Észak-Magyarország, 1978. július (34. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-16 / 166. szám
1978. Július 16., vasárnap ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 Szabadságon? UI;jr volf VílöV ®PPen szabadságát ,rtI — az évi rendest — tölti az ember, netán csak készülődik rá. Avagy bosszankodik: más ilyenkor napozik, én meg nyáron sohasem kapok két hetet. A nyár az az évszak, amikor legtöbben vágynak pihenni. Most ne arról szóljunk, hogy nem mehet mindenki egyszerre üdülni, szabira — arról inkább, hogy a legtöbben mégis szerzünk magunknak néhány napra „nyarat”. Egy vállalat felelős vezetőjét hívom. — Nincs itt az öreg! — csicsereg a titkárnő, s egy elnyomott sóhaj jelzi a kimondatlan folytatást: hál’ isten! Hát igen, jó néha, ha nincs otthon a macska ... Ha folytatni akarnánk a csacska mondást: néhol nem is cincognak az egerek. Még csak nem is cincognak ... A helyettesítő gyakran nem is tudja felelősséggel átvállalni a távollevő munkáját. Megcsinálta, amit nagyon muszáj, de ha kérdezik, de ha valamire utasítják, kéznél van az elhárító mondat: én a helyettes vagyok! Megteszem. Aláírom. Elintézem. Befejezem. Nyilatközom. De ... De: csak ha tudok. Nem mindenütt van ez így. Egy munkapadnál például aligha — a munkadarabot nem érdekli, hogy szívességből csinálják-e. Meg a meót se. És nem mindenütt van ez így az adminisztratív munkában, vezetésben sem. Megengedem, nem látszik az azonnal, hogy akadozna a munka. Talán nem is akadozik, hiszen beosztották a helyettesítési rendet, van ám felelőse mindenkinek és mindennek, legfeljebb: „a fontosabb dolgokkal várjatok meg” — szól a summázat. És mi a fontos? Mi az, amiért érdemes vállalni a hibázás kockázatát? Bizony, a szívverés mintha lelassulna így nyaranta. „Majd eldöcög az a szekér!” — mondja a helyettes, ha évközben mindig a mellékes munkák maradtak rá, ha er- ről-arró1 amúgy sem tudhatott. — „Eltelik hamar az a három hét és beáll a legfőbb mozgató.” Csak hát nyaranta hol itt döcög az a szekér, hol meg amott. Nem egy üdülőben meg előbb-utóbb elhangzik: „Az elvtársat a vállalattól hívják telefonhoz!” S hozzá az elnyomott mosollyal a „panasz”: „Hát elmehetek én nyugodtan szabadságra? A fél szemem, a fél szívem mindig ott van...” Mégis van pótolhatatlan ember? Túlságosan egyszerű lenne egy tagadó tőmondattal válaszolni. Az is igaz viszont, hogy megannyi kérdés mellett is elsőnek tolakszik egy kérdőjel: vajon jól végzi-e munkáját — akár felső, akár középvezető — aki pótolhatatlannak tartja (vagy azzá teszi) magát? Jól dolgozhat-e az a szalag, üzemrész, vagy osztály, pláne egy üzem, amelyben megérzik a vezető távol- létét ? Csak az a vezető hiányzik, aki túl sok feladatot tart saját kezében, aki információkat és módszereket sajátít ki. aki körül nincsenek alkalmas emberek, — vigyázott rá, hogy ne legyenek?! — Talán túlzásnak tűnik, de két-három heti szabadság, távoliét is megmutatja, nevel-e maga körül valaki utánpótlást. Ez pedig egyáltalán nem magánügy — erre az utóbbi időben nagyon sokszor felhívta a figyelmet a párt, külön határozatban is, de legutóbb nagy jelentőségű ülésén, áprilisban a Központi Bizottság is szólt a káderpolitikáról. A közösséget érintő, hogy jó esetben üdülés miatt kell esetleg átvenni — és felelősséggel kell vállalni — a feladatokat., de adódhat olyan is, hogy tanulmányok, tartós betegség, vagy áthelyezés miatt kell másnak a helyére lépni —, s ha nincs alkalmas ember? A szabadságolások vetik fel a gondokat ilyenképpen, mert hát ha olyan mindegy lenne, hogy két-három hétig akadozik-e a szekér, vagy se!-Azt is mondhatnánk: ki- , bírjuk, hogy néha takaréklángon fő a levesünk. Nem először derül ez ki. más nyarakon is adódott ilyen gond. Nem kisebb ám ennek egy másik velülete sem: van, aki évek óta nem pihent. Nem tudott pihenni! Ki se vette szabadságát, vagy „papíron” vette csak ki, és bejárt, „benézett” munkahelyére. Egy idő után megszokhatták a munkatársak, idővel meg sem sértődnek, de soha-soha nem fogják erénynek tartani. Az utóbbi években egyre gyakrabban kell felvetni: sok a túlhajszolt vezető, idő előtt romlik egészségük. Vitathatatlan, hogy nem lustaságból hajszolja magát valaki, de azért mégis jó lenne, ha nem az orvos parancsolna megálljt! Ha nem vállalnának az emberek erejüket meghaladó munkát, sok gondot — negyedik, ötödik társadalmi megbízatást —, ha ésszerűen szerveznék meg munkájukat, s megosztanák alkalmas munkatársakkal a feladatokat, talán munkaidejükben végeznének sok dolgukkal, s naponta, de legalább hét végén, vagy a nyári (vagy bármikori) hosszabb szabadság alatt valóban pihenni tudnának. Olvastam egy kísérletről. Nyolc osztály vezetőjét egyszerre küldte szabadságra egy amerikai cég. Egy hónapra. S mikor visz- szatértek, egyet elbocsátottak közülük. Mert hét osztályon zavartalanul ment a munka, a nyolcadik pedig nagyon is megsínylette a főnök távollétét. Hét osztály- vezető tudta tehát megszervezni, emberre szabottan elosztani, elvégeztetni, s ellenőriztetni az összes feladatot úgy, hogy nélküle sem volt fennakadás. Alkalmatlannak az bizonyult, aki hiányzott. Nincs otthon a macska, cincognak az egerek ? Nem. Alighanem dolgoznának. Ha egész évben van kiszabott, ellenőrzött feladatuk, bizalomövezte munkakörük, akkor a vezető távollétében még talán jobban, felelősebben dolgoznak az emberek. Bizonyítani akarnak. Ha egységes követelményrendszer szerint élnek, akkor nincs a„ a — tagadhatatlanul jó szándékból fakadó! — érzés sem bennük: miért akarna egy helyettes rájátszani a főnökre? Akkor mindenki tenné a dolgát. S akkor nyugodtan mehet üdülni a főnök is, eszébe se jut hangoztatni (mert ez különben sem erény!): „még csak nem is pihenhetek nyugodtan!”. Pihennie mindenkinek a korántsem egyenlő azzal, hogy kivettük a szabadságunkat, nyugalma, igazi kikapcsolódása csak annak a vezetőnek lesz, aki nélkül jól mennek otthon a dolgok, elvégzik munkáját, valóban helyettesítik. Az dolgozott jól egész évben, aki ebben biztos lehet! Szőke Mária Tf'NÖDVE néz maga elé Sátoraljaújhelyen a széles homloké, barokk vármegye- háza. Átellenben vele szépen felújított századvégi eklektikus polgárházak. Hosz- szúkás, szűk udvaruk fölött kökonzolos folyosók, s a boltíves kapubejáratok alatt sűrűn jönnek-mennek az emberek. Házbeliek és vendéglőbe, presszóba, boltba igyekvők. Nagymama áll az egyik kapuban, kézen fogva, türelmetlenül topogó unokáját. Akaratlanul is meghallja az arra járó, amint egy másik asszonynak, alkalmasint a rarátnőjének mesél az unokáiról. Kettő van, egy 8 és egy 10 éves fiú. Külön-kü- }n nagyon kedvesek, aranyosak, de együtt valóságos ördögfiókák. Nem lehet velük bírni. Állandóan cibál- ják, bosszantják egymást. Az egyik mindig azzal akar '"•tszani, ami éppen a másik kezében van. ígv aztán hamar hajba kannak, nem ritkán marakodnak is. Most. hogv vakáció van, reggeltől estig a nagymamánál tartózkodnak, ö vigyáz rájuk, amíg a szüleik haza nem mennek a munkából. I1.vénkor 4—5 óra közt borsát ía őket útjukra. De a lurkókat nem lehet egy- ‘-»erre elengedni, mert a járdán, még az utca közepén is kergetőznek. mint a kis csikók. Olykor le is te- perik egymást. — Éppen ezért előbb az egyiket küldöm haza, és csak tíz perc múlva indulhat a másik — magyarázza nagymama a barátnőjének, majd hozzáteszi: „Ugye, milyen praktikus módszert eszeltem ki...?” A Hegyköz felé zörgött velünk Sátoraljaújhelyről a kisvonat. Elhagytuk Széphalmot, Mikóházát, s a lehúzott ablakon ót gyönyörködtünk a hegyek közé ékelődött táj szépségében. Balról haragos-zöld erdők ma- gaslanak. jobbról szökülő gabonatáblák, széleiken búzavirág kéklik. Pálháza után szűkül a határ, s az ipartelepet elhagyva szinte szakítani lehet a vonatból a piros rétiszevfűt. a fürtös zsályát, a bókoló harangvirágot. Valósággal elandalódtunk a fűszeres illattól, a táj pompájától, s csak egy röpke nárbeszéd zökkentett ki belőle. Ugyanis jött a kalauz, s a kocsinkban utazó bácsit figyelmeztette, mondván, hogy ez nemdohányzó, itt nem szabad pipázni. Az öreg kisidőre abbahagyta a tajtékpipa tömkö- dését, s csendesen ennyit mondott: — Én ugyan nem látok itt semmi tilalmat. — Hogyhogy nem lót, bácsikéin? És az ott az ajtó fölött? — Az egy égő cigaretta, dőlt kereszttel áthúzva. — Ami azt jelenti tehát, hogy ebben a kocsiban tilos a dohányzás — sietett a magyarázattal a kalauz. — No, azért nem egészen úgy van — vágott vissza az öreg —, mert az a rajz arra figyelmeztet, hogy cigarettázni tilos. És pedig pipára akarok gyújtani... De azért rácsattnntva a kupakot az érett, nikotinsár- ga pipára, hamisítás mosollyal visszadugta azt a zsebébe.-MNagyra nőtt a fű a sok. esőtől a vasúti töltéseken, patak menti árokpartokon Sárospatak és Sátoraljaújhely között. Van benne lángoló pipacs, kerek virágú margaréta, kénsárga gyújto- ványfű, tarka lókörömfű. Modern, minden igényt kielégítő szolgáltató központ a diósgyőri városközpontban. Fotó: Fojtán László IiIIíbzís az utüpafkaa A BMW gyár M—1 típusú legújabb sportkocsija. Motorja 470 lóerős, maximális teljesítménye 310 kilométer óránként. Őszre kidolgozzák a típus limousine-változatát is. A nyugat-európai autógyártás — a jelek szerint — 1978-ban túljut azon a nagyon viszontagságos úton, ami az 1973-ban kirobbant olajválság miatt nagyon is göröngyössé vált. Ez azt jelenti, hogy az eladott autók száma ismét eléri a tízmilliót a nyugati országokban. 1976-ban mintegy 10 és 'fél millió személygépkocsi készült a gyárakban, a raktározott készletek azóta azonban jelentősen megcsappantak, jelezve, hogy ismét emelkedik az érdeklődés és a vásárlási kedv. A nyugat-európai és a tőkés világ autógyártása ebnen az időszakban élte át legnagyobb válságát a második világháború óta; ez a válság azonban nemcsak méreteiben különbözött elődeitől. Olyan jelenségek sora mutatkozott meg, amelyek láttán egyes szakértők mór a motorizáció végét jósolták a tőkés világban. Egyedül a japán gyárak értek el exportbővítést. A japán gyárak titka elsősorban a termelékenység és az a gomba módra szaporodó alkatrészgyártó bázis és ösz- szeszerelő hálózat, amely több fejlődő országban beindult. Ehhez járult a jó időben megkezdett típusfejlesztés. a rendkívül stabil és jó minőség. a korszerű megoldások és merész újítások ötvözete. A japán kokék kígyószisz, még' bokrosodó, szürkésfehér üröm is. De a fű puha, selyem, jó ízű széna lesz belőle télire a jószágnak. Ketten kaszálják is. Amint beszélgetés közben kiderült: az árok egyik partján az apa, a másikon a íia suhogtatja a fűben her- ser.ő kaszát. — Jól haladnak, sokat levágtak már — mutatok a mögöttük sorakozó vastag rendekre. — Igyekszünk — veszi fel a szót az öreg. — Fejős tehenünk, üszőborjúnk van, meg egy bikát hizlalunk az Állatforgalminak. Szükség van hót a takarmányra. Vágjuk, mert június közepe óta ingyen lehet kaszálni bárkinek. — Valóban kár lenne veszni hagyni ezt a temérdek füvet. — Kár. hiszen bőven terem ez idén kilométereken át Pataktól Üj helyig. Aztán meg a fiamnak sem árt egy kis ismerkedés a kaszával. Szakmájába vág, az agrár- eg' etemén tanul Debrecenben. Amit reggel óta levágtunk, van egy jó szekérre vi ló TÖRÜL egyet, verejtékező homlokán, s a szusszanásnyí pihenő után marokra fogva a kasza nyelét, derűs büszkeséggel néz a fiára: — Sietnünk kell, a kaszálást se adhatjuk lejjebb — az egyetemi szintnél... Hegyi József esi általában alacsony üzemanyag-fogyasztás mellett, igen jó műszaki teljesítményeket produkál. Bonyolultabb volt az európai autóipar helyzete. A sokáig legyőzhetetlennek vélt Volkswagen 1973-ban a csőd szélére jutott. A „bogárhátú” modellt végleg megunták az NSZK-ban, de külföldön is. Hosszú huzavona után — okulva a japán példán — világra segítették az új, mozgékony, kis fogyasztású Golf-családot. A VW újabb felemelkedése egybeesik a nyugat-európai autógyártás fellendülésének kezdetével. Az új iskola a vevők kényelmének és pénztárcájának minél jobb kiszolgálását tűzte célul. Sorra születtek az ergonómia révén kialakított életvédelmi újítások. A motorok rugalmasabbak, gyorsítóké- pesebbek, csendesebbek lettek. Eltűntek a felesleges cicomák, de megjelentek a biztonságot szolgáló új szerkezetek. Az új verseny lényege az lett, hogy ki tud praktikusabb, olcsóbb üzemű, mégis nagy teljesítményű autót gyártani. A prognózisok szerint jövőre valamennyi nagy tőkés autógyár növeli termelését mintegy 1,5—15 százalékkal. Erre legfőképpen a vásárlások fokozódása, a kereslet gyorsuló növekedése ad alapot. Az előrejelzések szerint az értékesítés kedvező helyzete 1979-re is megmarad, s csak az évtized végén laposodik el. Készülcdés a nemzetközi gyermekévre Megnyílt a gyermekszolidaritási alap számlája: az Állami Ifjúsági Bizottság kibocsátotta a 232-90179-0092 számú csekket. Lehetővé vált, hogy a Föld különböző égtájain nehéz sorban élő gyermekekkel vállalt cselekvő szolidaritás jegyében a támogatásukat szolgáló alapot egyének és kollektívák is gyarapíthassák. Jóllehet, a nemzetközá gyermekév eseményeitől még csaknem fél esztendő választ el, a magyar nemzeti előkészítő bizottság megalakulását követően társadalmi és tömegszervezeteink hozzáláttak saját feladataik kimunkálásához. Az Üttöröszövets.ég országos mozgalmat indít jövőre „A mi világunkért” címmel. Az Á1B az Oktatási Minisztériummal olyan fórumok összehívását kezdeményezi, amelyeken az iskolák és a patronáló üzemek, intézmények szakembereinek alkalmuk nyílik a gyermekek nevelésével kapcsolatos közös feladataik megbeszélésére. Az „Egy üzem — egy iskola” országos mozgalom*'kimagasló eredményei évről évre példát szolgáltatnak arra, hogy nemcsak az oktatási intézmények. hanem a munkahelyek is sokat tesznek a gyermekek neveléséért. Sokat tesznek a tárgyi feltételek javításáért is, a helyes pályaválasztás megkönnyítéséért. Nemcsak az állami támogatás, hanem a helyi össze» fogás ereje is évről évre növekszik. Jövőre az önkéntes munkával, vagy társadalmi felajánlással épülő gyermek- intézményekben márványtáblák jelzik: „Épült 1979-ben, a nemzetközi gyermekévben”.
