Észak-Magyarország, 1979. január (35. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-24 / 19. szám

1979. január 24., szerda ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 Versenyfelhívás! fisnál! és Mik Este a női munkásszálláson Tarka fürdőköpenyes, ía- papucsos nők csattognak a homályos fényű folyosón a fürdőszobába. A nyíló ajtón íullasztó gőz tódul ki. Cso­bognak a csapok, zúg a centrifuga, türelmetlenül morognak a zuhanyra vára­kozók. A hajnalban kelőknek es­te hatkor már befejeződött a nap, az irodai dolgozók többsége azonban ilj'enkor még haza sem jött, vagy ép­penséggel most indul átöl­tözve vissza a városba. Az esti készülődés — a lefek­véshez igyekvő fáradtak és a szórakozni induló frissek között is egyike a számta­lan összeütközési alkalmak­nak. A konyhában ingerül­ten siettetik az evés közben újságot lapozó terebélyes lányt, a tizennyolc négyzet- méteres helyiségben nem le­het kényelmesen elterpesz­kedni. Bármennyire is igyekez­nek otthonosabbá alakítani a szobákat, a különböző ízlés­sel díszített falak, polcok zűrzavaros összképet adnak. A heverők melletti éjjeli- szekrényen Fa desodor és citrom, képeslap és puha szőrmeállatka. A szoba kö­zepén fényezett lapú kis asztal, kárpitozott székekkel — ez utóbbiak azonban használhatatlanok, mert a helyhiány miatt ezekre hal­mozták a szekrénybe már nem gyömöszölhető ruhákat, táskákat, könyveket. Anikó és Anna egyidősek. A Balaton melletti faluban együtt érettségiztek, és most nemcsak a szállás, a munka­hely is közös. A nagyválla­lat egyik üzemegységében, irodában dolgoznak. Cérna­vékonyra tépett szemöldök, púderrel leplezett apró bőr­hibák, feszülő farmernadrág, színes ingblúz. Félszeg, bá­tor mosoly, kamaszos Szen­vedélyű nyíltság. Anna a szelídebb, Anikó a határo­zottabb : — Mindketten azért jöt­tünk el hazulról, mert a be­zártságot, az állandó unal­mat nem lehetett elviselni. Télen ott megszűnik az élet. nekünk meg szükségünk van mozgásra, a változásra, arra, bőgj7 válogathassunk a szó­rakozási lehetőségekben. Itt mindent megtaláltunk. Utó- kalkulátor vagyok, ‘szeretem a munkámat, és az esti programokhoz kedvünk és szelesen jól ismerték Van­couverben. Minden helyi lap az első oldalon írt róla. — És mi történt azután? — A férfi, akit erőszakkal bevonszoltak az igazgató szo­bájába, könyörgött, hogy en­gedjék szabadon. Húszezer dollárt ígért, ha elengedik. - — Éppen annyit, mint amennyit a biztosító társa­ság? — Igen. A körülmények furcsa közrejátszása volt ez. Elvették tőle a táskát és ki­nyitották. Százdolláros bank- jegykötegek voltak benne. Együtt százhúszezer USA- dollár. E látványra a feltar­tóztatott szívéhez kapott és elhaló hangon orvosságot kért, mert szívrohamot ka­pott. Természetesen senki nem törődött ezzel a kérésé­vel és senki sem sietett se­gítségére. A szegény ember elvesztette eszméletét és a szőnyegre zuhant. Még ek­kor sem segítettek rajta. Így találták a rendőrök, aki­ket a bank igazgatósága hí­vott ki. Szerencsére elég gyorsan megérkeztek. Az egyik rendőr felemelte a férfit, kért egy pohár vizet és eszméletre térítette. — Meg kell mondanom, hogy ez a bandita nagyon naivan járt el — jegyeztem meg. — Le kellett buknia, mert nem