Észak-Magyarország, 1978. május (34. évfolyam, 102-126. szám)

1978-05-14 / 112. szám

1978. május 14.,' tasőrnap ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 7 A „csudaforrás” A rozsdálló ™niló lenül köpi a vizet. A kút rezzenetlen tükrén egy ví­zipók tűnődik. Amint fölé­je hajiunk, tovakorcsolyázik vízisí-lábain. Találgatjuk, mért nem süllyed el, ho­gyan tartja fenn magát, a találékony természet miféle eszközzel látta el, hogy szá­raz lábbal kelhet át a ví­zen. Egyetlen vízipókszak- ertö se lévén közöttünk, nem tudjuk eldönteni a kérdést, ám azt sem, hogy az innen nem messze ásító pinceszájra ki. miért épí­tett rácsot. Azt meg fölöt­tébb furcsálljuk, hogy a romló diszkót betonjába nem akármilyen szilárdító anyagot építettek be — ra­diátorokat. Kézenfekvő a következtetés: építtetője dúsgazdag lehetett, vagy nem volt ki mind a négy kereke. Körülmutatva, azt kér­dem barátaimtól, hallottak- e már erről a szóról: ..ki­es'"? Gondolkozás nélkül rávőeják, hallottak, s azt jelenti: gyönyörű. Hát ak­kor ez a táj feltétlenül „ki­es”. Igaz? Kollektív rábólintás. A domboldal szinte zeng a méhek regimentjétől. A szilvafák tetőtől talpig menyasszony-fehérben. a nász tavaszi pompájában. Valahonnan rádiószó szü­remlik: „Adj. uram esőt...” Azonban az Isten se tud az emberek kedvében járni, mert mi éppenséggel azt szeretnénk, ha a nap har­madmagával sütne. Idős asszony közeledik, vödörrel. A kútnál faho­rog. ráakasztja vödrét, ügye­sen telemeríti, húzza fel. Ehhez is érteni kell. Ha az ember rosszul csinálja, a vödröt elnyeli a mély. ka­parászhat utána. A táj hallgatag szépségét ki más bírhatná szóra, mint a belhonos. Minden emberlakta tájnak nemcsak természeti, emberi történel­me is van. Megkérjük az asszonyt, mondjon valamit kútról, pincéről, no és a kastélyról. Az asszony szavaiból egy legenda körvonalai bonta­koznak ki a felsőgagyi 1, csudaforrásról”, melynek vize — úgymond — szinte „levette” a szenvedő em- beről a reumatikus fájdal­makat. Férje — már sihe- der korában is — a kas­tély tulajdonosának szolgá­latában állt, ő nyomta pumpás kúttal a vizet a padláson elhelyezett tar­tályba, ahonnan melegítő­edénybe került, onnan csö­vek vezették a kádakhoz. Messzi földről, szekéren, hintón hozták a járóképte­len betegeket, és — a kúra után — a maguk lábán távoztak. „Aranybánya” volt ez Huszár bárónak, kü­lönben aligha épít ide ilyen szép kastélyt a harmincas években még központi fű­tése is volt. Szóval, innen a radiátor a díszkút betonjában ... A falu legöregebb embe­re túl van a kilencvenen, Bahor Feri-bácsi. A forrás­ról kérdezzük, s ö a hábo­rúval kezdi. Igen. az első világháborúval kezdi. a másodikkal végzi, a máso­dikkal, amely beadta a kul­csot a fürdőnek. 1916-ban, a fronton sza­kács volt, igen jó ételt fő­zött az egyik tisztnek, aki — elismerése jeléül — szó­ba elegyedett vele. „Hova való vagy?” „Abaújba.” „Az egy megye. Mondd a falu nevét!” „Felsőgagy.” Erre a tiszt megölelte, barátságo­san hátba veregette. Miért? Jómódú édesapja a fél vilá­got bejárta, fürdőről fürdő­re vándorolva, hogy meg­szabaduljon kínzó reumájá­tól. Egyszer hallja, valahol a világ végén. Abaújban van egy falu, Felsőgagy .. ■ Hát gyerünk oda. A falu akkori földesura hintót kül­dött eléje a halmaji állo­másra — küldött volna in­kább szekeret, szalmával ki bélelve, mert ülni se tu­dott. De elég az hozzá, hogy két hét múlva meglátogatta apját, használ-e valamit az a csudavíz..; Alig akart hinni a szemének: az öreg­úr a kocsmában féldecizett a parasztokkal. De ez még mind semmi. Nem akart felülni a hintóra. gyalog tette meg a tizenhat kilo­métert Halmaiig, hiszen oly régen nem vehette hasznát a lábának... Sajnos, a frontkor tönkrement a für­dő, a kádaknak lába kelt — tehénitató vájó lett be­lőlük. Mit. szól mindehhez