Észak-Magyarország, 1978. december (34. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-19 / 298. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 2 I 1978. december T9., kedd ESEMÉN röMiden NAGY JÁNOS LÁTOGATÁSAI © Nagy János külügyminiszter-helyettes látogatási tett Belgiumban és Luxemburgban. Eszmecserét folytatott Raoul Schoumakerrel, a belga külügyminisztérium főigazgatójával, illetve Charles Reichlinggel, a lu- xemubrgi külügyminisztérium főtitkárával a kétoldalú kapcsolatokról és nemzetközi kérdésekről. Nagy Jánost fogadta Henri Simonét belga külügyminiszter, valamint Jean Hamilius luxemburgi ügyvezető külügyminiszter. SZABADLÁBRA HELYEZTÉK ŐKET # Indonéziában hétfőn 1320 politikai foglyot helyeztek azabdlábra. A szabadon bocsátottak többségét mintegy 10 éve tartották vádemelés és bizonyítékok nélkül fogva egy távoli szigeten. A nemzetközi közvélemény nyomására az indonéziai kormány tavaly ígéretet tett arra, hogy az ítélet nélkül fogva tartott politikai foglyok közül évente több ezret szabadon bocsát. FIGYELMEZTETÉS A LAKOSSÁGHOZ # A Scotland Yard .terro- rizmus-eihárító osztályának főnöke, James NeviJl hétfőn sajtóértekezleten igyekezett megnyugtatni a londoni közvéleményt a két bombarobbanás után. Hangoztatta’, hogy a főváros rendőrsége felkészült a terrorista akciók elhárítására, de újból figyelmeztette a lakosságot, legyen éber a karácsonyi levélforgalomban érkező gyanús csomagokkal és a nyilvános helyeken feltűnő gyanús tárgyakkal szemben. A belvárosi üzletek külön eligazítást is kaptak. HAZAHÍVTA # Az izraeli kormány hazahívta a washingtoni béketárgyalásokon részt vevő katonai küldöttségét azzal az indoklással, hogy az Egyiptommal folytatott tárgyalások lényegében befejeződtek, s a kormány nem látja értelmét annak, hogy szimbolikus képviseletet tartson Washingtonban — közölte a Tel Aviv-i televízió vasárnap. MAROKKÓI AKCIÖ 9 Algéria bejelentette, hogy Marokkó súlyosan megsértette az ország biztonságát, amikor egy marokkói nemzetiségű katonai repülőgép nagy mennyiségű fegyver- és löszerszállítmányt dobott le az Algírtól mintegy 200 kilométerre levő Cap Sigli tengerparti helység térségében. SMITH NYILATKOZATA © A zimbabwei hazafiak növekvő harci sikereinek ha-' tására Ian Smith, a rhode- siai fehértelepes rezsim vezére — úgy tűnik — most szeretné előtérbe helyezni a politikai megoldást. Vasárnap ilyen húrokat pengetett az ITV brit televíziónak adott nyilatkozatában és Jeremiah Chirau törzsfőnök, a „belső megoldás” egyik résztvevője rövidesen Londonba érkezik, hogy új konferencia összehívására bírja rá az angol kormányt. A JAMAICAI MUNKÁSPÁRT © A Jamaicai Munkásfel- szabadítási Liga első kongresszusán megalakították a Jamaicai Munkáspártot. A négy éve működő szervezet célja az volt, hogy marxista—leninista párttá alakuljon át. Mint az új párt főtitkárává megválasztott Trevor Munroe leszögezte, a Jamaicai Munkáspárt célja az imperializmus élleni harc, a szocializmus, a munkásosztály és a parasztság érdekeinek védelmezése. MERÉNYLET OHIRA ELLEN • Egy szélsőjobboldali szervezet tagja hétfőn sikertelen merényletet követett el Ohi- ra Maszajosi japán kormányfő ellen — jelentette az NHK japán állami televízió. A 21 éves Hirosze Szumio késsel támadott Ohirára, amikor a miniszterelnök hivatalos rezidenciája előtt éppen gépkocsija felé tartott. A televízióban is bemutatott díszes markolatéi, hosszú kés azonban szerencsére célt tévesztett, s a merénylőt legyűrték a biztonsági őrök. A dulakodásban Ohira egyik testőre könnyebb sérüléseket szenvedett. A támadóról megállapították, hogy a hírhedt „ifjúsági védelmi szövetség” nevű militarista tömörülés aktivistája, nemrégiben fejezte be egyetemi tanulmányait. lyigtijastelálkozó az MKÍ-aa! A Miskolci Közlekedési Vállalatnál több mint 200 nyugdíjast számlálnak. Tiszteletükre minden évben találkozót szerveznek. A hagyományos rendezvényre az elmúlt napokban került sor, amelyen másfélszáz ember vett részt. Kun László, a vszb titkára köszöntötte az ünnepeiteket, vázolta a vállalat célkitűzéseit, elmondotta, hogy az MKV-nát szívügyüknek tekintik a nyugdíjasokkal való törődést, s a lehetőség szerint mindent megtesznek gondjaik megoldása végett. Zimmermann Ferenc, a vállalat igazgatója a közlekedésben eltöltött sok éves, évtizedes munkásság, szolgálat elismeréseképpen az 1978 évben nyugdíjba ment dolgozóknak tárgyjutalmat adott át. Az ünnepség színvonalát növelte, hogy a Miskolci Nemzeti Színház művészei jó órán át tarló, hangulatot teremtő műsorral köszöntötték a résztvevőket. Az esemény vendégül látással zárult, va- csorázgatás, hűsítő fogyasztás közben a vállalat „veteránjai”, a politikai, társadalmi, gazdasági vezetői visszaemlékeztek a sikereket hozó, a fejlődést elősegítő áldozatos tettekre, a közlekedésben eltöltött nehéz, de szép napokra eredményekre. A Miskolci Köztisztasági Válla lat1 értesíti Miskolc város lakosságát, hogy december hó 24-én SZEMÉTSZÁLLÍTÁST VÉGEZ, a hétfői járati napnak megfelelően. Kéri a vállalat a lakosságot, hogy a szemétgyűjtő edényeket időben készítsék, ki. December 25. és 26-án a szemé tszállítás szünetel! Miskolci Köztisztasági Vállalat Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériumban Ábrahám Kálmán miniszter átadta az idei építészeti nívódíjakat, A képen Abrahám Kálmán a nívódíjas intézmények képviselőit köszönti. ünnepség a Csanyiklan (Folytatás az 1. oldalról) az újjáépítés, az ipartelepítés feladatainak megoldásában. a munkák során kitűntek helytállásukkal. 1957. március 21-én bontott zászlót a Kommunista Ifjúsági Szövetség, mely kezdettől fogva szilárd támasza volt a pártnak, nyíltan vállalva a haladó ifjúsó"' mozgalmak történelmi és szellemi örökségét. 1 — Az elmúlt 20 év alatt nem épült hazánkban jelentősebb, kiemelkedőbb beruházás KISZ-vélnökség nélkül. Ifjúságunk soraiban az ifjúkommunisták nemcsak a munkában, de a tanulásban is az élen járnak — mondta többek között Török László. Ezután Újhelyi Tibor szólt az évforduló jelentőségéről. — A párthoz való hűség és ragaszkodás, amely mindvégig egyet jelentett és egyet jelent a nép és a haza szere tétével, a kommunista ifjúsági mozgalom lelke volt és maradt. A KIMSZ súlyos, de felemelő harcokban született. Tagjai az első sorokban küzdöttek a párt vezetésével az első magyar proletárdiktatúra kivívásáért. A kommunista vértanúk emlékezete örökké él a munkás- osztály és a fiatal nemzedék szívében. Nemes és gazdag hagyatékot vett át tőlük az a nemzedék, amelyik a felszabadulás után új viszonyok között szabadon folytathatta küzdelmét a dolgozó nép céljainak valóra váltásáért. Ifjúságunk új lendületet meríthet. a dicsőséges harcokból, az eredményes építőmunka példáiból. A megemlékezés a Herman Ottó Gimnázium tanulóinak műsorával ért véget. Sürgető követelmény Az utóbbi években némileg csökkent hazánkban az energiafelhasználás növekedésének üteme, de energiahelyzetünk megköveteli adottságaink pedig lehetővé is teszik, hogy még takarékosabban gazdálkodjunk a villanyárammal, az olajjal, a gázzal és más tüzelőanyagokkal — állapította meg sajtótájékoztatóján Simon Pál nehézipari miniszter. Az energiahordozók hazai termelése immár nem képes követni a növekvő igényeket, az idén az ország szükségletének 53 százalékát fedeztük saját forrásainkból, 47 százalékát pedig külföldről szereztük be. A jövő évben még inkább a külföldi beszerzésre kényszerülünk, energiaszükségletünk nagyobb részét kell importból fedezni. Szükségszerű tehát, hogy az eddiginél hatékonyabban, takarékosabban gazdálkodjunk az energiával. Hosszú évek óta nem voll az országban en'ergiakorláto- zás, és most sem terveznek ilyen intézkedéseket, de a kedvezőtlen körülmények kényszerű összejátszása esetén —, ha a szükség megkívánja — egyes vállalatok termelésének korlátozására sor kerülhet, ami a lakosságot nem érinti, bár maguk a háztartások is sokat tehetnek az energiatakarékosságért. Néhány villanyégő, kisebb áramfogyasztó felesleges használatának Idkapcsolása a háztartás költségvetésében alig észrevehető megtakarítás, de az ország háztartásában már a sok kicsi is sokra megy. Társadalmi ügy tehát az energiatakarékosság. fi pekingi „demokratikus falnál” A pekingi „demokratikus falnál” nagybetűs faliújságot tanulmányozó kínaiak a minap arra lettek figyelmesek, hogy két ember szorgalmasan jegyzi fel a közelben elhelyezett kerékpárok fpr- galmi rendszámát. ' A jé- gyezgetők egyikét karon ragadta egy iskolás fiú, és azzal vádolta meg, hogy nyilván kerékpárlopásra készül. A hirtelen összeverődött tömeg követelésére egy járőrszolgálatot teljesítő katona felszólította az állítólagos tolvajt, hogy igazolja magát. Ekkor derült ki, amit a tömeg bizonnyal sejtett, hogy a pekingi közbiztonsági hivatal civilruhás politikai nyomozóját érték tetten. A tömeg körében órási felháborodás tört ki, és azzal vádolták a közbiztonsági hivatalt, hogy az emberei által feljegyzett kerékpár forgalmi rendszámok alapján készül a faliújság- kampányban részt vevők letartóztatására. A közbiztonsági ember leleplezéséről egy nagybetűs faliújság a következő, a köz- biztonsági hivatalra nézve nem éppen hízelgő címmel számolt be: „Sikerült elfogni a kék kutyát”. (Célzás a közbiztonsági hivatal embereinek kék színű egyenruhájára. — A szerk.) A faliújság írója rámutat, hogy a tömeg először a fővárosi forradalmi bizottság elnökéhez akarta szállítani 'a biztonsági embert, később azonban beletörődött abba, hogy tanúkkal együtt a rendőrségre vigyék. Nem tudni azonban, hogy mi történt a tanúkkal, akiknek kerékpárjai később is gazdátlanul hevertek a „demokratikus falnál”. A mikor Carter, az Egyesült Államok elnöke ünnepelj lyesen bejelentette, hogy országa 1979. január 1-től ** felveszi a teljes jogú diplomáciai kapcsolatokat a Kínai Népköztársasággal, sietett hozzátenni: reméli, hogy a Szovjetunió ..jól fogadja” majd a döntést. Nos, az Egyesült Államok mai vezetői is igen jól tudják, hogy hosz- szú évtizedeken keresztül éppen a Szovjetunió állott ki teljes nagyhatalmi súlyával azért, hogy a Kínai Népköz- társaságot elismerjék és felvegyék az ENSZ-be. Éppen most aktuális emlékeztetnünk arra is, hogy ez a szovjet magatartás jottányit sem változott akkor sem, amikor — egyedül és kizárólag Peking hibájából — megromlott a szovjet—kínai viszony, sőt akkor sem, amikor a maoista külpolitika alapja a szovjetellenesség lett. Moszkvában a kétoldalú kapcsolatok rohamos banyai-’ lása ellenére sem tértek el attól az alapállástól, hogy külpolitikát csak reális alapokon lehet csinálni, a realitás pedig az, hogy Kína ügyeit Pekíngből és nem a tajvani fővárosból, Tajpejből intézik. A Szovjetunió és a szocialista országok mindig is vallották a diplomáciai kapcsolatok, az államközi érintkezés fontosságát és most is azt teszik. Egészen más kérdés azonban az, hogy egy-egy ilyen kapcsolat milyen előjellel születik meg és mire kívánják azt felhasználni. Hogy a kérdés mennyire jogos, azt világosan mutatja a kínai—japán kapcsolatfelvétel, amelynek kapcsán Peking egy pillanatra sem csinált titkot abból, hogy a Tokióval létrejött kapcsolatot egy harmadik ország, a Szovjetunió ellen kívánja „értékesíteni”. Az ilyen magatartás ellentétes az ENSZ alapokmányával éppúgy, mint az elemi diplomáciai gyakorlattal és a nemzetközi szokásjoggal. És ne feledjük: Pelcingben már most, a kapcsolatfelvétel bejelentését közvetlenül, követően magas helyről hallatszanak olyan hangok, hogy az amerikai—kínai közeledést „a hegemonizmus” (ez a kínai szóhasználat szerint a Szovjetuniót jelenti) elleni harcra kell felhasználni. Ha két ország felveszi egymással a diplomáciai kapcsolatokat, abban önmagában nincs kivetni való. Ha azonban ezt hidegháborús, az enyhülést fenyegető célokra használják fel, akkor a helyzet egészen más. Peking részéről nyilvánvalóan ez a szándék, hogy valóban így, lesz-e, az nagyban Washmglonon múlik. Willy Brandt 65 éves Hétfőn ünnepli 65. születésnapját Willy Brandt, a Nyugatnémet Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöke, az NSZK politikai életének kiemelkedő személyisége. Willy Brandt születésnapját kórházban tölti, egy köny- nyebb lefolyású szívinfarktus előreláthatólag ' jövő márciusig pihenésre kényszeríti. Aranyvasárnap (Folytatás az 1. oldalról) érdeklődés a cipő és az ajándékosztály árucikkei iránt is. Sokan vásároltak különféle dísztárgyakat, kerámiakészítményeket, s változatlanul keresték az illatszerosztályon a parfümöket, a spraykat. A Tulipán Divatháznak az aranyvasárnapon 283 ezer forintos bevétele volt, amely kissé elmarad a tavalyi év hasonló időszakától. Keresett volt a hazai és az importált női fehérnemű, a női. férfi kötöttáru. A gyermekkötött- áruk' iránt némileg csökkent az érdeklődés. Hasonló volt a helyzet a Royal Divatházban is, hiszen megközelítőleg azonos árukat tartanak; A 160 ezer forintos forgalom szinte azonos a tavalyi arany- vasárnapival. A legtöbben a mintás és yersey férfi ingeket vásárolták, de nagy mennyiségű meleg alsóruhát, sálat, kesztyűt is eladtak ezen a napon a divatházban. Sokan keresték az import felső kötöttárut, amelyből azonban még mindig nem kielégítő a választék. A Széchenyi utca 28. szám alatti játékboltban több, mint 160 ezer forint értékű árut adtak el. Valamivel kevesebb volt a forgalom, mint tavaly. Az elektromos és plüss játékok melleit sokan keresték a különféle logikai játékokat, s változatlanul nagy volt az érdeklődés az alvós bubák, a műanyag építöjátékok iránt A Borsodi Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat miskolci szaküzleteiben 125,8 millió forintos, a vidéki üzletekben pedig 113,6 millió forintos bevételt számolhattak össze az aranyvasárnap után. A vásárlás zöme Miskolcra koncentrálódott. Keresett volt a vásárlók körében a divatos női és férfi télikabát, a kötöttáruk és a hazai, valamint: az importált női csizma. A kazincbarcikai • Kazinc Áruházban 290 ezer forintos, a leriinvárosi Sajó Áruházban közel 160 ezer forintos forgalom volt az aranyvasárnapon. A Borsodi Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat miskolci boltjaiban 2 millió 650 ezer forint értékű áru talált vevőre vasárnap. Ez az összeg közel 400 ezer forinttal több a tavalyi aranyvasárnapi be- ételnél. Az ajándékozásra szánt cikkek közül leginkább a műszaki árukat keresték, de nagy volt a forgalom a vas- és edényboltokban, a sportszerboltokban egyaránt. Van miből válogatni.« Fotó: Szabados György