Észak-Magyarország, 1978. augusztus (34. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-20 / 196. szám

SPORT * SPÜRT ♦ SFOFT ♦ SPÜRT ♦ SPORT ♦ SPÜRT Közönségsiker a nyitányon \mmm a leniveleb Tegnap Nyugat-Berlinben kezdetét vette az idei úszó- és vízilabda-világbajnokság. Az első napon a pólósok mu­tatkoztak be a nagyközönség­nek. Magyarország válogatott­ja Jugoszlávia ellen kezdett csoportjában. A vezetést a jugoszlávok szerezték meg, nehezen melegedtek bele a játékba a mieink. Szívós dr. harcolt ki négyméterest, ezt Faragó értékesítette. Nem sokkal később Csapóval szemben szabálytalankodtak, a büntetőt ismét Faragó vágta a hálóba. Nem sokáig örülhettek a magyarok a ve­zetésnek, mert egy .kiállítás után egyenlíteni tudtak déli szomszédaink. Alig volt hát­ra idő, a lefújás előtt 10 má­sodperccel azonban sikerült megszerezni a győztes gólt. Nem sziporkázott együtte­sünk, de a látottak alapján megérdemelte a 3:2-es győ­zelmet. Ma folytatódik a vízilabda- torna és az úszók is megkez­dik a világbajnoki küzdelme­ket. Öttusa VB Rosszul kezdett a magyar öttusa-válogatott Jönköping- ben, a világbajnokságon. Az történt, hogy szombaton dél­előtt Szombathelyi Tamás Gutor nyergében mindössze 672 pontot lovagolt, s ez való­színűleg megpecsételte a csa­pat. sorsát. Pedig Szombathe­lyi kétszer is rajtolhatott, a zsűri jóvoltából. Másodszor sem volt szerencsésebb, aka­dályt hagyott ki, ráadásul to­vábbi hibái is voltak, s túl­lépte az időt is. A szerény pontszámtól egyébként az el­ső 30 öttusázó közül csak ket­ten értek el kevesebbet... A délelőtti mezőnyben meg­lepetésre az osztrák Liederer volt a legjobb, 1092 pontot gyűjtött. A magyar csapatve­zetői nem nyugodtak bele Szombathelyi érthetetlenül rossz szereplésébe és óvtak. A versenybíróság az első fokon elutasította az óvást, így az ügy a Jury D Áppel elé ke­rül. TÉRT IÍÁZ Leninváros a magyar súly- emelősport fellegvára! Ez az állítás a Vegyész Tiszá Kupán (amely egyben nemzetközi felnőtt I. o. verseny és hazai utáspótlás-bajnokság is), be­bizonyosodott. A csodálatosan szép csarnokban a viadal má­sodik napján egy gombostűt sem lehetett volna leejteni. Az érdeklődő és a sportághoz értő közönség aztán hálás volt az erős embereknek: vas­tapssal jutalmazta teljesítmé­nyüket. Különösen a hazai, leninvárosi sportolók szerep­lését kísérte hatalmas rokon- szenv, de kijutott az ünnep­lésből a többieknek is. Mostanában sok sportese­ményen üresen maradtak a lelátók. Ügy látszik, Lenin- város a kivételek közé tarto­zik. Ebben jelentős szerepet játszanak Ecser Károly fiai, akik közül többen — immár visszavonhatatlanul — már a világklasszis kategóriába „emelkedtek”. TÍZ DEKÁN MŰI,OTT Tegnap délután 2 órakor először a B csoportban ver­senyzők léptek dobogóra. A 82,5 kilogrammosok között Ma­nyik (Testvéri=ég Sí) és Kató (Szombathelyi H.) az ösz­Már messziről érezni le­hetett a methanol-ricinus szagát. Tegnap délután a Népkert felé sűrű sorokban özönlöttek a szurkolók, hogy tanúi legyenek a salakmo­toros Grand Prix elődöntőjé­nek. A rendezők azért bosz- szankodtak, mert a bolgárok nem érkeztek meg, így a tartalékok is szerephez ju­tottak. Ennek ellenére igen színvonalas .versenyt látha­tott a mintegy 5000 főnyi né­zőközönség. Hat ország 16 sa­lakosa mérte össze erejét, s az első napon kettős len­gyel siker született. Pontban fél 5-kor vonultak be a részvevők a pályára, majd Kiss Dezső KPM-mi- niszterhelyettes, fővédnök nyitotta meg az első alka­lommal kiírt rangos ese­ményt. A depóban feldübörögtek a motorok. Sziráczki József erősen húzta a lábát, úgy ké­szülődött a rajthoz. — Még érzem a sérülése­met — felelte kérdésünkre. Persze, nagyon remélem, hogy nem fog zavarni a futamok­ban. Másfél órával később kide­rült, hogy igaza lett. Az első futamban Jakab a palánk mellől rajtolt. Nagyszerűen ment el, végig vezetett és biztosan győzött. A másodikban három ma­gyar és Bemer (NDK-beli) küzdött egymással. Meglepe­tésre Bewer állt az élre, fo­kozatosan növelte előnyét és biztosan nyert. Bosszankod­tak is a magyar csapat veze­tői, miatta ... Az ugyanis meglehetősen ritka, hogy há­rom, egy országból való kö­zül a nevető negyedik kerül­jön ki győztesen. A Grand Prix-en ilyen is előfordul! A harmadik futamban Na­gyot ' a rajtot követően le­dobta a motor a nyergéből, s kiállásra kényszerült. Fa- bisewszki viszont bemutatót tartott a korszerű salakozás­szetet.tben egyai-ánt 280 kilo­grammot ért el. Mindketten izgatottan készültek a min­dent eldöntő mérlegelésre. Manyik 10 dekával könnyebb­nek bizonyult, így állhatott fel a dobogó legmagasabb fo­kára. A B csoportban egyéb­ként még Ulviczki teljesítmé­nye érdemel említést, aki a nehézsúlyban összetettben 330 kilogrammot emelt. Az orszá­gos csúcstól azonban még így is 50 kilogrammal elmaradt. 1 ORVOS ANDRÁS A VB-RÖL Este az A csoportba sorolt „erőművészek” párbajaira ke­rült sor. A viadal előtt az esélylatolgatással teltek a per­cek. Orvos Andrást, á válo­gatott vezető edzőjét sokan kérdezgették, mit vár? A ne­ves. szakember csak illedel­mesen bólogatott, mindenki­hez volt egy-két szava. Ké­résünkre azonban a közelgő VB-ről is szót ejtett. — Nyolc fő utazása már biztos — mondta. — Az USA- ba Kőszegi, Oláh, Száraz, Stark, Baczakó, Antalovits, Rehus-Uzor és Szalai fog út­ra kelni. A két kiadó helyre pedig Varga L., Lénárt I., Solymár és fiam, Orvos And­rás pályázik. A VB-n való részvételük eredményeiktől függ. Gettysburghban Kősze­miskolc 19-20 08. 1978 ból. Ötvenméteres, tekinté­lyes előnnyel érkezett első­ként a célba. A negyedikben Wozniak ismételte meg hon­fitársa teljesítményét. Az az érzésünk 'támadt, hogy a len­gyeleknél nincs első és má­sodik vonal, csak két kate­gória ismeretes. Van nagy­szerű és jó motorosuk. Nos, Miskolcra a feltörekvő fia­talok közül küldtek, akik sze­retnének a nagyok örökébe lépni. A legjobb úton halad­nak! Az ötödik futamban Fabi- sewszki örvendeztetett meg bennünket csodálatos techni­kájával. Bemutatta, hogyan kell a testtel játszani a gé­pen. Az egyenesekben egé­szen hátracsúszott a motoron, hogy ezzel is segítse a hátsó kerék minél jobb tapadását a talajhoz, a kanyarokban viszont már elöl volt. Erre csak a klasszisok képdsek. A hatodikban Sziráczki József és Reszegi külön csatát vívtak, s az előbbi győzött, míg a hetedikben Wozniak diadal­maskodott. — Nagyon tudnak — bólo­gatott Kővári Kázmér, a Borsodi Volán szakosztály- vezetője, aki a verseny FIM- bíró tisztségét látta el. A nyolcadik futamban Ja­kab igazolta, hogy el lehet viselni az esélyesség terhét, simán győzött. A kilencedik­éitől és Oláhtól várunk a leg­többet. A dobogóra kerülés­re Száraznak, Starknak, és Baczakónak van esélye. De bízunk abban, hogy többen kellemes meglepetést szerez­nek. Reméljük, elképzeléseink valóra válnak majd! „TALÁN SIKERÜL!” A pénteki versenynapon a légsúlyban Kőszegi György, az LMTK sportolója 242,5 ki­logrammos teljesítménnyel diadalmaskodott. — 102,5-del kezdtem a sza­kítást, a vetélytársak viszont 105-ön. ök kezdősúlyuknál maradtak, míg én 107,5 kilo­grammot értem el. Orvos András szerint ez jó ered­mény. Egyéni csúcsomtól az összetettben 5 kilogrammal teljesítettem kevesebbet. Hogy mit várok önmagámtól a vi­lágbajnoksí. "on? Ügy hírlik hogy Voronyin nem indul. Véleményem szerint a 247,5- es eddigi legjobb teljesítmé­nyemmel meg tudnám nyerni a VB-t. Jelenleg négy kilo­grammos súlyfeleslegem van amitől három nap alatt „meg­szabadulhatok”. Kőszegi jó hangulatban volt, bizakodóan nyilatkozott. Reméljük, az óceánon túl is, a világverseny után is ha­sonló lesz kedély állapota. ben Sziráczkit Baksán és Far­kas kívül-belül szorongatták, de nem tudták megelőzni. Iz­galmas, változatos csata volt. A tizedik futamban Woz­niak nagyon „elaludt” a rajt­nál, de az első kanyarból már ő jött ki elsőként. Nem is a mutatványa, hanem az ideje keltett elismerést: 78.6, á Grane Prix pályarekordja! A nézők közül többen a fi­atal miskolci Bereczért izgul­tak. Nos, a tizenharmadik fu­tamban végre igazolta, hogy van benne fantázia, okos, taktikus, érett motorozással nyert. A tizenötödikben Ká­bát az első kanyarban kilök­te Bewert, aki bukott, s ki­állásra kényszerült. A kizá­rás elmaradt... A slágerfutamnak a tizen­hatodik bizonyult. A három kilencpontos, Fabiseivszki, Wozniak és Jakab csatáztak. Csak az első kör hozott szo­ros küzdelmet, utána a két lengyel egymást is segítve el­húzott a többiektől. Jakab mindent megkísérelt, de hi­ába. A lengyel salakosok nemcsak jó formában voltak, de taktikailag is fegyelme­zettek. És a zsűriben ott ült a Grand Prix FIM-ellenőre, aki nem más, mint Ladislaw Pietrzak, a nemzetközi szö­vetség elnöke. Előtte igazán illett jól szerepelniük hon­fitársaiknak! A ti-enhetedik futamban az alig 16 éves Dankó tetsze­tős motorozása aratott kö­zönségsikert, csak egy pilla­natnyi figyelmetlenségének köszönhette, hogy az utolsó körben a harmadik helyre esett vissza. A tizennyolca­dikban Fabisewszki az egye­nesben motorral kimozdítot­ta vezető pozíciójából Bak- sánt, de az óvást elutasították. A Grand Prix elődöntőjének végeredménye: 1. Wozniak (len­gyel) 15 pont, Z. Fabisewszki (lengyel) 14, 3. Jakab (magyar) 13, 4. Sziráczki J. (magyar) 10, 5. Kábát (csehszlovák) 9, 6. Bewer (NDK-beli) 9, 7. Baksán (magyar) 8, 8. Berecz (magyar) 8, 9. Re­szegi (magyar) 6. A mai, óriási érdeklődéssel várt döntőre 16.30 órától ke­rül sor a népkerti pályán. Doros László Rchus-Uzor György már biz­tosította a világbajnoki rész­vételt. A PÉNTEKI EREDMÉNYEK, A-csoport, 53 kg: 1. Oláh (Orosz­lányi Bányász) 210 kg, 2. Daró- ezi (Szombathelyi Haladás) 197,5 kg, 3. Molnár (Debreceni Hala­dás) 195 kg. 56 kg: 1. Kőszegi (Leninvárosi MTK) 242,5 kg, 2. Stefanovics (Bp. Honvéd) 240 kg, 3. Oláh (Tatabányai Bá­nyász) 235 kg. 60 kg: 1. Zombo- ri (LMTK) 232,5 kg. 2. Kovács (Testvériség) 230 kg, 3. Hornyált (LMTK) 227,5 líg. 67,5 kg: 1. Varga L. (Tatai AC) 297,5 kg. (Varga lökésben öt percen be­lül két magyar csúcsot is elért: előbb 168 kg-ot, majd 170-ct emelt, és a múltnak adta át Ba- gőcs 1967 őta tartott 167,5 kg-os „szakállas” rekordját. 2. Száraz (LMTK) 285 kg, 3. Módis (MTK- VM) 277,5 kg. 75 kg: 1. Kazin­czy (PMSC) 312,5 kg, 2. Mand- zsák (Csepel SC) 310 kg, 3. Sza­bó (Up. Honvéd) 305 kg. KoloOzey Tamás Súlyemelő Vegyész Tisza Kupa Msient a Vl-résivéteSéit Naptár_______ _ 1 978. augusztus 20.. vasárnap A nap kelte 4.46, nyugta 18.48 órakor A hold kelte 19.51, nyugta 7.08 órakor Alkotmány ünnepe 1978. augusztus 21., liétíő A nap kelte 4.47, nyugta 18.46 órakor A hold kelte 20.21, nyugta 8.22 órakor Névnap: Sámuel Évforduló_________ N yolcvan évvel ezelőtt, 1898. augusztus 20-án született Jászárokszálláson, és fiatalon, 40 éves korában halt meg tü­dőbajban Solymosi Ignác földmunkás, a kommunista mun- jcásmozgalom jelentős személyisége. ♦ ♦ ♦ Százhuszonöt évvel ezelőtt, 1853. augusztus 21-én született Kassán, s 1928 februárjában halt meg Budapesten Rejtő Sándor gépészmérnök, műegyetemi professzor, akadémikus. Oklevelét 1877-ben szerezte a budapesti Műegyetemen. Időjárás_______ V árható időjárás ma estig: időnként kissé megnövekvő fel­hőzet, legfeljebb átfutó záporoső. Többször megélénkülő észa­ki szél. Hajnalban erős párásság, helyenként köd. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 24 fok körül. — Fehérvárcsurgó belterüle­tén Hárer Ferenc 69 éves nyugdíjas, helyi lakos, ke­rékpárjával egy traktorral vontatott pótkocsinak ütkö­zött, s ennek következtében a helyszínen meghalt. A vizsgálat eddigi adatai sze­rint szabálytalanul és fi­gyelmetlenül kerékpározott. — Hegyeshalom belterüle­tén egy személygépkocsi el­ütötte Lakos Dezső 78 éves nyugdíjas, helyi lakost, aki a helyszínen meghalt. A vizs­gálat eddigi adatai szerint Lakos Dezső figyelmetlenül lépett az úttestre, a sze­mélygépkocsi elé. — Nógrád megyében, Ecseg külterületén egy kanyarban Szternácsik Vilmos 26 éves gépkocsivezető, nagylóci la­kos autóbusszal áttért az út­test bal oldalára és összeüt­között egy vele szemben szabályosan haladó autó­busszal. A baleset következ­tében a vétlen autóbusz ve­zetője, Szabadi Béla 49 éves gépkocsivezető, garábi lakos a helyszínen meghalt. Szter­nácsik Vilmos, valamint hét utas könnyű sérülést szen­vedett. i — Mód Aladár, a magyar munkásmozgalom kiemelke­dő harcosa, a forradalmár kommunista ideológus, filo­zófus és történész, születésé­nek 70. évfordulóján, szom­baton koszorúzás! ünnepsé­get rendeztek a Mező Imre úti Munkásmozgalmi Pante­onban. — A Bajor Gizi Színcszmú- zeum augusztus 20-tól — nyári szünet után — ismét fogadja az érdeklődőket. Az egykori Bajor-villa földszint­jén kiállított dokumentu­mok, tárgyi emlékek csak­nem harminc jeles színmű­vész pályáját, nevezetes sze­repléseit idézi fel. A kővet­kező évtől — várhatóan — a magyarv színpad még több ismert személyiségének alak­ját idézhetik fel: az emele­ten újabb kiállítóhelyisége­ket és vetítőtermet alakíta­nak ki. — A vásárnaptár szerint augusztus 23-án, szerdán megyénkben Rakacán és Sze­rencsen rendeznek országos állat- és kirakóvásárt — Lottónycremények. A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a 33. játékhéten öttalálatos szel­vény nem volt. Négy talála­ta 86 fogadónak volt, nyere­ményük egyenként 82 178 fo­rint; három találatot 8675 fogadó ért el, nyereményük egyenként 407 forint; a két- találatos szelvények száma 280 739 darab, ezekre 16 fo­rintot fizetnek. A közölt ada­tok tájékoztató jellegűek, a nyeremények az illeték le­vonása után értendők. — Bolgár ifjúsági delegáció érkezik a Borsodi Szénbá­nyák Vállalat KlSZ-bizott- ságához augusztus 22-én. A Dimitrovgrádi városi Kom- szomol-bizottság küldöttei több napig tartózkodnak ha­zánkban, a Kazincbarcikai városi KISZ-bizottság meg­hívására. — A szőlőlisztharmat elleni védekezés legújabb módsze­reiről rendeznek tanácsko­zást és területi bemutatót a megye szőlész szakemberei részére augusztus 23-án, szerdán délelőtt 10 órai kez­dettel, a mádi Rákóczi Szak- szövetkezetben. — A középiskolai ifjú vö­röskeresztesek megyei szak­táborozását augusztus 22. és szeptember 1. között rende­zik meg Ózdon. A tanfolyam számos témája között az if­júsági munkabizottságok feladata, az oktatási intéz­mények és a Vöröskereszt kapcsolata is szerepel. — A CSIV ongai gyárában most dolgoznak az 1990-ig esedékes programon. A hosz- szú távú terv elemzését, meg­vitatását napirendre tűzi a Miskolc járási Párl-végre- hajtóbizottság is. — Holnap, hétfőn indul Bul­gáriába a miskolci Avas Táncegyüttes. Augusztus 21-e és augusztus 28-a között ők képviselik hazánkat a Bur- gaszban megrendezendő XIV. nemzetközi néptáncfesztivá­lon. Közlemény Borsod-Abaúj-Zemplén megye Tanácsa a megye társadalmi életében, a szakmai, hivatásbeli és egyéb, a közösséget szolgáló tevékenységgel szerzett kima­gasló érdemek elismerésére ki­tüntető díjakat alapított. A ki­tüntető díjakról szóló U./1978. számú tanácsrendelet a mai na­pon hatályba lépett. Autóra várók, figyelem! Lapzártáig az alábbi sorszá­mokig elégítették ki a gépkocsi- igényeket, illetve értesítették a kocsik megérkezéséről a leendő tulajdonosokat: Trabant Limousine (Bp.) 14 590 Trabant Limousine (Győr) 5 867 Trabant Special (Bp.) 21 008 Trabant Special (Győr) 11 769 Trabant Kombi (Bp.) 3 300 Trabant Kombi (Győr) 1 063 Trabant Hykomat 7 317 Wartburg Tourist 3 839 Wartburg de Luxe 11 302 Wartburg de Luxe tolót. 4 017 Wartburg Limousine 10 771 Wartburg Limousine tolót. 2 546 Skoda S 105 S 94 794 Skoda 120 L (Bp.) 1 604 Skoda 120 L (Debrecen) 981 Skoda 120 L (Győr) 1 336 Polski FIAT 1500 13 768 Polski FIAT 126 13 248 Zaporozscc 26 616 Zsiguli (Bp.) 95 786 Zsiguli (Debrecen) 47 133 Zsigub Kombi 12 187 Zsiguli 2103 15 915 Zsiguli 21 011 (Bp.) 10 167 Zsiguli 21 oil (Debrecen) 6 124 Dacia 10 707 Moszkvics 2140 3 257 Észé­is víziiaMa fi

Next

/
Thumbnails
Contents