reitözött el arra az időre, amíg a nyomozás nagy erővel folyt. — Kezdetben így gondolta ezt a rendőrtiszt is, aki em­bereivel megérkezett a bank­ba. De hamar észbekapott, hogy hibát követett el. Le­hordta a bank alkalmazot­erőnk is van. Persze azért hazavágyunk, minden hétvé­gén utazunk. Anna számfejtő. Ö ideigle­nesnek érzi ittlétét, de min­denképpen jobbnak, mintha otthon maradt volna. Életük összehangolt és kellemes. Él­nek a főváros nyújtotta le­hetőségekkel. Á politikai gazdaságtan könyv mellett. Pesti Műsor, benne körülte­kintő figyelemmel kijelölve a legközelebbi színház- és filmprogramok. Az Opera­házba bérletük vgn. Aka­dályt nem ismerő határo­zottsággal beszélnek terve­ikről, továbbtanulási szán­dékukról. Az erőt egymás­ból merítik. És mindketten úgy érzik: megoldásra egy majdan kötendő házasságban lelnek. Ez az a pont, ahol hirte­len elbizonytalanodnak. Azt ugyan biztosan tudják, hogy az otthoni néhány száz la­kosú faluban nem találtak volna magukhoz illő társat, mert „azokból a srácokból hiányzik a továbblépési vágy, az, hogy többet akar­janak, mint amennyit az ott­honi szűkös keretek képe­sek nyújtani. Tanulni, töb­bet tudni, élni, nemcsak a televízió és a kocsma”. De mi lesz a kétmilliós főváros­ban? Harmadik éve élnek itt, és állandó partnert még egyikük sem talált. S bár változatlanul ragaszkodnak a — hátrányai mellett is — függetlenséget biztosító bu­dapesti élethez, a vékony szálat: a szülői, rokoni kap­csolatot nem szakították meg. A gyakori hazautazáso­kat nem csupán a honvágy szüli, hanem megfogaima- zatlanul. homályosan egyfaj­ta visszamenekvési lehetősé­get, visszautat is jelent. A szállás gondnoknője szomorúan számol be az itt élő lányok sorsáról. A négy­személyes szobákban nem ritka az összetűzés. És a ve­szekedéseket nem csupán a nagy korkülönbség, vagy az eltérő életformák, hanem a csalódás, a németeknél már évtized óta felgyűlt keserű­ség okozza. Sokan ugyan in­nen mentek férjhez, jó néhá- n.van azonban lányanyaként távoztak albérletbe vagy ép­penséggel vissza a szülői házba. És vannak, akik még mindig várnak valakire, va­lamire. Kelemen Eö't fait, hogy hamisan riasztot­ták, majd nagyon udvariasan elnézést kért az eszméletre tért férfitól és gyorsan tá­vozott. — Nem tartóztatta le a banditát? Lehetetlenség! — Nem bandita volt. — De hiszen — magyaráz­tam —, ez az ember Oregon állami rendszámos fehér Fordon jelent meg a bank előtt, szőke volt, kopott, bar­na bőrtáska volt a kezében és abban százhúszezer dol­lár. — Ez az! — kiáltott fel Henio hamiskásan kacsintva. — Minden egyezett. Ilyen szerencsétlen véletlen. Egy­ben azonban lényegesen kü­lönbözött a bank ügyfele a banditától. Az ügyfél táská­jában százhúszezter dollár volt, de százdollárosokban. Szerencséje volt, mert a pénztárostól elrabolt hason­ló összeg ötvenes és még ki­sebb címletekben volt. Er­ről a jelentéktelen résziéi­ről vagy nem tudtak a tá­madásról írt újságírók, vagy szándékosan nem írtak. A kanadai rendőrség tisztjének éppen ezért is volt könnyű megmagyarázni a nevetséges félreértést. — És mi történt azután? — Mi történt volna? A bank nagyon kellemetlen helyzetbe került. Munkatár­sai erőszakkal lefogtak egy ártatlan embert. Erővel