Észak-Magyarország, 1978. december (34. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-05 / 286. szám

1978. december 5., kedd ESZAK-MAGYARORSZAG 3 A gazdasági döntések mö­gött mindig ott lapul töb- bé-kevésbé rejtetten a koc­kázat. Ennek egyik része a műszaki fejlesztésekkel kapcsolatos. Nagyobbik há­nyada gazdasági természe­tű, mint például a piaci kockázat, amelyek a ke­reslet mértékével, a piaci árak változásával függnek össze. A gazdasági kocká­zatok és a műszaki fejlesz­tés kockázata között nyil­ván érdemi összefüggés van. Ezek ésszerű mértékre való csökkentését viszont je­lentősen elősegítik, ha a döntésekhez megfelelő in­formációk állnak rendel­kezésre. Ezt a célt is szol­gálta — és ezért külön üd­vözölhetjük — a Magyar Közgazdasági Társaság Bor­sod .megyei Szervezetének rendezésében a közelmúlt­ban megtartott tájékoztatót, ahol dr. Csernok Attila, a Magyar Nemzeti Bank el­nökhelyettese volt az előadó. Az LKM vezérigazgatói tanácstermében nem volt üres szék és a meghívott megyei nagyvállalatok gaz­dasági vezetői nem csupán jelen voltak, hanem részt vettek a konzultációs jelle­gű előadáson. Érthető, hisz a jelenlevő szakemberek a konvertálható export-áru­alap termelésének növelését elősegítő beruházási hitelek eddigi tapasztalatairól és a további teendőkről tárgyal­tak. A tanácskozás (is) abból indult ki, hogy gazdasági életünk fejlődésének alapve­tő tényezője a szocialista or­szágokkal folytatott együtt­működésünk — a szocialista integráció. Ezt az alapvető kapcsolatrendszert erősítet­ték a IV. ötéves tervben megvalósított nagyberuházá­sok: a közúti járműprog­ram, az alumíniumprogram, a könnyűipari rekonstrukció, stb. Ezek a központi nagyberu­házások egyben lehetővétet­ték, hogy. egy sor területen a tőkés piacokon is előre tudjunk lépni. Gazdasági fejlődésünk jelenlegi szaka­szában ez a lehetőség — a tőkés export növelésének igénye miatt — már kevés­nek is mondható. A sokat emlegetett 45 mil­liárdos hitelkonstrukció meg­hirdetésére 1975-ben került sor. A központi elhatározás­nak megfelelően a hitelke­ret a konvertálható, a min­den piacon értékesíthető ter­mékek gyártásához szüksé­ges fejlesztést segíthette. A cél tehát adott volt és vég­ső soron ma sem változott. A tőkés piacon tartós piaci kapcsolatokat kell kialakíta­ni. Ehhez jó minőségű és mi­nél magasabb feldolgozottsá­gi fokú termékekre van szük­ség. Ezeknek a munkaigé­nyes termékeknek az előál­lítása — a megfelelő eszkö­zökön kívül — igen képzett munkát, megfelelő szellemi hátteret követel. Érthető hát, hogy a tőkés export növelésére konkrét, minden esetre érvényes és jó recept nem adható. Egyes nézetek, vélemények a kom­plexitást helyezik előtérbe (például komplett gyárak, kórházak exportálása). Van. ahol a részegységek, illetve alkatrészek, másutt a fél­kész termékek exportja ked­vezőbb. Az adottságokhoz való al­kalmazkodás ebben az eset­ben azt jelenti, hogy az egyes vállalatok fejlettsége, méretei határozzák meg az exportlehetőség módszereit. A gazdasági környezet kény­szerpályára állított bennün­ket. Ebben a helyzetben konkrét vállalati tevékeny­ségek — kalkuláció, döntés, kezdeményezés — biztosít­hatják a gazdaságos tőkés exportot. A vállalatoknál megélén­kült a piaci munka, a válla­lati prognózisok törekednek arra, hogy mind részleteseb­ben határozzák meg az érté­kesítés, a termelés és a be­szerzés fejlődésének konkrét irányát, és ennek alapján a vállalat célszerű kapacitás- ' szükségletét. Számottevő eredményként értékelhető, hogy a gazdasá­gi vezetők és a szakmunká­sok (is) megjelentek a világ különböző részein — ablak nyílt a világra — és így szembe találják magukat egy más fordulatszámú gazdálko­dással. Ennek tudatformáló hatása sem lebecsülendő. Az említett tevékenységek­ben azonban még mindig nem vagyunk elég erősek és a propagandamunkában, a szerviz- és alkatrészellátás­ban található hiányosságok fékezik az export növekedé­sét. Az ármunka, külkereske­delmünk különösen gyenge pontja. 520 fejlesztési célra fordí­tották a vállalatok a felkí­nált 45 milliárdot. Igaz, hogy ez az összeg az összes terme­lő beruházásnak csak nyolc százalékát jelenti, ám az is tény (és igaz), hogy a dollár- exportunk növelésének egy- harmadát ettől várjuk. A hi­telek felvétele és felhaszná­lása óta már lemérhető azok eredményessége. A vállalati kötelezettségek teljesítése minősíti is az akciót. A há­rom évet (1978—78) néz­ve úgy tűnik, a vállalatok túlnyomórészt teljesítik vál­lalásaikat. Ágazati bontásban a vegy­ipar 38 millió, — a kohászat 13 millió, — a könnyűipar 8 millió dollárral több bevételt ért el a vállaltnál. Jelen­tős fejlődést mutat a gépipar exportja is. Az országos ada­tok jellemzőknek mondhatók megyénk vonatkozásában is. A TVK a vállalással szem­ben 3,5-szeres, az ÉMV 4.5- szeres túlteljesítést ért el. Akadtak persze olyan válla­latok is, amelyeknek ered­ménye — a külgazdasági fel­tételeknek a tervezettnél kedvezőtlenebbé válása miatt — elmaradt a vállalttól. Ezek közé tartozik a BVK, a DIGÉP és a Mezőkeresztesi R”házati Szövetkezet. Összességében vizsgálva láthatjuk: a hitelkonstrukció beváltotta a hozzá fűzött re­ményeket. Mi sem bizonyítja jobban, minthogy a vállala­tok a már elköltött 45 milli- árdon felül is vehetnek fel export-árualap bővítő hitelt. A látszólag szigorú hitelezési feltételeken enyhíthetnek a vállalatok (is), ha „jó he­lyen” kezdik meg a konzul­tációkat Ebben — többek között — a Magyar Nemzeti Bank is örömmel segítséget nyújt. Külgazdasági céljainkat — a gyorsan változó gazdasági környezet, a szabályozók ten­denciát biztosító jellege, stb. miatt — csak a gazdálkodás minden szintjén jól szerve­zett és tervezett munkával lehet biztosítani. A vállala­tok önállóságának, kezdemé­nyező készségének fokozása mellett szükség van a köz­ponti irányítás hatékonysá­gának növelésére is. A tapasztalatok ugyanis azt is mutatják, hogy a tőkés export fokozása mellett, az eddiginél nagyobb gondot kell fordítanunk a tőkés im­port korlátozására, kiváltá­sára. Ehhez a fázishatékony­sági számítások önmaguk­ban nem elegendők! Az elért eredmények to­vábbfejlesztéséhez még sok munkára van szükség. Mert szép és igaz dolog a vállala­ti önállóság, de tudvalevő, hogy a szocialista társada­lomban minden veszteség — az egész társadalmat terhelt Buchert Miklós Hajszálvékonyan csordogál alá a vö­rösen izzó üveg­massza. Méternyit sem nyúlik a folyékony anyag, s megdermed. A munkás­nő csomóba markolja az üvegszálakat, beilleszti a deszkaborítású csévélődob hasadékába, majd meg­nyomja a gép indító­gombját. Az üvegcérna egyenletesen, egymás mel­lé és fölé tekeredik a gyorsan pörgő hengerre. — Évente 1200 tonna üvegszálat állítunk elő — mondja mellettem Kotány Béla. a sajószentpéteri üveggyár szálhúzó üzemé­nek fiatal vezetője. — Ez az alaptermékünk; maxi­mum harminc mikron az átmérője. Ebből készítjük a különféle gyártmányo­kat. A kis üzem évente 16— 17 millió forint értéket termel. A 60 dolgozó há- romnegyede nő. Az asz- szonyok és lányok betaní­tott szakmunkások. Kép­zettségük elegendő a mun­kájuk elvégzéséhez. Vékony termetű, ala­csony cigányasszonyhoz lép az üzemvezető: az egyik legjobb dolgozója. Törzsgárdatag, többszörö­sen kitüntetett. Kiváló Dolgozó. — A fizetésem négy és fél-ötezer forint — említi büszkélkedve Isaszegi Lászlóné. — De három műszakba járok, nyolc órán át állok, megyek, s itt, a kemence mellett té- len-nyáron egyaránt tes­tet sorvasztó a hőség. — Három gépet keze­lünk — szólal meg a munkatársnő, a kezdettől, tíz éve az üzemben dol­gozó Link Miklósné. — Amikor az üvegszálköte- get leszedjük a csévélő­Link Miklósné: „Három gé­pet kezelünk.” dobról, bizony ötven kilót emelünk. Három méter magasban van a tűztér, ide adagoljuk hosszú nyelű vödörben a cserépüvegfet. Hat-hét mázsát műsza­konként. Néhány kemence hide­gen ásít — hiányzik a munkáskéz. Hiába a ma­gas fizetés, ha a munka férfiasán nehéz. Nem is képes bárki elsajátítani a fogósokat, ügyesség szük­ségeltetik hozzá. — A jövő évi felada­tunk, hogy javítsunk a munkakörülményeken. Gépesíteni akarjuk az üveg adagolását is — mu­tat az üzemvezető az egyik kemence fölé épített berendezésre. Követjük az üvegszál gyártmányokká feldolgozá­sának útját. Az üvegszál­fátyol készítők munkája már könnyebb; ülve dol­goznak, nincs meleg nem i cipekednek annyit. Ra­gasztóanyaggal átitatott i henger préseli fátyollá a 1 szabálytalanul kuszáit üvegszálakat, s kemencé- < ben szárítják. Egy egy- negy zetmét eres üvegfátyol súlya mindössze 100 gramm. — Jöjjön, tapasztalhatja — invitál Princz Balázs- né, aki papírlemézt csa­vart maga köré —, hogy mennyire szúr az üveg­szál. Talán már kapunk bőrnadrágot — néz vá- lasztvárón kísérőnkre, s ő rábólint. A hengerbe összetekert üvegfátyol széleit egyenle­tesre levágják. A hulla­dékból tömitő szigetelő- kötelet készítenek. A tá­gas csarnokban találko- ; zom az üzem egyik leg­idősebb munkásnőjével, az 56 éves Ariin Bélánéval. — Kilenc éve csinálom, * megszoktam — int fejével a keze irányába. Vájúsze- rű alkalmatosságban haj­togatja kötéllé az üvegíá- • tyolt, majd egy egyszerű ’ szerkezet zsineggel körül­tekercseli. — Csalt, ne szúrna annyira __ O débb szemtanúi va­gyunk a varrott paplan készítésének. Acélidomok- ., ból összehegesztett aszta­lon tucatnyi üvegfátyolt j raknak egymásra, s ez- ■ utón azokat összevarrják. Az így nyert paplant hű- i tőgépekben, motorvona­tokban hasznosítják. Az üvegszál ugyanis jó hang- ' és hőszigetelő. — Hogy egyhangú mun­ka? — ismétli meg a kér- i dést óá l Károly né. — Igaz. Ám kenyeret bizto­sít, s helyben van. Ki sem kell mozdulnunk a köz­ségből. „ Visszafelé haladva Qp látjuk, hajszálvéko­nyan csordogál alá a vörösen izzó üvegmasz- sza. A munkásnő fürge mozdulattal csomóba mar­kolja a megdermedt üvegszálakat, s megnyom- j ja az indítőgombot. Az üvegcérna egyenletesen, egymás mellé és fölé te­keredik a sebesen pörgő hengerre. Az üvegszálkö- tegen szilánkokra hasad a bágyadt, erejét vesztett napfény. A helyzet változatlan. Az élet görög tovább. Üvegcérna, üvegfátyol... Kolaj László Fotó: Laczó József T Sokat, s nagy felelősséggel dolgozó, sűrűn éjszakázó emberek a vasutasok. Szá­mukra az ünnepek sem hoz­nak kikapcsolódást, hiszen azok több szolgálatot, több vonat indítását kívánják meg. A sokezres kollektíva mun­kája nyomán szép, kiemel­kedő teljesítmények szület­nek. A MÁV Miskolci Igaz­gatóság dolgozói ez év 10 hónapjában — a múlt év azonos időszakához viszo­nyítva 905 ezerrel több — 24 millió 750 ezer tonna árut szállítottak el. A jó eredményekben — a vasutasok lelkiismeretes mun­kája mellett — benne van a szállí(tatokkal való jó együtt­működés. Az országos 45- tel szemben itt az árut szál­lító szerelvények 52 százalé­ka irányvonat. Évről évre növelik a kétezer tonnás sze­relvények számát. Nagy tö­rekvésük a kocsik statikus kihasználása. Vagononként átlagosan az idén 1,3 tonná­val raknak, szállítanak töb­bet, mint tavaly. 1978-ban. várhatóan — az 1977. évitől közel egymillióval több —30 millió tonna árut szállítanak el- Az igazgatóság történel­mében ez a legnagyobb évi teljesítmény. — Az igények évről évre nőnek — állapítja meg Mok­kái László, a MÁV miskolci pártbizottságának titkára. — Ami tavaly elég volt, az idén e&ár kevés, s jövőre elégte­len. A jövőre való jobb fel­készülés érdekében kibőví­tett párt-vb-n tárgyaltuk meg a miskolci vontatási fő­nökség munkáját, s szabtuk meg a tennivalókat. Az említett főnökségen a két évvel ezelőtt tartott ha­sonló elemzés óta 10 száza­lékkal nőtt a korszerű moz­donyok száma, s így ezek értéke megközelíti a kétmil­liárd forintot. A szállítás 90, s a tolatás 68 százalékát vil­lamos és Diesel-mozdonyok­kal végzik. Ez jó eredmény ugyan, de két-három száza­lékkal kisebb az országos át­lagnál. A feszítő gondokat a vb állásfoglalása így tömö­ríti: „A vontató járművek mun­kaidőalapjainak kihasználá­sa az elmúlt években stag­nált, átmenetileg vissza is esett. A kívánt szintet sehol sem értük el...” A személyvonatokat húzó villamos mozdonyok napi teljesítménye 600 kilométer. Ezzel nagyjából elégedettek lehetünk. Á gépek azonban még 400—600 kilométerrel többet bírnának futni, de ezt a menetrendi kötöttségek be­folyásolják. A tehervonatokat vivő vil­lamos gépek kihasználáséit nem menetrendi kötöttségek, hanem egy sor más ok kor­látozza. E mozdonyok napi teljesítménye átlagosan 350 kilométer. Ennek sajnálatos következménye, hogy 24 óra alatt képtelen a villamos mozdony a , teherszerelvény- nyel a miskolci rendező pá­lyaudvar és a főváros között megfordulni, visszaérni. Jel­lemzésül hadd mondjunk el néhány példát: November 25-én a 471. számú tehervonat Mezőkö­vesden 113, Füzesabonyban 47, Hort-Csányban 128, Hat­vanban 25 percig állt. Ez jó­formán annyi kieső idő, amennyi alatt egy tehervo­natnak Miskolcról Budapest­re lehet, vagy kellene érnie. Ugyané napon egy másik tehervonat Hort-Csányban 113. Hatvanban 77. a követ­kező nap a 475-ös számú vo­nat Hort-Csányban 148 per­cig várakozott. Sajnálatosan ezek a sűrűn előforduló ese­tek közrejátszanak, hogy a villamos mozdonyok órán­kénti teljesítménye két év alatt közéi egy kilométerrel csökkent. Ennek kihatása — magiam is tapasztaltam —, hogy amíg a különböző ál­lomásokon ácsorogtatják a korszerű gépeket, ugyanak­kor a rendező pályaudvaron a kész szerelvények órákon át mozdonyra várnak. A Diesel-mozdonyok órán­kénti teljesítménye az 1976. évihez mérten, némileg nö­vekedett. Ebben közreját­szik, hogy efölött kizárólag a miskolci igazgatóság rendel­kezik. A Diesel-mozdonyok teljesítménye naponta 250 ki­lométer. Megfelel ugyan az országos átlagnak, de a vas­utasok ezzel elégedetlenek. Ez a teljesítmény azt jelenti, hogy a Diesel-mozdony a szerelvénnyel együtt kétszer fordul meg. mondjuk Mis­kolc és Özd, illetve Hidas­németi között, de ezt három­szor is megtehetné. Az igazsághoz tartozik, hogy öregszenek a korszerű mozdonyok is, s emiatt sű­rűbben van szükség javítá­sukra. Krónikus gond az anyag- és az alkatrészellátás hiánya. Sokmilliós értéket képviselő gépek néha forin­tos alkatrészek hiányában — például tömítőgyűrű miatt — állnak. A fűtőház terü­letén a „beteg” középtelje­sítményű Diesel-mozdonyok­ból egész „kerítés” áll, . így kénytelenek voltak b<-;ű i ..sni gőzösöket, s üzemeltetni a több embert, a nehéz fizikai munkát igénylő gépeket. Az említett tanácskozáson részletekbe menően vitat­ták meg, szabták meg a ten­nivalókat. A jövőbeni nö­vekvő igények kielégítése végett valójában nagy tár­sadalmi összefogásra van szükség. Gondolunk többek között arra. hogy a szállítta­tok egy része csak kedden, szerdán és csütörtökön igény­li a vasúti kocsikat. A MÁV — a gépi és a vagonkapa­citás határa miatt is — kép­telen area, hogy egy hét munkáját három nap alatt végezze el. A megrendelők­nek saját érdekükben is job­ban kell élniük a hét eleji, s a hét végi szállítási lehe­tőségekkel. „A kedvezőbb, jobb jármű- kihasználásnak tudati, szem­léletbeli akadályai is vannak — olvashatjuk az állásfogla­lásból. — A vontatási és a forgalmi szakszolgálat elté­rő módon ítéli meg az adott forgalom lebonyolításához szükséges mozdony mennyisé­get és ez állandó súrlódási tényező, felelősség áthárítást ok’’. Az eddigiektől is jobban kell összehangolniuk a mun­kát a szakszolgálati ágak ve­zetőinek, dolgozóinak, a von­tatásnál éppúgy, mint a for­galomnál, a pólyafenntar­tásnál. Ennek politikai elő­segítését egyébként a párt- alapszervezetek egyik felada­tául szabták meg. Megkezd­ték az irányító apparátus fe­lülvizsgálatát olyan céllal, hogy munkája még hatéko­nyabb, célszerűbb, előrelá­tóbb legyen. Tovább növelik az új módszerek alkalmazá­sát: a vonatbefolyásoló be­rendezések további építését, a rádiósítást, a CSM-rend- szer kiterjesztését, a diag­nosztikai program megvaló­sítását. A villamos mozdonyok több igazgatóság területén „futnak”. így több kézben van az irányításuk, ami be­folyásolja a gének jobb ki­használását, A pórt-vb az illetékes felsőbb pártszerv segítségével mind a mozdo­nyok. mind a személyzet ve­zénylésében még jobb együtt­működést akar kialakítani a társigazgatóságok között. En­nek elérése végett korsze­rűbbé kell tenni az irányí­tási rendszert, s a jelenlegi­nél jobb anyagi, erkölcsi ösz­tönző. érdekeltségi rendszert kell kidolgozniuk. Csorba Barnabás

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents