Észak-Magyarország, 1978. július (34. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-25 / 173. szám

1978. július 25., kedd ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 Útón-útfélen .Nyári találkozások A7. időjárás sajnos, nem kedvez a kirán­dulóknak, a turistáknak, a táborozóknak. A jó idő reményében azonban mégis sok százan és ezren, nyarat sejtve útrakelnek: országot és világot látni mennek. Különö­sen a hétvégek mozgalmasak. Országutak, dűlőutak, vízpartok, erdei ösvények han­gosak a kirándulók jókedvétől. Velük való találkozásomból adok közre egy csokorra valót. Egy kis lengyel csapattal, lehetlek vágj' tízen, közvetlenül a hármas út mentén ta­lálkoztam Miskolc és Mályi között az át­szeli kőkereszt mögött. A forgalmas útvo­naltól alig pár méterre védelmet» nyújtó bokrok tövében ütötték fel sátraikat, fi gyerekeknek a gépkocsikban, a felnőttek­nek a sátrakban vetettek ágyat. Hideg éj­szakát jósolt a meteorológia, sajnos, igaza lett: a hőmérő higanyszála 14—15 fok kö­rül ingadozott. Szép kánikula! Még jó. hogy „tátrai felszerelést” hoztunk magunkkal — mondják megelégedve. Hálózsákokat, vas­tag hegyi pokrócokat és bekecseket. Va­lamennyire szükségünk is van. A vihar­lámpa bágyadt fényénél úgy beburkolóz­nak, mintha a havasokban térnének nyu­govóra. A sátrak körül pocsolyák fénylenek. Alig egy órája állt el az eső. — Nem valami kulturált helyet válasz­tottak — mondom nekik. — Miért nem mentek kempingbe, mégiscsak nyugodtabb körülmények között pihenhetnének. — Mert ezt szeretjük, — mondja a krakkói mérnök. — Ez a három család — mutat az aludni térőkre-—, már több mint tíz éve így jária a világot. Ott vérünk sát­rat, ahol az este ér bennünket. Tíz év alatt tíz országot csavarogtunk be. Ennek a no­mád életnek az a romantikája, hogy nem kell senkihez sem igazodni. Nem kell sen­ki szeszélyeit, rigolyáit eltűrni, egymásét meg már megszoktuk. — A tíz év barangolásából mondaná­nak-e egy-két élményt? — Akár százat is, felelik szinte kórus­ban. Minden nap egy-egy külön élmény és emlék. Tavaly például Szlovákiában jár­tunk, és egy erdő szélén táboroztunk. Éj­szaka, amikor a legmélyebb álmunkban voltunk, egy vaddisznó feltúrta az egyik sátrunkat. És képzelje, melyikei? Éppen azt, amelyikben a nők aludtak. Mondani sem kell, milyen hangzavar keletkezett a csen­des éjszakában. De különösebb baj nem történt, a vaddisznó jobban megijedt, mint mi — és elmenekült.-- Hallhatnék-e valamit magyarországi élményeikről? — Természetes! Bár alig egy hete va- gvunk Magyarországon, de máris történt velünk egy kedves, kellemes meglepetés. Köztudott, hogy a Balatonnál szigorúan tiltják a vadtáborozást. De mi tartjuk fo­gadalmunkat, ott sem mentünk kemping­be, egy partmenti ligetben vertük fel a sát­rat. Egyszercsak megjelent két ellenőr, s közölte velünk, hogy ezen a helyen tilos a táborozás, szedjük a sátorfát, vonuljunk be valamelyik kempingbe. Szívesen elkísér­nek bennünket — mondták udvariasan —, segítenek helyet keresni. Nem mehetünk! Igyekeztünk megmagyarázni neki, hogy a mi kis csoportunknak szent fogadalma van arra, hogv nem megy kempingbe. Dohát őket felelősségre vonják — mondták —, ha nem tudnak rendet teremteni a parton és megtűrik a vadtáborozókat. Sokáig tana­kodtunk, hogy mitévők legyünk, aztán jött egy. mentő ötlet; az egyik ellenőr felaján­lotta, hogy táborozzunk le a faluban az ő udvarában. Igazi kompromisszum. Nem te­hettünk mást, megegyeztünk. Aztán úgv összebarátkoz+unk, hogy három éjszakát töltöttünk az újdonsült bolatonszemesi ba­rátunknál. Abban is megállapodtunk, hogy