Észak-Magyarország, 1978. július (34. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-09 / 160. szám
: É3ZAK-MAGYARGRSZÁG 6 ii. 1978. július 9., vasárnap 7JÜKalina Gábor: „Huszonkettedik éve annak, hogy leadtam a munkakönyvemet”. Kő, Kő HÁTÁN, kő mellett. Az egész Kopaszhegy csupa kő. A mellette magasodó hegycsúcsok tömege is kő. A kő az egyik kincse ennek a vidéknek. .Tállyának és környékének. — A Jövő esztendőben lesz fél évszázada, hogy megnyitották itt az első , bányát. Azóta legalább negyven millió tonna követ bontottak-hord-tak el a hegyből — mondja Szentmarjai Gábor üzemvezető, miközben nyaktörő utakon , kapaszkodunk telteié terepjárónkkal. Csendes most a bánya. A markológép ott árválkodik a 30 méter magas kőterasz aljában, hatalmas kanala egy kőtömbön nyugszik. Hátrébb áll malomkő nagyságú kerekein a dömper. ablákszemeivel a kő- tal felé fordítva. Műszak- i váltásra érkeztünk a kőbá- ( nyába. I — Ezek a hegyek — mutat körbe kezével a kísérőnk — vulkanikus kitöréskor keletkeztek. Kiömlött a láva, aztán megder- ' medt. Minél mélyebbre hatolunk a hegy gyomrába, annál jobb minőségű kőre . találunk. A kőfal világos- és sötétszürke színű, helyenként vöröses barna árnyalatú. Az andezit a bánya tetején lapjaival összefelé dől. Fát közelben és távolban sem látni, a vékonyka földtakaróból csak csenevész cserjék nőttek ki. Kopasz a Kopasz-hegy, innen van a neve. — Jó szerencsét! — köszönnek a műszakba érkező bányászok, majd ki-ki indul a munkahelyére. — A miénk az ország második legnagyobb bányája — dicsekszik az üzemvezető. — Tavaly egyedül Uzsa előzött meg bennünket egynapi termeléssel. Az idén mi akarunk győzni. Megtudom: Tállyán székel a Tokaj-vidéki Kőbányák Vállalat legnagyobb bányaigazgatósága. Az ide tartozó hat üzem a vállalat évi 4,5 millió tonnás termelésének a felét biztosítja. — Jól zártuk az első félévet — tájékoztat Da ragó István, az igazgatóság főmérnöke —, s ötvenezer tonnával szárnyaltuk túl a mennyiségi tervet. A többlettermelés háromötödét a helybeli 'üzem adta. Felbőgnek a motorok, kezdődik a délutáni műszak. Figyeljük a kőbányászok munkáját — ronpant egyszerűnek tűnik. A 18 tonnás dömper vasoutto- nvát a rakodógéD hat merítéssel telezúdítja kővel. Nézem az órámat: három perc telt el mindössze. — Húsz éve, amióta elkezdődött a gépesítés, valóban egyre könnyebb a kőbányászok munkája. Korábban azonban kézzel törték, kézzel és lapáttal rakták a követ a kőbányászok, s kézzel tolták a csilléket. Abban az időben persze, csak tizedennyit termelt a bánya — magyarázza Szentmarjai Gábor. — És most? kőbányában, beosztása dömperes. — A feleségem, a nagyobbik fiam is itt dolgozik — mondja a svájcisapkás, csíkos inget, kék munkásruhát, bakancsot viselő Galambos Lajos. — És ide tart a, kisebbik fiam is. A j; pénzünk megvan, helyben i, lakunk, jut idő a szőlő műveléséi«. Jól jön a fi- t zeléskiegészítés... — Huszonkettedik éve annak, hogy a bányánál leadtam a munkakönyvé- £ met. — kapcsolódik a be- f szélgetésbe Kalina Gábor kotrógépész. — Az én asz- szonyom is itt él. a dömperek fordulóit jegyzi. A teljesítmény után kapjuk mindannyian a pénzünket. Meleg van idefent. a bányában: a Nao kíméletlenül szórja a sugarait. A kőbányászok egyaránt jól alkalmazkodnak télhez, nyárhoz; az évszakokban közel azonos a termelés. A legkedveltebb műszak a dél„ utáni .. . — A jövő évben megkezdjük egy 208 millió forintos beruházás kivitelezését — említi Daragó István főmérnök. — Ha befejezzük a fejlesztést, félmillió tonnával több követ termelünk évente. Itt. Tály- Iván üzemel maid Közéo- Európa egyik legkorszerűbb kőbányája. — Kérdés — vetem közbe —. lesz-e kő? — Kő van és lesz — mondja magabiztosan az üzemvezető. — Ezen a vidéken még száz év múlva is bánvászkodhatmak .. . MERT AZ EGÉSZ Ko- , j pasz-hegy csupa kő. A mellette magasodó hegycsúcsok tömege is kő. Kő van. kő hátán, kő mellett. | A kő. amit máshol odébb | vetnek, mondván semrmre |' sem jó, errefelé kincs. Az embereknek biztosít megélhetést, kenyeret. Kolaj I.ászló Fotó: Laczó József :— Ez évi feladatunk 1 millió 235 ezer tonna kő kíbányászása. Természetesen tisztán, meddő nélkül. — Hogyan hasznosítják a követ? — A legnagyobb vásárlónk a vasút, az építőipar és a vízügy. Nélkülözhetetlen a kő a vasúti pályák, az utak. a csatornák medreinek építésénél. Szállítunk finomabb szemnagyságú kőzúzalékot a kassai házgyárnak, évente mintegy huszonötezer tonnát. A felsőszinti bányában ezen a délutánon Galambos hajós 17 főnyi szocialista brigádja dolgozik. A brigádvezető tizenkilencedik éve keresi kenyerét a-smtní.rit.vKJBTj; awiiaii ■** matwnn Á és kornyéke.. A víz közkincs. Életünk, környezetünk nélkülözhetetlen eleme, amelynek véi delme nemre és korra való tekintet nélkül, niindenki- ; nek elsőrendű kötelessége. Ha nem is így, ilyen megfogalmazásban. de ezt hangsúlyozza a környezet vér del mérői alkotott törvény, amit egyesek lénten-nvo- j mon megsértenek. Hogy kik I ezek? ! Név szerint még ismeretlenek, de — remélhetőleg —. mielőbb „fennakadnak”. az ellenőrzés hálóján, amelyre sokkal sűrűbben és még nagyobb szigorral lenne szükség. Többek közölt a Mályi-tónál is. Az üdülőkörzetté nyilvá- I nítotl területen a megyei és a helyi tanács, a járási hiI S yatal, az. Észak-magyarországi Intéző Bizottság Mályi- tavi albizottsága — a szerény anyagi lehetőségekhez mérten — már /eddig is soI kat tett és a jövőt illetően ilyen szándékkal munkálkodik a tó és környéke fejlesztése érdekében. Hogy ! csak a legfrissebb tényeket említsük: bővítették a villanyhálózatot, lényegében I befejeződött a vízvezeték kiépítése, nagy összegeket fordítottak és fordítanak, a partvédelemre, történtek a kezdeményezések az. ellátás színvonalának a javítására is. Ez utóbbi az UNIÓ Áfész asztala. Az igazság- ÍZ hoz tartozik, hogy tanúi le- f, hetünk néhány kedvező változásnak, ami azonban a választékot illeti, még van | kívánni való. S erről nem. az étterein, illetve a fűszerbolt dolgozói tehetnek. Mindkét helyen udvarias, gyors a kiszolgálás, nagy a rend és a tisztaság. Mindezt a vevők, a vendégek mondják el így. AZ ilyénI fajta magatartás vonzó és tiszteletre méltó, egyben az áfész hírnevét öregbítő. Ez tagadhatatlan tény, amihez már csak az kell, hogy akikre tartozik, mindig, minden időben kellő mennyiségű és választékú áruról , is gondoskodjék. E kis kitérőben elmondottak épp úgy hozzátartoznak a tó körüli helyzethez, mint azok a gondok, amelyek a tó vizének és környezetének ír a védelmét illetően egyre aggasztóbbak. Régi téma, újra és újra I visszatérő probléma a sok hulladék, a szemét a vízparton, ami nem más, mint elsősorban a vadkempingezők névjegye. Beszélni kell az autósok, motorosok magatartásáról is. A tiltó tao- lák ellenére még mindig akad járművezető, aki úgy hajt. mintha versenypályán •lenne. Nem is s/.olva arról, hogy az ilyen tempóval gyakran életveszélyes helyzetet teremtenek. Randalírozókkal persze nemcsak nappal lehet találkozni, hanem az éjszakai órákban is. Különösen hétvégeken zajos — kellemetlenül, visszataszítóan — a tópart. A többnyire „garatra felöntött” ifjoncok legénykednek — le kel] írni! — ordítoznak, a rendi a pihenés legnagyobb dicsőségére. S aztán reggel, vagy amikor elvonulnak, e nemkívánatos vendégei az üdülőterületnek, az előbb említett szeméthulladékon kívül törött, zúzott üvegek, üvegcserepek jelzik, hogy itt, jártak. A napokban egy kisfiú majdhogy nem megsérült egy ilyen „kempingtanya” helyén. Még veszélyesebb, amit a tóra utazván az autóbuszban mesélt egy fiatalember a társának. Nevezetesen azt. hogy valaki a permetező tartályát mosta a tóban. Az így vízbe kerülő vegyszer halálos veszély a tó élővilágára, biológiai egyensúlyára, aminek megőrzése törvényes kötelesség. Mások a part megbontásával okoznak kárt. Mint tették azok * * 1 a horgászok (!), akik az' étteremtől egy kőhajításnyira mély gödröt faragtak egy jókora partszakaszon, megcsonkítva ezzel a járdát, j veszélyessé téve a közlekedést ezen a helyen. A randalírozó éjszakai vendégelv a környezetvédelmet sértő cselekedeteiket rossz ízű. olyan magatartással is tetézik.' ami mindenképpen elítélendő. Volt rá példa: a tó valamelyik pontjáról segély ki ált ások hangzottak fel. Kiderült, hogy csak játék volt az egész. Ha ez fgy megy tovább. a valóban segítségre szorulót senki se veszi komolyan, mert hisz azt gondolhatja bárki: már megint játszanak... Most, a szezon kezdetén néhány jellemző esetre, jelenségre szerettük volna felhívni a figyelmet abban a > reményben, hogy az ellenőrzések, az intézkedések, s aki megérdemli, annál a felelősségre vonás sem marad el. T. F. aggodalommal hallgatom azokat a híradásokat, olvasom az információkat, amelyek a közúti közlekedés árnyoldalait, a baleseti helyzetképet szemléltetik. Korunk sok áldozatot követelő „népbetegségének” tekinthetjük azt, , ami az országutakon — így nyáridőben — történik, nemcsak azért, mert általában többszörösére gyarapszik a forgalom az üdülőtelepekhez vezető utakon, hanem azért is, mert a zsúfolt beton- páiyák, a mostanában rendkívülinek mondható időjárás alaposan próbára teszi a közlekedő ember néha amúgy is túlfeszített idegeit, a vészhelyzetek gyakori ismétlődésétől pedig valósággal szikrázik a levegő. A közlekedési rendőrök és az orvosszakértők egyaránt vallják, hogy a közlekedő ember általános közérzete a nyári hónapokban valamelyest romlik, az indulatok könnyebben elszabadulnak, tehát a baleset veszélye lényegesen nagyobb. És a megtett kilométerekhez gyakran könny, fájdalom, emberi tragédia csatlakozik. Persze ezeket a veszélyforrásokat helytelen volna egyes egyedül a nagyobb forgalommal és az időjárási ártalmakkal, ahogy mondani szoktuk, a frontokkal magyarázni. Közérzetünk az országutakon, a külső tényezőkön kívül, nagyban függ azoknak a magatartásától, akik részt vesznek a közlekedésben. Függ attól, mennyire tudják egyéni céljaikat a közösség érdekében a velük párhuzamosan és szembe közlekedők jogaival összeegyeztetni. Sok szó esik erről autósok és ‘gyalogosok között, gondosan készített tanulmányok és elkeserítő statisztikai adatok, fekete krónikák bizonyítják, mennyire súlyos bajok vannak a közlekedési morállal. A balesetek többsége abból adódik, hogy a gépkocsivezetők egy jelentős része nem áll azon az erkölcsi magaslaton, melyet közlekedésünk jelenlegi helyzeté, a motorizáció megkövetelne. Ismeretes, hogy a sebességkorlátozás bevezetése óta autópályán 120, egyéb közutakon pedig óránként 100 kilométer a gépkocsik megengedett legnagyobb sebessége. De legalább any- nyira ismeretes az is, milyen sokan vannak, akik a benzingőz mámorában elfeledkeznek erről. A sok ellenőrzés, és gyakran tapasztalható felelősségre vonás ellenére sem csökken, hanem növekszik a száguldók száma Meg azután xb vb vb vbg vbg vbgv landóan ott settenkedik a rossz közlekedési közérzet árnya, az idegfeszültség, az állandó bizonytalanság és a váratlan meglepetés kellemetlensége. Lehet, hogy furcsán hangzik, de a pszichológusok véleménye szerint a legtöbb ember a közlekedés nyüzsgésében érzi leginkább az elmagányosodás nyomasztó feszültségét. Vannak, akik arról a rendhagyó lelki állapotról vallottak, hogy minél telítettebb a forgalom, körülöttük, annál elesettebbeknek, védtelenebbeknek érzik magukat. Mert a forgalomból nem lehet kiérezni az egymás iránti segítőkészséget, a megértést, azt a ió partneri kapcsolatot, amely a biztonságos közlekedés elengedhetetlen feltételének tekinthető. Más szóval úgy is mondhatnám, a gépjárművezető' azért érzi a magány szorítását, mert egyedül van, teljesen magára hagyatkozva, magára utalva lója a kilométereket. Ez a közlekedési kór- tünet aligha vet jó fényt a közlekedésünk belvilágára, a közlekedésben részt vevők morális és etikai állapotára. Az országúti közérzet állandó romlását azok az önző emberek idézik elő, akikben az ellentmondani akarás szelleme uralkodik, s1 minden helyzetben úgy látnak, ahogy nekik tetszik, nem pedig úgy. ahogy a helyzet megkívánná, s végűi ott vannak a hazárdőrök, akik a leglehetetlenebb helyzetekben is azt a megoldást választják, amely nekik felel meg a legjobban. Látjuk, amint szembe jön az önző, aki centiméterrel sem hajlandó lehúzódni, azért, hogy segítse a másikat, és látjuk azt, akiből még saját hibája is vöröslő indulatokat vált ki mások ellen, azután látjuk az überokost, aki mindent jobban tud, mint a másik, miközben totálkárossá töri saját és más autóját. De ezeken a kategóriákon belül számos változata van a közlekedés közellenségeinek, akik mindmind hozzájárulnak ahhoz, hogy a kultúráltan közlekedő ember vérnyomása felszökjön, közérzete pedig lelombozódjon. A gépkocsik száma a következő években tovább növekszik, de ez nem jelentheti azt, hogy a veszélyforrások is gyarapodnak, hogy törvényszerűen holnap több lesz a baleset, mint tegnap volt. I íov senki sem akarja legyőzv* í-v'íj, nj a távolságot úgy, hogy a megtett kilométerekhez könny és vér, emberi fájdalom, családi tragédia tapadjon. Es még valamit. Az országutakat akkor sem tekinthetjük versenypályának, ha időnként felbukkannak a mindnyájunkat veszélyeztető „mesterbajnokok”, a sebesség megszállottjai, a közlekedés --a szó igazi értelembe vett — közellenségei. Paulovits Ágoston KilOlll’É fe
