Észak-Magyarország, 1978. május (34. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-14 / 112. szám
1978. május 14., vasárnap ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 TÁRSADALMI BÁZIS H írt adtunk már róla, az elkövetkező időkben pedig többször és bővebben is szólunk majd .a Miskolcon megrendezendő kiállításról, mely valószínűleg Az ember és a környezet címmel nyílik meg augusztus közepe táján a Vörösmarty utcai általános iskolában. A helyszínt most először tudjuk közölni, a kiállítás operatív bizottságának napokban megtartott, első ülése alapján. A halászattal, a vadászattal kapcsolatos ősi és új eszközök, fegyverek, a levegőtisztaság védelmét szolgáló berendezések, műszerek, apróvadak, kisvadak láthatók majd a kiállításon, mely dokumentálja a környezet-, a természetvédelem eddigi eredményeit és felhívja a figyelmet az ezekkel kapcsolatos tennivalókra. Megyénkben úttörő kezdeményezésnek számít ez a kiállítás, melynek meg- • rendezéséről, értékeink sokaságának tisztes bemutatásáról számos szerv, intézmény gondoskodik. Ide kívánkozik, hogy a kiállítást a Borsod megyei Tanács, valamint a MAVOSZ intéző bizottsága rendezi meg, tehát rangos fórumok jóváhagyásával, hathatós közreműködésével mutatjuk be értékeink egy részét, szólunk a környezet- és a természetvédelemmel összefüggő eredményeinkről, feladatainkról. A „miért”-et talán szükségtelen hangsúlyozni. Különösen napjainkban szükségtelen, hiszen könyvek, előadások, cikkek sokasága foglalkozik a miért kérdésével, bizottságok alakulnak itt is, ott is, melyek jó szándékkal, tenni- akarással telítettek. Jó szándékkal, tenniakarással, de nem többel. Sajnos, nem többel és ezt is szükséges kimondani, bár nem hangzik valami szépen. E sorok írójának pár napja alkalma nyílt Tihanyban meghallgatni több előadást, részt venni érdekes beszélgetéseken, melyek témája valami módon szintén kapcsolódott a környezet-, illetve a természetvédelemhez. Többek között részese volt ezeknek az előadásoknak, beszélgetéseknek a Belkereskedelmi Minisztérium osztályvezetője, a Balatoni Intéző Bizottság elnöke, az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnöke, valamint az ország különböző lapjának számos újságírója. Az itt elhangzottak alapján szükséges leírni: sokan foglalkoznak a témával, jó szándékkal, de nem többel. Mi is kell ahhoz, hogy környezetünket és a természetet — mert két külön dologról van szó — tisztességgel, erőnkhöz, lehetőségeinkhez képest védjük, megóvjuk? Szükség van törvényekre, megfelelő hatáskörrel bíró szervekre, társadalmi bázisra és — pénzre. Törvényeink adottak, kitűnőek. Ha csupán törvényeinken múlna — mint az említett beszélgetésen elhangzott — hazánkban egyetlen béka nem pusztulna el, egyetlen fűszál nem sorvadna el. Adottak azok a szervek, intézmények is, melyeknek feladatuk — intézkedési joggal párosult feladatuk — ezeknek a törvényeknek, rendeleleknek a végrehajtása. Gondot és egyáltalán nem kis gondot okoz viszont az úgynevezett társadalmi bázis, valamint a pénz. Néhány szót a pénzről. Ismeretes például, hogy a Balaton szennyeződik. A Keszthelyi-öbölnek 10—15 évet jósolnak. Ha az erős iszaposodást, az algásodást nem tudják megállítani, egy bő-, vagy nem is olyan bő — évtized múltán már ebben az öbölben nem lehet fürödni. Az igényesebbek egyébként már ma is a keletibb részeket keresik fel. Az iszapot, a szennyet, a földekre rossz időben, helytelenül kiszórt műtrágyát elsősorban a Zala szállítja a Balatonija. Azóta, mióta szabályozták. Mióta a Kis-Balatonba nem tudja lerakni a hordalékot, hogy az ottani nádas, a lá- pos terület megszűrje. A Zalát ismét szabályozni kellene. Megfelelően az eredeti állapotnak. Ennek az összege mái árakban számolva körülbelül egymilliárd hatszázezer forint lenne. Ha lenne, de nincs. Elnézést kell kérni a Balatontól, hogy egy napon, sőt lapon említjük, de nekünk, itt Miskolc környékén pl. a Mályi-tó csatornázására sincs 4—5 millió forintunk, pedig tudván tudjuk, hogy csatornázás nélkül ez a nekünk igen kedves, szép vizünk és a többi is tönkremegy. De a Balatont illetően még csak a Zalát említettük. Lehetne sorolni a többi vízfolyást, a fokozatos hí- nárosodást, a strandfelületek állandó szűkülését, a nádasokkal való rablógazdálkodást, a szennycsatornák hiányát, a gépkocsik környezetszennyezését, a befogadóképesség határát talán már régen meghaladó vendégjárást stb. stb. Ezeknek a jelenségeknek a hatása • kisebb méretekben ugyan, de jól érezhető a mi megyénk kedvelt kirándulóhelyein is. A káros jelenségeket megállító, vagy csökkentő munkák sokadalmához pénz ugyan nincs, de nyilvánvaló, hogy majd lesz. Nem képzelhető el ugyanis, hogy például a Balaton — ugyanúgy a borsodiaké, mint a zalaiaké, vagy másoké — szemünk láttára menjen tönkre, váljon iszapos, algás posvánnyá. (Már a szakemberek előtt és mások előtt is ismert egy kifejezés:- iszapcsapda. A Keszthelyi-öbölben kotróhajók ássák a kutakat, melyekbe az iszap összegyűlik, ahonnan kiszivattyúzzák. Nyilván nem végleges megoldás, de már valami.) Pénznek tehát előbb- utóbb lennie kell a Balaton megmentésére is. Inkább előbb, mint utóbb. A társadalmi bázis megteremtése viszont nem kerül, vagy nem kerülne pénzbe. Jó lenne hozzátenni: tehát sokkal gyorsabban, sokkal egyszerűbben teremthető meg. A tények viszont azt mutatják, hogy mégsem olyan egyszerű ez a kérdés. Ugyanis tudatformálásról, szemléletbeli dolgokról van szó, tehát hosszadalmas, tü- „ relmes munkáról. Törvényeink adottak, kitűnőek. Adottak, léteznek az illetékes szervek, hivatalok, intézmények is. A környezetvédelemmel, a természetvédelemmel minden arra hivatott helyen egyetértenek, a célkitűzéseket elfogadják. Mondhatjuk úgy is: elfogadjuk valamennyien, mi akik a társadalmi bázist alkotjuk. Mégis itt van valahol a legnagyobb baj. ennél a társadalmi bázisnak nevezett tényezőnél. Az itt élő, dolgozó, kiránduló, üdülő, túrázó, gépkocsizó emberek sokaságánál van szükség ama bizonyos tudatformálásra, hogy ne csak elméletben fogadja el a helyes célkitűzéseket, hanem a gyakorlatban is eszerint tegyen. A már többször említett tihanyi tanácskozáson fogalmazódott meg: a természethez való viszonyunk nem természetes. És sajnos nem csupán a paradoxon kedvéért fogalmazódott meg így. Egy érdekes és elszomorítóan jellemző kép: a tanácskozásról hazafelé indulva, éppen elhagyva Tihanyt, mit látunk? A gépkocsiját mossa valaki a Balatonba. Ha valaki elhalad nálunk Szalonna és Perkupa között, az év bármely időszakában láthatja, hogy a — télen is szépen foly- dogáló, be nem fagyó patakban — gépkocsikat, motorokat, traktorokat mosnak. Százaknál több, ma még úgyahogy tiszta vizű tavunk partján ugyancsak. A Garad- na patak partján szintén. És említhetnénk a községeink között növekvő szeméthegyek sokaságát, a milliós károkat okozó erdőtüzeket, ritka, védett növényeink pusztítását, említhetnénk hurkokban megfogott vadjainkat, a kutyákkal széttépetett muflonjainkat, pusztuló barlangjainkat, jobb sorsra érdemes parkjainkat és még sok minden mást. A szemléletet nagyon nehéz megváltoztatni, hosszú időt vesz igénybe, és az eredmény valahogy nem is igen látványos. Persze, munkálkodni kell érte. Egyik része lesz majd ennek a munkának a cikk elején említett, miskolci kiállítás is. A rendezők sok mindent be akarnak mutatni, nyilván sok mindent be is tudnak mutatni az iskola halijában, tornatermében, sőt, talán igénybe vesznek tantermeket is. filmvetítésre, előadások megtartására. Bizonyára láthatók lesznek lepkék is. Nemrég írtunk róla: a megyei tanács végrehajtó bizottsága a kipusztulóban levő lepkefajok közül 170-et védetté nyilvánított. Ű határozat a védetté nyilvánításról — tény. Be kell tartanunk. Nekünk, a társadalmi bázisnak. A határozat újabb, jó szolgálata a természetvédelemnek. A megrendezendő kiállítás a környezet- és a természetvédelemnek kíván szolgálni. Ugyancsak számítva a társadalmi bázis erejére. Ugyanis csak így érheti el célját. Priska Tibor Vidéken is szervezzenek magas fokú gyorsíró tanfolyamokat a fővárosiak példáját követve. A tanulók versenyei azt bizonyítják, országszerte sok a lehetséges fiatal és képzésük egyéni és népgazdasági érdek. Ä Magyar Gyorsírók és Gépírók Országos Szövetsége javasolta, hogy a fiatalok számára tartsanak külön gyakorlóórákat., rendszeresíteni kellene a beszédgyorsíró gyakorlatokat, stúdióíoglalkozásokat. A jövőbeni gyorsírók és gépírók lapja év elejétől tájékoztat a tanfolyamokról. A gyorsírás és gépírás tanárai kutatják, miként segíthetnék az oktatást audiovizuális eszközökkel. A közgazdasági szak- középiskolákban, a gépíró és gyorsíró iskolákban és gimnáziumokban új tantervek szerint oktatnak. Tanterv készül a vakok, a gyengén látók, a mozgássérültek gépírás-oktatásához és a telexoktatáshoz. A gimnáziumókban azt vizsgálják, melyik osztályban; hány órában tanítsák a gép- és gyorsírást. A gépíró és gyorsíró iskolában szeptembertől naponta tanítanak. Az eddiginél több órában oktatják a gyors- és gépírást, az irodalmi levelezést, gazdasági, jogi ismereteket, a magyar nyelvet és irodalmat. Jövőre Belgrádban rendezik meg a gépíró világbajnokságot. A Margit-híd átépítésénél a leg nagyobb munka a két hídfőnél készülő aluljáró építése. A Budapesti Közlekedési Vállalat dolgozói hamarosan befejezik a sínek felszedését a híd egész hosszában. Az átépítés ideje alatt rendőrök segítik a gyorsabb közlekedést. Május 17-én: Megyei borverseny Tárcáién Több mint 150 nevezés Nagy eseményre, „termel - vényeik”, ízes nedűik valóságos seregszemléjére készülnek megyénk két borvidékén, a már világhírnévre szert tett Tokaj-Hegyalján, s az ifjabb, erőteljesen fejlődő borvidéken Bükkalján. Május 17-én, szerdán Tarca- lon, a Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet telepének központja, az egykori Rákó- czi-kastély lesz a megyei borverseny színhelye. Heggel . 9 órakor kezdi meg munkáját a négy borbíráló bizottság, amelyekbe megyénk és az ország legjobb borászait, kutatóit, gyakorló szakembereit hívta meg a rendezőség. A bírálat a nemzetközi borversenyeken is alkalmazott, úgynevezett hibapontozásos módszerrel történik. Megyénk szőlőtermelésének, borászatának fejlődését bizonyítja, hogy több „nevezés” érkezett be a megyei borversenyre, mint az előző ilyen seregszemlékre. Pedig a rendezők már a verseny kiírásakor, a nevezés előfeltételeinek meghatározásakor az előző éveknél magasabbra tették a mércét. Szigorú követelmény, hogy a benevezett borok mögött meny- nyiségi „háttér” is legyen. Így a mezőgazdasági nagyüzemek csak olyan borral vehetnek részt a versenyen, amelyből pincéikben legalább 50 hektoliternyi „tartalék” is található .A tokaji és az egri borkombinát esetében ez a mérce még magasabb. náluk 100 hektoliter a megkövetelt „háttér”. A kistermelők borai is csak akkor versenyképesek, ha a beküldött „mintából” legalább 5 hektoliter található még odahaza a pincében. A megyei borversenyre már eddig több, mint 150 „nevezés” érkezett, s ebből 90 „versenyző” történelmi borvidékünk, Tokaj-Hegyalja „színeiben” indul. Ott lesznek Tarcalon szinte valamennyi szőlő- és bortermelő mezőgazdasági nagyüzemünk „képviselői” és az előző éveknél népesebb lesz a kistermelői borok mezőnye is. Életük - a közélet Hét asszony és két férfi. Munkahelyük az Észak-magyarországi Regionális Vízművek. Várják, nagyon várják már május 15-ét, hogy találkozzanak a kiváló írónővel, Jókai Annával. — Mi szervezzük az író— olvasó találkozót — mondja Balázs Jánosné brigádvezető. — Nagy az érdeklődés ... Jól kibeszélgetjük majd magunkat — teszi hozzá mosolyogva. Megmutatja a brigád féltett kincseit, az írónő leveleit, A kézzel írt sorok rendkívül barátságosak, közvetlen hangúak. — Olvastuk az írónő könyveit — folytatja —, s mintha csak nekünk szóltak volna. Megszerettük ... HáT roméves a kapcsolatunk. A vízművek kazincbarcikai központjában dolgozó brigád nyolc évvel ezelőtt alakult. Azóta kétszer nyerte el a brigádérem bronz és ötször az ezüst fokozatát. — Igaz, mi nem tudjuk közvetlenül befolyásolni a vállalat eredményét — jegyzi meg Kovács Lajosnó, brigád- vezető-helyettes. — De mindent megteszünk annak érdekében, hogy öregbítsük a vállalat jó hírnevét. ■Lapozgatjuk a szépen vezetett brigádnaplót, Ebből kitűnik, hogy a brigád tagjainak élete — a közélet. Mindannyian viselnek valamilyen társadalmi tisztséget — Megbízatásoknak teszünk eleget a vállalat pártós szakszervezeti vezetőségében, a városi pártbizottság munkabizottságaiban, a városi tanácsban, az iskolák szülői munkaközösségében. Feladatokat vállalunk a társadalmi bíróságban, a vállalati • munkaügyi döntőbizottságban. a népi ellenőrző bizottságban, a vállalati és a városi Vöröskereszt vezetőségében Hallgatom a brigádvezetőt, s óhatatlanul felötlik bennem a kérdés: hogyan bírják a sokféle társadalmi funkciót erővel, energiával? Elvégre ott a beosztásuk, aminek eleget kell tenni, ott a család, amiről gondoskodni kell, s többen a munka mellett tanulnak. Ráadásul három asszonynak a férje a Szovjetunióban dolgozik, s ők kénytelenek egyedül viselni a terheket. — Igyekszünk jól beosztani a nap 24 óráját — feleli „titkolózva” Kovácsné, aztán elismeri: — Olykor bizony a család rovására kell időt szakítanunk a megbízatások ellátására. Félre ne értse — figyelmeztetett aztán —, csak a teljesség kedvéért említem... — Segítünk is egymásnak — említi Balázsné. — Amikor Hollóné Hévízen gyógykezeltette magát, mi rendszeresen kitakarítottuk a lakását, főztünk, mostunk a férjére, a gyerekére. Később én voltam beteg, s a „lányok” naponta kihordták nekem az ebédet. A brigádvezető és helyettese óva int attól, hogy túlságosan rózsaszínűre fessem a kollektíva portréját. Az utóbbi időben átalakult a brigád, s akik elfáradtak a sok munkában, nem vállalták tovább a tagságot, harag nélkül kiléptek. Akik viszont maradtak, magasabbra állították maguk előtt a mércét, s megpályázzák az arany fokozatot. — A közelebbi céljaik? — Szeretnénk berendezni egy házi könyvtárat, Jókai Anna műveiből. Mielőtt elbúcsúznék, a brigádvezető nem is titkolt büszkeséggel ezeket mondotta. — Olyanok vagyunk, akár egy nagy család. Közösek az ö: "meink, osztozunk a gondokban. S annyira szivet melengető érzés volt, amikor a városgazdálkodási vállalat egyik brigádja hozzánk fordult: patronáljuk őket! (K. LJ Egyéni és népgazdasági érdek
