Észak-Magyarország, 1978. június (34. évfolyam, 127-152. szám)

1978-06-15 / 139. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1978. június 15., csütörtök Sárika és a gyerekei Nézőtéri meditáció Villa negra, Belmondo, Fassbinder Evans doktor titka a címe a mától látható színes szovjet filmnek — képünkön a film egyik kockája —, amely valami­kor a jövőben játszódik, és egy bizonyos Evans nevű tudós­nak egy más bolygón átélt kalandjait, majd a Földre történt visszatérés után vele megesett dolgokat mulatja be. A műfaj kedvelői bizonyára érdeklődéssel fogadják. A Borsodi iparcikk Kiskereskedelmi Yialat izteleibes Testápoló szereli ” olcsóbban Tetszenek emlékezni bizo­nyára a nagy filmslágerre, amely szerint „A Villa negra nem. apácazárda”? Nos, a Hattyúdal című magyar fil­met, amelyben ez a dal sze­repel, mától felújítják a pre­miermozik. Keleti Márton filmjét ezelőtt tizennégy év­vel mutatták be,. az azóta mozijáróvá serdült generá­ció alighanem érdeklődéssel fogadja majd a társadalmi változásokat, egy életforma letűnését sajátos ízekkel ér­zékeltető filmvígjátékot. ' A Led Zeppelin együttes­nek nálunk is sok lehet a hódolója, ök és bizonyára más érdeklődők is szívesen fogadják azt az angol fil­met, amely A dal ugyanaz marad címmel, a tíz évvel ezelőtt alakult együttes egyik nagy sikerű koncertjén ké­szült. E film nemcsak zene­számokból áll, hanem tar­talmaz egyéb mondvacsinált történetkéket is, amelyek csak ürügyül szolgálnak, hogy tovább szóljon a mozi­ban a Led Zeppelin együttes muzsikája. # E rövid informatív jellegű ismertetések után érdemes két filmet kiemelten bemu­tatnunk. A félelem megeszi a lel­ket, ez a címe Rainer Wer­ner Fassbinder új filmjének. Az NSZK-beli rendező egy másik filmje — A zöldség- kereskedő — egy hónappal ezelőtt szerepelt a filmbará­ti körök mozijaiban, ahol most új filmjét is vetítik. Fassbindernek a művei ed­dig nálunk ismeretlenek vol­tak, csak a neve és a híre jutott el hozzánk. A viszony­lag fiatal rendezőről érde­mes egy "adalékot, illetve egy igen jellemző adatot fel­jegyezni-: 32 éves koráig 33 játékfilmet csinált. Ebből került kettő hozzánk, a már említett A zöldségkereskedő és a most bemutatandó A félelem megeszi a lelket. Úgy tűnik, Fassbinder a nyugati polgári társadalom és azon belül a nyugatné­met társadalom életét rend­kívül kritikus szemmel -nézi, annak fonákságait észreve­szi és igen kemény vonások­kal feltárja. Azonban ebben is következetlen és látható­an nincs is szándéka a di- agnosztáláson túl tenni va­lamit. Ezt az álláspontját igen markánsan igazolja a most bemutatott filmje.- A félelem megeszi a lelket egy arab. közelebbről marokkói vendégmunkásnak ‘ az ajká­ról hangzik el többször is. Az. NSZK-ban ugyanis igen nagy számban dolgoznak különböző országokból vájó vendégmunkások,' köztük na­gyon sok arab. A film azt mutatja meg, mennyire ide­genként, kitaszítottként él­nek ezek a vendén munka sok a nyugatnémet polgári tár­sadalomban, mennyire át meg át van szőve ez a társada­lom olyan előítéletekkel, amelyek faji irdíttalásúak és ameiyek nem kis mertélcoen még a hitleri időkből táplál­koznak. Eouen a lilmoen egy öregedő takarítónő összeta­lálkozik egy nála 20 évvel fiatalabb marokkói arab fia- talemDerrel. A furcsa kettős eleve ellenkezést vált ki a környezetben, ök pedig össze is házasodnak. S ekkor min­denki elfordul tőlük, még az asszony gyermekei is. Telje­sen a társadalmon kívülre kerülnek. Kitaszítottként él­itek. Körülbelül a film két­harmadáig, csaknem három­negyedéig rendkívül érzékle­tesen ábrázolja a film, mint merevedik meg egyre inkább a házaspár körül a légkör, mint szorul egyre inkább ki a nyugatnémet társadalom­ból az arab férfi és a hozzá feleségül ment német nő. Aztán egyszer hirtelen jön egy váltás. Minden elfo­gadható motiváció nélkül egyik napról a másikra fel­oldódnak a velük szembeni előítéletek, akik korábban hangosan szidalmazták őket, szinte versenyeznek a barát­ságukért, sőt az asszony gyermekei is visszatérnek, bár ott indok, hogy a nagy­mamának vigyázni kell az unokára. Teljesen érthetet­len a környezetnek ez a pál- fordulása, illetve a filmben megmagyarázatlan, ugyanak­kor Fassbinder az arab fő­szereplőt olyan cselekvések­be hajszolja, ami eleve el­lenszenvessé teszi, függetle­nül attól, hogy arab vagy német. Sajátossága a film­nek, hogy a történetben pont akkorra oldódik fel az arab férfival szemben ellenszenv, amikor pedig, mint ember rá is szolgálna. Ettől lesz Fassbinder filmje rendkívül felemás, társadalombíráló ereje ezért csökkentett érté­kű. Szerenlői. különösen a két főszereplő viszont ragyo­gnak. * A javíthatatlan címszere­pében Belmondót látjuk. Ta­lán nem is kellene erről a filmről többet mondani. Bel­mondo változatlanul char- me-os. megférfiasodva, ki­csit teltebb alakkal is ugyan­az a kedves vagány, mint megszámlálhatatlan előző szerepében. Börtönből kerül ki az, első filmkockákon, és mert. javíthatatlan, gátlásta­lanul szélhámoskodik to- vákhra is, rendkívül mulat­tató és izgalmas kalandokba keveredik, filmje mindvégig lebiiincselően szórakoztató. Eev pillanatig sem lehet koz molvan venni egyetlen gaz­tettet benne, viszont a Ga­rnes Dezső czi nkror hang iá­val iátszó Belmondo, nem kevésbé ronnant bóiosnart- nere — Genevieve Dy jóid — és a többiek sodró iramú játékát nagv örömmel néz­zük. mert jgozán ke11ömes máztél órát töltünk mellette a moziban. Majdnem kilószámra hoz­ta a postás az üdvözlő, gra­tuláló táviratokat dr. Far- baky Gézánénak. Érkeztek az iskolába (az Egressy Bé­ni Állami Zeneiskolában ta­nít az intézmény „megszü­letése” óta), s érkeztek a la­kásra. S noha az idei peda­gógusnapi ünnepség jócskán mögöttünk van már (akkor vette át Polinszky Károly oktatási minisztertől a Ki­váló Pedagógus kitüntetést a Parlamentben) olykor, ami­kor megcsörren a telefon, a vonal végén köszöntő szava­kat mondanak most is. A martintelepi iskolában töltött egyetlen tanév óta huszonhatot tud már maga mögött a miskolci Egressy Béni Állami Zeneiskolában, ahol nemcsak a szolfézst ta­nítja, hanem az énekkart is vezeti. Jómagam vagy tíz eszten­dővel ezelőtt találkoztam vele először, t azóta ki tud­ná már megmondani, hány­szor, a fellépések előtt és után. De bizton mondha­tom, ugyanúgy izgult a gye­rekeiért, amikor egy vagy két számot adtak elő valami- •lyen ünnepségen, mint ak­kor, amikor a diósgyőri vár­ban a Mathias rex előadásán működtek közre. Izgult ér­tük, a fellépések után pedig dicsérte őket... Csakis