Észak-Magyarország, 1978. augusztus (34. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-13 / 190. szám
r Uj virágüzlet nyílik in si Hits 1 Holnap, hétfőn ú.i virágboltot nyit a Miskolci Kertészeti Vállalat a diósgyőri városközpont szolgállatóhá- zátan. Az új üzletben három napig féláron árulják majd a vágott virágokat, valamint a szobanövényekhez szükséges kellékeket. Tóth Tihamér, a vállalat termesztési osztályvezetője érdeklődésünkre a következőket mondta: — Az itt megnyitandó üzletünkkel már összesen 16 helyen árusítjuk a saját ter- mesztésű és beszerzett virágot. Üzletpolitikánkban arra törekszünk, hogy az új lakótelepeken minél hamarabb megjelenjünk szolgáltatásainkkal. A boltokkal egy-egy területi egység keresletét kí- . vánjuk kielégíteni. Mindenütt azonos árakkal dolgozunk, ezentúl tehát virágért sem kell az itt lakóknak a belvárosba utazniuk. Három napig. 14, 15 és 16-án féláron árusítunk az új üzletben. Ezt figyelemfelkeltésnek szánjuk, azt szeretnénk elérni, hogy megismerjék, megkedveljék boltunkat. A vágott virágok teljes választékát kínáljuk, kapható lesz majd a szegfű és margaréta mellett a közkedvelt gerbera is. Az üzlet reggel 9 órakor nyit,' délután 5 órakor zár. Igyekeztünk figyelembe venni a lakótelepen kialakult sajátos igényeket. Szolgáltatásaink között szerepel az esküvői és különböző alkalmi csokrok összeállítása. Reméljük, új üzletünkkel hamar megnyerjük majd a diósgyőriek tetszését. PANORAMA MEGBUKNAK A VIZSGÁN Az NSZK útjain kereken 22 millió autó közlekedik. Az autóvásárlók száma növekszik. A jogosítványt néhányan csak nehezen, akadályokkal telítve szerzik meg. A vezetést tanulók egyharmada az első fél évben megbukott a vizsgán. A jelöltek csődöt mondanak, mert az oktató jelenléte nélkül bizonytalannak érzik magukat. Most az autóvezetést rá- diókapcsol^t útján oldják meg, az oktató nincs a tanuló mellett, az utca szélén áll, és rádióval érintkezik a tanulóval. Termelési nagydíjak mezőgazdasági üzemeknek r Az Alkotmány napja alkalmából első ízben adnak át termelési nagydijakat mező- gazdasági nagyüzemeknek. A MÉM jóváhagyásával ezeket_ a díjakat azok a gazdaságok' nyerhetik el, amelyek a legjobb minőségű kenyérbúzát termelik és emellett gazdálkodási eredményük egyéb szempontból is kiemelkedő. A díjakat ünnepélyes külsőségek között adják majd át; az észak-dunántúli tájegységben a székesfehérvári Vörösmarty Tsz, a dél-dűnántúli vidéken a barcsi Vörös Csillag Tsz, a Duna-Tisza közén a vaskúti Bácska Tsz, a tiszántúli tájegységben a Mezöhegyesi Állami Gazdaság, az észak-magyarországi vidéken a vajai II. Rákóczi Férenc Tsz kollektívájának. Augusztus 20-án 9 órakor Rendkívüli aisiiep a miskolci ráiiao r A tavalyihoz hasonlóan az idén is rendkívüli adással jelentkezik a szokásos, 189 méteres középhullámon a Magyar Rádió miskolci stúdiója. A rendkívüli adás célja, hogy a rádió sajátos eszközeivel részt vegyen alkotmányunk ünnepének politikai, kulturális programjában. Ebből az alkalomból a stúdió csanyiki stábjának jelentkezésén kívül két helyszínről is adnak közvetítést. A terv szerint két közvetítő kocsi járja majd a várost, hogy a negyvenöt perces műsorban minél színesebb képet adjanak az ünnepről, az ünnep eseményeiről. Először jelentkezik _és az augusztus 20-ai rendkívüli adásba kapcsolódik be a most elkészült egri bejátszó stúdió. Az adás során többször 'is tájékoztatják majd a hallgatókat a közlekedési helyzetről, a parkírozási lehetőségekről, az időjárás várható alakulásáról stb. A rendkívüli adás ideje alatt közük a csanyiki egész napos ünnepség programját is. Az előkészületeket lassan befejezik, elkészültek a részletes forgató- könyvek. Eszerint a negyvenöt perces, rendkívüli adásidőben jelentkező műsor végig, teljes egészében élő, helyszíni közvetítés lesz. Ebből a legtöbbet a miskolci stúdió munkatársai vállalnak magukra, úgy a riporterek, mint a technikai munkatársak. A rendkívüli adás szerkesztője Paulovits Ágoston, a stúdió vezetője. JÁTSZÓTEREK FELNŐTTEKNEK1 Eüangen városa eleget akart tenni a felnőttben réjlő gyermekeknek, és két játszóteret tervezett felnőttek és gyermekek számára. Átlendülő hinta és körhinta, szerepel a tervben. A városi közigazgatás szerint a serdülők gyakran panaszolt pusztító kedvének is levezető szelepet biztosíthatnak. Bajorország legfiatalabb nagyvárosában ugyanakkor gátolt mozgásúnknak is terveznek játszóteret. l Á CSALÁD AKADÁLYOZZA Az pmerikai vállalatok vezetői, munkatársaiknak családi helyzetét tanulmányozva, arra a következtetésre jutottak, hogy jelenleg a válás elősegíti az üzleti karriert. A cégtulajdonosok úgy értékelik, hogy az egyedülálló férfi vagy nő nagyobb energiát tud a munkára fordítani, mint*a családos. A legnagyobb amerikai cégek vezető munkatársainak körülbelül 20 százaléka elvált. Kihangsúlyozzák azonban, hogy a hatvanas években egészen más volt a vélemény: a válás zavarta a szolgálati létrán való feljutást. ÜJ GYÓGYSZER A csehszlovák szakemberek 12 évig tartó kísérlet- sorozattal új antibiotikumot dolgoztak ki. A Moki- dirmin elnevezésű gyógyszer a gombás eredetű bőrbetegségek hatékony gyógyítását teszi lehetővé. fi bogácsi Mién... Laczó J. felv. Madártávlatból Madártávlatból a belvárosi lakótelep egy részlete. Előtérben az általános iskola, báltérben pedig az Avasi lakótelep látható. Laczó József felvétele Kis Jankó Bori emlékére bzőpályázal és ills AFORIZMÁK Az élettapasztalat gyakran arra a lottószelvényre hasonlít, amelyiket csak a húzás után vásárolnak meg. * Amikor valaki azt mondja, tudom, hogy semmit sem tudok, ez zseniális. Ha ezt ketten mondják, banális. Ha hár_ man, meg kell változtatni az oktatási rendszert. * A franciaországi ásatások során feltárt sörbár falón olvasható felirat: Akivel összebarátkozol, annál el is adó- sodsz. ' Szenzációs bejelentést tett a „spanyol labdarúgók egyesülése (AFE)”: szeptember 3-án, a spanyol bajnokság rajtján nem hajlandók pályára lépni. Követelik jogi és pénzügyi viszonyaik felülvizsgálását és orvoslását. Negyvenhármán szavaztak a sztrájk mellett és ketten tartózkodtak. A nevesebb játékosok közül ott volt az „igent” mondók között több válogatott, mint például Dir- ri, Asensi, Quino és mások. A spanyol profik forrongását egyébként az utca népe a „milliomosok sztrájkjának” nevezi ... A Barcelona az 1 elmúlt idényből 28 millió pesetával adós volt játékosának, Cruyff- nak, 7 millió pesetával Nees- kensnek, és 2 millióval az edzőnek, Rinus Michelsnek. A három érdekelt kijelentette, hogy nem sürgetik az adósság behajtását, de mindenképpen 12 százalékkal többre számítanak az említett összegeknél, a peseta értékének csökkenése miatt. Éppen negyedszázada, hogy — az országban elsőként — Kis Jankó Bori, a mezőkövesdi hímző asszony megkapta a Népművészet Mestere címet. Tíz évvel később az ő művészetének emlékére hirdették meg az országos hímzőpályázatot. Céljaként jelölték meg a magyar népi hímzés hagyományai, motívumai felhasználásával olyan népi iparművészeti hímzések készítését, melyek mind művészeti, mind használati szempontból megfelelnek a mai igényeknek. Ebben az évben — a XIII. Kis Jankó Bori hímző-em- lékpályázatra — 1030 alkotás érkezett, ebből a zsűri 487-et fogadott el. A pályázat értékelésére, a díjak kiosztására és a 227 alkotásból összeállított kiállítás megnyitására tegnap, szombaton délelőtt került sor, Mezőkövesden. Az ország különböző részeiből érkezett népművészek, népi iparművészek, hímzők és vendégek, délelőtt fél 11-kor megkoszorúzták Kis Jankó Bori szobrát, majd ezt követően a művelődési központ Különleges műszaki megoldással tízcsatornás gumitömlőt készítenek a szénbányászat részére a • szegedi Taurus Gumigyárban. Az újdonság lehetővé teszi az önjáró fémt.árpok működtetésének egyszerűsítését, korszeEbben az évben is többször és több helyütt elhangzott a jóindulatú figyelmeztetés: csakis boltban, piaci elárusítóhelyen vásárolt, illetőleg gombaszakértő által megvizsgált gombát íogyasz- szunk! Bízzunk benne, hogy nem a véletlennek, hanem az óvatosságnak köszönhető: az idén nem törtérit megyénkben gombamérgezés, Akik szeretnek gombázni, jól tudják, hogy a miskolci piacokon vizsgázott gomba- szakértőkkel ellenőriztethetik az erdőben szedett gomszínháztermében Póiik Mi- hályné, a Matyó Népművészeti és Háziipari Szövetkezet.elnöke köszöntötte a megjelenteket. Az üdvözlés után Erdei L ászióné, a Magyar Nők Országos Tanácsának elnöke mondott ünnepi beszédet, majd dr. Nagy László, a Háziipari és Népi Iparművészeti Szöyetkezetek Országos Szövetsége és a Népi Ipar- művészeti Tanács elnöke kiosztotta a XIII. országos hímző-emlékpályázat dijait. Kis Jankó Bori-díjat kapott Ancsa Pálhé, nyíregyházi népi iparművész, beregi keresztszemes futójáért; Kárpáti Zoltánná, ózdi népi iparművész piros és kék hímzésekkel és horgolt csipkével készített matyó térítőjéért, valamint Jancsó Istvánná, mezőkövesdi hímző, a népművészet mestere, gyapjúval hímzett, rendkívül „színesvi- lágú”, nagyméretű futójáért. A zsűri ezenkívül 3 első, 4 második és 6 harmadik díjat adott ki, további 24 alkotót pedig munkadíjjal jutalmazott. rűsítését. A fából készült ácsolatokat helyettesítő fém- tárnok előrehaladásának vezérléséhez eddig tíz különálló gumicső kellett, s ez nagyon nehézkessé tette a berendezés kezelését. bát. A kirándulóhelyeken, Lillafüreden és Tapolcán is van erre mód. Szombaton és vasárnap délután háromtól este 8 óráig tartanak e gombavizsgáló helyeken ügyeletét. Az viszont csak kevesek által ismert, hogy a megyei Élelmiszerellenőrző és Vegyvizsgáló Intézet munkatársai is foglalkoznak gombavizs- gálással. Munkanapokon, munkaidőben tehát bárki elviheti az általa szedett gombát az intézet Stadion út 39/A. szám alatti épületébe. ismét a pumáról ßSZAK-MAGYARORSZÄG. — Az MSZMP Borsod-Abaúj-Z emplén megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: 3527 Miskolc. Bajcsy-Zs. u 15. Postacím: 3501 Miskolc, Pí. 351 ISSN 0133—0357. Telefonok: központ: 36-132, 16-672, 35-380. 36-57.9. Titkárság: 16-886. Gazdaságpolitikai rovat- 16-035 Belpolitikai rovat: 16-450 Kultúrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Munkáslevelezés, panaszügyek: 16-046. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszkv u. 15. Postacím: 3501 Miskolc, pf.: 178. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc. Széchenyi u. 15—17. Telefon- 16-213 Terjeszti: a Magvar Posta Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra: 20 forint Index: 25 655. Készült: a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: KILIÁN BÉLA. ■■sok säijlia Tizes a torn és gumßtömßo