Észak-Magyarország, 1978. december (34. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-24 / 303. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 6 Y978. december 24., rasdmop Amint magasabbra emelkedik a Bükk, a ködöt maga mögött hagyja az ember. A menedékházak még megbújnak a szürkeségben, fenn már a téli nap rajzolja tisztán a fák ágait. Bükkszent- kereszt. A Somosbércről látni az egész települést. Akik feljönnek ide, látják: csillag alakot utánoz a falu megany- nyi utcája. * Az ezerhétszázas években Űjhuta Bükkszentkereszt neve. Az „őslakók” a Felvidékről, Zólyom környékéről települtek ide. Az akkori név a szlovákok itt folytatott mesterségére, az üvegfúvásra utal. Az első írásos emlék, amelyben a hegyi település Űjhuta néven szerepel, ma a diósgyőri templomban található; Anna Palácsik és férje házasságlevele. Bükkszentke- reszten ma is élnek Palácsik nevű emberek. „... szegények vagyunk, mint a templom egere.” — Paul Tóth szlovák nyelvű bejegyzése, amelyet 1797-ből fennmaradt egyházi iratok között találhatunk. Mindösz- sze ennyi következtet az egykori üveghuták munkásainak jövedelmére, életére. Mária Terézia engedélyezi a garad- nai kohó megépítését. A vasgyártáshoz erdő kellett, fa és munkáskéz. Az üveghuta mesterségének ma már csak emléke maradt Bükkszentke- reszten. Él viszont az erdő szerete- te, a kohászat szeretete. Az ezernégyszáz lakosú faluból a legtöbben az erdőgazdaságban, a kohászatban dolgoznak. Az utóbbiak munkahelye a nagyváros; nap mint nap járnak dolgozni a munkások a Lenin Kohászati Művekbe. A favágók, az erdő- gazdaság dolgozói, a kézi fűrész helyett stílfűrészt használnak. A bükkszentkereszti szénégetők kunyhója mellett Skoda gépkocsi. Bodnár Tibor tanácselnök itteni születésű. Gyermekkorából emlékszik még arra, hogy a falu emberei bocskorban járták az erdőt. Emlékszik a felszabadulás utáni évekre, •arra, hogy 1947-ben kapott villanyt a falu. Ismeri a fejlődés minden egyes lépését. Tudja, hogy az „örökségből” azt mentették át az emberek, amivel ma is többre mennek: a kemény munkát, a szorgalmat. — Tíz éve, hogy vizet kapott a falu. A Szinva-forrás- ból vezették át. Hogy nagy dolog ez, maga bőrén érzi minden bükkszentkereszti. Elmondhatják az asszonyok: hajnalban álltak sorba a kúthoz, hogy reggelre vizet kapjanak. Elég csak végignézni ma a házakon: ésszerűen-szépek. A kényelmes szobákat lakják az emberek, s valamennyi új házban fürdőszoba — summázza Bodnár Tibor. — A falu életét ma meghatározza az idegenforgalom is. Mit tudnak nyújtani a turistáknak, a hétvégi lakóknak? — Nyugalmat, pihenést. A légkört megteremti a hegy, az erdő. Ezért is, hogy mesz- sze földön híres Bükkszentkereszt és környéke. Négyszáznál több hétvégi ház épült eddig itt, Debrecenből, Gyuláról, Szegedről, a fővárosból jönnek az emberek télen, nyáron. A két élelmiszerbolt mellé tavaly megépült az ÁBC-áruház, a turistaházban bisztró, a Borostyán étteremben is meleg étel várja őket. — Az étterem nem épp’ hívogató. Ráférne a felújítás... — Eddig csak ígéretet kaptunk erre. Tanácsunkhoz tartozik Hollóstető. Igaz, ott is van turistaház, de sokan tesznek egész napos kirándulást Bükkszentkeresztre. Nemcsak az ország távoli részeiről, Miskolcról is. A hétvégeken, a „szezonban” kevésnek bizonyul a napi 22 buszjárat. Megígérte a Volán 3-as számú Vállalata: jövőre URH adó-vevő készülékkel ellátott buszokat biztosít a községnek, hogy elkerülhessük a tumultust. # Él a községben az erdő, a kohászat szeretete. Él a községben a szlovák- nyelv, a nemzetiség hagyománya. Él, mert ápolják ma is. A’ bükkszentkereszti általános iskolának kétszáz tanulója van. Répáshutáról iskolabusz hozza az ötven felsőtagozatost, a többi gyerek falubéli. Az új előcsarnokban magyar és szlovák nyelven a felirat: „A mi világunkért”. — Mit jelent az iskolának, mit jelent a falunak a szlovák nemzetiség megőrzése? — E hagyomány tovább élésének egyöntetű akaratát, — válaszolja Rapajkó Imre iskolaigazgató. — Az elsőtől' a nyolcadik osztályig heti négy órában tanulják a gye- rekek a szlovák nyelvet. Négy nyelvszakos nevelőnk van, valamennyien falubéliek. Szlovák nyelvtant és irodalmat oktatnak.- — Milyen nyelvi készséggel jönnek az iskolába a gyerekek? — Az otthoni környezet válogatja. Az idősebb generáció a legtöbb házban az „örökölt nyelvet” beszéli, a fiatalok már szlovák irodalmat olvasnak. A falu óvodájában három éve vezették be a szlovák nyelvű foglalkozásokat. A mi alsótagozatosaink egyszerre forgatják a magyar és a szlovák olvasókönyveket. — A falu közművelődését is igazítja hát a nemzetiségi hagyomány? — A községi könyvtárban több száz szépirodalmi könyv szlovák nyelvű. Valameny- nyi községi rendezvény műsorában szlovák nyelvű előadás is helyet kap. Legutóbb Emil Boleszlav Lukács író, költő — Ady jeles szlovák műfordítója — járt a faluban, író—olvasó találkozón. — A jövő év a gyermekek nemzetközi éve lesz. — Iskolánk testvérkapcsolatot létesít a poprádi iskolával. Ellátogatunk hozzájük. A jövő év nyarán készen áll a bükkszentkereszti úttörőtábor: csehszlovákiai gyerekek is üdülhetnek itt. A falu leghosszabb utcája. A nagyablakos ház udvarán szilaj muraközi csikót ugrat a gazda, a szemközti oldalon fűrészgép zúg. Fentebb az új házak. Most építkeztek Jámborék, Tele- kes Andrásék, Eszláriék. A Kossuth utcában a hatalmas vakolatlan ház Fridel Anta- léké. A csinos fiatalasszony nyitja a kaput. Beljebb kerülünk, gusztáljuk a házat, ’beszélgetünk. Kiderül: a fiatal menyecske szakmája villanyszerelő. A szakmunkás- bizonyítvány megszerzése után tette le az érettségit, a ^közgazdasági kiegészítőt. — Gyermekgondozási segélyen vagyok. A nagyobbik lányom másodikos, Ildikó másfél éves. A férjem is, én is falubéliek vagyunk. Nyolc éve házasodtunk, mindeddig anyósoméknál laktunk. Tavasszal költözhetünk az új házba. Az OTP-től 140 ezer forint kölcsönt kaptunk, a vállalat 30 ezer forintos kamatmentes kölcsönt adott. A Lenin Kohászati Művekben dolgozunk. — Nem hagyták itt a falut ... — Hiszen úgy szeretjük! Nemcsak mi, minden fiatal. Lehet elszakadni az erdőtől, a hegyektől?' Apánknak, anyánknak ma is ez ad kenyeret. Kérdezze csak meg: minden házban van síléc; amelyik gyerek kinőtt a szánkóból, a lécét csatolja fel. A fiatalasszony édesanyja, Révész Sándorné: — Ha nem is állandó, idénymunkát ad az erdő. Kitermelni a karácsonyfát, megtisztítani a csemetéket a galagonyától, a gaztól. Mind a három gyerekem itt telepedett le a családjával a faluban. Elmondhatják ők is: itt, ha szerényen, de mégis nyugalomban, szeretetben éltünk. Ahol csak emberek laktak, mindig