a ta­nácselnök, Szabolcsik Imre? <5 még régebbtől számít­ja a múltat. Árpád-korabeli időktől, hiszen már az Ár­pád-ház kihalása előtt léte­zett; Felsőgagy. melynek bencés apátsága is volt. 1640-ben a törökök a föld­del tették egyenlővé, rab­szíjra fűzve, 66 embert hur­coltak el. A nép Rákóczi korával hozza összefüggésbe a ha­talmas pince keletkezeset, de ez kétséges, a nagysá­gos fejedelemnek nem volt érkezése ekkora pincét épít­tetni. És a fürdő? Huszár báró egy meglevő adottságra építtette a kas­télyt, hozta létre a fürdőt, hiszen nemcsak a környék­beli nép, messziről jött em­berek is gyógyulásukra használták. Ma is jönnek szekerekkel, hordóstul vi­szik a vizet, és azt állítják, használ. Hogy ez belekép- zelgés-e. vagy tényleges gyógyhatás rejlik benne, ti­tok. Egy azonban fájdalmas tény: a még jó állapotban levő kastélyt értékes park övezi, ritkaságszámba me­nő fákkal, és nem arra használják, amire rendelte­tett: üdülésre. — A tszter- ményráktáru 1 Aligha kell magyarázni, mennyi kárt okoznak ezzel a falakban, a szobák parkettáiban, az egész létesítményben. A ta­nácsnak ilyesmire nincs pénze. Egyik barátom — tréfás kedvében — így szólt: ha „befutna” az a lottóötös, amit már régtől „beterve­zett” a közel négymillióból turistaparadicsomot vará­zsolna ide. de leginkább vá­rosi gyerekeivel üdültetne, hogy sápadtságukat piros­pozsgásra szépítse a gyö­nyörű, dimbes-dorpbos táj. A kút most haszontalanul elfolyó vize estétől regge­lig megtölthetne egy me­dencét. hogy lubickolhassa­nak benne. Szemán Lajos, a forrói Hern ad mente” Építőipari Szövetkezet elnöke arról tá­jékoztatott : egyszer már „majdnem” történt valami. A járási tanács pénzt ígért, ők szakipari munkát, a két „cég” dolgozói pihenhettek volna Felsőgagyban .., A forintok tak”. hiszen száz meg egy helyük van, s a „kies” táj magányosan álló kastélya pusztul, a „csudaforrás” vi­ze haszontalanul folyók el, csak a ritka famatuzsále­mek áztatják benne lábu­kat. Azért olyan délcegek, hajlott koruk ellenére élet­erősek. mert reumától bizo­nyára nem szenvednek. Gulyás Mihály A kutya három hóiig volt kórházban. Amikor a fiú behozta, már két napja lázas volt. Alig Volt jártá- nyi ereje a halálos kórtól a beteg állatnak, ezért a kar­ján kellett hoznia. Most eljött, hogy hazaví- S.ve. A fiú úgv gondolta, hogy a pórázt elég, ha a kórház kapujánál csatolja rá. hadd mozogjon addig szabadon. Kinyitotta a nagy szárnyas ajtót, s a kutya gyorsan ki­surrant előtte. Sárga, barna, rőt levelek repkedtek zizegve odakünn, a bő levéleső áldón hullt a földre és betakarta az Állatorvosi Klinika útjait. A szél, amely leverte a le­veleket az ágakról, meleg jószagot hozott magával, és langyos esőt. A kutya le­ült. két mellső lábát maga elé terpesztette. Megrezeg- tette füleit, beleszippantott a fűszeres levegőbe és okos puliszemével nagyokat Pis­logott. A fiú mögötte állt néhány lépésnyire és nézte. Nem sokáig maradt így, fölállt, lefogyott testét előre nyújtotta, orra a földön volt, így elindult, mintha valamit keresne. Azonban alig ért az első fáig. egy pillanatra megtorpant és szaladni kezdett. — Gyémánt ne hülyés­kedj! Gyééémánt! — kia­bálta a fiú. De már rohan­va az egyre távolodó fekete szőrgombóc után. Az meg boldogan feszí­tette kis fehérfoltos mel­lét a sárga, barna, rőt le­vélruhás szélnek, hátra­csapta a füleit, testén a hosszú csimbókos gyapjak áramvonalba rendeződtek. Óri ási ugrásokkal repült át a gyűrűző pocsolyák fölött. Nagy, nagy erőt érzett a lá­baiban, egyre gyorsabban futott, oly módon vetette magát ebbe az eszeveszett iramba, mintha napokig nem ivott volna vizet, s > most szomjút enyhítené. Végigszaladt a kerti uta­kon a pavilonok között, majd kiért a klinika főút. jára. A szabad, széles út látványa megrészegítette. Még gyorsabban szedte a