Észak-Magyarország, 1978. július (34. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-18 / 167. szám

yilAG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP BORSOD-ABAÜJ-ZEMPLÉN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXIV. évfolyam, 167. szám Ára: 80 fillér Kedd. 1978. július 18. exportját, s növeli import­ját. Fukuda miniszterelnök azonban rögtön hozzátette a sajtóértekezleten, hogy erő­feszítéseit semmissé teheti, ha a többiek inflációs politi­kát folytatnak. Ezzé! a japán kormányfő nyilvánvalóan a dollárra célzott. Az NSZK kötelezte magát, hogy brut­to nemzeti jövedelmének egy százalékát, illetve ennek megfelelő Összeget, pótlólag a belső kereslet növelésére és ezzel a gazdasági növekedés ütemének fokozására fordít­ja. Az olasz miniszterelnök ígérete arra irányul, hogy 1979-re másfél százalékkal emeli a gazdasági növekedés rátáját 1978-hoz viszonyítva. Kanada és az Egyesült Álla­mok kötelezte magát arra, hogy megbízható uránérc­A Kismotor- és Gépgyárban kis méretű, hordozható kompresszortípus sorozatgyár­tása kezdődött meg. Az új berendezés többek között abroncstöltésre, pneumatikus kéziszerszámok működtetésére és festékszóráshoz is alkalmas. Képünkön: ellenőrzik a kompresszorokat. Megkezdték a nyári karbantartást Közös közlemény aláírásával befejeződött Bonnban a tőkés világ gazdasági csúcskonferenciája, amelyen Franciaország, Anglia, az NSZK, Olaszország. Japán. Kanada és az Egye­sült Államok állam- és kormányfői vettek részt. Hétfőn este — egyórás ké­séssel — közös sajtóértekez­lettel és közös nyilatkozat ki­adásával ért véget Bonnban a hét vezető nyugati ország állam-, illetve kormányfői­nek negyedik csúcstalálko­zója. A késést az okozta, hogy az Egyesült Államok és Franciaország elnöke, az NSZK, Nagy-Britannia, Olaszország, Japán és Kana­da miniszterelnöke az utolsó pillanatig dolgozott a záródo­kumentum végleges szöve­gén. Vasárnap délelőtt 10 óra. Miskolcon, a II. Rákóczi Fe­renc Megyei Könyvtár tete­jén piros-fehér csíkos szél­zsákot lenget a szél. Az épü­let előtti zöld gyepen célke­reszt, egy öreg gesztenyefa szomszédságában rádió adó­vevő ... És tömeg! A buszok ontják a kíváncsiakat, az érdeklő­dőket. a bennfenteseket. Mindazokat, akik szemtanúi akarnak lenni a nem min­dennapi látványosságnak. Még nincs 11 óra, amikor már több mint tízezren ve­szik körül a könyvtár és a sportcsarnok előtti teret. „Munkába lép” dr. Duba­id vszky Zoltán, a műsorközlő is, amikor valahol fenn, a magasban már hallani lehet az AN 2-es ejtőernyősugra­tó gép zúgását. A felhőalap 1000—1100 méter között vál­takozik. a földi repülésirányí­tó engedélyt ad az- ugrásra, s néhány másodperc múlva mintegy 800 méter magas­ságban piros paplanernyő lobban. Az első, a célugró Szabó Pál, az MHSZ miskolci hiyatásos ejtőernyős oktató­ja, egykori kétszeres világ- és harmincszoros magyar re­kord..-. Percek telnek el, le­áll a forgalom, mindenki fel­felé tekint. A „mester” csillái egy kört az SZMT-székhaz *ölött. sokan már idegesek, amikor ügyes manőverezéssel földet ér a célkereszt köze­pén. A közös nyilatkozat álta­lános, a gazdasági stratégiára vonatkozó célkitűzéseket és az egyes országok kötelezett­ségvállalásait tartalmazza. Valamennyi állam engedmé­nyeket tett — mint mondták —, hogy elébe menjen a töb­biek kívánságainak. Így az Egyesült Államok kötelezte magát, hogy 1905-ig teteme­sen — napi 2,5 millió barrel­lel — csökkenti olajimport­ját és a világpiaci szintre emeli belső olajárait. Japán megígérte, hogy csökkenti Öt követik a többiek. A lengyel Borkowska, a cseh­szlovák Kutasek, majd a ku­bai Navarro, aki egyedül ugrott a hagyományos kupo­lás ernyővel. Külöii számot is bemutatott: a lábára rög­zített füstgyertyával színes alakzatokat írt a levegőbe. Öt követte Jorq az NDK- ból, ez volt a 2650. ugrása, majd a bolgár Dhuv, Euró- pa-bajnoki ezüstérmes haj­totta végre 3300. ugrását: Következett a világbajnok szállítója lesz Nyugat-Euró- pának. Az egyetlen állam, amely csupán általános formában telt ígéretet az infláció elle­ni harc folytatására — Nagy- Britannia volt. A gazdasági nyilatkozaton kívül — Schmidt szavai sze­rint rendkívül gondos mér­legelés után — határozatot hoztak a nemzetközi terro­rizmus elleni harcról, ezen belül a repülőgép-eltérítések megakadályozásáról. Ennek értelmében mind a hét ál­lam azonnal megszüntet minden légiforgalmi kapcso­latot azokkal az országokkal, (Folytatás a. 2. oldalon) Szurabko. aki eddig 3600 ug­rást mondhat a magáénak. Apropó, világbajnok! Az egy hétig tartó versenyen 12 világbajnok vett részt! Kö­zöltük a minszki Gurnij, aki 37 éves, testnevelő tanár, ej­tőernyős oktató és eddig öt alkalommal szerezte meg a világbajnoki címet, összesen 6070 alkalommal hajtott vég­re ugrást. A világon eddig mindössze öten ugrottak hat­ezernél többször. És közöttük van a szovjet Valentyina Za­J óllehet az igazi kánikulai forrósággal adós még az idei nyár, megkezdődött a készü­lődés a hűvösebb, hidegebb napokra. Ezt hétfő reggeltől csaknem tízezer, miskolci család abból is érezhette, hogy megszűnt a melegvíz- szolgáltatás. mert megkezdő­dött a kohászatban a kéthe­tes nagy, nyári javítás, a kazánok, vezetékek karban­tartása, ahonnan egész évben meleg vizet, októbertől ápri­lisig' pedig a fűtést kapja a Győri kapui, a belvárosi és a Vologda lakótelep. A külön­álló, diósgyőri hőközpont nagy, nyári karbantartását már korábban elvégezték, míg' a Kilián lakótelepen július 26-án kezdik meg a koreckaja is, aki nő. létére 6600 ugrást hajtott végre és 50 világrekordot állított fel. És még csak 31 éves ... Nagy tapsot kapott a né­zőktől a magyar Tímár Vin­ce is. aki az egyéni célba- ugrásban mindössze két cen­timéteres hátránnyal került a hetedik helyre. Itt kell szólni válogatottunk szerep­léséről is. Ejtőernyős spor­tunk legjobbjai nagyszerű eredményeket értek el a világ legjobbjainak vetélkedésében, s ez biztató az augusztusban megrendezésre kerülő világ- bajnokság előtt. A bemutató ugrások után a hét szocialista ország válo­gatott csapatai felsorakoztak a sportcsarnok előtti téren, ahol Bokor József alezredes, az MHSZ megyei vezetősé­gének titkára köszöntötte a megjelenteket. Ezt követően Novak József, az MSZMP Miskolc városi Bizottságának titkára szólt az egy héttel ezelőtti repülőnapról, maid a szocialista országok ejtőer­nyőseinek szép sikereket hozó vetélkedésről. Hangsúlyozta az MHSZ-ben folyó oktató­nevelő munka eredményeit, a magyar fiatalok helytállását. Ezután átadják a miskolci és a borsodi üzemek, intézmé­nyek által felajánlott díjakat és az érmeket a győztesek­nek és a helyezetteknek. (Folytatás a 7. oldalon) munkákat — tájékoztatta la­punkat Papp György, a MIK osztályvezetője. A javítás, karbantartás, felújítás üteme, sorrendje pontos, előre ki­dolgozott menerend szerint történik. Ezért a MIK már jó előre értesítést küldött a lakásszövetkezeteknek, hogy a lakóházak belső vezetékeinek javítását, a radiátorok cseré­jét is lehetőleg ebben az idő­ben végezzék el. A hálózat­ból ugyanis a munkák za­vartalansága érdekében le­eresztették a vizet. így min­denféle szerelési munka ve­szélytelenül végezhető. Két hét nagy idő, ha az alatt nélkülözni kell a meleg vizet és ez elsősorban a kis­gyerekes családokat érinti érzékenyen. A MIK-nél el­mondták, hogy ez alatt a két hét alatt a, vezetéken levő összes műszert, tolózárat sze­lepet. hőközponti automatát át. kell vizsgálni, és ez alatt végzik el a szükséges cseré­ket is a berendezéseken. Volt ró példa, hogy a kar­bantartási munkákat a ter­vezettnél előbb sikerült be­fejezni, de ezt előre ígérni senki sem meri, hiszen a sze­relések során előre nem lát­ható akadályok is felmerül­hetnek. A MIK saját tmk-brigád- jaiban hetvenen tevékeny­kednek annak érdekében, hogy egyrészt mielőbb újra visszaállíthassák a melegvíz­szolgáltatást. másrészt, hogy, a téli időszakban zavartalan legyen a fűtés. Amint hétfőn hajnaltól megszűnt a meleg viz, csak­nem tízezer lakásban, a Le­nin Kohászati Művekben hozzákezdtek a nagyjavítás­hoz. A hálózatrendszert ki­ürítették és ezzel kezdetet vette a lépésről lépésre meg­tervezett karbantartás. Bár­kái Barnabás, az LKM fő- energetikusa elmondta, hogy a három, egyenként ötven gigakalória teljesítményű ka­zán. a vezetékek és szerelvé­nyek átvizsgálása, javítása mint minden évben most is sok munkát ad a szakembe­reknek. Ezzel egyidőben el­végzik a kohászat területén belül egy vasúti szelvény mi­att útban levő vezetéksza­kasz áthelyezését, A terve­zett kéthetes határidő feszí­tett ihunkatempót' diktál és ahol megoldható, éjjel-nap­pal, megállás nélkül dolgoz­nak. A berendezéseket, ve­zetékeket két hét alatt keli olyan műszaki állapotban át­adni, hogy egy éven át fo­lyamatosan üzemeltethetők legyenek leállások, kénysze­rítő kikapcsolások nélkül. Remélhetőleg a lakásszö-í vetkezeteknek. az OTP-laka- sok fenntartóinak is elegen­dő lesz a két hét arra, hogy a szükséges cseréket, javítá­sokat a fűtőrendszeren elvé­gezzék, mert ha ez nem si­kerül. akkor késhet a szol­gáltatások visszaállítása azok­ban az épületekben, ahol a melegvizes hálózatot és a fű­tőtesteket nem sikerül idő­ben megjavítani. Hét szocialista ország legjobb ejtőernyős sportolói és a mis,- kolciak ezrei a sportcsarnok előtti téren, az ünnepélyes díj­kiosztáson. Ellenőrzik, javítják a villamos berendezéseket. Szocialista országok ejtőernyős versenye Látványos záróünnepség Misknlcnn Magyarok a dobogón Hordozható kompresszorok Befejeződött a hóiéi csicsértekezlet

Next

/
Thumbnails
Contents