jövőre két hetet töltünk náluk. Azt h!szem. ez már nem komnromisz- szum! Végre el kell ismerni, hqgy ha az ember öregszik, kezd kényelmetlenné vál­ni számára az árokparti szállás. A Blikkben fővárosi úttörőkkel találkoz­tam. Egy forrás mentén telepedtek le. Kö­rűiül ték a tábortüzet, vidáman muzsikál­tak, énekeltek, játszottak. Igazi, jó hangu­latban töltik a napokat. Nem zavarja őket sem az eső. sem a hideg, még a néha-néha orkánszerűen tomboló szélvihar sem. A tábor környékén katonás a rend. Az ügye­letesek naponta háromszor összesöprik a ..körletet”. E,-dei gallyakból összekötözött alkalmi seprű a tisztasági felelős fegyvere. — Miért a Bükköt választottátok? — kérdem. — Mert szeretjük a hegyeket, feleli az egyik kis szöszke hajú „tisztségviselő”. — Meg azért, mert itt anyu nem futkos minduntalan utánam — kiáltja örvendezve egy mókás képű pufók legényke. — Aztán miért zavarna az téged? — Azért, mert tavaly a többiek kinevet­tek, kicsúfoltak érte. Tetszik tudni, — mondja magyarázkodóan —, Pesthez alig pár kilométerre táboroztunk, és anyu munkaidő után majdnem minden este ki­szaladt hozzám megnézni mit csinálok, mi van velem, nincs-e valami bajom. Még ennivalót is hozott. Azt hitte szegény, hogy a táborban még enni sem kapunk. Itt az­tán nem talál meg! — Meddig tervezitek a bükki táborozást? — Tíz napra. — felelik kórusban. Ha esik, ha fúj, — toldja meg magabiztosan a mókás képű pufók legényke. „Idegeneknek a tábor területére lépni tilos!”, adja tudtul az arra tévedőnek, egy rögtönzött tábla a tábor „bejáratánál”. Az ügyeletes, tíz év körüli szeplős kislány, igen komolyan veszi az intelmet, megállít: — Tessék várni, hívom a tanár nénit, addig nem szabad belépni. Hogy hova be­lépni, azt nem tudom, mert se kerítés, se kapu. A tanárnő csakhamar előkerül. Har­minc év körüli, rendkívül csinos, barátsá­gos, udvarias, földrajz- és történelemsza­kos. Ö már nem annyira szigorú és gya­nakvó, mint az őrszem. A „parancsno­ki” sátorba invitál. Nescaféval kínál'. A forró vizet a termoszból önti a pohárba, és a kávénak igazán finom illata van. De mintha idegen lenne az erdő illatától. A tábor területén mindössze négyen van­nak, a többiek kirándulni mentek. A mai norma hat kilométeres gyaloglás. Elmond­ta, hogy Pestről jöttek. Őt nevelő felügye­lete alatt, negyven általános iskolás kis­diák üdül a Bükkben. A legkedvesebb fog­lalkozásuk a természetjárás, a források és emlékhelyek felkutatása. Naponta több ki­lométeres túrát tesznek meg a vadregé­nyes, — általuk legszebb magyar tájnak tartott — bükki rengetegben. A gyerekek fegyelmezettek, betartják a nevelők utasí­tásait, intelmeit. A tábor lakóinak többsé­ge először van ilyen távol és hosszú időre a szülői háztól. Egyik-másik szinte napon­ta küldözget leveleket, képeslapokat az otthoniaknak, hogy megnyugtassa őket. Sokan naplót vezetnek, megörökítik a nap élményeit, eseményeit. Érdemes bele­lapozni á kis könyvecskékbe. Egy-egy nap eseményét mennyire különbözőképpen lát­ják, értékelik. Kit ez, kit az ragad meg és késztet írásra. Egy-két apró részlet a naplókból: „Ma akkora fát láttunk, hogy tízen sem tudtuk átölelni.” „Egy feketerigó-család minden reggel öt órakor kezd fütyülni sátraink felett. Olyan hangosan, hogy mindenki felébred a kon­certjükre. Szépen fütyülnek, de azért rá­érnének valamivel később, mondjuk hét órakor rákezdeni, mert akkor ők sem fá­radnának el, és mi is nyugodtabban alud­hatnánk tovább. Vagy talán azért fütyül­nek ilyen szorgalmasan, mert soha nem volt ilyen értelmes hallgatóságuk?” „Juci ugyanolyan, mint otthon, állan- • dóan eszik. Egy kis maradék kajáért ké­peslapokat cserél.” „Csak ne lenne, olyan hideg. Mindig reg­gel van a leghidegebb, amikor mosakodni kell.” „Sok a bolondgomba, kevés az ehető." „Tüzet rakni szeretek, de krumplit há­mozni nem.” Amikor búcsút veszek a tábort őrző „egységtől”, távoli nótaszó jelzi, hogy haza­térőben vannak a kirándulók. Hamarosan megkezdődik a vacsorafőzés, a nap vitat­hatatlanul legizgalmasabb, legérdekfeszí- több eseménye. Az Ómassa felé vezető úton, egy bisztró közelében lakodalmi a hangulat. Az üres üvegek sokasága jelzi, hogy mitől. Szól a zene, ropják a táncot. Versenyt énekelnek az erdei madarakkal. A madarak győznek, tovább bírják és szebben is csinálják. Nem ittak annyit. Mert a zenészek, — ahogy saját maguk mondják — sok itatási szüne­tet tartanak. Nem azért, mintha tikkadná- nak a hőségtől, csak úgy megszokásból. Amikor az utolsó üveg is kiürül, elcsen­desednek. sátraikba vonulnak. Feljött a Hold. A harmonikus még elnyekergi a Ká- kóczi-indulót, amiből én is értek. Hazain­dulok ! Wirth Bajos A Kiskunsági Nemzeti Park 1665 hektáros fölöpliázi védett területén még mindig talál­hatók mozgó homokdombok. A legnagyobbak tizenöt húsz méter magasak. Erős szél ese­tén a laza homoktömeg — betemetve az előtte levő növényzetet, fákat — megindul. Euró­pában is egyedülálló ez a sivatag jellegű táj. Ózdi várospolitika Serény munka folyik. Egyszerre készül az épület belső és külső szerelése, egymás mellett dolgoznak a festők, vízvezeték-szerelők, ácsok, asztalosok, burkolok, szinte az összes szakipari munkás. A hangzavar is ennek megfelelő, akik szem-> lélődni jöttek ide, egymás szavát is alig-alig értik. A döntés végül is megszü­letett. Ózd legújabb iskolá­ja az „Üjváros téri Általá­nos Iskola” elnevezést kap­ja. A határozatot hozó vég­rehajtó bizottság ezután megtekintette a tágas, vilá­gos tantermeket, a leendő tornatermet, aulát, kívül pe­dig az épület paprikavörös színét, amellyel az új isko­la kiemelkedik majd a la­kótelep bizony kissé egy­hangú tömbjei közül. Bejáráson vagvunk, az Özd városi Tanács Végre­hajtó Bizottságával a lakó­terület egyik legfontosabb építkezésén, a Béke-telepen. Lakás, iskola, óvoda Ózd dinamikusan fejlődő ipara meghatározza a város fejlődésének ütemét is. So­kan tudják, hogy megyénk második legnagyobb kohász­városában — enyhe kifeje­zéssel élve is — jelenleg nem túl megnyugtató a la­káshelyzet. Régi, elöregedett épületek nagy számban ta­lálhatók. s a lakások közel 50 százaléka egyszobás, komfort nélküli. Városfej­lesztési és egyben társada­lompolitikai célkitűzés, hogy a megépítendő, új otthonok több szobásak legyenek, fe­leljenek meg mindazon kö­vetelményeknek, amelyeket napjainkban egy-egy új la­kásnál már mindenki elvár. Helyszínünkön, a távlati elképzelések szerint össze­sen 1751 lakás épül fel. En­nek több, mint 80 százaléka kétszobás, vagy annál na­gyobb lesz. A beruházási program — amely három ötéves tervet érint — a Bé­ke-telepen száz óvodai és bölcsődei férőhelyről, 550 négyzetméter alapterületű orvosi rendelőről, és a hoz­zátartozó egészségügyi in­tézményről. valamint közel négyezer négyzetméter ke­reskedelmi és szolgáltató- létesítményről intézkedik. A jelenlegi tervek szerint 1982—83-ban fejeződnek be az építkezések, egymilliárd forintos költségvetéssel. Mi az. ami már ebből megval'-ult? Eddig 615 la­kást foglalhattak el az új tulajdonosok. Folyik a már említett iskola építése, ala­pozzák az óvodát is. Az idén tanácsi lakásként átadnak még egy 90 és egy 60 laká­sos épületet, s ami a leg­fontosabb, terven felül még újabb 60 otthont. Talán túl sok számot ír­tunk le, azonoan ezzel fe­jezhettük ki legjobban azt az ütemet, amellyel a váro­si tanács a lakásgondokat kívánja enyhíteni. Sok terv­ről, számos építkezésről le­hetne még beszámolni. De hadd álljon itt az, amit a tanácsi emberek is hangsü- lyozlak: a városfejlesztés, az elképzelések megvalósítását nagymértékben elősegíti az ózdiak társadalmi munkája. A tervidőszakban ennek ér­téke 130—140 millió forint, s pozitív vonás, hogy e mun­kák egyre inkább a mind nagyobb közösség igényeit kielégítő létesítmények meg­építését szolgálják. Példa er­re az elmúlt évben a vas­vártetői pihenőpark kiépíté­se, a farkaslyuki úttörőtá­bor létesítése, a Béke-telepi piactér áthelyezése. A BÁEV szere [te A bejáráson a vb-tagok mellett meghívott vendég­ként ott voltak a telep épí­tésében részt vevő tervező és építő vállalatok vezetői is. Megtekintették a hatalmas, most még összeszabdalt te­rületet, s azt a három, már elkészült lakást, amely a Borsod megyei Állami Épí­tőipari Vállalat dolgozóinak jó munkáját dicséri. Remél­hetően a többi helyen is ugyanilyen szép , a tapéta, a szőnyegpadló, s nem vete­medtek meg az ajtók, abla­kok. A helyszíni tapasztalato­kat Kispap Károllyal, a vá­rosi tanács osztályvezetőjé­vel összegeztük. — Mi az, amit jónak vagy kevésbé jónak talált? — Véleményem szerint, ez alkalommal a BAÉV mun­kája érdemel elsősorban di­cséretet. A terveket időben megkapták, így a végrehaj­tás is gyors, ütemes. A mi­nőségi követelményeknek is igyekeznek minél jobban eleget tenni. Legnagyobb fegyvertényüknek azonban az iskolát tartom. Amikor először vállalták, hogy évvel hamarább átadják a terve­zettnél, el sem akartuk hin­ni nekik. De most meggyő­ződhettünk róla. a szeptem­beri iskolakezdésnek nem lesz akadálya. Jó lenne, ha minden építőipari vállalat­tal ilyen együttm. xödést valósíthatnánk meg. Saj­nos, kevés a zöldterület. Ezen a lakótelepen tizenkét négyzetméternyi park jut egy emberre, ám én még igv is túl egyhangúnak ta­lálom a képet. A házgyári elemek mindenhol egyfor­mák — ezen nagyon nehéz segíteni. Mi úgy próbáljuk meg, hogy a teleppel szem­ben levő területet parkerdő­vé építjük ki, ahol a gyer­mekek részére több játszóte­ret alakítunk ki. Ugyancsak a változatosságot szoleália majd az. hogv a végrehajtó bizottság döntései alapján, a járulékos beruházások éoü- íeteit a lehető legváltozato­sabb színekre festetjük. U. .1. EpÉÍŐfÉfiiFISÉ konnista műszaki Bár szabad szombatosai? lennének, mégis úgy dön­töttek a Lenin Kohászati Művek nemzetközi építőtá­borában részt vevő szovjet és magyar fiatalok, hogy el­ső munkahetük végén, júli­us 22-én kommunista mű­szakot tartanak. A moszk­vai Plehanov Közgazdasági Főiskola, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egye­tem 72 hallgatója és a III- as Igazgatóság 15 KISZ- fiatalja a szabadnapi mű­szakon az épületkarbantartó gyáregység és a faraktár dolgozóinak munkáját segí­tette. A Moszkvából, Lenin- grádból, Jerevánból és Ma­gyarország különböző váro­saiból érkezett fiatalok — fiúk. lányok vegyesen — az augusztus 11-ig tartó építő­tábor ideje alatt kettős fel­adatot vállaltak magukra. Egyrészt munkájukkal segí­tik a diósgyőri gyár terv­feladatainak megvalósítását, másrészt — mint leendő közgazdászok — tapasztala­taik alapján javaslatokat dolgoznak ki az áltah’k megismert terület munka- és üzemszervezési folyama­tának javítására, ésszerűsí­tésére. A legjobb dolgozatokat — ez már hagyomány a négy éve ismétlődő nemzetközi építőtáborban — a vállalat vezetése jutalmazza.

Next

/
Thumbnails
Contents