Észak-Magyarország, 1978. december (34. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-17 / 297. szám

Fenyőfavásár Javában tart a karácsonyfa­vásár. A Borsodi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság — mint Várfalvi József erdő- művelési osztályvezető-he­lyettes tájékoztatott — az idén 61 043 darab fenyőfát termelt ki, összesen 108 000 folyóméter hosszúságban, amelyet megyénkben értéke­sít. Az erdőgazdaság az igé­nyek változásának megfele­lően az idén darabszámban ugyan kevesebb, de nagyobb méretű fenyőfát hoz forga­lomba. A kitermelt, és a kü­lönféle kereskedelmi egysé­geknek átadott fenyők álta­lában 4—7 esztendősek, a na­Szabados György felvétele gyobb méretűek pedig elér­ték a 10 éves életkort is. A fákat méterenként 25 forin­tért árulják. Az egyre növek­vő kereslet kielégítésére való tekintettel a jövő héttől kezd­ve maga az erdőgazdaság is létrehoz elárusítóhelyeket a megyében. Minden jel arra mutat, hogy az előzetes fel­méréseknek megfelelően a karácsonyfa-ellátás az idén mind( választékban, mind mennyiségben elegendő lesz, illetve megfelel. Egyébként az erdőgazdaság a közületek részére nagy mé­retű, tehát „óriásnak” számí­tó fenyőfát is szállít. lile! alléi, mint tavaly A mezőgazdasági termelők idén többet adtak, mint ta­valy, a termelés növekedé­sének mértéke azonban vala­mivel kisebb a népgazdasá­gi tervben előirányzottnál; ifőként azért, mert a kerté­szetek a kedvezőtlen időjárás miatt elmaradtak az előirány­zattól. Az állattenyésztés fej­lődése viszont a vártnál gyorsabb ütemű, s így ösz- szességében a népgazdaság­nak ez az ága eredményes évet zár — mondotta Kovács Imre mezőgazdasági és élel­mezésügyi miniszterhelyettes szombaton a MEDOSZ Köz­ponti Vezetőségének ülésén, amelyen, a mezőgazdaság idei eredményét és a jövő évi fel­adatokat vitatták meg. Jövőre a mezőgazdasági termelést — a terv szerint — 3—3,5 százalékkal fokozzák. Ezt a teljesítményt úgy érik el, hogy az állami gazdasá­gok az átlagosnál nagyobb mértékben fokozzák a ter­melést, s legalább 6 százalék­kal adnak többet, mint 1978-ban. Miután a gazdasá­gok a tervezettnél kisebb művelt földterülettel rendel­keznek — az elmúlt években a vártnál nagyobb mérték­ben vontak ki ipartelepítés­re, városfejlesztésre, útépítés­re mezőgazdasági rendelteté­sű földeket —, ezért jövőre különösen fontos a terület- egységre jutó hozamok növe­lése, általában a gazdasági hatékonyság fokozása. Sail Eil Szakái Edit grafikusművész munkáival lépten-nyomon ta­lálkozhatunk a miskolci ut­cán. Képzőművészeti esemé­nyeket figyelmünkbe ajánló plakátok, egyéb grafikai al­kotások maradnak meg em­lékezetünkben anélkül, hogy — ez a plakátművész sorsa! — alkotójukra felfigyelnénk. Most kiállításon mutatja be munkáit a Művészeti és Pro­paganda Iroda Mini Galériá­ja rendezésében a belvárosi 11. sz. Általános Iskola aulá­jában. A tárlat december 22-én, pénteken du. 5 órakor nyílik, bevezetőt Dobrik Ist­ván művészettörténész tart. Pénztárgépek Az Irodagcpipari és Finommechanikai Vállalat kecske­méti gyárában készítik a Katus típusú mechanikus pénztárgépeket. Ebben az évben mintegy húszezer da­rabot gyártottak, kilencvenöt százalékban szocialista exportra. A képen: Kiss Katalin, a pénztárgépek mi­nőségét vizsgálja. A névtelen levelek általá­ban gyanút keltenek. Külö- / nősen, ha nem eredeti pél­dányok, mert sejthető, hogy szerzőjük máshová is elküld­te, más szerveket is foglal­koztat, különös visszatet­szést kelt, ha jelzi, hogy meg­küldte ennek, vagy annak a központi lapnak is. De, ami­kor a névtelen levélben pa­naszolt tény okkal sérelmez­hető, úgy érdemes akár több szervnek is figyelemre mél­tatni a bejelentést. A levél, amit először köz­vetlenül kaptunk, majd a Miskolci Nemzeti Színház is hozzánk továbbította annak egy másik példányát,’ alá volt ugyan írva, de a név aligha