füstölt a kémény. Mikes Márt« Az év végén hagyományos visszatekintések ürügyén megyénkből öt városi tanácselnököt kérdeztünk meg. Mindegyiküktől ugyanarra a két kérdésre vártuk a választ: 1. az elmúlt év eseményei, történései közül mire emlékszik vissza legszívesebben, mint a város tanácselnöke, 2. másrészt, mint magánember? A válaszokat — elnézést kérve a szükséges rövidítésekért — az alábbiakban közöljük. Kazincbarcika, Takács István: — Mint tanácselnök, két eseményre is nagyon szívesen emlékszem vissza, mindkét esemény a városunkat jellemző társadalmi összefogással kapcsolatos. Az egyik április 16-án történt, a vá- rosszépítési napok megkezdésekor. A városszépítésnek nálunk hagyományai vannak, most is nagy góbiddal szerveztük, mozgósítottuk a párt-, a tanács-, és tömegszervezetek vezető testületéit a munkára. Az előző este azonban megeredt az eső és egész másnap reggelig tartott. Ennek ellenére másnap, vasárnap a Jubileumi parkban, valamint a Pénye Pényev parkban több százan gyűltek össze és a nagy sárral birkózva dolgoztak a parkok építésén, szépítésén. A másik esemény november 28-án történt, amikor mintegy 60 állami és társadalmi szervvel, vállalattal, intézménnyel megállapodást írtunk alá, Kazincbarcika 25 éves évfordulójának tiszteletére tett vállalásokról, felajánlásokról. Az aláírást megelőzően személyesen is felkerestem a vállalatok, intézmények, szervek vezetőit és mindenütt azt tapasztaltam, amit azon a bizonyos aláírási eseményen: mindenki részéről a legnagyobb segítőkészséget. A második kérdésre hirtelenjében nem tudok válaszolni. Valahogy nem tudom a fentiektől külön választani magamban a tanácselnököt a magánembertől. Leninváros, Lábas József: — Azt hiszem, nem baj, ha mint tanácselnök csak egyet mire szívesen emlékszem vissza, nem tudok kiemelni. Többet igen. A több pedig abból következik, hogy ez év várospolitikai, városfejlesztési célkitűzéseit teljesítettük. A sok munka közül mégis a leglényegesebbek. Lakás- építési tervünket már november 7-re megvalósítottuk, a térségünkben folyó nép- gazdasági kiemelt nagyberuházásokhoz az előirányzott iakásmennyiséget ilymódon biztosítani tudtuk. Ugyancsak szívesen emlékszem rá, hogy a város vállalataival sikeresen munkálkodtunk az óvodai férőhelyek bővítésén. Elmondhatom — amit sajnos még nem mindenütt —, hogy e tekintetben valamennyi igényt ki tudunk elégíteni. A Sajó Áruház belépése után a kereskedelmi vállalatokkal közösen sikerült városunk üzlethálózatát szakosítani, korszerűsíteni. Hadd említsem még meg, ami ugyan nem tanácsi feladat, de mindenképpen a város eredményeihez tartozik, hogy ez évben megkezdte termelését az új. Tiszai- Erőmű és a Tiszai Vegyikombinát polipropiléngyára. Magánemberként igen szívesen emlékszem vissza egy nehéz, küzdelmes focimeccsre, amikor az LMTK csapata bejutott az NB II-be. Akkor örömömben én is gratuláltam a fiúknak, ígérték is, hogy a magasabb osztályba is helytállnak. Nagyon örülök, hogy eddig ez sikerült is. Mezőkövesd, Pataki István: — Néhány eseményre én is nagyon szívesen emlékszem, mint tanácselnök. Ebben az évben készült el Mezőkövesd általános rendezési terve, mely hosszú távlatra megszabja a komplex városfejlesztés irányát, mikéntjét. A Városépítési Tudományos és Tervező Intézet munkatársai a tervkészítés során a lakosság véleményét is kikérték, figyelembe vették javaslataikat. Nem véletlen, hogy a tanácstestület egyhangúlag és elismeréssel hagyta jóvá ezt a nagyszerű tervet. Mindannyian nagyon örülünk ennek a tervnek, hiszen, aki ismeri Mezőkövesdet, tudja: nem könnyű itt igazi várost építeni. De, lehet építeni. Szívesen emlékszem vissza arra is, hogy a megyei tanács végrehajtó bizottsága októberben tárgyalt a mi városunk tanácsa végrehajtó bizottságának 4 éves munkájáról. Ez nekem, mint tanácselnöknek rendkívül izgalmas esemény volt és nagyon örültem, hogy ez a- rangos fórum elismeréssel szólt a munkánkról. Mint magánember annak örülök legjobban, hogy a fiam sikeres egyetemi felvételi vizsgát tett. Jelenleg katona, a jövő év szeptemberétől kezdve pedig Moszkvában tanul a nemzetközi kapcsolatok szakon. Űzd, Varga Dezső: — Különösen szívesen emlékszem az Újváros téri, 12 tantermes általános iskola avató ünnepségére. Egyrészt azért, mert a Vörös Hadsereg úti iskola átadását követően egy év múltán ismét új iskolát avathattunk, másrészt pedig azért, mert a beruházók, a tervezők, a kivitelezők összefogásának eredményeként ezt az új iskolát egy teljes évvel korábban nyithattuk meg! Most már az Újváros téri gyerekeknek nem kell eljárniuk egy bizony akkor eléggé szűkös iskolába, hanem nagyon szép és jó körülmények között tanulhatnak. Ez az ünnepség, ötszáz ünneplőruhás gyerekkel csupa öröm volt, nagyon megmaradt bennem. Magánemberként a volog- dai látogatásra emlékszem szívesen, ahová a megyei tanács küldöttségének tagjaként mehettem. Mindig is felejthetetlen marad számomra a vologdai elvtársak vendégszeretete, barátsága, mellyel bennünket körülvettek. Sárospatak, Tóth József: — Sok mindent kellene felsorolnom, ugyanis az Elnöki Tanács éppen tíz éve nyilvánította várossá Sárospatakot, így ez az év egy kicsit a jubileum jegyében múlt, illetve múlik el. És persze sok munkával, mint mindenütt. Különös öröm, hogy a Megyei Tanács Építőipari Vállalata által először Sárospatakon alkalmazott alagútzsalús technológiával az idén befejeztük a Felszabadulás téri lakótelepen az öt évre tervezett, ösz- szes célcsoportos lakás építését! Az utolsó, 118 lakásba éppen a napokban költözhetnek be a nagyon boldog családok. Ugyancsak ebben az évben sikerült megkezdenünk a művelődési központ és ifjúsági ház építését. Rendkívül fontos létesítmény, Sárospatakról lévén szó, talán szükségtelen is hangsúlyozni. És akárcsak a mesében, harmadik kívánságunk is teljesült, illetve teljesülőben van. A napokban nyertük el az Országos Idegenforgalmi Tanács pályázatát egy motel és egy kemping megépítésére. Ehhez csupán annyit, hogy városunk a zempléni táj idegenforgalmi és üdülőközponti szerepét is hivatott ellátni.* Mint magánember? Erre már nehezebb válaszolnom. Én ugyanis Patakon születtem, itt diákoskodtam, most itt vagyok tanácselnök, ezért nagyon nehéz külön választanom a magánembert a közéletitől. Mint magánember, mégis arra a társadalmi összefogásra tudok nagy örömmel emlékezni, mely ez évben is ugyanúgy megnyilvánult, mint máskor. Arra áz összefogásra, mely kitünően jelzi a város szeretetét, ami nélkül Patak nem épülhetne úgy, amiként épül. Ennek pedig én, mint pataki magánember is nagyon örülök. Priska Tibor Lukovszky László munkája.
