Észak-Magyarország, 1978. november (34. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-12 / 267. szám
ESZAK-MAGYARORSZÁG 10 1978. november 12., vasárnap Gutoranszkí, aki a szomszéd lakásban lakik, az ablakon át jött hozzám. Nem kedves gyermekkori emlék űzte, sem bűnöző hajlama, csupáncsak úgy vélte, ha a megszokott módon, az ajtón át akar bejönni, nem talál odahaza. Ott ült és itta a kávéját, és hosszas szóakrobatika után, amely semmivel sem maradt el amögött a mutatvány mögött, amellyel hatemeletnyi magasságban az erkélyről az ablakomig eljutott, kinyögte, hogy éntő- lem függ egyetlen fiacskájának, Makszimiliánkának a sorsa, pontosabban az, hogy felvegyék az oligofrének (fejlődésben elmaradottak) iskolájába. A gyerek különben intelligens és tehetséges volt a korához képest, vadászkürtön játszott, és három nyelven is tudta mondani, hogy „jó napot”, meg „viszontlátásra”. Miután megkérdeztem, hogy ezt a ritka csodagyereket miért pont az oligofrének (fejlődésben elmaradottak) iskolájába óhajtja küldeni, Gu- toranszki elmondta, hogy ők mennyire aggódnak gyermekük .jövőjéért, és drága kincsüket olyan oktatási intézménybe óhajtják küldeni, ahol a gyermekük az első léndülette! kitűnik a többiek közül. Ezután azt körvonalazta, hogy Makszimiliánka az oligofrének iskoláiéban minden bizonnyal évfolyamelső lesz, és így komoly előnnyel jelentkezhet a főiskolára. És mint közeli ismerős. igazán segíthetnék ... A kávé cigányútra ment, köhögve nyúltam a vizeskancsó után. Gutoranszkí szolgálatkészen hátbaveregetett és vizet töltött a poharamba. Megittam, és megkértem, hogy ne mondjon butaságokat, akárminek is néz engem, én csupán közönséges áruforgalmi tisztviselő vagyok, a „Limlomimportnál”, az oligroíének (fejlődésben elmaradottak) iskolájához pedig semmi közöm sincs. Amennyiben pedig szeretett Makszimiliánkáját, ha jól értettem, komolyan oda akarja íratni, hát menjen be abba az oktatási intézménybe, és ne legyen olyan tehetetlen. Gutoranszkí fürkészőn tekintett rám a szemöldöke alól, és az ujjaival megkopogtatva a homlokát „Marslakónak” titulált, (ezzel valószínűleg azt akarta a tudomásomra hozni, hogy a Marsról potty an tarn ide). Szó sem lehet olyan iskoláról, amelyikbe csak úgy, támogatás nélkül be lehet jutni. És. ha egyéb kapcsolatom nincs is az oligofrének iskolájával, itt vagyok én magam, a múltkor a saját szemével látta, hogy kéz a kézben sétáltam a parkban egy hosszú, szőke hajú, műszempillás nővel, aki megerősített értesülései szerint — az iskola igazgató- helyettese másodunokatestvé- rének a sógornőjének a legjobb barátnője. Ekkor már felfortyantam, és beleüvöltöttem a képébe, ahelyett, hogy abba ütné az orrát, amihez semmi köze, és azután nyomozna, mikor és kivel sétálok a parkban, jobb lenne, ha fogná Makszimiliánka papírjait, és haladéktalanul bevinné azokat a fejlődésben elmaradottak iskolájába. A legjobb ajánlólevél pont egy ilyen atya ... Gutoranszkí két-három percig pislogott, mire felfogta a szavaim értelmét, hirtelen felpattant, és kiabálni kezdett —, hogy minden világos, nemcsak hogy segíteni nem akarok egy tehetséges gyereken, de még az apjának a becsületét és eszét is megsértem. De majd ő leszámol velem máshol, különösen a szőke, műszempillás hölgynél. És ugyanazon az úton távozott, ahol jött, csörömpölve csapta be maga után az ablakot. Szorongva néztem, hogy veti, át magát az erkélyen, egyensúlyoz gyakorlott mozdulatokkal a szárítókötélen, és azon töprengtem, mikor jövünk rá végre, hogy egy lakásba — és máshová is — az ajtón keresztül kell bemenniMagyarázkodás helyett Jó lenne, ha ezek a történetek kitaláltak lennének. Sajnos nem azok. A kívülállónak — mondhatná bárki — mi köze hozzá. Igaz, semmi. De elmondták, és a kívülálló kénytelen volt meghallgatni. Gy. kisközség. Az öregasszony a község szélén lakik, nádtetős házban. Hetvennyolc éves, egyedül él, kevéske nyugdíját fiai egészítik ki. Havonta küldik a pénzt, pontosan, ahogy azt a tisztesség megkívánja. A kisebbik fiú a Dunántúlon, a nagyobbik itt a megyében dolgozik. Mindkettőnek jól fizető állása, egzisztenciája van. — Nem tetszik ismerni a kamat? — kérdezi és amikor londoni, hogy csak látásból —- nem mondok igazat. Pontsabban nem a valót mondom, hiszen ismerem, hogyne ismerném. — Képzeld — mondja ismerősöm — pár éve még annál a cégnél dolgoztam, ahol nőst a fiú van. — Valamilyen hivatalos kiküldetésbe fuvaroztam, s visszafelé belértünk ide is. Ősz volt. Az anyja pár szem gyümölcsöt hozott nekünk egy papírzacskóban, meg két—három tojást. Mert ennyire tellett neki csak. Amikor kikanyarodtunk a faluból, a férfi megállította a kocsit és gyümölcsöstől, tojásostól kidobta a barna zacskót. Kérdezte az öregasszony, ismerem-e a fiát. Hogy mondhattam volna neki, hogy igen... A szociális otthon társalgójában kényelmes fotelok vannak. A férfi előtt egy doboz felbontatlan Románc; naponta másfél—két dobozzal mérgezi magát. Valamikor üzletvezető volt. Azután nem tudtak megegyezni a birtokon, s gyerekei „bedugták” ide. — Én már nem haragszom rájuk és azt hiszem, ettől már semmi sem lehet rosz- szabb, csak talán egy: ha vissza, hazamennék. Amióta bekerültem,, egyszer voltak nálam. Akkor is valamilyen papírt kellett aláírnom. Tudtam, sok tízezer forintot veszítek azzal az aláírással. Hogy miért tettem meg mégis? Elhallgat, majd a társalgó sarka felé néz. Magyarázkodás helyett reszkető kézzel bontja fel a cigarettás dobozt, és rágyújt. — A gyerekek disznóölésre mindig megjönnek, — mondja az öregasszony a nyárikonyhában. — De hát mikor is jönnének máskor, hiszen olyan elfoglaltak, olyan magas beosztásban dolgoznak, hogy nincs nekik erre idejük. A pénzt, azt persze küldik, de azért jó lenne néha-néha látni is őket. Itt, a faluban sokan irigykednek rám, hogy tudtam iskoláztatni, taníttatni a gyerekeket. Építkeznek is, a múlt hónapban adtam egyiküknek 70 ezer forintot,. Erősködött, hogy majd visz- szaa.dja, de én tudom, hogy, nem látom' én már soha azt a pénzt. Szerződést akart írni, elismervényt, hogy elkérte tőlem. Hát hallott már maga olyat, hogy egy anya elvárja a gyerekétől, hogy nyugtát írjon neki? Pár hónappal később ismét találkoztam a nénivel, s örömmel újságolta, felépült a ház. Lakott is benne. Két hétig. Akkor, amikor a gyerekek nyaralni mentek, s a kicsiket nem tudták kire hagyni. Pedig :— ahogy az öregasszony mondja, — jobb lett volna neki itthon, meg a gyerekeknek is. Mert más itt a levegő, mint városon. Bevisz a szobába. A rádió melletti asztalon egy hamutálcát mutat. — Ugye milyen szép? — kérdi — ezt hozták nekem külországból... A nénike egyébként nem dohányzik... A temetésen — ahogy ez faluhelyen szokás .— szinte mindenki itt volt. A temetés után két öregasszony mögött, megyek. — Rendes fiú azért ez a Pista, hiába panaszkodott annyit rá szegény apja, isten nyugosztalja — mondja egyikük. A másik bólogat. — Hiába nem járt haza, hiába nem volt ott a halottas ágyánál, azért .csak kitett magáért — így a másik. Nem vagyok tisztában egy elsőosztályú temetés költségeivel, ugyancsak nem tudom, hogy mennyibe kerül a legdrágább márvány síremlék. Azt sem tudom, ki ez a Pista és lehet, hogy tényleg nem is volt olyan rossz fiú. A temető kapujában három fekete kocsi áll, s a három fekete kocsiba befér a család. Torra mehetnek, hiszen ez ilyenkor így illik. Az egyik kocsi vállalati rendszámot visel. Pista biztosan abban ül... Pusztafalvi Tivadar Csütörtök C sütörtök. Reggel. Jönnek az ország minden részéböla „szerencsések”, Lillafüredre pihenni, a SZOT-üdülőszállóba. Általában családosán jönnek, hosszabb időre, tehát nagy csomagokkal, nehéz bőröndökkel érkéznek. Döntő többségben vonattal jönnek. Előbb le-, majd felnehéz- kednek az aluljárón, hogy aztán nekilássanak megkeresni, megtudakolni, melyik autóbusszal, hogyan juthatnak céljukig. Némi bonyodalommal ez is sikerül, de azonnal kezdődik a nehezebbje: a viteldíj jegyekkel történő lerovása. Azt mondják, -ennél bonyolultabban sehol az országban nem állapították meg, az autóbuszok víteldíját. Nem akarják sehogyan sem megérteni, hogyan lehet, miért kell egy utazásra kétszer is jegyet lyukasztani; folyik a tanácstalanság, sűrűn hangzanak a helybeliek tanácsai, s az ember úgy érzi: ezúttal is ■ bebizonyosodott: minden rosszban van valami jó. A mi jegyrendsze- rünk igen alkalmas arra, hogy megérkezésük után azonnal meggyőzzük az idegeneket segítőkészségünkről, kedvességünkről, udvariasságunkról. Mert nem kell szégyenkeznünk: udvariasak vagyunk mi. Magam is sokszor hallom a Tiszai pályaudvaron a hangosbemondóból a figyelmes szöveget: „Szeretettel köszöntjük a Miskolcra érkezett kedves vendégeinket. Kívánjuk, hogy érezzék jól magukat városunkban, egyben kérjük, hogy itt-tartóz- kodásuk idején segítsenek megóvni városunk tisztaságát” ... Ugyan már nem számítok idegennek a megyeszékhelyen, de szavamra mondom, el tudom képzelni, hogy az ideérkezetteket a köszöntő szavak nyomán milyen jó érzés szállja meg. Talán meg is hatódnak a figyelmességtől. Szeretnék is meghálálni: nem szemetelnek. Ám, ők sem mindenhatók: arra már igazán nem vállalkozhatnak tót-tartózkodásuk során, hogy összeszedjék azt a temérdek szemetet, amit az ittlakók szerteszórnak utcákon, tereken, 1 közhelyeken. Persze az is meglehet, hogy én is közhelyeket soroltam, s „csütörtököt mondott” szólásom szándéka. Ha így van, akkor csak az vigasztalhat: nem vagyok egyedül __ < t. n. |.) Gyártják a neutronbomba alkatrészeit. — Parancsoljon, uram! A koktélt mindenki maga állítja össze. Leszerelési követelések? — Tessék! (Pravda — KS) Camp David-i megegyezés — Sikerült megalapoznunk a közel-keleti békét! (Kroko- gyil — KS) Amerikai ősz: — Hullanak a falevelek és zuhan a dollár. (International Herald Tribune — KS) Hozzánk is eljutott a Távol-Kelet egyik ősrégi gyógynövénye, a ginzeng-gyökér, melyet Kínában, Tibetben, Koreában, Indiában és a környező államokban több ezer éve ismernek. Időszámításunk előtt kb. 2700 évvel a kínai Orvoslások könyve, a Nu-ci- king a zseii-sen (ginzeng) gyökeret úgy említi, mint az élet gyökerét, az életet meghosszabbító isteni áldást, mely megvédi az ember egészségét. Nemcsak Ázsiában, hanem Amerikában is ismerik, sót a Szovjetunióban is foglalkoznak egy kinemesített gin- zengfajta tenyésztésével, hogy könnyebben elérhetővé tegyék azt a ritkán, fellelhető növényt, mely fák tövében, nagyon nedves talajban tenyészik és nehezen található meg. Ezért olyan magas az ára, értéke már ősidőktől fogva. Európában is megismerték a gyökeret a 16—17. században, azonban nem fogyasztották el teaként, mint eredeti lelőhelyén, hanem nyakba akasztották a szárított gyökeret tartalmazó zacskót. Az a hit járta ugyanis, hogy a gyökér, melyet némi fantáziával emberi alakúnak láttak, csodát tesz azzal, aki magához veszi. Ez a babona sokáig tartotta magát, amíg átvették a Keleten már megszokott felhasználási módokat, por alakú tea, szárított gyökér porát tartalmazó likőr, dzsem, pálinka vagy kenőcs formájában. A ginzeng-gyökér csodálatos és sokoldalú gyógyhatásút a különböző országokban folyó kutatások igazolták. A ginzeng a jelenleg ismert legsokoldalúbb gyógynövény, melyben húszféle hatóanyag van. B- és C-vitamin, gliko- zidák, szaponin, panaxsav, ..■seranyagok stb. találhatók a ■ belőle készült anyagokban, melyek segítik a szervezet növekedését, általános erősítő hatásuk van. A ginzeng szabályozza a szívműködést, ■ étvágyjavít,ó hatású és emellett általános erősítő szer, mely a vérkeringést is egyenletessé teszi, csökkenti a magas vérnyomást, sőt a vér- cukorszintet is javítja. Megszünteti a testi és szellemi fáradtságot, serkentő hatású. Főleg az öregkor jellemző betegségeinél jó hatású (íe- ledékenység, fáradtság stb.). A felsorolt valóságos gyógyító hatást bolgár, szovjet, román, svájci, francia orvosi kísérletek igazolják. Medve- gyev szovjet professzor pl. megállapította, hogy a kísérletbe bevont távirdászolcnál, akik nehéz sifrírozott szöveget továbbítottak, csak fele annyi hiba fordult elő, mint azoknál, akik e kísérletben nem vettek részt. Érdekes, hogy a ginzeng használatánál semmiféle kellemetlen utóhatás nem mutatható ki, és hogy egy-egy csésze tea elfogyasztása után nemsokára jelentkezett a látható javulás. Egy-egy kúra után hetekig tartott a kedvező hatás. Máshol azt vizsgálták, hogy a ginzeng tea milyen hatással van a sötétben látásra. A kúrát folytatók könnyebben alkalmazkodtak a sötétséghez. Nálunk jelenleg a következő ginzeng-készítmények kaphatók: szárított ginzeng-gyökér (teakészítéshez), kenőcs (arc- és bőrkezeléshez, mint kozmetikai cikk) habfürdőhöz való készítmény (általános erősítésre) továbbá alkoholos ginzeng-ki vonal. Kudnuy János