be­vonszolták az igazgató szo­bájába, otl elvették a táská­ját a pénzével és személyi motozásnak vetették alá. Eh­hez nincs joguk a bank dol­gozóinak, sem egyetlen ka­Az Országos Közlekedés­biztonsági Tanács, a KISZ Központi Bizottság Ifjúmun­kás Tanácsa, valamint a SZOT Munkavédelmi Tudo­mányos Kutatóintézete, az Autóközlekedési Tanintézet­nek és az Autó—Motor szer­kesztőségének közreműködé­sével az idén ismételten meghirdeti a „Keressük a legjobb gépjárművezetőt, ke­ressük a legjobb gyalogost” elnevezésű, közlekedésbiz­tonsági vetélkedőt. A ver­senyfelhívás célja, a közle­kedési morál fejlődésének elősegítése. A vetélkedőn műiden gép­járművezető és ’ gyalogos részt vehet a következő ka­tegóriákban: kerékpáros, se­gédmotoros kerékpár vezető­je, motorkerékpár vezetője, személyautós, magánautós, hivatásos vezető, teherautó- vezető, autóbusz-vezető, me­zőgazdasági vontatót vezető és gjralogos. Természetesen a járművekhez megfelelő ve­zetői engedély szükséges. A benevezés történhet egyé­nileg és brigádokba tömö­rülve is. Egy-egy brigádnak öt. különböző kategóriában kell jelentkeznie. A vetélke­dő öt fordulós. A kiíráshoz csatlakozó vállalatoknál me­gyei versenyt, illetve terüle­ti elődöntő jellegű vetélke­dőket tartanak majd. A fel­adatokat — amelyekben sze­repel teszt, forgalmi vizsga — egységes pontszámozás alapján értékelik. A jelent­kezés után következik a se­lejtező, majd a megyei ver- senj7, a területi elődöntő és végül az országos döntő. A megyei versenyből az első három helj'ezett jut tovább, a negyedik és ötödik helye­zettek vásárlási utalványt kapnak. A területi elődöntő­ből az első három helyezett jut tovább, a negyedik és az ötödik helyezést elérteket pe­dig — a megyei versenyé­hez hasonlóan — ugyancsak vásárlási utalvánnyal jutal­mazzák. Az országos döntő jutalmazási formáit majd később dolgozzák ki. A gya­logos kategóriában az indu­lók a területi elődöntőben fejezik be a versengést. A „Keressük a legjobb gépjárművezetőt, keressük a legjobb gyalogost” elnevezé­sű vetélkedőre jelentkezni az Autó—Motor, a Magyar Ifjúság és a Pajtás újság februári számában közölt tesztek kitöltésével, illetve azok beküldésével lehet. A cím: 1423 Budapest. Pf. 100. Autó—Motor közönségszol­gálata. nadai állampolgárnak, ter­mészetesen a rendőrséget ki­véve. Ami még ennél is rosszabb, annak az ember­nek, amikor szívrohamot kapott, nem siettek a segít­ségére. Ellenkezőleg, hagy­ták, hogy ájultan heverjen a heverőn. A súlyos betegnek nem nyújtott segítségért büntetés jár. Ezenkívül az ügy kiteregetése a kanadai sajtóban nagyon megingat­hatná az ügyfelek bizalmát a Kelet-kanadai Bank iránt. A tettesek rögtön rádöbben­tek, hogy kellemetlen hely­zetbe kerültek. — És mit tettek? — Fizetniük kellett. Fi­zetni az ártatlan embernek okozott kellemetlenségért és a hallgatásáért. — Nagy összeget? — Az a szegény ember, amikor érezte a szívroham közeledtét, húszezer dollárt ígért, ha békén hagyják. Teljesen érthető és termé­szetes volt, hogy a bank kénytelen volt kétszer any- nyit fizetni neki. Valamit sejteni kezdtem már. Megkérdeztem: — Különös módon, na­gyon hasonlítasz arra a sze­gény emberre, akit az a kel­lemetlenség ért a bankban. Henio