valós. A bejelentés annál inkább. Azt jelzi ugyanis a levél írója, hogy a miskolci avasi temetőben van a Latabár család sírboltja, amely gondozatlan, gazdát­lannak tűnik, kegyeletsértő események színhelye, s nem elég, ha a mai színművészek a nagy előd sírboltjára csak elhelyezik a babérkoszorút az emlék megőrzését ígérő felirattal, hanem valakinek, vagy valamilyen szervnek tennie is kellene a Latabár és Schabinszky sírboltok jó­karban tartásáért valamit, csakúgy, mint ugyanabban a temetőben Tompa Mihály édesapja sírkövének gondo­zásáért. Régi téma ez Miskolcon, időről időre jelentkezik vala­ki, aki szóvá teszi. Még élt a „nagy” Latabár Kálmán, amikor országos lapok is fog­lalkoztak a kripta elhanya­golt állapotával. A család ak­kor minden gondot a város­ra hagyott. Ma már csak a dédunoka Latabár Kálmán él Budapesten, s aligha fog­ja hamarosan a családalapító Latabár Endre sírhelyét, il­letve kriptáját rendbehozat- ní. Az is igaz viszont, hogy az új Miskolci Nemzeti Szín­ház első igazgatója emléké­nek ápolása nemcsak a vér­szerinti utódok feladata, La­tabár Endre Miskolc városá­nak híressége volt és marad örekre. A névtelen bejelentés is ar­ra int, hogy rendezésre szo­rul elhunyt nagyjaink sírem­lékeinek rendszeres karban­tartása, kegyeletes őrzése. S ez nemcsak a családbeli ké­sei utód, nemcsak a színház, hanem egész Miskolc gondja kellene, hogy legyen. 0») kevesen mi Az elmúlt években tovább javult a mezőgazdasági nagy­üzemek felsőfokú végzettsé­gű szakemberellátása. Azon­ban még mindig kisebb arányban állnak a kellő ta­pasztalattal rendelkező főis­kolai vagy egyetemi végzett­ségű szakemberek a kedve­zőtlen adottságú tsz-ek ren­delkezésére Korábban az ilyen tsz-eket elkerülték a mezőgazdászok. Több közös gazdaságnak nem volt egyet­len felsőfokú végzettségű szakembere sem. Pedig egy rendelet alapján a több éves szakmai gyakorlattal bíró mérnökök, állatorvosok, gé­pészmérnökök olyan állami támogatásban részesülnek, amely keresetüknek 50 szá­zalékát is elérheti. A leg­utóbbi elemzés szerint a ked­vezőtlen adottságú tsz-ekben is javulóban van a szakem­berellátás. De vannak még tartalékok, jelenleg 1500 mezőgazdasági mérnök az országban nem a képzettsé­gének megfelelő beosztásban dolgozik. TELEX VASÚTI SZERENCSÉTLENSÉG Tizenhárom halálos áldo­zata és tizennégy sebesült­je van a végleges adatok szerint a pénteki spanyol- országi vasúti szerencsét­lenségnek. A szerencsétilen- seg a kiadott hivatalos köz­lemény szerint úgy követ­kezett be, hogy — ma még ismeretlen okból — a Man- zanares-i pályaudvar bejá­rati váltóinál leszakadt és kisiklott az expresszvonat két utolsó kocsija, s a szomszédvágányon' egy te­hervagonnak . ütközött. A halottak és sebesültek va­lamennyien a vonat utolsó kocsijában utazók közül ke­rültek ki. KÁBÍTÓSZER Tizenkét tagú nemzetkö­zi kábítószer-csempészban- dát tartóztatott le és 17 kiló kokaint foglalt le pén­teken a brazil rendőrség. Az összesen mintegy 3 millió dollár összértékű ká­bítószerből a banda egyik tagjának vallomása szerint 10 kilogrammot Jim Jones, a Népek Temploma elne­vezésű öngyilkos szekta főnöke rendelt meg. A rendőrség háromhónapi nyomozás után kerítette kézre a csempészeket. SZTRÁJK Az olaszok szombaton hiába mentek újságért, a rikkancsok csak hetilapok­kal szolgálhattak. Az új­ságírók és a nyomdászok pénteki sztrájka miatt szer­te az országban egyetlen napilap sem jelent meg. A magasabb bérért léptek sztrájba. Az általános sztrájk keretében szomba­ton a rádió és a tv hírszer­kesztőségei is szüneteltették a munkát. MERÉNYLET Pénteken reggel 6 órakor Torinóban ismeretlen terro­risták meggyilkoltak két rendőrt, akik az egyik bör­tön előtt teljesítettek szol­gálatot. A merénylők gép­pisztolysorozattal kaszabol­ták le őket egy gépkocsi­ból. eisis Híztak Jelentős megrendelést ka­pott a jövő évre a miskolci Avas Bútorgyár, ők készítik el a Miskolcon épülő Tech­nika Háza berendezéseit, a beépített bútorokat és a ki­egészítő berendezések egy ré­szét. A ház bútorzata válto­zatos lesz, készítenek majd vidám, színes felületű és ele­gáns pácolt berendezéseket. A gyár dolgozói társadalmi munkát, is’ vállaltak a Tech­nika Háza berendezéseinek elkészítésénél, mivel gyáruk szakemberei tagjai a MTESZ Faipari Tudományos Egye­sületének. I %</ ^ V ^ w j 1 rV-rS Ve 33 — Tudod, mennyire nincs kedvem elmenni a sógorékhoz? — mondja a férj a feleségnek. — Nekem sincs drágám, de ha eLképzelem, hogy örülné­nek, ha nem mennénk el. .. — És csak olajjal készített ételeket eszik, úgy, ahogy ta­nácsoltam? — kérdezi az orvos a beteget. — Igen, doktor úr. még a szalonnát is olajban sütöm . . . — Mit csináljunk? — kérdezi a skót felesége. — Petrik ép­pen most nyelt le egy shillin­get. — Hadd maradjon nála, hol­nap úgyis születésnapja van. A riporter a külföldi ver­senyről hazatért úszócsoport vezetőjével beszélget: — Mennyiben tartja eredmé­nyesnek a versenyt, hiszen nem nyertek egy érmet sem? — Annyiban, hogy sénki nem fulladt a vízbe. . . Fiatal házasok Szép bundája van, kisasszony. Biztosan drága volt! — Nem tudom mennyibe ke­rült. A főnökömtől kaptam. — Csak úgy kapta a főnöké­től? Valamit csak kellett csi­nálnia . . . — Egyáltalán semmit. Csak a7. ujját kellett egy kicsit fel­hajtanom. A • sportboltban a vevő sílé­cet akar vásárolni. Mindegyiket felpróbálja. A legutóbbi már hosszabb ideje a bábán van és Pályakezdő fiatalok tanácstalanul nézegeti. A ki­merült eladó megkérdezi: — Becsomagolhatom, vagy a lábán hagyja? Aktuális mese a munkater­melékenységről : Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer két adminisztrátor és egy munkás . . . Az' országúton egy vaddisznó fut át. Az autóbusz gyorsan fékez. Az utasok kérdezősköd­nek : — Mi történt? — Egy vaddisznó! — sóhajt fel megkönnyebbülten a vezető. — Es legalább felírta a rend­számát? Az orvosi rendelőbe sebesüli páciens érkezik. Az orvos egy pillantást vet rá és megkérdezi • — Magát az autóbusz alól húzták ki? — Nem — válaszol a páci­ens gyenge hangon. — Az autó­buszból ! — Hogy lehet az, hogy ez ke­tyeg? — kérdezi az ügyfél az órást. — De hiszen a megjavított óráknak ketyegniük kell! — Az rendben van, de ez ed­dig barométer volt. .. — Miért veszel a fed őseged­nek ilyen drága ruhát, amikor most akarsz tőle elválni? — A régiben nem jönne el a bíróságra. Mónika asszony valahogy rosszul érzi magát. így szól a férjéhez: — Drágám, van hozzád egy kérésem. Ha velem valami tör­ténne, adj a lelki üdvössége­mért a terpplom javítására 1000 koronái . . . — Nagyon- szívesen, akár 5000-et. is, drágám! — Almomban gyakran pro­fesszornak látom magam — vallja be egy diák a profesz- szorának. — Mit csináljak, hogy az álmom valóra váljon? — Aludjék kevesebbet. — Akinek sok pénze van, az boldog ember. Akinek szép fe­■ lesóge van, az is boldog em­ber. — Így van. Akinek pedig sem az egyik nincs, <sem a másik, az nyugodtan alszik. ESZAK-MAGYARORSZÁG. — Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 15 — 3527. Postacím: Miskolc, Pf.: 351 — 3501 ISSN. 0133 — 0357. Telefonok: Központ: 36-132, 16-672. 35-380, 36-579. Titkárság: 16-886. Gazdaságpolitikai rovat: 16-035 Belpolitikai 'ovat: 16-450. Kultúrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Munkáslevelezés, panaszügyek: 16-046 Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky u. 15 — 3527 Pos­tacím: Miskolc, Pf.: 178 — 3501. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15—17 — 3525 Telefon: 16-213 Terjeszti: a Magyar Pos­ta. Előfizethető a hírlapkézbesító postahivataloknál és kézbesítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra: 20 forint. Index: 25 655. Készült: a Borsodi Nyomdában. F. vezető: KILIÁN BÉLA

Next

/
Thumbnails
Contents