lábait. Csodás dolog volt zúgó fejje] szaladni, nyitott száj­jal szürcsölni a levegőt, melyet a sebességtől sűrű, hüs közegnek érzett. , Közben magas hangon íel-felvakkanlott — bár ezt nem nevezhetném ugatás­nak, de emberi indulatszó­nak sem. Kiért a főbejárathoz — a portás meghökkenve kapta fel a fejét —, s rohant ki az autóknak szélesra tárt, nagy. kétszárnvú kapun. A kerítés mellett futott a nyílegyenes utcán. Szürke, végtelen falat látott az egyik oldalon, a másikon pedig az autók elsuhanó ke­rekeit, egy-egy járókelő bo­káját. Testét pattanásig ^lő­re nyújtotta, szaladt, sza­ladt, szaladt. Már nem lá­tott semmit, a környező vi­lág dolgai összefolytak előt­te, valami nagyon szép kék­séggé. Elvesztette a lábait, a mellét végtelen szélesnek érezte —, aztán jóllakott­ság. megnyugvás és álmos­sáp, öntötte el. amely meg­bénította. A fiú a Rottenbiller utca sarkán talált rá. Amikor fölemelte a fejét, kutyája szeme még élt. Hirtelen a kékség helyére — a fiú ar­ca került. Szólni akart, ele csak egy pillanatra villan­tak ki fogai, a fekete gvap- júpofa alól. S még mielőtt végképn mindentől elsza­ladt volna. nagy. meleg, bá­natos szeme a fiú szívébe költözött. Kőbányai János Hej, ha az az eső nem esne! — mintha ez lenne leolvas­ható a lányok arcáról. A s/.omorkodúst persze egy-ketturc (elváltotta a felszabadult mókázó.* Mi lesz az ebéd? — kérdeznénk, de hát a heti menüt idő­ben kifüggesztik a szakácsnénik. A gyerekek mindeneset­re nem sokat hagytak meg a hatalmas fazekakban fúlt ebédből A szerda kimenőnap a putnoki általános iskolai di­ákotthonban. Ezen a szer­dán viszont oly vigasztalha- tatlanul ömlött az eső, hogy — kettesével bújva az eser­nyők alá — a gyerekek örültek, hogy viszonylag szárazon tették meg a pár száz méteres távolságot az iskolából a kollégiumba. Még a nyolcadikosok is bent maradtak, pedig ilyen­tájt, ballagás közeledvén, mindig akad valami elin­téznivalójuk. De hát az eső csak nem akart alább­hagyni, s az is kis borzon­gással vette igénybe a ki­menőt. aki látogatót kapott. A kollégiumi udvar sem csábított senkit, annál in­kább az előtérben elhelye­zett pingpongaszta], ame­lyet pillanatokon belül bir­tokba vettek a játékosok, körülállták a nézők, Noha szinte minden fo­telbe belecsüccsent valaki — levelet írtak, rajzolgat- tak, s voltak, akik egysze­rűen csak így szusszanták ki az ebédre feltálalt szé­kelygulyást. amiből bősége­sen repetázhattak is. ha farkasétvággyal jöttek meg a „suliból” — legtöbben visszahúzódtak « szobákba, ahol azután a székeken ül­ve és az emeletes ágvakra telepedve megkezdődhetett a (eredére. A nyolcadikosok már a harmadik tanévet koptatják a putnoki általános iskolai diákotthonban, melynek építéséhez annak idején kommunista szombatokon, társadalmi munkákon ke­resték meg forintról forint­ra a milliókat Borsod me­gye munkásai. Az első fecs­kék. Zádorfalva és környé­kének felsőtagozatosai, no és azok a gyerekek, akik az ózdi járás különböző községeinek iskoláit cse­rélték fel a mUookira. 1975. ■ szeptember 16-án költöztek be. ök aligha tudják: a kollégium nevelői és dolgo­zói akkoriban óit nappallá téve szorgoskodtak, hogy T helyükre kerüljenek a bú­torok a szobákban, az asz­talok és a székek a tanu­lókban. A gyerekek, már­mint a visszatérek viszont tudják, mert tapasztalták, azóta is, szinte minden tanév, minden hónap hoz valami változást. Az első tanévben például az 1-es szánni Általános Iskolában étkeztek a gyere­kek. Most olyan tágas ebéd­lő, s olyan jól felszerelt konyha kapcsolódik a kol­légiumhoz, hogy a száztíz \ .diákotthonos egyszerre ül­het asztalhoz. Nem volt könyvtár, nem volt foglal­koztató játékszoba. Most van, de Koszta János, a diákotthon igazgatója rög­tön hozzá is tette: ez a mostani, csak átmeneti. Az építkezéssel — szeptember­re már teljesen kész lesz az új szárny a tanulókkal és a hálószobákkal, s az egyik különálló épületben kialakítják az igazi, nagy könyvtárszobát, s a játék- szobát is — végleges for­mát kap a diákotthon, s 240 általános iskolás élhe­ti itt hétköznapjait. Persze, a változásokat még sorol­hatnánk tovább: kis szek­rénykéket kaptak a szo­bákba a gyerekek, s ma már azt is elmondhatják: 3—4 tanulóra jut egv mos­dókagyló. s üt bentlakóra egy zuhany ... Szóval: az indulás nehéz­ségein túljutva, most már „belakták” az épületet. S ha szeptemberben a min­denkori újakkal szaporod­nak is a feladatok, a ne­velőknek már vannak segí­tőik is a diákotthonlakók kövéből. Putnok nagyközség Ta­nácsának elnöke — a vb- titkárral hivatalos ügyben kopogtattak az igazgatói iroda ajtaján, a bővítés mindig ad elintéznivaló fel­adatot — azt mondta, félig tréfásan, félig komolyan: a putnoki iskolák sikereit a diákotthonosok hozzák meg. Szeles Ernő, az 1-e* azámú iskola igazgatója üde jár­nak a diakolthonosok, s ide jönnek azok is. akik az új szárnyépület szobáit népe- ' sitik majd be) konkrét pél­dákkal is alátámasztotta. Amikor ugyanis a diákott­hon miatt egyszer már kör- zetmódositás volt a nagy­községben, a sporttagozato­sokkal foglalkozó testneve­lő tanárnő kétségbeesett: „Azok vernek ei minket, akiket mi hoztunk lel. s engedtünk a másik iskolá­ba!” — soliajtozott. Nos, a diákoíthonos gyerekek egy­kettőre bebizonyították, eredményekkel hálálják meg a külön törődést. S nemcsak a sportban. A diákotthono- sok tanulmányi átlagán sincs szégyellnivaló. féléi­kor 3.6 voll. A nyolcadiko­sokra pedig egyenesen büszke Koszta János igaz­gató: 4.2-del zárták a fél­évet. Azz iskolában és a di­ákotthonban sok-sok tanu­lással. korrepetálással, kü­lön foglalkozással eltöltött óra van e mögött az ered­mény mögött, de hát ki emlékszik a fáradságra, amikor az örömnek jött el az ideje. A nyolcadikosok szobájá­ban a tardonai Tóth Rózsa, aki azért jött ide, mert ta­nárai azt mondták, itt sza­kos oktatás van, s jobban haladhat előre, mindenesetre megkönnyebbülten tudatja, felvették a miskolci Köz­gazdasági Szakközépiskolá­ba. Az alsószuhai Dombi Márta pedig a Földes sport- tagozatán kezdi az új tan­évet. — Szerettek itt lenni? — Hát persze! S, lévén, hogy ők már „ki­felé is kacsingatnak”, meg­váltják: attól félnek, az az új, az a másik kollégium kevesebb barátságot hoz majd nekik. A barátságok — ame­lyekbe a gyerekek között beleférnek a félórás „örök­haragok” is — nekik na­gyon fontosak. A hatodiko­sok és a hetedikesek szo­baközösségei pedig pót ma­maszolgálatot is ellátnak. A diákotthonban ugyanis nyolc alsótagozatos is la­kik: harmadikosok, negye­dikesek, de akad másodikos is. Herezeg Jutka az alig pár háznyi Ligettanyáról kerüli Putnokra, s jákfal- vai Dombi Csilla is csak harmadikos. Azt viszont- egyöntetűen bizonygatták, hogy a nagyobbak, a szoba­társak segítenek nekik a tanulásban. De olykor-oly­kor, esténként mesét is mondanak. Stefán Mónika — ő a diáktanács vezetője —. no és a többiek, Sztari Vali, Farkas Erzsi. Ádám Vera (neki még két fiú­testvére is itt lakik), meg Johann Sári jókedvén min­denesetre nem fog ki a rossz idő sem. Hiszen ne­vetni mindig találnak okot... S a hét olyan gyorsan elrepül, s szombat délutántól hétfő reggelig otthon is van miről beszél­getni. — Anyu mindig azt mond­ja, ha visszaindulok: Vi­gyázz magadra! — Az enyém is .. ■ — Az enyém is! S egy kis gyerekes lelke­sedéssel már sajnálták, hogy nyáron szükebb '.tőr­re szorítkozik a tereíere. Koszta János igazgató, amikor elmeséltem, mit mondtak a gyerekek, csak annyit mondott: Ügy igyek­szünk foglalkozni velük, ha otthonról hétfő reggelente elindulnak, akkor haza ér­kezzenek ... Csutora* Annamária loio:

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents