elkapta, te viszont nevetségessé letted magádat — Kané úr könyörtelen volt. — Láttad, hogy azok a Gel- ger-féle készülékkel szalad­gálnak a hányókiól a Irá­nyokig és nevettél, hogy ját­szadoznak, mint a gyerekek. Játszadoztak a mi kárunkra. — Tanácskozni kell egy ügyes ügyvéddel. Talán si­kerül érvényteleníteni a szerződést — töprengett Stern úr. — Érvényteleníteni? — is­mételte Bracken úr. — Vár­jatok csak! Hogy felejthet­tük ezt el?! Joan kisasszony — hívta be a titkárnőt a szomszéd szobából. — Adja csak ide a MaeAreck-szer- zödést. Egy pillanat múlva a tit­kárnő mister Bracken elé tette a dossziét, aki felkap­ta a szerződést, lapozgatott benne, aztán örömmel felki­áltott: — Megvan! Teljesen el­felejtkeztem erről! Amikor aláírtuk ezt a szerződést, MacAreck. rábeszélvén, hogy adjam el az összes rész­vényt. hozzáírta a szerződés­hez. hogy három hónapon belül eláll a szerződéstől, ha háromszázezer dollár kárté­rítést kap. — Mutasd! — fnindkét úr felugrott és a szerződés fölé hajolt. — Rendben van — hatá­rozott Stern úr. — Ez a ra­vasz alabamai a salát háló­jában akadt fenn. Teljesen biztos volt abban, hogy az 'urán feltárása titok marad addig, amíg a szerződésnek ez a pontja le nem jár. Min­denekelőtt azért volt olyan dühös, hogy a sajtó megszel­lőztette az urán felfedezését és olyan nagy szenzációt csapott körötte. Félt, hogy leleplezzük az igazságot és élünk a jogunkkal. Na. most majd beszélünk vele. A három úr rögtön vissza­nyerte jó humorát. A sze­rencse megint rájuk mosoly­gott. Behívatták a gyorsírót és hamarosan aláírásra ké­szen volt a levél mister MacAreckhez: „Tisztelt uram! Értesítjük, hogy meggon­doltuk a Wurdcityben levő bánya eladását. A szerződés 15.- paragrafusa, értelmében felbontjuk a szerződést. Egyidejűleg kiadtuk az uta­sítást, hogy a bankunk utal­ja át az ön kontójára a vé­telár teljes összegét és a már említett 15. paragrafus értel­mében a 300 ezer dollár kár­térítést. E levél kézhezvétele, és a bankátutalás után. kérjük, adja ál a bányát a régi ve­zetőnek, akinek további uta­sítást adunk. Tisztelettel (pecsét és cégszerű aláírás)." — Mister MacAreck ön­szántából biztosan néni en­ged. pereskedni fog — mond­ta Stern úr. — Nem nyerhet, az ügy világos, mint a nap — mond­ta Bracken úr mély meg­győződéssel. — Nincs a vi­lágon olyan bíróság, amely megsemmisíthetné a .szerző­désnek ezt a pontját. Kétel­kedem abban, hogy akad ügyvéd, aki védelmébe veszi. — A 15. pont érvényessége kétségtelen. — Kané úr jól ismerte a kereskedelmi tör­vényt. — De, ha elég ügyes lesz. akkor beperelhet ben­nünket: kártérítésért, köve­telheti azt az összeget, amit a vétel után befektetett, és követelheti a várható nye­reség egy részét, de még így is jelentéktelen az összeg. — Bizony, fillérek — egyeztek bele társai. Legnagyobb csodálkozásuk­ra azonban semmiféle perre nem került sor. Két nappal később MacAreck úr igazol­ta a levél átvételét, a bank átutalását és értesítette a cé­get. hogy kérésüknek meg­felelően járt cl, a kereske­delmi ügyletet meg nem tör­téntnek tekinti. f Az „Urán Wardcityben”- ügy ezzel véget is ért. Egy ideig a sajtó még írogatott róla. Aztán a hatóság hiva­talos bizottságot küldött ki az urán kivizsgálására. A bizottság véleménye negatív volt. A szakemberek megál­lapították. hogy oly kevés mennyiségű, hogy szó sem lehet a kitermelésről. Meg­állapították azt is. hogy Mar­ty Brett kijelentése a saj­tókonferencián teljes mér­tékben megfelel az igazság­nak, hogy sem a bányában sem a környékén nincs urán. Nem lehet sem őt. sem a bánya vezetőségét vádolni azzal, hogy félrevezette vol­na a hatóságot. (Folytatjuk) Drága kincsünk az ivóvíz Vizek íelfegsi - útjuk szabályozói A megfelelő mennyiségű és minőségű ivóvíz biztosítása érdekében mindinkább elő­térbe kerül a vizek szennye­zettségének megakadályozása. Ismeretes, hogy a hazánkat átszelő folyóvizek 98 száza­léka a szomszédos országok­ból érkezik, bizony nem mondhatni, hogy káros anya­goktól mentesen. A víz mi­nőségének további romlásá­hoz nagymértékben hozzájá­rulnak a gyárak, intézmé­nyek is. Különösen jellemző ez Borsod megyére, Miskolc­ra. a jellegzetesen ipari tele­pülésre. Éppen ezért fontos víztisztító-művek építése, új. jó minőségű vizek, források felkutatása. Lillafüred fölött vagyunk. Tőlünk néhány méternyire, a szépen kiépített Szinva-for- rásból kristálytiszta víz zu­bog a csöveken keresztül. Itt, a gépház és a melegedő mel­lett úgy tűnik, látszólag nyu­galom van. Pedig a föld alatt hosszú ideje szorgoskodnak már a Borsodi Szénbányák Vállalat bányászai, akik a Miskolci Vízmüvek Fürdők és Csatornázási Vállalat dolgo­zóival közösen, azon fáradoz­nak. hogy a nagyváros lakói­nak ivóvízszükségletét kielé­gítsék, a zavartalan ellátást karsztvizek további feltárásá­val. összegyűjtésével és táro­lásával megoldják. — Szükség volt az együtt­működésre, mert ezt a mun­kát a bányászokon kívül nemigen vállalja senki — mondja Kiss József, a Mis­kolci Vízművek, Fürdők és Csatornázási Vállalat műsza­ki és beruházási osztályának vezetője. — Kell hozzá szak­értelem. helyismeret és nem utolsósorban megszokás is ahhoz, hogy föld alatt, elzár­va a külvilágtól folyamatosan menjen a munka. Keskeny aknán keresztül jutunk le a csatornába. A kinti, vakítóan fehér hó után hunyorogva lépkedünk. Gu­micsizmánk alatt cuppog a bokáig érő víz. Fejünket be­húzva. óvatosan haladunk előre a karbidlámpa fényé­nél. Mellettünk lezárt cső­rendszer. Benne több ezer ember ivóvize folyik. — Lassan befejezzük az it­teni munkát — mondja az egyik bányász, akit éppen a csőrendszer melletti lyukak betonozása közben zavartunk meg. — Most már mondhat­ni, ideális körülmények kö­zött dolgozunk. Ez a víz már semmi ahhoz képest, ami itt fogadott bennünket. A csalronarendszer elején, a mindennapi vizet szállító cső eltűnik a fal mögött. Itt már csak kiabálva lehet szót érteni, a falon túl zuhogó vízmennyiség robajló zajától. Ott van a gépház, ott kerül be a hegyek gyomrának, iha­tó, tiszta leve a zárt: csőrend­szerbe. Hogy itt miért beto­noznak? Kiss József így vá­laszol: — Azelőtt hosszú ideig cső nélkül, ebben a föld alat­ti csatornában áramlott át a víz. Hogy a tavaszi olvadás­kor a felszínről minél na­gyobb mennyiség jusson be­le, átereszeket, lyukakat fúr­tak. Ez azonban időnként el­lenkező eredménnyel járt, es a túlfolyókon keresztül,a víz elöntötte a felszínt. A körbe- betonozassal megakadályoz­ható a víz elszivárgása, az áthatolhatatlan fallal zárt rendszerbe, mederbe kénysze­rítjük. Szükség volt erre. hi­szen a Szinva-forrás minimá­lis napi vízhozama négy és fél ezer köbméter. A maxi­málisan hasznosítható és el­vezethető vízmennyiség pe­dig húszezer köbméter egy nap. Ezzel a beavatkozással bizonyos állandóságot szeret­nénk elérni. A több mint kétszázezres lakosú város lakóinak, — akiknek télen minimálisan 90 ezer köométer, nyáron pedig mintegy 120 ezer köbméter naponta az ivóvizszükséglete — öt, nagy zónából biztosít­ják a vízellátását. Az öt, nagy zóna egy része az Észak-ma­gyarországi Regionális Viz- műhöz tartozik, másik fele pedig a Miskolci Vízművek Fürdők és Csatornázási Vál­lalathoz, melynek dolgozói karsztvizekből nyerik a szük­séges mennyiséget. Tapolcá­ról, a diósgyőri Szent György taviforrásból és az Ánna- Szinva-forrás egyesüléséből. A lakások vízvezetékeinek egyébként több mint ötven százalékában karsztvíz fo­lyik. Az így nyert víz köb­méterenként 40—50 fillérbe kerül, ami lényegesen ol­csóbb. mint például az ÉRV által biztosított vízmennyiség, amelynek költsége köbméte­renként megközelíti a 6 fo­rintot is. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy mostohán bánjunk vizeinkkel. Vonat­kozik ez a gyárakra, üzemek­re, de egyénekre is. Hiszen hányszor előfordul, hogy la­kásunk csöpögő vízcsapjait merő lustaságból későn je­lentjük be; hányszor előfor­dul. hogy kertünk virágait, veteményesét nyáron, vízhi­ány esetén is vastag sugarú slaggal locsoljuk; hányszor előfordul, hogy patakok, fo­lyók és tavak tiszta vizét piszkos, olajps autóink mosá­sával szennyezzük? Nem szabad visszaélnünk a nekünk ugyan fillérekbe ke­rülő. de a kutatóknak, szak­emberek által drága pénzért és fáradsággal, küzdelemmel előállított vizek felhasználá­sával. Hiszen közös kincsünk megbecsüléséről van szó. An­nak a közös kincsnek a meg­óvásáról, amely nélkül az élet elképzelhetetlen. Monos Márta Január 30-án és február 1-én: A Fekete Gyémánt szakmai találkozói A Borsod megyei AGRO- KER Vállalat, az Unió Áfész és a TIT már négy jól sike­rült, sok érdeklődőt vonzó szakmai találkozót rendezeti a kertbarátok, elsősorban a kerthasznositási szakcsoport agok részére. Jövő héten ínuár 30-án. kedden és feb- uár 1-én, csütörtökön, mind­két alkalommal délután 15 órai kezdettel, a TIT Miskolc, Széchenyi utca 16. szám alatti emeleti előadótermében a Fekete Gyémánt Kerthasz­nosítási Szakcsoport tagjai részére ismétlik meg a szak­mai találkozót. Az érdeklő­dök széles körű tájékoztatást kapnak a kiskertek eszközel­látásáról. vetítettképes elő­adás hangzik el a korszerű növényvédelemről, a műtrá­gyázásról, s konzultációra ke­rül sor a kiskertek művelé­sének más problémáiról.

Next

/
Thumbnails
Contents