Észak-Magyarország, 1978. szeptember (34. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-06 / 210. szám
ESZAK-MAGYARORSZAG 4 1978. szeptember 6., szerda Älirc köíclczliclők a pedagógusok ? A pedagógiai munka védelme a cél Hosszan lehetne sorolni, hogy mi mindent kell csinálnia a pedagógusnak. Mindenekelőtt tanítania és nevelnie keli, készülni az órákra,- ki kell javítania a dolgozatokat, a röpdolgozatokat, ildomos átnéznie időről időre a házi feladatokat, kötelezik a továbbképzéseken való részvételre, a családlátogatásra, az úttörő- és KISZ-munka segítésére. Kor- í -petálásokat tart, szakköröket vezet, előkészítőket szervez, ha van felnőttoktatás az iskolájában, akkor természetesen este is tanít. S azután ott vannak a megbízatások: pályaválasztási felelős, könyvtáros, honvédelmi felelős, vöröskeresztes tanárelnök, valakinek felelősnek kell lennie az iskolatejért, a takarékbélyegért, az ünnepségek szervezése sem megy magától, a tanulmányi versenyek is sok időt rabolnak, s akkor még egy árva szót sem ejtettünk a különböző statisztikákról, adatszolgáltatásokról, melyek láncreakció- szerűen futnak le,az igazgatótól az osztályfőnökökig, az osztályfőnököktől a szaktanárokig ... És még mindig csak töredékét soroltuk fel annak, amiben így vagy úgy, ha több-kevesebb erőfeszítéssel, erőbedobással is, de részt kell vállalnia az óvónőnek, a tanítónőnek és a tanárnak. Jó, jó, mondhatnánk. Ezek valahol mégiscsak összefüggnek az iskolával. Maradjunk egy példánál: az iskolatejnél. Kell az iskolatej? Hát persze hogy kell, s nem azért, mert a tejipar reklámozza. A tej egészséges, szükségük van rá a gyerekeknek, s volt is nagy föl- hördülés ott, ahol idő- s energiahiányra hivatkozva az iskola el akart zárkózni az iskolatejakció megszervezésétől. A statisztikák készítését sem lehet mellőzni, ámbátor való igaz, az utóbbi időben kicsit mintha túl sok lenne az adminisztráció, s a mostani tanévelőkészítő megyei értekezleten is „mosták az igazgatók fejét”: kevés, még mindig kevés a hospitálás, a pedagógiai munka ellenőrzése, túlontúl belemerülnek az iskolavezetők a statisztikákba, adminisztrációkba. És hát fontos dolog .a pályaválasztás, javítanivaló is van rajta. Számon kérik a pedagógusoktól? Mi az hogy! Mint ahogy ma már egyre inkább azt is számon kérik, hogy milyen az iskolai könyvtár. S hogy csak a közvetlen napjaink feladatainál maradjunk: a tankönyvelosztásban is kik azok, akik cipekednek, rakodnak, osztanak, szoroznak? Megint csak a pedagógusok. Szóvá is tették sokan: vajon a diákoknak nem érdekük, hogy legyen tankönyvük? .Mert fehér hollónak számított, aki esetleg odaállt cipekedni a sokszor nem is olyan fiatal pedagógusnő mellé. Más ... Nemcsak új iskolákban, de régiekben is bevált gyakorlat, tanévkezdés előtt a rendcsinálásban ott serénykednek a pedagógusok is. Takarítanak, padokat húz- gálnak, ablakot tisztítanak ... Pedig a tanévnyitó előtt bőven van más dolguk is. Olyan, amire jobban kellene az idő; a készülésre, a feladatok megbeszélésébe, az órarendek összeállítására... Tény, hogy túlontúl sok feladattal, kötelességgel terheljük meg a pedagógusokat, s némi sarkítássa! fogalmazva, a feladathalmazban sokszor arra marad a legkevesebb erejük, amire pedig végzettségük, felkészültségük, hivatásuk kötelezi őket. Túlterheltek pedagógusaink még akkor is, hogyha a Pedagógusok Szakszervezete felkérése szerint a leterheltség korántsem egyforma, ki többet, ki kevesebbet vállal magára az iskolára háruló feladatokból. Van-e kiút? Mert az odáig rendben van, hogy a nevelőmunka továbbfejlesztésének — értsd: az új tantervek bevezetésének — feladatai mindenekelőtt azt követelik meg, hogy az alapvető teendőkre, az oktató-nevelő munkára összpontosítsanak a pedagógusok! A nevelésre, a tanításra, a felkészülésre ... De hát annyi minden van, amit nem lehet kikerülni, mint ahogyan nem lehetett kikerülni eddig sem. A terhek megosztása, föltétlenül az egyik megoldás, S most már talán) hogy napvilágot látott az oktatási miniszter és a Pedagógusok Szakszervezete főtitkárának állásfoglalása a pedagógusok munkaköri kötelezettségeiről, járhatóbb út is lesz. A Munka Törvénykönyve mellett a miniszteri rendelkezéseken és utasításokon, valamint a rendtartáson túl most végre pontosan rögzítve van, mi az, amit alapvetően elvárunk a pedagógusoktól, mi az, amiben — az iskolára háruló feladatokból — segíteniük kell, s melyek azok a pedagógiai felkészültséget nem igénylő feladatok, amelyekért, ha vállalják, tiszteletdíj jár nekik. Rögzíti az állásfoglalás a társadalmi megbízatásokat is, amelyek, arányosan megosztva, visszahatnak az oktatási intézmény munkájára. És itt megint azt mondhatjuk, hogy jó, jó... A feladatok, az elvárások azért változatlanul fennállnak. De fehéren-feketén kimondatott: elsősorban és mindenekelőtt a tanítás és a nevelés eredményeiért kell mindent megtenniük. Az itt végzett munka lesz értékelésük alapja, ami — már bocsánat —, de anyagi megbecsülésüket is jelenti első fokon. Az iskolai munkával összefüggő • feladatvállalásuk pedig nemcsak erkölcsi, hanem anyagi megbecsüléssel is együtt jár. Magyarán szólva: aki többet vállal, annak legyen több a borítékjában. De — s ez nagyon fontos — ez a többlet- vállalás semmiképpen sem •mehet az alapvető pedagógiai munka rovására, az oktatónevelő munka színvonalának rovására. Minden állásfoglalás annyit ér, amennyit a gyakorlatban megvalósítunk belőle. Az elvárások az iskolával, a pedagógusokkal szemben hihetetlenül nagyok, sokrétűek. Rangsorolni kell ezeket az elvárásokat, rangsorolni kell a feladatokat, s akkor talán a tanévet most kipihenten kezdő pedagógusok arcán később tűnnek elő a fáradtság jelei. Csutorás Annamária AZONNALI BELÉPÉSSEL FELVESZ 1 fő (férfi) munkavállalót, szociálpolitikai előadó munkakörbe az Építőipari Szállítási Vállalat miskolci üzemegysége. Iskolai végzettség: legalább közgazdasági technikum. Bérezés: a VKSZ szerint. Jelentkezés személyesen, Miskolc, Besenyői u., ÉPFU-telep, TTI. emelet, 33-as szoba. Diósgyőr „a magyar Tempe” BraM - a Él! százaiban A Tetemvár, az Avas, a Bükk és a Sajó között fekvő Miskolc a város központjától távolabb már falusias, „az Avason és a Tetemváron egész utcasorokat képező pincelakások vannak” — írja a városról a múlt század ötvenes éveinek végén Hun- falvy János, nagy nyelvészünk, Hunfalvy Pál testvére, a magyar tájleíró földrajz akkori jeles művelője. „Kár, hogy színházának elő- része a különben széles utcára nagyon előrenyúlik” — tette még hozzá, majd arról is beszámolt, hogy „a miskolciak fő múlatóhelye a másfél órára fekvő tapolcai fürdő”. Diósgyőrről is megemlékezett, „Magyarország és Erdély” című művében, mondván: „csinos épületekkel rendelkező mezőváros”. —- Diósgyőr másnak is tetszett akkoriban, egy Visontay János nevű gimnáziumi igazgató szerint Diósgyőr, szépsége miatt „a magyar Tempe” (a görög mondák legendás szépségű vidékéhez hasonlította). — Dr. Kőnek Sándor statisztikus szerint közvetlenül a kiegyezés után Diósgyőr „széntelepe nagyszerű szerepre látszik hivatva lenni, nagyobb kizsák- mánylását, csak a miskolci pályaudvarig való szállításának nehézségei gátolják”. A bort azonban még az ipari és természeti szépségeknél is jobban becsülhették, mert a hegyaljai borvidékről nemcsak az osztrák statisztikus, Hugo Brachelli emlékezik meg, száraz adatait azzal fűszerezve, hogy Tárcái bora a „legnemesebb”, Mád viszont „a legédesebb és legkellemesebb borok hazája”, hanem a másik statisztikus, Kőnek is, aki Bra- chellivel majdnem egyidő- ben azt mondja: „ámbár az utóbbi időben a hegyaljai borászatot a végpusztulás fenyegette, az ottani birtokosok közös törekvésének sikerült a bajt voltaképpen elhárítani és hazánk ezen aranybányája új virulásnak néz elébe”. — A múlt század első felének két jelentős,' magyar történelmet németül író mestere í. A. Fcss- ler (aki Martinovicsot is ismerte) és J. Ch. Engel Lipcsében, illetve Bécsben megjelent vaskos könyvében egyaránt megírja, hogy a tatárjárás után, IV. Béla, olasz szőlőművelőket telepített Hegyaljára, elsősorban Patakra és Olaszliszkára, ezek még tőkéket is hoztak magukkal, és elindították Hegyalját a világhír útján. Máté Iván Két újabb múzeumi kiadvány: Bibliográfia és árvíztörténet Két újabb kiadványt adóit közre a közelmúlt napokban a miskolci Herman Ottó Múzeum, tovább gazdagítva ezekkel is szükebb pátriánk tudományos értékű megismerésének lehetőségeit. Az egyik kötet éppen magukkal a kiadványokkal foglalkozik. Ez nem más ugyanis, mint A Herman Oltó Múzeum kiadványainak bibliográfiája 1900—1977 című ösz- szeállítás, amelyet Tóth La- josné és Viga Gyula munkájából Szabadfalvi József szerkesztett kötetbe. A bevezetőben a kötet céljairól olvashatunk. Rövid áttekintést kapunk a múzeum korábbi és jelenlegi kiadványsorozatairól, majd tizenhárom témacsoportra tagolva megismerhetjük hetvenhét esztendő tudományos publikációinak legfőbb ismertetőit, ösz- szesen 803 publikációról ad számot a bibliográfia, a tizenhárom témakör pedig e mennyiségi gazdagság mellett a választék, illetve a tudományos kutatási területek széles voltáról árulkodik. A bevezető első mondatában ezt olvashatjuk: „A bibliográfia ma már nélkülözhetetlen segédlet a tudomány és a közművelődés számára ... Különösen lényegesnek tartjuk bibliográfia készítését múzeumi kiadványok esetében, ahol még nem elég gyors az információk áramlása, nem kellően megszervezett a kiadványcsere, s a szakember, vagy az érdeklődő csak nehezen tud felderíteni kiadványokat, publikációkat.’’ Szívesen adunk hírt ennek a bibliográfiának, kutatási segédletnek megjelenéséről, hogy a helytörténet iránt érdeklődők figyelmét felhívjuk arra a forrásra, amely segítséget adhat nekik abban, hol is keressenek egy-egy téma után. * A másik kötet szomorú esemény századik évfordulójára jelent meg. A lapok megemlékeztek az 1878-as nagy miskolci árvíz centenáriumáról, a Herman Ottó Múzeum, illetve Dobrossy István és Veres László történész-muzeológusok pedig kötetbe gyűjtötték az eseménnyel kapcsolatos történeti anyagot. A kötet mesz- sze túlmutat az árvíz eseményein. Igen értékes fejezete a kötetnek a Miskolc a 19. század második felében című, amelyben sokoldalú elemzéssel tárja fel a bukott szabadságharc utáni miskolci életet, a város ka- pitalizálódási időszakának legfőbb jellemzőit, mozzanatait, széles körű társadalmigazdasági képet adva a mindinkább városiasodó település évtizedeiről. A továbbiakban bemutatja a várost ért korábbi elemi károkat, tűzvészeket és árvizeket, s így jut el a katasztrofális 1878. augusztus 30—31-i éjszaka történetéhez. Korabeli jelentésekből, laptudósításokból, emlékezésekből vett idézetek teszik hitelessé a leírást, majd ezt követően részletezik a károkat. A kötet utolsó fejezete.a mentési és helyreállítási munkálatokról, városrendezési törekvésekről ad számot, megjegyezve azt is, hogy sajnálatosan a régi rossz épült újjá, kevés volt a maga korában is korszerű városrendezési törekvés és az akkori mulasztásokból nem keveset a kései utókornak, közelmúlt éveink és napjaink munkálóinak kellett és még kell vótolni. A gazdag jegyzetanyagon kívül igen nagy értéke a kötetnek a, húsz illusztráció, > amelyek közül tizenkettő az árvíz idején készült fotográfia, kettő korabeli rajz, a többi egyéb dokumentum. A Miskolci árvíz 1878—1978 című kötet megérdemelné a nagyobb nyilvánosságot is. (benerl<:k) író-jegyzet Hogy érzem rnagam itthon? Idegenbe szakadt hazánkfiától megkérdeztem, hogy érzi magát itthon. Mondta: jól. Igazán jól, minden nyáron hazajön. Erre tovább kérdeztem: vissza tudna szokni annyi év után? El- gondblkozott. Talán — mondta. Aztán: — Biztosan — és másodpercnyi tétovázás után hozzátette: — Csak azt szoknám meg nehezen, hogy a ' oltókban folyton rendre- utasítanak. Vagy ha a Patyolatba beadom az ingemet, mindig azzal az érzéssel, vajon visszakapom-e? Nem adnak-e másikat helyette és egyáltalán miben marasztalnak el. Most rajtam volt a sor, hogy elgondolkozzam. El is határoztam, a legközelebbi all alommal megkérdezem magamtól: hogy érzem magam itthon? Az alkalom nem váratott sokáig: íme: — Tehát hogy is érzem magam itthon? — Jól. Igazán jól. Azt hiszem, sehol a világon nem érezném magam ilyen jó). Nálunk nem robban bomba az éttermekben, nem 'térítik el a repülőgépeket, nem puf- fantják le az elnököket. Szóval jól érzem magam. Csak... — Csak? — Csak nehezen tudom megszokni, hogy a boltokban folyton rendreutasítanak. — Például? — Például: „Minek kérdezősködik, ki van írva az ára”. Vagy: „Miért nem beszél hangosabban, néma gyereknek az anyja sem...” Vagy: „Mit kell annyit piszmogni azzal a pénzzel?” Vagy: „Édesem, ha nem tetszik, ne vigye.” Vagy: „Ne fogdossa az árut kedves, aztán tönkreteszi és nekem kell megfizetni.” Vagy: „Hova siet? Megy a vonatja?” Vagy... vagy semmi. Csak néz mögém az az elárusító vagy fölém vagy mellém, enyhe undorral az arcán, és nekem éreznem kell, milyen gusztustalan, pitiáner alak vagyok a Kereskedelem színe előtt. És folyton szégyellnem kell magam, már megint ideszemtelenkedtem a tizenöt deka parízeremért, és megint föltartom a dolgozót, olyanféle szeszélyeimmel, mint hogy csak .húsz dekát kérek és nem huszonhetet. — Szóval ennyi? — Nem. Nemcsak ennyi. Azt is nehezen szokom meg, ha az asszisztensnő rámkiabál az orvosi rendelőben, a buszsofőr a buszon, a pincér a vendéglőben, a W. C.-s néni a nyilvános W. C.-n Sőt. azt is, ha nem kiabálnak csak nevelnek. Mondjuk így: „Ennyi idős korára már igazán megtanulhatta volna.” Valahogy renitens a termé szetem. Nehezen viselem ez1 az össznépi méretű pedagógiát. Hogy a kórházi portástól a metrós kislányig mindenki hivatott a nevelésemre. Már többször próbáltam kitalálni, hogyan bújhatnék ki az állandó kioktatás alól. Hogyan lehetnék jó mindenkinél? Igen ám, de mindenki másféle jóságot követel. A pincérnél akkor vagyok jó, ha megeszem és- nagy borravalóval jutalmazom a romlott húst. A tanácsi hivataloknál, ha pontosan kiütöm a kérdőív 181 rubrikáját, és elintézetlen ügyeimet nem akarom elintézni. Az asszisztensnél, ha nem vagyok beteg, a fogorvosnál, ha nem mozdítom a fejem, a bolti eladónál, ha nem vásárolok. vagy ha mégis megteszem nagy ritkán, azt viszem, amit adnak. (Miért? Tehetek mást?) Még jobb vagyok, ha megveszem ugyan az üveget, de sose váltom vissza. Ha „lehet 19 dekával több”. Ha direkt a lottyadt paradicsomot' és a zöld sonkát kedvelem. A pénztárosnál, ha nem ötszázassal fizetek, és ha nem reklamálok azért a hét forint nyolcvan fillérért, amivel véletlenül többet számolt. A konfekcióüzletben, ha szabvány a méretem, és épp azt az egyfélét akarom megvásárolni, amit megmutatnak. A hentesnél, ha szeretem a mó- csingot, a vonaton, ha a helyjegyemen előírt helyen ülök, még akkor is. ha már ott ül valaki, a többi fülke viszont üres. A buszon, ha elég gyorsan szállók le és fel. A metrón, ha nem lépek a védősávra, az úttesten, ha csak a kijelölt átkelőhelyen... és ott is futva. A Javszernél, ha megrendelem a lakásfelújítást, esetleg ki is fizetem, de nem várom el, hogy megcsinálják, a Bizományi Áruháznál, ha vadonatúj bútoraimat áruba bocsátom, a használtakat pedig tovább használom, a szemetesnél, ha almacsutkánál nagyobb szemetet nem dobok a kukába, a vállalati sofőrnél, ha gva- "og járok, a strandon, ha úszósapkában csak a medence hosszanti irányában, pihenő nélkül, lehetőleg csapkodásmentes mellúszással ... a tanárnőnél, ha olvashatóan írok, és nem teszek föl kérdéseket, viszont az ő kérdéseire a könyv szavaival válaszolok, a parkőrnél, ha nem lépek a fűre. a játszótéren nem szaladgálok és nem labdázom, a szociológusnál. ha minden fölmérésnek alávetem magam, a MOKÉP-nél, ha nem azt a filmet akarom megnézni, amiért úgyis annyian tolakszanak, hanem azt. amiért a vállalat jutalmat fizet a dolgozóinak ... De hát, könyörgöm, ki tud ennyiféle követelménynek megfelelni? És ha nem tudok, mert gyarló vagyok, akkor még 90 éves koromban is tűrnöm kell, hogy a bolti eladótól a színházi jegyszedőig mindenki összefogjon a tökéletesítésem érdekében ? Egyébként igazán jól érzem magam. Csak ezt az egyet nem tudom megszokni ... pedig sose éltem Kanadában, se másutt. És mégis... /cnákcl Judit
