Észak-Magyarország, 1978. december (34. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-17 / 297. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 6

T978. december 17., vasárnap

A .VAJDA ÉS EMBEREI

Benyitok az ajtón. A Q középmagas, szerény megjelenésű, tetteiben következetes építveze- tő előbb meghökkenten, majd huncutkás mosollyal né„ rám.

— Hát mégis eljött a „vajdához” ?

— Megígértem...

Pár nappal ezelőtt a BÁÉV központjában így pirított rám: „Mi az, a vajdát meg se ismered?” Akkor azt hittem, hogy építész társaival összebeszélve csak ugratni akarnak. A pártbizottság titkára megnyugtatott, szó sincs erről. Mede Bélát joggal megilleti ez a szokatlan rang. Egyetlen építésvezetőség a vállalatnál, talán az országban is, amelynek fnunkásgárdá- ja cigányemberekből áll, s a beosztottak Mede kérésére még a hegyeket is megmozgatják. A kíváncsiság furdalt, hogy mi lehet ennek a titka, magyarázata.

— Ez a BÁÉV alapozási építésvezetősége — • kezdi Mede Béla. — Miskolcon, Kazincbarcikán és Ózdon, mi készítjük a lakóépületek. óvodák, iskolák alapjait. Harminc évvel ezelőtt a vállalat „ősének” megalakításával kezdtem a munkát. s megértettem, hogy nekünk nemcsak városokat, lakónegyedeket, hanem az embereket is „építeni” kell.

— Hogyan lett „vajda”?

— Barátságból. Az emberek tisztelnek, s én is becsülöm őket, úgy, ahogy dolgoznak, viselkednek. Meg is van az eredménye. Igaz. volt már ettől jobb év is, de az idén 47—48 milliós értéket alkotunk, s most meg fog lepődni: az egy személyre jutó évi termelési érték 775 ezer forint.

A 70—80 fős építésvezetőség a műszaki vezetőket, irányítóikat, pár szakmunkást . leszámítva, rakacai és szendrői cigányokból áll. Köztük több brigád kitűnő eredménnyel munkálkodik. A legjobban Kiss Ignác kilenctagú közösségével vannak megelégedve. A brigádvezető nemcsak a munkában, hanem az emberi magatartásban is- példamutató. Nagyszerűen érti a szakmát, még a kitűzést is el tudja végezni.

— Bárcsak lenne valami kevés iskolája is — mondják sajnálkozva a vezetők •—, művezetőnek osztanánk

be.

Az öntudattal, az emberi magatartással nincs különösebb gond. Túlnyomórészt törzsgárdatagok, 5—10 —15 éve dolgoznak itt. A bajokat okozó, italozó, a munkától elhúzódó embereket elmarják maguk közül.

Néha elhangzanak külső ember számára érthetetlen párbeszédek. Az egyik betonozó ezzel fordult a művezetőhöz:

— Jaj, Karcsi bácsi, nagy baj van! Elhagytam a nevem.

— Nem tesz semmit, fiam! — hangzott a válasz, — csinálunk másikat.

A párbeszéd magyarázata igen egyszerű, s szinte egyedi eset. Van. aki nem tud írni, olvasni. A művezető azzal fordult hozzájuk: emberek, ne hozzuk szégyenbe az építésvezetőséget a keresztekkel. Hol az egyikkel, hol a másikkal ült le, kezdte őket ta- nítgatni a betűk rajzolására. A biztonság kedvéért mindenki nevét felírta egy külön papírlapra, hogy pontosán le tudják másolni. Hát az ifjú betonozunk ilyen papírt hagyott el. Könnyű volt pótolni. Igaz, néha nehezen megy az aláírás, van aki jobban beleizzad, mint száz köbméter beton bedolgozásába, de hát megszűntek a keresztek.

Van másfajta kérés is.

— Főnök — mondja az egyik dolgozó. — Adjon nekem egy napot

— Minek kell?

— Hizlaltam egy bikáit, s be akarom adni.

— A mási k meg ezzel áll elő:

— Főnök! Adjon már egy napot, tíz disznót hizlalok, takarmányt kell vásárolni!

A „vajda” emberei túlnyomórészt takarékosak. Kezdetben csak „Cs”-laká- sokat építettek, most az már nem elégíti ki az igényeket, többszobás, korszerű ház minden építkező célkitűzése.

Ügy , informáltak, hogy igen jól dolgozik Dányi Gusztáv brigádja is. Vele az Avas-déli oldalának a vége felé találkoztunk. Csípős az idő, mínusz 8—10 fok lehet, de ő vékonyka kiskabátban van— Nem fázfk?

— Nincs időnk rá. Ha az ember dolgozik, még melege is van.

Élete, sorsa azonos az egykori nincstelen parasztokéval. Ahogy ő mondja, cselédinasként kezdte. Az istállóban aludt, hajnal három-négykor volt az ébresztő. Megetetett, itatott 12 marhát, aztán ki a határba szántani. Hogyan sodródott ide? Ezt megelőzően az útépítésnél dolgozott, aztán hogy az öccse a BÁÉV-nál volt, ide jött ő is Jani nevű fiával. Ha kérik, ha sürgős a munka, nem ismer benne határt. Legutóbb két héten át szombaton és vasárnap is dolgozott társaival Kazincbarcikán.

— Minden jól ment. Időben jött a mixerkocsi, dolgozott a betonágyú. Megvan az eredménye. Egy házait azon az alapon, amit mái építettünk, már összeraktak, egy alapot tegnap fejeztünk be, s ma már rakják is rá a házgyári elemeket.

Itt dolgozik és ugyancsak brigádvezető Dányi Zoltán.

— Tizenhét évig voltam ácsoló vájár az ormosi bányában. Ide jött a fiam, hát utánajöttem. Igaz, estis mentem, de sehol nem tudom úgy megtalálni a helyem, mint itt. A brigádban tizenketten, felváltva, éjjelnappal dolgozunk. Ügy megy nálunk a munka, mint a nóta. Hetenként átlagban bedolgozunk 640 köbméter betont. Megfelelő a munkahely, az üzemvezetőséggel, a művezetővel, Karcsi bácsival meg vagyunk elégedve, ők is becsülnek bennünket, úgy mint bárki mást. Anyagilag is jól járunk, a múlt hónapban 5330 forintot kerestem. Kicsit neveljük ! egymást. „Fiam, öltözz szé- i pen, hadd lássák róla, hogy í igazi építő vagy”. Arra is j rászóloK, aki borotválaUa- ; nul jön a munkába.

Egy dblogról nem szól. j Egy ízben szavát adta, j hogy a feladattal azon a j héten végeznek. Szerdától j pénteken reggelig haza se j ment a munkásszállóba, j olyan volt, mint a kicsa- j vart citrom, de a munka | elkészült.

Szamos Ferenc építésve- I zető-helyettes neveket so- [ rol fel: Dányi András, Vára di József nehézgépkezelő lett, Turcsúk Barna gépkocsivezető, s ahogy tudja, ! az ÉPFU-nál is elégedet- i tek vele. Dányi Tibor itt j is jól megállta a helyét, a I honvédségnél se hozott : szégyent a közösségre, fel- í vették párttagnak, s pár 1 hét múlva újból itt lesz az építkezésen.

Az Avasról visszafelé jövet az építésvezető-helyettes elárulta a „vajdaság” titkát. Minden embert ismernek. A betonozok elvárják, hogy a vezetők tudjanak mindent a családról, időnként a feleségek is felkeresik a munkahelyet, aztán kölcsönösen érdeklődnek, hogy a férj hogyan állja meg a helyét, nincs-e valami baj. Egy ízben az egyik asszony ezt mondta: i

— Nincs ezzel az emberI

rel otthon semmi baj, csak nem tudok vele öt-"1 ahait- i ra jutni.

— Hogy érti ezt?

— öt gyerekünk van, én szeretném a hatodikat is, de az ember megkötötte j magát.

Hát ebbe nem lehet beleszólni.

Titkot, rejtélyt keres- 0 tem. A betonozok jó munkájának igen egyszerű magyarázata van.

Jaj annak, aki utasítja őket! Ezer ellenérvet sorakoztatnak fel. De ha kérik őket, mert fontos, sürgős a munka, akkor úgy dolgoznak, ahogy csak kívánni lehet tőlük.

Csorba Barnabás

^

________________________________

f

O

rszággyűlés Patakas 270 eszíeniiivel ezelőtt

A sárospataki Rákóczi- vár öregpalotájában manapság is megcsodálják a látogatók azt a magasított „trónszéket”, amelyen a fejedelem ült. amikor 270 esztendővel ezelőtt. 1708. decemberében az utolsó kuruc országgyűlést tartotta. Eredetileg november 20-ra. Tállyára hívta össze, de át kellett tenni Patakra, mert — amint Csécsi János kollégiumi professzor kéziratos naplójában olvashatjuk — „a szövetkezett rendek és vármegyei urak oly nagy számban jöttek, hogy a város alig képes befogadni őket... A városok és vármegyék követei a szomszéd falukba és városokba rakatván. november 28-án a gyűlés a . belső várbeli palotában megkezdetik, de előtte csak magány ülés tarta- tik.”

Az érdemi tanácskozást november' 29-én kezdték, amikor is „a Felséges Fejedelem az országgvűlés előtt jeles szónoklatot mondott.” A pataki országgyűlés három hétig tartott, s azon 14 statulu- mot, azaz határozatot: hoztak latin nyelven. Ezeket Eszterházy Antal, a dunántúli hadak főparancsnoka, aki maga is részt vett a tanácskozásokon, „Tábori könyv” című munkájában örökítette meg. „Először az adók beszedéséről döntöttek, de eő Felsége, hogy a föld népe ne idegenítessék, orvoslást tett azok eránt” — olvashatjuk a fejedelem titkárának, Beniczkv Gáspárnak a naplójában. Határozatot, hoztak 'a közte-1 herviselés bevezetéséről, ami a fejedelem felvilágosult gondolkodásának bizonysága, hiszen a nemesség megadóztatása addig elkéozelhetetlen volt a feudális Magyarországon. Még ennél is fontosabb a IX. statútum, amely szerint a háborúban részt vevő jobbágykatonák családtagiaikkal együtt „a földesúri iog- hatóság alól felszabadít- tassanak. örök és feltétlen szabadságot nyerie- nek.”

/ Az országgyűlés utolsó napjaiban haditörvényszéket ültek a Dunántúlon elfogott és megbilincselve a pataki várbörtönben őrzött Bezerédy

Imre brigadéros és sógora, Boltlca Addm ..vice- colonellus”. továbbá Szened;i Ignác főstrázsames- ter, Újkéri és Pöstyéni hadnagyok fölött. A vád szerint ..a haza ellen val* árulásban találtatván”, négy alkalommal is tárgyalta ügyüket a haditörvényszék. December 17- én hirdették ki az ítéletet, A három ki:ebb rangú tiszt kegyeli..et kapott, de Bezerédv és Bot.tka „árulása bebizonyíttatván, a haditörvényszék áltál halálra ítéltettek, s mások rettentő példájára fejők vétetett” — írja Emlékirataiban a fejedelem.

Másnap, december 18- án. délelőtt 10 órakor a várbörtön siralomházából — ahogy Beniczky Gáspár írja — „sok szép istenes imádsági és keresztény készületi után a szekérre feltétetvén, kivégzésre a város piacára kivitettek.” A tornai hóhér előbb Bottkával végzett, majd Kajali Pál fő-audi- tor Bezerédy fölött is kettétörte a pálcát, mire a hóhér „Bezerédy fejét is elütötte, jóllehet nem egészen, de semmi kínlódása nem volt, hanem azonnal megholt” — emlékezik vissza a szemtanú „hitelességével” a fejedelem titkára, majd így folytatja: „Az kiket is a hajdúk vasakkal és bilincsekkel együtt ott levő koporsókba betévén, Templomba bévitték, a Criptában eltemették.” Aztán a - „magyar Herkules” — ahogy Bezerédyt nevezték — árulását elítélve, hozzáteszi: „Szánnya Isten esetit, s minden igaz Magyart a haza árul+atásétól őrizzen meg...”

December 19-én tartották a pataki országgyűlés utolsó ülését, s ezen a 14 statútumot felolvasták és hitelesítették. Az országgyűlés ' berekesztése után is Patakon maradt Rákóczi fejedelem, de közben ellátogatott Munkácsra. Szerencsre. Tály- lyára is.

Ebben az időben Sárospatakról irányította a szabadságharcot mind több keserűséggel és mind kevesebb reménységgel. Aztán innen indult később Ungváron. Munkácson. Lengyelországon át a számkivetésbe . ..

Hegyi József

I KERÉK IMRE VERSE:

Tudod-e

feledni?

A rőzsetűzön pirított szalonna csörgő gyöngyért, fadöntő kezek szorítását, erdei tisztáson a madarak: szabadtéri hangversenyét, ha pálcájával a nap int, rügyező bokrok között surranó őzek dobaját estefelé, tócsában tollászkodó csillagot, munka után, hazamenet a fáradtság zsongító szeszét, ahogy szétárad tagjaidban,

1 a megtalált közös nyelv kisütő szavait tudod-e feledni, mondd?

Cseng a telefon, vidékről keresnek.

— Te vagy, fiam?

Anyósom hangja.

— Micsoda? Mondja hangosabban!

— Baj van. A mamát az éjjel bevitték a kórházba.

Messziről, mintha verem mélyéből jönnének a hangok.

— Két napig gyengélkedett. Gyomrát fájdítja, nem maradt meg benne semmi. Gyertek haza. Előbb nem szóltam, hátha jóra fordul. Most már szólnom kellett.

— Megyünk.

Rendkívüli szabadság. Tárcsázom a féleségemet, még tartja a kagylót, s hallom, továbbadja a hírt. Főnöknője mondja: Menj csak.

Várnak az állomáson. Két görnyedő alak a sötétben.

— Itt van a papa is — mutat ki a vicinális ablakán feleségem.

Hogyan? Nyolc órája beszéltünk, s most itt állnak összetörtén, fásultan és fáradtan, talpig feketében.

— Meghalt —> tör ki anyósomból a szó. Sovány karjával magához szorít, arcomon érzem könnyei melegéit.

Nagyapám mozdulatlan. Nem tudok ránézni. Oldalról sandítok felé. Kemény, mint a fa. Arca olyan, mint máskor, ha valami foglalkoztatta, s tépelődött, gondolkodott. Gumicsizmában van, fekete bársonynadrágot tűrt a csizmaszárba.

Elkapta tekintetemet. Oldalt fordult. Pillanat elég, s látom, az elmúlt néhány órában éveket öregedett. Görnyedt, akár az öreg fűzfák, s a lekonyuló kari- májú kalap is olyan, mint a füzek szomorú koronája.

— Délután?

— Nem. Alighogy letettem a telefont, a kórházból táviratoztak. Csák any- nyi állt rajta, hogy 1 Béldi Jánoshé ma reggel meghalt. Semmi több. Újra hívtalak, de addigra elindultatok.

— Ilona. Ilona — sóhajt nagyapám és zsebkendőjét tartva hatalmas kezével, szeme előtt babrál.

Este van. Halványan világít a lámpa. Anyósom nagyanyám ruháit pakolja, feketét mindenből, sorjázva, szépen egymás mellé rakva a vetett ágyra, öregasszonyok . tipegnek

VARGA JÓZSEF

SZÖL

A

HARANG

be. Nem köszönnek, lehajtott fejjel jönnek. Némán foglalják el h 'vüket, a konyhában. A vetett ágy szélére ülnek, a székekre, a sámlikra. Gyűlik az asz- szonynép. Nani néni, a legöregebb kezdj a siratóéneket. Bűs dal száll, sóhajtások tarkítják, s hol gyengül. hol erősödik a hang.

— Tegnap még itt voltál. Ilona — mered maga 2lé a szomszéd öregasz- szony.

A mellettem ülő vénasz- szony magyarázza:

— Egy hete együtt szed-