Észak-Magyarország, 1978. június (34. évfolyam, 127-152. szám)

1978-06-20 / 143. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1978. június 20., kedd A képernyő előtt Művészek a győri gyárban VIT-vetélkedő Tíz éve jár egy összeszokott, gondolkodásban azonos, a művészet és a közművelődés kapcsolatáról egyforma elveket valló képzőművész-csoport a győri Rába-gyárba. A tíz év eredményei között igen sok értékes műalkotás, kiállítás ta­lálható, személyes jókapcsolatok, barátságok a művészek és az alkotók között jelzik a megtett utat, de a legfontosabb eredmény alighanem ‘abban a közgondolkodás-változásban mérhető le, amellyel a Rába-gyár munkásai fogadják a mű­alkotásokat, amennyire megváltozott Győrött a mű és a be­fogadó, a műélvező dolgozó viszonya. Ezt a témát járta körül igen gondosan az elmúlt héten a merőben új tartalmat kapott Művészeti Magazin. Ez a nagy múltú és érdemekben gazdag képzőművészeti műsor igen jelentős változásokon ment át, az egyes művész bemu­tatása helyett mindinkább olyan témákkal foglalkozik, ame­lyeket szinte el sem tud kerülni az ember. Igen jó volt, hogy korábban sokrétűen foglalkoztak a városkép kialakításával, a jó példákkal, az utca és a reklám viszonyával, hiszen e téma körül bonyolódik majd néhány hónap múlva az idei képzőművészeti világhét legtöbb rendezvénye, s az ide tar­zó kérdésekbe a szó legszorosabb értelmében lépten-nyomon beleütközünk. Most, a múltheti adásban pedig a művészet és a munkásmüvelődés találkozási pontjainak egyik igen fontos lehetőségét és annak Győrött való jó realizálását mu­tatta meg. Az adás egyik alapgondolata, amit az adásban erősen hangsúlyoztak, szinte rárímel arra, amit Tóth Imre miskolci festőművész műtermében tett látogatásunk alkalmával is kö­rüljártunk, s minapi számunkban publikáltunk. Nevezete­sen azt, hogy a művész és a gyár, a munkás közötti kapcso­latban nem az a lényegesebb, hogy a festő, sztbrász, és más alkotó gyorsan megörökítse a meglátott dolgozókat, mun­kamozzanatokat, vagy éppen a gyárvezetés megbízására vé­gezzen el ilyen művészi feladatot, hanem az a lényeg, hogy a munkás és a művész egyenrangú félként kerüljön köze­lebb egymáshoz, emberi megbecsüléssel közeledjék, s a gyá­ri környezet hasson a művészre, a művészekkel való kapcso­lat pedig a munkás ízlésének fejlesztését ts szolgálja. Győrött tíz éve ez a gyakorlat, s mint az ötvenperces adás igen érzékletesen bizonyította, az eredmény nem maradt el. Lantos Ferenc festőművész — a tokaji művésztelep egyik állandó vezetőjeként is ismerjük — kezdeményezte hajdan ezt a szinte tömegméretű, „képzőművészeti szemináriummá” fejlődött üzemi munkát, s azóta a művészek jelenléte a gyárban és a városban is szinte állandóan szembeötlik. Nem egyszerűen ottani ihletésű alkotásokban — bár az sem le­becsülendő! — mérhető le ez a jelenlét és annak terméke­nyítő hatása, hanem a gyári életben, a színdinamika üzemi alkalmazásában, a gyár és formatervezés stb. kapcsolatában. Erről beszéltek a gyári munkások, a brigádok tagjai, az üzemi és városi párt- és társadalmi vezetők képviselői, és ezt a jó hatást bizonyították a munkásoknak egyes műalko­tásokról kifejteit véleményei. Jó, hogy a Művészeti Magazinnak ezt a számát Szent Lász­ló Győrött őrzött hermájának, mint „a hónap műtárgyá”-nak bemutatásával zárták. Kevésbé jó volt, hogy a kiállítások ismertetésénél olyan nagy mennyiséget soroltak fel, s olyan érdektelen monotómiával, hogy nagyon nehéz volt a sokból egy keveset is megjegyezni. * Megkezdődött a Köszöntünk VIT, köszöntünk Havanna! című vetélkedő döntője. A kétrészes döntőbe nyolc csapat jutott eredményei, négy pedig a nézők rokonszenve alapján. Az első adásban hatan versengtek, az első három indulhat Havannába. A két borsodi csapat most kerül sorra, pénte­ken. Az első döntő izgalmas, érdekes volt, a feladatok ala­posan megnőttek, helyenként igen nehezek is voltak — pél­dául a sportnál —, olykor lexikális tudást kívántak, s eb­ben szinte minden csapat a legjobbat nyújtotta, máskor, mint a filmhíradó-részletek kommentálásánál, széles körű tájéko­zottságot, napra-, sőt órára kész ismereteket is igényeltek. A Mit tennétek, ha... című feladatnál „elvérzett” az addig kitűnően versenyző KFKI csapat; szinte jelentéktelen pont­számmal maradt el a harmadik helyezettől, s ezzel a havan­nai útlevéltől, mert a szabad idő felhasználásáról, annak irányításáról a csapat képviselője bizony nem tudott olyat mondani, amire a zsűri három-négy ponttal többet adhatott volna. Mindössze ennyin múlott. Igaz, minden vetélkedő ve­lejárója, hogy nem győzhet mindenki. Benedek Miklós Mezey István munkái Múltunk tényei Tények és tanúk. — Gyor­suló idő. — Két, egyre nép­szerűbb könyvsorozat köte­tei tornyosulnak már lassan a régmúlt iránt érdeklődők és a közelmúlt kortársai könyvszekrényében. Szépítés nélkül szólnak szerzőik ar­ról, amit átéltek és arról, amit a múltból — gondos mérlegelés, megszépítő mesz- sze/égtől való megtisztítás után — valósnak tartanak. Jó ér hasznos sorozatok ezek, mert vagy negyven év után, ellentétes szén /edélyek le- csillapultával, a tárgyilagos mérlegelés, a tények ismer­tetése, vagy — (ha nem át­élt, csak kutatás segítségével feltártakról van szó) — ér­tékelése segítségével igye­keznek adatokat szolgáltatni a ma nemzedékének — gon­dolkodásra. Melyik diákot ne érdekel­né az arcát kámzsájába rejtő Anonymus rejtélye, Ligeti Miklós szobrát látva a Ligetben? — Kit ne érde­kelne a — legutóbbi időkig legalábbis — hasonlóan elta­kart, vagy csak félig meg­mutatott közelmúlt — a té­nyek ismeretében? — Mit vallanak a régészeti leletek több mint ezer évvel ezelőtt- ről hazánk földjéről — mint tanúk? Ha már írásos em­lékek nincsenek. — Minder­re igyekszik válaszolni a két könyvsorozat. A honfoglalás nemrégen még eléggé ködbevesző, nemzeti büszkeséggel „be­aranyozott” mondáiból, a ré­gészeti feltárások segítségé­vel alakul ki a „kettős hon­foglalás” egyre elfogadottabb . teóriája, amelynek alapját a leletek képezik — mint ta­núk. Erre ad bizonyítékokat László Gjjúla könyve, A két­Püspöky István tárlatán Mintegy háromheti nyitva tartás után most zárult be Budapesten, a Stúdió Galé­riában a miskolci születésű Püspöky István festőművész kiállítása. Jóllehet festőmű­vészként szerepel most a ka­talógusban és a meghívón, a kiállítási teremben a látoga­tó több grafikai munkát lát, mint festményt, s van olyan alkotás is, amit nem is tud „műfajilag” hová sorolni. A most huszonnyolc éves Püspöky négy éve vesz részt festményeivel és grafikáival különböző kiállításokon, két évvel ezelőtt Miskolcon, a téli tárlaton dijat is nyert, az elmúlt évben meg itthon, a Min: Galériában volt kama- rakiéllítása. Jelenleg Derko- vits-ösztöndíjas. A fentebb már említett, „műfajliag” nehezen besorol­ható kiállítási darab a te­rem közepén, a mennyezet­ről függ, s nem más. mint egy öreg madárkalitka, amelyben egy szemüveg lát­ható. Ez a ketrec és a szem­üveg mint vissza-visszatérő szimbólum emelkedik fölébe a kamaratárlat anyagának, amelyben tucatnál több gra­fikai munka és kilenc fest­mény ad ízelítőt Püspöky ér­deklődéséből, útkereséséből, kifejezési eszközeiből. Meg nem kevés kérdőjelet is tá­maszt, mint' azt a kiállítás vendégkönyvének nem egy bejegyzése is igazolja. (Nem a mindenáron kötekedő, csú- folkodó bejegyzésekre, ha­nem a jószándékúan vitázók- ra gondolunk.) A tárlat egészében gyakran visszatérő motívum a beve­zetőben már említett szem­üveg és főleg a ketrec. A kalitka és ketrec gyakori fel­tűnése, például az egyik festménye — A bűvös Ár- gyélus — elé is sűrű mad­zagrácsot alkalmazott, vala­miféle szorongásos lelkivilá­got tükröz, jellegzetes állat­figurái iS többször állnak rács mögött, sőt Triptichon­jának nőfején is rácsozat he-, lyettesíti az arcvonásokat. De ott vannák ezel. a motívu­mok a grafikáknak szinte mindegyikén. A festménye­ken is már ismert motívu­mok — stilizált madár- és lepkealakok — bukkannak elő. itt viszont Püspöky szín­világa külön is megfog. Töp­rengve járjuk a Stúdió Ga­léria termét Püspöky képei között, meditálunk, vajon a hagyományosabb Corpus és az eltérő jellegű Egyszemű festése között milyen hatá­rok érték a művészt, a két művel és a köztük feszülő ívvel mit kívánt közölni, a különböző grafikák, amelyek kevés kivétellel rokontémák variációi a még indokolt ön­kifejezési formakeresést tük­rözik-e elsősorban, vagy ne­tán van már bennük vala­mi kis tudatos mesterkélt­ség is. A vendégkönyv tanúsága szerint Püspöky István kiál­lítása sikeres volt, a vitázók többsége is a jobb értés jo­gos kívánságával vitázott. A közülünk indult fiatal mű­vész fővárosi tárlatát öröm­mel regisztráljuk. (bm) tös honfoglalás című. — A sokat vitatott Anonymus- kérdést igyekszik re.iuezni Csapody Csaba, amikor nem azt a megfejthetetlen (még ma is az — mint könyvéből kiderül!) kérdést igyekszik megoldani: ki volt az isme­retlen krónikás, hanem azt — mi a jelentősége a mű- n°k tudománytörténeti és társadalomtörténeti szem­pontból egyaránt. Ennek ér­dekében írja meg az Ano­nymus-kérdés története cí­mű művében: sorrendben hányán, hogyan foglalkoztak vele: „Mindössze 24 levél, 48 oldal terjedelmű a perga­menre írott kódex, amelyről több ezer oldalnyi tudomá­nyos tanulmányt írtak 230 év alatt” — indítja könyvét és a több mint két évszá­zados vita izgalmas ismerte­tése tényszerűen a bizonyí­ték: a mű akkor is jelen­tős kultúránk történetében, ha a szerző neve bebizonyít- hatatlan, hiszen ezért vitáz­nak róla állandóan. A vita ténvanyaga önmagában — bizonyíték. — A tényekről tanúskod­nak aztán azok is, akik a közelmúlt történelméről szednek le újabb fátylakat, és a saját adataik tükrében bocsátják elénk ismereteiket; vitatkozzunk róluk, de első­sorban ismerjük azokat min­den oldalról. Ebből a szem­pontból jelentős elsősorban a televízió Századunk című műsorából már ismert Kádár Gyula önéletrajza A Ludovi- kától Sopronkőhidáig cím­mel. A magas rangú volt ka­tonatiszt számos tény ismer­tetésével egyben képet ad azoknak a polgári köröknek gondolkodásáról, amelyeknek tagjai 1920 és 1945 között Horthy egykori bűvöletében indulva lassan — természe­tesen eredeti neveltetésük szelleméből kilépni nem tud­va, de lelkiismeretük szavá­ra szembekerülve a Horthy- íendszer Hitlert támogató háborújával — az ellenál­láshoz jutottak el, és ezért a németek börtönbe is vit­ték őket. Hasonló tényeket ismertet Domokos József is a Két per egy kötetben cí­mű írásában: Bajcsy-Zsi- linszky Endre két perének tényszerű felsorolásával mu­tatja meg, hogy az egykori Achim-gyilkos dzsentriből, a későbbi fajvédő kurzusem­berből hogyan lett az anti- fásiszf*1 front vezetője, az aki eközben se tagadta meg régi énjét — mert nem is tudta —, de kezet nyújtott a kommunistáknak is a fa­sizmus ellen harcolva. Mindezt a tények felsoro­lásával, két per ismertetésé­vel adja tudtunkra a szerző, éppenúgy, mint Kádár Gyu­la is a maga átélt valóságát- ahogy ő látta. Szépítés nélkül és csatlakozva azok­hoz a történelmi múltat vizsgálókhoz, akik a régi té­nyek írott vagy ásatással feltárt tanúival operálva ta­nítanak eondolkozni bennün­ket, késői utódokat. Máté Iván Részvételi jegy:’ helyi specialitás A nemzetiségi olvasótábor haszna Répáshutáról egy csodála­tosan szép kis üvegkorsót ho­zott magával az egyik gyerek. A bükkszentkeresztiek tarso­lyából nem hiányzott a va- panec, a mészkő. A nyíregy­házi tanyavilágból érkezettek csomagjából pedig egy ügye­sen kifaragott kis fateknő ke­rült elő... De hoztak maguk­kal énekeket, táncokat és spe­ciális ételrecepteket is... Már hogyne, hiszen az első ízben megrendezett szlovák nemze­tiségi olvasótábor „részvételi jegye” volt: gyűjtsenek össze mindent, ami lakóhelyükön őrzi nemzetiségi hagyomá­nyaikat, szokásaikat. A tábort most már csak a kiállítás őrzi: a magukkal ho­zott tárgyakból a sátoralja­újhelyi táborhelyen kiállítást rendeztek a Nógrádból, Sza­bolcsból és természetesen a borsodi szlovák nemzetiségi falvakból érkezett gyerekek, no és persze az emlékek. Az emlékek, amelyek között az esti beszélgetések, bolondozá­sok természetesen ugyanolyan helyet kapnak, mint a sok­sok érdekes feladattal tarkí­tott kirándulások, a nyelv- használat csiszolódását segí­tő kiscsoportos foglalkozások. A tábor szervezője a Borsod megyei II. Rákóczi Ferenc Könyvtár volt, úgyis, mint Észak-Magyarország szlovák nemzetiségi báziskönyvtára. Nagy Sándorné táborvezető pedig a sátoraljaújhelyi szlo­vák nyelvű általános iskola két pedagógusában, Holecz Ti- vadarné és dr. Deák Ferenc- né személyében kapott lelkes segítőtársakat. Az egyik táborozó törött vállal is eljött Üjhelyre. (A társak segítettek neki, hogy simán menjen minden neki is!) A búcsúzáskor ki tudja hányszor elmondott „De jó volt! Ugye máskor is eljöhe­tünk ?”-ért bizony alaposan meg kellett dolgozniuk a tá­bor vezetőinek, akik egyéb­ként úgy tervezik, hogy a jö­vőben rendszeresen megren­dezik ezt az olvasótábort, s ha lehet, legalább kétszer le­hetőséget adnak egy-egy gye­reknek a részvételre. „Ha nem kellene minden évben elölről kezdenünk, — mond­ta Nagy Sándorné —. akkor sokkal többet tudnánk nyúj­tani a gyerekeknek.” Az első nemzetiségi tábor jól sikerült. (A Kulturális Minisztérium is hasonlókép­pen értékelte a munkát, nem véletlen, hogy a táboroztatás költségeihez is hozzájárultak.) A foglalkozásokon — a kötött és kötetlen programokon — ugyanis nemcsak a szlovák nyelvi készségüket csiszolták az ide érkezett gyerekeknek. Mint ahogyan nem is csak erre alapozták a tábort. Az érdeklődést sikerült felkelte­ni környezetük hagyományai, a szűkebb honismeret iránt. Szóval, hogy ne csak meg­hallgassák, amit szüleik, nagyszüleiig mesélnek a ré­gi dolgokról, hanem hogy maguk is keressék kutassák, sőt ápolják is községeik ha­gyományait ... A borsodi, nógrádi és sza­bolcsi gyerekek már otthon mesélik élményeiket. Azt, hogy a kirándulásra szlovák és magyar nyelvű növényha­tározót is vittek magukkal... Először a szlovák nyelvű nö­vényhatározóban azonosítot­ták az összegyűjtött növénye­ket. .. Azután lefordították magyarra... így- derült ki például, hogy a kis téli zöld­nek lefordított növényt, me- téngnek hívja a magyar... Tanultak? Nyilvánvalóan! De játszottak is, s közben jó­barátokat szereztek maguk­nak. l£iss Gy. Csaba előadásá­hoz — a szlovák és a ma­gyar irodalom kuruc-kori ta­lálkozásáról beszélgetett a gyerekekkel — egy éneket kellett megtanulniuk. Meg is tanulták. Viszont ők is fel­adatot adtak: egy kedves kis népdalt kellett megtanulniuk — természetesen szlovákul — a tábor vezetőinek. No, persze a magukkal ho­zott speciális tárgyak helyé­re is került ajándék, labda, emléklap, könyvek. Magyar és szlovák nyelvű ifjúsági köny­vek, olyan „kisokosok”, mint a földrajzi zsebatlasz, vagy a Bükk útikalauz... A tábor vezetője, Nagy Sándorné mondja: a siker­ben a fő érdem a tábornak otthont adó sátoraljaújhelyi iskoláé, és az újhelyieké. Mindig volt valami meglepe­tésük a gyerekek számára, se­gítettek hangulatossá tenni az ott töltött napokat. S pusz­tán a véletlen műve, hogy épp abban az időben a szom­szédos Homonna néni együt­tese is a határ menti város­ban járt: s ha már összeta­lálkoztak a nemzetiségi tábor kis lakóival, hamisítatlan szlovák népi táncokat, éne­keket mutattak be nekik... Csutorás Annamária A Vasgyári Kórház eladásra felajánlja 1 db ZUK—A 06 típusú csukott, 1 tonna teherbírású 45 000 km-t futott, érvényes műszaki vizsgával rendelkező tehergépkocsit Érdeklődni lehet mindennap 7—12 óráig a Vasgyári Kórház Gazdasági Hivatalában. Ladányi Sándor gépkocsiclőadónál. Telefon: 52-085. A BORSODI VEGYI KOMBINAT KAZINCBARCIKA ELADÁSRA FELAJÁNLJA AZ ALÄBBI JÁRMÜVEKET: 1 db URAL gym Sz. 4. tip közúti nyerges­vontatót. a hozzá tartozó 12 tonna teherbírású pótkocsival együtt. 1 db ZIL gym. 130—V—1 tip 5,3 tonna nyeregterhclésű közúti nyergesvontatót. Érdeklődni — szombat kivételével — mindennap 9- ,K óráig. Borsodi Vegyikombinát állóeszköz-gazdálkodási osztályán. Szabó Ede osztályvezetőnél. Telefon: Kazincbarcika. 135/15-39. mell. Telex: 064-222

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents