Észak-Magyarország, 1978. május (34. évfolyam, 102-126. szám)

1978-05-03 / 102. szám

É5ZAK-MAGYARGRSZÁG 4

1978. május 3., szerda

A képernyő előtt

Májusfa, Kabos, meg az Unokáink is...

Régi-régi május^dBlsejék, tarka majálisok, meg demonstratív megmozdulások emlékét kívánta-próbálta képernyőre idézni hétfőn este a Május!a című színes, szórakoztató ösz- -szeállítás. A műsorfüzet így jelezte: „Tarka műsor otthonülőknek!” Alighanem igen sokan ültek otthon a képernyők előtt, hiszen a napközben kellemes időjárás estére kellemetlenbe váltott, kevesen lehettek utcabálokon, szabadtéri szórakozásokon. Egy öröm- és élményteli nap végére valóban ilyen fajta összetett műsor kívánkozik. Kár lenne most a szerkesztőkkel vitázni, hogy miért kellett például cirkuszattrakció. mert bizonyára százezreknek, vagy éppen milliót is meghaladó nézőtábornak az igényeivel — az enyémmel is! — találkozott, s minden bizonnyal meg volt a megfelelő nagyságú nézőtábora és igénylője a modern balettnek, vagy a Volt egyszer egy kabaréból való kuplécsokornak is. Örömmel regisztrálandó, hogy ebben, a tarka műsorban művészeink élgárdája lépett elénk, akár az egyenesen erre a célra készült felvételeken, akár a máshonnan átvett részleteken. Sokaknak talán idegenül hatott a májusfára felaggatott díszek csokrában az Irka-firka című kisfilm, amely nemrégiben már szerepelt a képernyőn, de nem baj, hogy újra láttuk, hiszen hasonló groteszk humorral meglehetősen ritka a találkozási alkalmunk, nem árt szoktatni ehhez a közönséget, nekünk meg megbarátkozni vele. Jellegét tekintve, kiemelkedett a műsorból Kállai István és Szaikai Sándor „elképzelhetetlen tévériportja”, A botrány. Az alkotópáros immár sorozatban készíti ezeket a csontig hatolóan éles szatírákat — sajnos, ma még elég ritkán jelentkező — új, értékes színfolttal gazdagítva a tévés szórakoztatás választékát. A feltehetően valóságos magra épült, már-már abszurd szituációkat felsorakoztató játék kiváló színészekkel jelent meg előttünk, és ítéltette el velünk a vállalati hivatali élet sokfelé ismerős bürokratikus kinövéseit, a lélektelen intézkedéseket. Egészében jó volt ez a sokféle mindennel telerakott májusfa. És szerencsére, még erőszakolt miniriport sem vezette be az egyes számokat azzal a meggondolással, hogy indokolni kellene, mit miért mutatnak be.

Megkezdődött a Kabos Gyula filmjeit bemutató sorozat. Régi adósság törlesztéséhez kezdett a Magyar Televízió.-A közelmúlt hetekben emlékezhettünk kegyelettel Kabos Gyulára, aki most lett volna kilencvenéves, s aki 1931-től 1930 végéig, amikor ki kellett lépnie a kamerák elől és a fasizmus elől emigrálni kényszerült, ötvennél több magyar film főszerepét játszotta, majd gyökerét — a magyar- közönséget — veszítve, a legnagyobb nélkülözések között hunyt el, két év múltán a messzi idegenben. Kabos a kisemberek utánozhatatlan megszemélyesítője volt. Sajátos hanghordozása, fintorai. ellenállhatatlan humora roppant gyorsan népszerűvé tették, s ha többségben értéktelen, vagy múlandó értékű filmekre is kellett pazarolnia erejét, azokban is embert tudott formálni, de fennmaradtak olyan filmek is, mint a magyar filmművészet örökbecsű, éppen a minap megismételt darabja, a Hyppolit, a lakáj, ahol Csortos Gyula volt a partnere, s amelyben a meggazdagodott kispolgárnak a nagypolgári és arisztokrata szokásokkal, a parvenüséggel való szembenállását fogalmazta meg ragyogóan, Schneider Mátyás alakjában. Néhány nappal ezelőtt megismételték a Színészmúzeum Kabost bemutató adását. Jó volt ezt most, filmjei előtt felidézni, de jó lenne esetleg majd például a Meseautó előtt rövid bevezetővel megmagyarázni, hogy ebben, a filmgiccs iskolapéldájának tekinthető műben is mi az érték Kabos Gyula játékában. Hogy' arra figyeljünk, s ne a vezérigazgató, meg a hivatalnoklány históriájának könnyzacskós fordulataira.

*

Unokáink is látni fogják — hirdette nemrégen egy tévésorozat címe, s arról adott sok hasznos ismeretet, miként lehetne és — mint egy-két város bizonyította — lehet is felújítandó városainkat úgy átformálni, korszerűsíteni, hogy majd unokáink is úgy nézhessék, mint elfogadható környezetet, ne csak a mi mai igényeinket és szükségleteinket elégítsük ki. Szorosan kapcsolódik ehhez a gondolatkörhöz az Unokáink is lakni fogják című, minapi adás, amely most már bement a lakásokba, és azt vizsgálta építész, szociológus és a szenvedő alany, a lakó bevonásával, vajon a lakás belső tere, mérete, amelyben felnőnek gyerekeink és unokáink is élni fognak, mennyire felel meg az igényeknek. Hihetőleg ebben a témakörben nem ez lesz az utolsó adás. Mert ez bizony több szót érdemelne!

(benedek)

A Volán 3. sz. Vállalat

(Miskolc, József Attila u. 70.. bejárat a Tüzér utca felől)

azonnali belépéssel

betanított munkásokat (gépkezelői munkakörbe), autóvillamossági műszerészeket, motorszerelőket '

keres felvételre

Jelentkezés:

a munkaügyi osztályon (III. emelet, 312. szoba).

Rajzok a Galériában

A Magyar Képzőművészek Szövetsége Észak-magyaror- szágj Területi Szervezete és a Miskolci Galéria rendezésében május 5-én nyílik meg a hagyományos Rajzok című kiállítás. Dr. Szabadfalvi József megyei múzeumigazgató nyitja majd meg a május 28- ig megtekkinthető tárlatot. A rajzok idei tárlatán 26 művész hatvanhat rajzát láthatják majd az érdeklődők. A kiállítás megnyitása május 5-én. este 6 órakor lesz, a megnyitóünnepségein a Zrínyi Ilona Gimnázium kamarakórusa működik közre Homró- diné Engi Zsuzsa vezényletével.

a vasútigazgatóságon

Kedves, meleg hangulatú ünnepséget tartottak tegnap délelőtt a MÁV Miskolci Igazgatóság székházának kultúrtermében.. A párt-, a KISZ-, a szakszervezet, a gazdasági vezetők 26 több gyermekes édesanyát láttak vendégül, többségében olyan asszonyt, aki egyedül tartja el, neveli gyermekeit.

Juhász István KISZ-titkár megnyitója után dr. Pásztor Pál, az igazgatóság vezetője méltatta a vasúton dolgozó nők eredményes munkásságát. Az asszonyok érdemét növeli, hogy a sokszor nehéz szolgálat, napi munka után rájuk nehezedik az otthon, a gyermeknevelés minden gondja.

Nemzetiségi

pedagógusok

tanácskozása

A nemzetiségi oktatás fejlődésének fontos szakaszához érkezett. A fejlett szocialista társadalom építésének folyamatában megteremtettük az anyagi lehetőségeit annak, hogy a nemzetiségi művelődésügy — ezen belül a nemzetiségi iskola — mind eredményesebben töltse be szerepét — mondotta a nemzetiségi pedagógusok I. országos konferenciájának keddi megnyitóján Gosztonyi János oktatási államtitkár. A kétnapos konferencia az Oktatási Minisztérium, a nemzetiségi szövetségek, az Országos Pedagógiai Intézet és a Magyar Pedagógiai Társaság rendezésében kezdődött meg, az Országos Pedagógiai Intézetben, a délszláv, a német, a román és a szlovák nemzetiségi iskolák 210 pedagógusának részvételével.

— Az a célunk — hangsúlyozta az államtitkár —, hogy közvetlenül az érintettekkel, a mindennapi iskolai gyakorlat szakembereivel összegezzük az eredményeket, s határozzuk meg az elkövetkező évek feladatait.

SEGÍTSÉG

Ősbemutató a Miskolci Nemzeti Színházban

(U.j magyar színpadi játék első bemutatása elé mindig fokozott várakozással nézünk. Indokolja ezt az új párása, a magyar dráma ügye iránti elkötelezettségünk, színházunk életével való jó értelmű szolidaritásunk, s nem utolsósorban az, vajon az új darabok és a nézők nagy tömege közötti tagadhatatlanul feszült légkörben, a minden újat és újszerűt bizalmatlankodva fogadás közepette meg tudja-e találni a , mű az utat a közönséghez, s hoz-e újat neki. Most is ilyen felfokozott várakozással ültünk be a színház nézőterére, s Schwajda György Segítség című,, abszurdba hajló kétrészes tragikomédiájának bemutatójára.)

N

em éppen dicséretes, de tagadhatatlanul jelen levő a „magyar virtushoz” tartozó jelenség, hogy a részeg emberben időnként felbuzog a hazafiság és a Himnuszt kezdi ok nélkül is énekelni. Megteszik ezt magányos kocsmai hazatántorgók és kapatos „jobb társaságok” is. A józan ember, a józan társadalom általában helyteleníti az ilyesmit, mert egy állam himnusza mégsem részeg dalolásra született. A darabbeli Józsi minden nap éjféltájt tántorog haza, felkölti és olykor fel is képeli feleségét, felsorakoztatja három kis gyermekét, mind az öten eléneklik a Himnuszt, majd a családfő részegen bezuhan a szenesládába. Ezt a közjátékot a kör- folyosós bérház sok-sok lakója nézi végig, akik éjjel-nappal lesik ennek a családnak az életét. Pedig a férj-feleség megvannak egymással. A részegeskedés, az éjszakai Himnusz-éneklés beletartozik az életrendjükbe. Ám a ház lakói összefognak, hogy segítsenek rajtuk, mert hiszen ahol alkoholizmus van jelen, és egy család békéjét veszélyezteti, ott n társadalomnak segítenie kell. De nem mindegy, miként. A rosszul alkalmazott segítésről, a látványos, inkább önös célokat, önreklámot, mintsem igazi emberi segítést szolgáló cselekedetekről szól meglehetősen sajátos hangon a most bemutatott Segítség.

A lakótársak úgy kívánnak segíteni a segítségből nem kérő fiatalasszonyon és családján, hogy a Vöröskeresztnél és a tanácsnál feljelentik a férjet, hogy „jobb belátásra bírják”. Majd, miután a tanács súlyos pénzbüntetéssel sújtja a férfit, s ezzel a családot, felhasználják őket brigádvállalás teljesítésére, rámenős televízió-riport témájául. Végül is a férfit börtönbe juttatják, mert „jótevőjüket”, az egész „segítőakciót” elindító Polgárnét végső elkeseredésében megfojtja. Amikor kikerül a börtönből, már a megváltozott életben sem tud élni, tulajdonképpen folytatódik minden, az ilyenfajta társadalmi segítség tehát mit sem ér.

M

indez persze nem ilyen egyszerűen játszódik le Schwajda darabjában, amely Beke Sándor rendezésében vált élő, rendkívül mélyre hatolóan éles, napjaink egyes fonák jelenségeit maró gúnnyal felmutató játékká. Az előadást nyitó álomkép és a közben többször is visszatérő álom az asz- szony — Aranka — tisztalelkűségét, szépre vágyását jelzi rendkívül finoman. A férj és a feleség kettősei azt a házaspárt mutatják be, akik szeretik egymást, becsülik, és jól megvannak egymással. Mi teszi hát tönkre az életüket? Hogyan jelentkezik ez a darabban, illetve a játékban? Elsősorban az alkohol. Józsi iszik, de nem a család elöl issza el a pénzt. Igen sajátos módon szerzi az italt: egy közeli úrhatnám bisztróvezető státuszszimbólumként már nein fajkutyát tart, hiszen „az mindenkinek van”, hanem dögkeselyűt és a környék italos kedvű emberei odahordják a háziszemetet, amikért féldeciket kapnak. A mindenkor leselkedő szomszédok viszont — mert őket a pletykaéhség vonzza, és nem az őszinte emberi segítőszándék —, felfedezik, hogy nem hordják a szemetet a kukába. Kés- a feljelentés alapja: nem takarítanak, koszosak, büdös a. lakás, jöhet a Vöröskereszt, a tanács, jöhet takarítani a szocialista brigád, riportot készíteni a televízió és így tovább.

Kik ezek a segítők? Polgárné, a mindenhová bekukucskáló szomszédasszony, aki kamatra ad kölcsönt a családnak, annak a büntetésnek a kifizetésére, amit az ő bejelentésére róttak ki. A Vöröskereszt képviseletében egy lelkileg sérült idős ember, aki minden keserűségét e szerencsétlen családon torolja meg. A mindenbe belefáradt tanácsi hivatalnok szabálysértési büntetőbírói munkáját is egy, még az ötvenes évek elejéről való keserű emlék, egy azóta táplált sérelem (amikor az MHK-futásban nem merte legyőzni a tanácselnököt) befolyásolja. A férfi munkahelyének- kollektívája, a szocialista brigád csak a naplóba íratja be, hogy segített, kitakarította a lakást, a napot randallírozásba csapó italozással tölti. A televízió forgató- csoportja erőszakos, brutális emberekből áll. akik csak leleplező sztorit látnak, de embereket sehol. Ezeknek az embereknek a „segítsége” törvényszerűen vezet oda, hogy a támogatás visszájára forduljon, a korábban békésen élt család szétzülljön, a férfi börtönbe jusson. Itt, a férj és a feleség börtön beli beszélgetésénél, amikor már az iszákossi váló feleség „átvette a stafétabotot”, tulajdonképpen be is lehetne fejezni a darabot Az utána következő két jelenet már olyan ráadásnak tűnik, ami nem jelent többletet. Míg az utolsó előtti jelenetben az asszony didaktikus monológja mégegyszer elmagyarázza mindazt, amit több mint két órán át eljátszottak, de legalább egy nagyszerű színészi bravúrra ad lehetőséget, az utolsó jelenet hosszadalmasságával és annak jelzésével, hogy rajtuk már az isten sem segíthet, szinte egészében feleslegesnek tűnik. És talán a Himnuszból is sok!

A Székely László tervezte játéktér kitűnő.

A játék egy, mintegy huszonöt négyzetméteres dobogón folyik. Ez a házaspár konyhája, ahová a bérházból mindenhonnan be lehet látni. A különböző lépcsőfeljárók, gangkorlátok időnként megtelnek szomszédokkal, bekapcsolódik a külvilág Józsi és Aranka konyhájába. Poós Éva ruhái a játékhoz illők, alkalmasak. Selmeczi György ritkán felbukkanó aláfestő zenéje igen jó kiegészítő. Ebben a keretben Beke Sándor rendező kitűnően él a darab kínálta lehetőségekkel. Már említettük az álomjátékokat. A tisztalelkű Aranka, és az alapjában ugyancsak tisztalelkű, bár estére lerészegedő Józsi kettőse valami paradicsomi állapotot jelez, olyan idillt, amelyben ők jól megvannak, akárcsak Ádám és Éva hajdan, nem törődve a. környezettel, amely később megmérgezte édeni boldogságukat. E házastársi idillel áll szemben Beke Sándor által kitűnően mozgatott szomszédság. Él, mozog, pletykál ez az udvar, hiteles képét adva egy olyan ház belsejének, , amelyben bizony nem lehet túl nagy öröm az élet. Az egyes jelenetek váltása, egymáshoz kapcsolódása és ezeknél mindenkor a szomszédság megmutatása egyszerre tárja fel a házaspár és a ház életét. A már említett vöröskereszles úr, a tanácsi hivatalnok, a szocialista brigád, a tévéstáb jelenetei Beke Sándor rendezésében olyan élesek és olyan kemények lettek, hogy a néző önkéntelenül felszisszen: a karikaiurisztlkus túlzások nem ritkán már az abszurditásba hajlanak, a hihetetlenség és a lehetlenség határát súrolják, mégis valóban van ilyen, sőt valóban ilyenek vagyunk, vagy legalábbis tudunk ilyenekről a környezetünkben; tudunk sértett lelkű hivatalnokokról, akik kicsinyesek az ügyintézésben, tudunk a szocialista brigád megcsúfolóiról és e karikatúrának tűnő tévériport valóságos másaival is találkozunk , olykor a képernyőn. Az abszurd vonások nem gyengítik a mondandó hitelét. Még akkor sem, ha sokakban majd ellenkezést vált ki egyik-másik szituáció. Az utolsó két jelenetről szóló megjegyzésünk fenntartása mellett is kimondhatjuk: jól értelmezte Beke Sándor a darabot, vállalta a kemény szókimondást és az esetleges visszatetszés kockázatát is.

Gyöngyössy Katalin állítja elénk az Arankát, a csupa szív, csupa jóság, koravénnek látszó asszonyt, aki eleinte nem is érti, miért van körülöttük a sok herce-hurca, ■ segíteni akarás. Mindvégig éreztetni tudja férje iránti fenntartás nélküli szerelmét, s azt, hogy a darab végére más asszonnyá érik, olyanná, aki eddig ugyan sokat nem törődött a társadalommal, de most már ki is rekeszti magát belőle. Monológja önmagában külön óriási színészi teljesítmény. Blaskó Péter, a férj megtestesítője igen sokszínűén, mindvégig humorral — jól adagolt derű és keserű humor ötvözetével — átszőtten építi fel azt az embert, aki családját szereti, de szereti az italt is, ugyanakkor becsületes /és hogy sokkal inkább áldozat lesz a segítségnyújtás eredményeként, mintsem megsegített. Apró kis játékai, arcrezdülései, gesztusai — elsősorban a feleségével folytatott beszélgetéseiben — teszik igen emlékezetessé az ő Józsiját.

A további szereplők közül Demeter Hedvig Polgárnéja, annak a fajta jómódú asz- szonynak sikeres megformálása, aki pénze, módja tudatában, a kisebbek, szegényebbek felett mindig uralkodni szeret, örök pletykaforrás és ennél fogva eleve ellenszenves. Igen jó volt Simon György, az ütődött vöröskeresztes alakjában. Bánó Pál tanácsi hivatalnok MHK-s emlékezése pedig ragyogó, a kortárs nézőnek félelmetesen érzékletes kabinetalakítás. Lenkey Edit és Zoltán Sára pletykás szomszédasszonyai, Péva Ibolya, Nádassy Anna, Somló István, M. Szilágyi Lajos. Csík Sári, Hídvégi Elek, Szabados Ambrus, Csiszár Nándor. Kanalas László. Szilágyi T. Imre, Vass László eg.y- egy kis villanása említendő rpég külön. A többiek egy-egy kisebb színfolttal gazdagították az előadás'.

A címbeli Segítség az előadás ismeretében felkiáltójellel értelmezendő. Jó tiltakozás, művészi vétó a léié” len íormális társadalmi segítség ellen. S ha ‘gyes társadalmi jelenségeké’ cselekvő eket rendkívül torzító tükörben is mutat fel, nem kérdőjelezi meg azok eredetijét, hanem az abszurditásba hajló voná'-okkr! csak felerősíti a kifejezni kívánt figyelmeztetést. A két utolsó jelenet szükségességének megkérdőjelezésével egészében jó produkciónak kell minősíteni, még akkor is, ha sok vita. félreértésből adódó sértődöttség forrása is lehet.

Benedek Miklóa

Édesanyák

köszöntése