őket. Mint mostanában is, amikor a debreceni találkozóra ké- , szülnek. (Itt egyébként a miskolciaknak szép' hírük van: a Fazekas utcai iskola énekkara tavaly első díjat hozott haza a versenyről.) — Tudod — mondta —, van olyan is, aki itthon ma­radt, csakhogy részt vehes­sen a mindennapi . próbán. Mert mindennap próbálunk! Egy hónapot erre áldoznak a szünidejükből! És segítenek az anyukák is. Akinek a csa­ládja nyaralni ment, azt vé­dőszárnyaik alá veszik. Hát nem nagyszerű! Olyan öröm együtt lenni velük! Hogy az ő vakációjából is . elmennek a napok, ugyan már. említést sem érdemel. Különben is, most úgysem terveznek programot, a csa­lád izgul a nagylány felvé­teliéért. Sárika — mert dr. F^rba- ky Gézánét legfeljebb a hi­vatalos irataiban nevezik teljes nevén, ismerőseinek mindörökre Sárika marad, tanítványainak pedig, akik közül nem ecy már a gye­rekét hozza hozzá zeneóvo­dába, Sárika néni — persze nemcsak legifjabb „gyere­keit” dicséri. Jártak hozzá tanulni külföldi tarárok, diplomáztak nála a Zene- akadémia miskolci tagozatá­nak növendékei, sőt pestiek is, akikre legalább olvan büszke volt, mint kórusára. A kórusra, amely nemcsak hazai versenyeken szerepel szép sikerrel, de emlékeze­tes élménvt nyúzott külföl­dön is minden útián, min­den hallgatójának. Élete egyik legszebb élményét is neKik köszönheti — mond­ta. Az úttörő nagykórusok országos fesztiválján, 1903- ban, a zsűri nekik ítélte a legjobb KorusnaK Kijáró aranyérmet. A gálaest hat oraKor kezdődött, s ok az el­sők között léptek színpadra. Utána a „srácok” nekiro­hantak a fagylaltosbódé- nak ... Hét órakor a' rende­zők némi izgatottsággal ke­resték. Kodály Zoltán (akit tévesen tájékoztattak a gala kezdetéről) megérkezett és szeretné hallani az aranyér­mes miskolciakat. — Nem tudom, honnan tudták meg a gyerekeit, de mind ott álltak körülöttünk. Másodszor is színpadra lép­tünk. Kodály Zoltán kérésé­re. S ő, aki mindig szűkén bánt a dicsérettel, a gyere­kek szerint, tapsolt nekünk. Utána pedig odajött hoz­zánk, és annyit mondott: No, jó volt!... De ez a di­cséret mindennél többet ért. A Kodály-módszer egyik legrégibb híve, s terjesztője dr. Farbaky Gézáné. Nem véletlen, hogy egyik alapító tagja a nemrégiben alakult Kodály Társaságnak. Miként az sem véletlen, hogy kóru­sa műsorain legtöbbször mai magyar szerzők művei csen­dülnek fel, nem egyszer ős­bemutatóként. Programként is szívesen vállalja a mai, modern magyar zene ter­jesztését — Hozzánk jönnek tanul­ni — mondta egyszer —. S akik hozzánk jönnek, szor­galmasak és tehetségesek. Mindent ellesnek. Ahhoz, hogy ének- és zenekultú­ránk továbbra is élvonalban maradjon, nekünk is vállal­nunk kell a folytonos elóbb- rplépést. S azok a gyerekek, akik a modern zenén nőnek fel, azoknak természetes kö­zege lesz ez a zenei nyelv... S már csak én teszem hozzá, teljesebb életet is kapnak. Hiszen a zeneisko­lában, bármennyire iskolá­ról van szó —, szabad ide­jük értelmes, szép kitöltésé­re is példát kapnak a gye­rekek. A gyerekek, akik Sá­rika szerint úgy tudnak lel­kesedni, hogy nincs pedagó­gus, aki ellen tudna állni a lelkesedésüknek. Annak, hogy . velük izguljon, velük nevessen, s közöttük meg­maradjon fiatalnak is ... Hi­szen ezért gyönyörű ez a pá­lya ... Mégis, volt-e olyan ese­mény,- amit legszívesebben elfelejtene, tettem fel neki a kérdést... — Hát, biztosan ... Vár­junk csak ... Legszíveseb­ben elfelejteném... Elnevette magát. — Ha volt, azt elfelejtet­tem ... De szép emléket még mondhatok... S remé­lem, szép emléket még szer­zek is... Csutorás Annamária A lakások többségének a fürdőszobáiban egymást érik a különböző testápoló szerek. Leginkább ez bizonyítja, hogy az utóbbi évek során sokat fejlődött a testápolási kul­túránk. Kozmetikai cikkeket előállító gyáraink olyan bő választékot kínálnak a test­ápoló szerekből, hogy min­denki megtalálhatja közülük az Ízlésének megfelelőt. A különböző desodoráló szerek, arcápolókrémek, kézvédőkré­mek, fogkrémek, szájvizek samponok, borotvahabok, pú­derek és körömlakkok ma már minden család költség- vetésében szerepelnek. Ezért bizonyára mindenki örömmel üdvözli a testápoló kozmeti­kai áruk június lf-től 25-ig tartó időszakos árleszállítá­sát. A Borsodi Iparcikk Kiske­reskedelmi Vállalat vezetői újságolták, hogy tekintettel a testápolási cikkek iránt fo­kozódó igényekre valameny- nyi üzletükben bővítették a választékot. S most először nem ősszel, hanem a nyári szezon kezdetekor szállítot­ták le ezeknek a cikkeknek az árát. S azt sem titkolják, hogy a kedvezményes áru ér­tékesítés célja: tovább ösz­tönözni ezeknek a cikkeknek a használatát mind szélesebb körben! A vásárlóik tájékoztatásá­ra azt is ''elmondották, hogy harminc százalékkal lesz ol­csóbb a Caola, a Bac, a Lady Camea, a Derby, a Sana, a Deo és a 77-es desodorok. Hasonló mértékben csökken a NIvea sportkrérrl és a Sugar para/.ol krém ára. Húsz szá­zalékkal kell kevesebbet fi­zetnünk a Camea Luxus krém tonikokért és a Lady Camea glicerines kézvédőért. Min­dennapi szükséglet a fogkrém és a szájvíz. Ezek közül har­minc százalékos árenged­ménnyel vehetjük meg a Flourita szájvizet, a Pomo- rin és a Mary fogkrémet. A Szilas hajcsepp harminc százalékkal, míg az Izsóp láb­szesz húsz százalékkal ol­csóbb az árengedményes ak­cióban. A férfiak örömére az Apolló, a Barbon és a Derby borotvahabok árából ugyan- csaK húsz százalék árenged­ményt adnak. A húsz száza­lékkal olcsóbb áruk sorában találjuk még a Ped, iábgom- básodás elleni hintőport, a Ped lábfrissítőt, a Vebor haj­ápolószeszt. a WU 2. hajlak­kot és a Ixjila ecsetelhető körömlakkot. Mindez azt bizonyítja, hogy ezekben a napokban érdemes ellátogatnunk a Borsodi Ipar­cikk Kiskereskedelmi Válla­lat illatszer és vegyesáru üz­leteibe, ahol most egyszeri vásárlással sok fontos test­ápoló cikkel olcsóbban meg­vásárolhatunk, s jelentős ki­adást takaríthatunk meg. A vállalat üzleteiben jelzik az árengedményes áruk lis­táját, több helyen pedig kü­lön polcon találhatjuk a most felsorolt cikkeket. Természe­tesen az üzletek dolgozói rész­letes szaktanácsadással is szolgálnak a kedvezményes áro- megvásárolható test­ápoló szerekkel kapcsolatban. (X) Felhívjuk a lakosság figyelmet, hogy Miskolc város területen a zöld lombfelülelct ORTHOCID, KAPTÁN, FUNDASOL, BENOMYL, FOSZFOTION, MELATION hatóanyagú vegyszerekkel permetezzük Élelmezésügyi várakozási idő: 14 nap. MISKOLCI KERTÉSZETI VÁLLALAT (benedek) Drozsnyik István rajza

Next

/
Thumbnails
Contents