vállat volt: — Mit tegyek, ha éppen nekem volt olyan pechem. — És mi lett a negyven­ezer dollárral? — Az az összeg, igaz nem nagy. mégis lehetővé tette, hogy a szerencsétlen moso­da vételével elvesztett ösz- szeget visszaszerezzem. Jávorkút. Öriás fenyők, füstölgő kéményíí, apró házikó. Sizök, napozók, csend. A Tiszai Vegyikombinát üdülőjében telt ház. Milyen ez a tél? Madáretető a Bükk kapujában. Az erdei út garadnai feljáró­jánál a sorompóörök még ki is tapétázták az etetőt. Kinek, hogy. Innen, az er­dei út őrházának ablakából nézegetve: szép. A garadnai feljárónál most ä sorompót sem gyakorta kell nyitogat- ni. Hétközben naponta úgy tízszer-tizenötször. Az el­múlt vasárnap ellenben a Bánkúiról, Jávorkútró] visz- szatérő kocsik elölt 406-szor kellett. Pedig a fennsíkra, a turistaház környékére más utakon is jöttek-mentek gép­kocsik. Most csendes a kör­nyék, az aprócska házban Szabó István bácsival nyu­godtan nézelődhetünk. Fél- méternyire tőlünk, az ablak külső párkányán cinke ug­rál, szedeget. Időnként ránk- ránk tekint gombszemével, de nem zavartatja magát. Neki itt jó a tél. Szabó bácsi — nyugdíjas koráig a kohászatban dolgo­zott, igazán ráfér most az erdei munkahely — az etető felé int: — Kedvelem a madarakat. Nem sajnálom tőlük a sza­lonnát, a magot pedig hiva­talosan kapom. Most is van egy zsáknyi, de gyorsan fogy. Sok a kosztos. Jár ide egy harkály-család is. — Nem tudtam, hogy gyönge a szived. — Biztosan túl sok orvos­ságot vettem be egyszerre, amit akkor felírt nekem az egyik orvos, és az okozta az átmeneti rosszullétet. — És a pénz? — Az enyém volt. Ügy alakult, hogy éppen akkor néhány hétig Seattle-ben voltam, ahol természetesen bankszámlát nj'itottam. A pénzt néhány órával a tá­madás után vettem ki a fo­lyószámlámról. — És a fehér Ford? — Az Egyesült Államok minden városában sok au­tókölcsönző vállalat műkö­dik. Olyan kocsit adnak, amilyet kérsz. Különben is a fehér kocsik Amerikában népszerűek. — Oregon állambeli rend­számmal is? Mert Seattle Washington államban van. Henio elmosolyodott. — Ismét csak úgy alakult, hogy a kocsimnak Oregon állambeli rendszáma volt. Annak a cégnek, amelyik­től kocsit béreltem, mindkét államban van autókölcsön­zője. És a kölcsönvett kocsit annál a fiókvállalatnál ad­hatja le a kölcsönző, ame­lyik neki kényelmesebb. Nem akartam faggatni Heniót, mert tudtam, hogy nem kapom rajta semmifé­le pontatlanságon, és az egész bankügyét a legapróbb részletekig kidolgoztál (Folytatjuk) — Milyen ez a tél, innen az őrházból nézve? — Hát.,. rosszat még nem mondhatok rá, ámbár eléggé egyenetlen. Hol me­leg jön, hol hideg. Egyik napról a másikra eléggé nagy a különbség. Meg itt, ebben a völgyben legalább hat-nyolc fokkal mindig hi­degebb van, mint például Miskolcon ... Azért mégsem szólhatunk ellene semmit. Különösen, ha más orszá­gokra gondolunk, de elég, ha csak a Dunántúlra. Ami hí­rek onnan jönnek ...! Hát onnan, mármint a Dunántúlról tényleg jönnek hírek! — Pécs környékén való­ban olyan kemény a tél? A kérdés már Bánkúton, a sípályánál hangzik el. An­nak a fiatalembernek szól, aki éppen most érkezett föl a sífelvonón és indul arrébb, hogy újra lecsússzon, Első­éves orvostanhallgató Pé­csett. — Fura? Aki nem volt ott, talán el sem tudja kép­zelni, milyen! (Itt most jel­zők következnek, mik nem illők nyomtatásba.) Kollégi­umban lakom. A szél az ab­lakokat is betörte és hordta, hordta be a havat! Szóval nagyon csúnyán viselkedett a tél, vagy viselkedik most is. — A Bükkbe jött sízni, pedig ott is gj'önyörű he­gyek vannak, nyilván sípá­lyák is ... — Valóban szépek a he­gyek, sípálya is van, de a szél elvitte róla a havat, Behordta, gondolom, a mi kollégiumunk ablakán ... Itt viszont, a Bükkben gyö­nyörű a tél! Kár. hogy most már vissza kell mennünk, de én jövőre újra jövök. Gon­dolom a többiek is. A vontatáshoz használatos kötelet már összetekerte, rá­akasztotta a mélybe futó drótkötélre, útjára eresztet­te, ő maga pedig elindul, hogy újra lecsússzon. Még visszaszól: — Talán maguk, akik itt élnek, nem is tudják,' milyen szép itt a tél ... Lehet: igaza van. Itt, a fennsíkon csalingázva még­is észre kell vennünk a hó­tól terhes fenyőket, az eső­beállók ereszén szikrázó jég­csapokat. a jéghártyába bur­kolt csipkebogyókat, a fehér felhőkkel tarkázott. kék eget, Azt is, hogy Jávorkú- ton a Tiszai Vegyikombinát üdülőjében telt ház van, azt is, hogy Bükkszentkereszlen a turistaházat talán most még többen látogatják, mint nyáron. És azt is, hogj7 eled­dig megkíméltek bennünket a szelek, a viharok, útjaink járhatóak. következésképp a vérkeringés zavartalan, min­denki eljut a munkahelyére, mindenüvé, a legkisebb fa­luba is eljut az áru, az áram, a gázszolgáltatás za­vartalan, általánosságban a fűtésre sincs panasz. Ami az áruellátást illeti, lehetne "ugyan szóvá tenni most is egynéhány dolgot, de ez nem igen írható a tél rovására. Furcsa például, hogy Miskolcon nem kapha­tó gyerekkesztyü. Például a Centrum Áruházban nemré­giben a „választékot” egyet­len (azaz: egy) pár, ötújjú kesztyű jelentette. Ahhoz képest, hogy tél van, gyere­kek is vannak ... De ne méiyedjünk ebbe bele, mert elterelődik a fi­gyelmünk a tél szépségeiről. Például Bán kútról, ahol a sípálya környékén egyrészt szép, másrészt kevésbé szép szereléseket lehet látni. Ügy öt- hatezer forintból már kitelik egy elfogadható, divatos szerelés. Mutatós, szép szerelés. (A bükkszent- kereszti tanácselnök — hely­béli születésű — mesélte a következőt. Ráncos, nagy versenyre érkeztek, a fiúk az ország számos részéből. Gyönyörű szerelésekkel, ami­lyeneket ők, — mármint helybéliek — még nem is láttak. Mi lesz itt fiúk? Nézte a „saját” gyerekeit, akik a hegyen megszokott bakancsokban, kucsmákban nem éppen első osztályú si- lécekkel gyülekeztek a ver­senyre. Mi lett? A kereszti srácok a maguk, nem muta­tós szerelésében sorra nyer­tek minden számot. Hát ennyit a szerelésről.) Jávorkútról lefelé tartva sárga villogó lámpás kocsi kér utat. Szórókocsi. Könv- nyedén elférünk egymás mellett, tisztes sebességgel is haladhattunk. Jó az út. Me­gyénk többi útját is járják hasonló kocsik és a nehéz, nagy bevetésre is készen állnak a többiek. Igazi erő­próbára még nem volt szük­ségünk. Nem is lenne baj, ha az igazi erőpróba elma­radna. A naptárt pedig pár nap múltán óHVirdítiuk — februárra. Priska Tibor Fotó: Laczó József

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents