Észak-Magyarország, 1978. április (34. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-09 / 83. szám
1978. április 9., vasárnap ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 K ommunistáikról számta. lanszor írtam, szóltam már. Azokról, akik példaképei környezetünknek, akiknek eszmei-politikai érettségét. meggyőződését leggyakrabban nem azon mérhetjük le. mit mondanak — jóllehet, azt is fontosnak tartom —. hanem főként azon, hogy mit tesznek, mi_ lyen szerepet játszanak a mindennapi feladatok megoldásában. Közéleti emberekről, akik nem vonják és vonhatják ki magukat az erkölcsi és anyagi ösztönzés ha. fása alól, de önként és tudatosan szolgálják — szolgálták — a társadalmi érdeke, két. Mindig is ők, az önként és tudatosan cselekvő kommunisták voltak, vannak és lesznek többségben a sorainkban. De most mégis a kisebbségről az elenyésző kisebbségről szólnék. Nem azért, mert — divatos szóhaszná. lattal élve — a kérdéseknek most valamiféle különös aktualitása volna. Számomra, valamennyiünk számára min. dig a többség volt a mérv. adó. A gyakorlati munka során azonban újból és újból szemet szúr, kihívóan felhívja magára a figyelmünket az úgynevezett elenyésző kisebbség. Néhány hete egyik megyei lapunkban pár mondattal megjegyeztem, hogy a szőkébb pátriában ta. láliíoztam felelős tisztségviselőiekéi, akik rutinból dolgoznak, gépiesen jönnek, mennek a kitaposott ösvényen, így aztán üres a kezük, néha talán kicsit üres a szívük is. Ez utóbbit az ügy iránti közömbösségre értettem, arra, hogy rangon alulinak tartják például egyes megyei, járási funkcionáriusok, 'hogy elmenjenek és tü. reknesen végighallgassanak alapszervezeti taggyűléseiket, végighallgassák a népfront által szervezett falugyűléseiket. és ott valami érdemit mondjanak; akadnak állami tisztségviselők, akik nyugodt szívvel eltűrik, hogy az ellenőrzésük területére érve a helybéli vezetők glóriát fonjanak a fejük köré. akár a szenteknek, majd ezzel a glóriával, de üres kézzel visz- szatérnek hivatalukba. Bár hangsúlyoztam, hogy a felelős tisztséget viselőknek csak egy jelentéktelen kisebbsége ilyen, mégis lucat- nvi szemrehányó levelet ho. zott a postás, plusz a szemrehányások zöme zúdult rám szóáradatban is. Töredelmesen bevallom: nem számítót, tam ilyen visszhangra... önzetlenül dolgozó, nemcsak az alapszervezeti taggyűlésekig eljutó, hanem a kisebb közösség, sőt az egyes ember sorsával is sokat törődő pártmunkásoktól, ál. lami funkcionáriusoktól kap - tam a legtöbb szemrehányást. Más szavakkal: nem az elmarasztaltak, a megbíráltak reklamáltak. A többség tette szóvá: elhisszük, tudjuk, lát. juk, hogy jogos volt a keserű lcifakadás, valóban vannak közöttünk is olyanok, akik okot adnak a szóvá tett jelenség feletti töprengésre, de... Es a de után sorakoznak az érvek mondván, hogy párttagságunk, közöltük a tisztségviselők zöme is morális kötelezettségének érzi feladatának pontos megoldását, az önként vállalt többletteher viselését. Sajnos . az igazamat megerősítő leveleket is kaptam. Szálkás betűkkel írta az egyik termelőszövetkezet épi- tőbrigádjának vezetője: A mi elnökünk a közgyűlésen évről évre elmondja, hogy ő mindent megtesz a munka- körülmények javítása érdé. kében. A valóság most is rácáfolt az elnök szavaira. Huszonnyolc kilométerre építkezünk a falutól, a tsz központjától. Októberben szinte egyik óráról a másikra nyolc, majd másnap tizenkettő—tizennégy fokkal hidegebb lett az idő. Kértünk melegebb holmit, csak három nap múlva hozta az elnök gépkocsija. Mint később megtudtuk, amíg mi a meleg ruhára vártunk, az autó Budapesten járt, menyasszonyi ruhát hozott a kölcsönzőből az elnök leá. nyának menyegzőjére .,. A minap meg fórrá teát vártunk, jött is a kocsi, háromórás késéssel, mert útközben a mi elnökünk az egyik csár. dában felöntött a garatra. Számtalan hasonló brigád működik a megyében. Főnökeik mindent megtesznek azért, minél kevesebbet szenvedjenek a rossz időben. Ha jól tudom, rendelet is van rá... Bizony, van ilyen rendelet. Rendelet is van rá, de a gondoskodást a szív is diktálja Éppen ezért a szóban , forgó elnök — kommunista létére — nemcsak a rendeletet szegte meg, hanem elfelejtette a legelemibb dolgot, a törődést a dolgozó emberrel. A másik példa személyes emlék. Évtizedek óta isme. rém Mária nénit. Az ország távoli szögletében él — egyedül. Hetvenéves, többszörös nagymama, sőt déd- mama. A minap találkoztam vele, kérdezem: hogy van? Azt mondja öregesen, de hál’istennek tűrhető egészségben. Csak a magányosság fáj neki. Várja a fiait, menyeit, várja az unokát, nem jönnek. Várja a levelet, de az övéi nem szeretnek írni. Fontos posztokat töltenek be különböző városokban. (Ismerem őket. egyikük párt. funkcionárius.l Nem szép tőlük, hogy így magára hagyják Mária néni — csúszik ki a számon. Mária néni tiltakozik: nagyon jó gyerekek, sok a dolguk, mindegyik fut a maga dolga után, ez az élet rendje! Valóban ez az élet rendje? — visszhangzik bennem Mária néni tiltakozása, A mi emberségünk — kommunista lelkiismeretünk — eltűrheti-e az ilyen rendet, az ilyen közönyt, az ilyen futok a ma. 1 gam dolga után állapotot. Elgondolkoztató az egyik építőipari vállalat kommunista brigádvezetőjének néhány sora is: „Amikor azt kérdezik tőlem, hogy hol és hogyan érvényesül a párttag, ság példamutatása, én rendszerint visszakérdezek: hol és miért nem érvényesül? Csekélységnek tűnik, de mindig kihoz a sodromból például, ha valahová háromméteres palló kell és ezt egy ötméteres szabványpallóból vágják le, amikor néhány lépéssel arrébb megtalálható a háromméteres is. És itt van az úgynevezett privát hétfő. Hogy miből áll? Abból, hogy lakodalom, búcsú, névnapi áldomás és más esemény után egyre többen és egyre következetesebben csak kedden, szerdán kezdik el a hetet. Párttagok és pártonkívüliek egyaránt... És ebbe sokan beletörődnek a mi vezetőink! Vajon az ő esetükben beszélhetünk-e kommunista elv- szerűségről, következetességről?” Nem: mindaz: amit szóba hoztam a visszhangról, így kiragadva és felsorakoztat, va, nem másik oldala az éremnek. Inkább arra bizonyság — és örvendetes bizonyság, bármennyire keservesek legyenek is a példák önmagukban —. hogy a kommunisták döntő többségében nemcsak a példamutatásra, hanem a példaszegők elmarasztalására is megvan a készség. A levelekből és a megjegyzésekből kiviláglik, hogy a közjóért fára. dozó önzetlen sereg egészséges türelmetlenséggel szem. befordul az elenyésző kisebbség önelégültségével, eltorzult magatartásának minden formájával. A többség szelleme, példaadása, önkéntes és tudatos cselekvőkészsége nem tűri. hogy a szavak és tettek elkülönüljenek egymástól. A völgy nem tágul Az állami díjas ózdi brigád FHV — csupa nagy piros betűkkel. Azt jelenti, hogy fokozott hatóképés veszélyforrás. Az Ózdi Kohászati Üzemek kohóüzemében jártunk. A betűk pirosak és figyelmeztetnek. Az izzó vas szintén vörös és természetesen veszélyes. A munkások, a kohászok, ahogy ők mondják. ,.a katonák”, almazöld ruhában virítanak. Ez a ruha lángálló, ez azonban egyáltalán ífm jelenti azt. hogy nem ég. Tehát ég, kiég, de nem lángol. S ezenkívül rajtuk van az azbesztkalap, a bőrkötő, a bőr lábszárvédő és a védőkesztyű. Enélkül itt nem lehet dolgozni. A lángálló ruha csodálatos találmány. Nem lángol, de ha tüzet fog, akkor ég ... Azt sokan tudják, hogy a vas, Fe, a vascsoportba tartozó kémiai elem. Rendszáma: 26, atomsúlya: 55,85. A legfontosabb fém. Az ember régóta ismeri és használja. Egyike a természetben legelterjedtebb elemeknek, színállapotban azonban csak a földre hullott meteoritokban található. A meteoritok mesz- sze vannak tőlünk. Hozzánk közelebb azok az emberek, akik helyettesítik a meteoritokat, azok itt élnek, ^közöttünk, hús-vér emberek és egyáltalán nem törekednek a világűrbe. Az Állami Díjjal kitüntetett brigádvezető, Herczeg Tibor főolvasztár, a Vasas Centenárium brigád vezetője így fogalmaz: — Azt sokan tudják, hogy a vaskohászat feladata: a vasércekből az idegen elemeket eltávolítani, s ezzel egyidőben a fémes vasat tovább feldolgozható alakban kinyerni. Az ózdi vaskohászat több mint másfél évszázadra tekint vissza. Legalábbis ilyen állapotban. Az igazság az, hogy rossz munka- körülmények között dolgoznak. Egyrészt nagy a balesetveszély, annak ellenére, hogy a csapolást néhány kohónál gépesítették. Sok kisgép könnyíti a kohászok munkáját. A körülmények azonban tulajdonképpen nem sokat változtak. Szemet könnyeztető, orrot facsaró gáz, hőség az egyik oldalról, hideg a másik oldalról, a lépten-nyo- mon balesetveszélyt idéző folyékony vasat vezető csatornák, hideg vízpermet... és mit mondjunk még? A vasgyártás folyamatos üzem. Itt nincs ünnep, itt nincs vasárnap, itt nincs szabad szombat, és itt nincs nappal és itt nincs éjszaka. Itt mindig dolgozni kell. És úgy, ahogy az előbb említettük. Azbesztkalapban. bőrkötővel, bőr láb- szárvédövel, védőkesztyűvel, s ezek alatt lángálló ruhával. Nem hiszem, hogy van még a 'világon olyan szűk hely, terület, ahol ennyi nyersvasat gyártanának, mint Ozdon. — Az a helyzet, —mondotta a brigádvezető —, hogy a gyár a város ölében van. A város pedig egy völgyben fekszik. A völgy pedig nem tágul. Szűkén vagyunk. Minden zsúfolt. Éppen ezért probléma sokszor a termelés is. Amikor a kohó liftjével fölmentünk a tetőre, a liftkezelő, aki egyben az adagolást is ellenőrzi, elmondotta, hogy ez ritka dolog. Az újságírók nem szeretnek ilyen magasra menni, meg ilyen poros helyre menni. Elmagyarázta nekünk, laikusoknak, hallatlanul egyszerűen, hogy miképpen történik a vasgyártás. Meg kellett érteni, hogy az egész hallatlanul egyszerű. A kohó — mondotta ö — olyan, mint egy bögre. Felülről táplálják, alulról pedig ürítik. Tehát látszatra túlságosan minden egyszerű. Pedig kevés ettől komplikáltabb feladat van a világon. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy ezek az emberek három műszakban, vasárnap és ünnepnap is tulajdonképpen mindig dolgoznak. Tudom, hogy valamit még A brigádvezetö. kellene írnom róluk, de nem teszem. Engedtessék meg a következő névsor; Berki Jenő olvasztár. Orosz » András olvasztár II., Gál Sándor léghevítőkezelő. Jóssá János olvasztár IV. — jelenleg betegállományban van —, Bartók Gyula olvasztársegéd, aki most rokkantnyugdíjas, Ivánkó József műszakos üzemvezető, mérnök, a brigád patroná- lója, Fükös István segédmunkás, Kovács József olvasztár I., Papp Béla léghevítőkezelő, László József olvasztár, Dózsa Zoltán gázkezelő, Lipták István üstkezelő és végül Herczeg Tibor főolvasztár, a Vasas Centenárium Állami Díjjal kitüntetett brigádjának a vezetője. Por, gáz, gőz, hőség, hűtővízpermet és féktelen sistergés. Másfél évszázados kohók üzemelnek. És ugyanakkor 30—40 éves emberek dolgoznak mellette. Ezt az ellentmondást valamiféleképpen fel kellene oldani. A brigád nemrégen került át az I-es számú kohóhoz. Ez egyébként a legkisebb kapacitású. Amikor április elsején a Parlamentben átvették ezt a magas kitüntetést, akkor mások dolgoztait helyettük. De 2-án éjszakára már a teljes brigád dolgozott. Több mint 192 tonna nyersvasat állítottak elő. És azt is elmondták, hogy sokszor nem az ő hibájukból adódik a termeléskiesés. Van olyan probléma, hogy a i salakátfutó berendezés nyitó és záró része nem működik megfelelően. Gondot okoz a vasúti kocsihiány is. A kitüntetettek több mint fele párttag. Számosán töltenek be közéleti funkciót. Fejenként 80—100 órát dolgoznak egy-egy esztendőben társadalmi munkában a városért, a gyárért. Sokan közülük önkéntes és térítésmentes véradók. Az Állami díjas brigád mostanában osztódik, mint a sejt. Osztódik, egy-egy ember kiválik, más munkahelyre, más beosztásba kerül. És ha egy sejt osztódik, akkor az azt jelenti, hogy szaporodik. Viszik magukkal a Vasas Centenárium brigád hagyományait, szokásait, "azt a kötelezettségvállalást, hogy mindig pontosan és jól kell dolgozni. Herczeg, a brigádvezető mondotta, hogy ő Szabolcsból származott ide. Apja földműves-kertész volt. Ök hatan voltak testvérek. Jól emlékszik még azokra az időkre, amikor az embereknek, főleg a kubikosoknak száz és ezer kilométereket kellett gyalogolniuk a munkáért, a megélhetésért. — Nekem, nekünk, tehát a brigád többi tagjának is most a Parlamentben talán nehezebb volt megtenni azt a néhány lépést a kitüntetésért, mint elődeinknek a sok ezer lépést a megélhetésért... Szöveg: Oravec János Kép: Laczó József A brigád napfényben t' Kőszegi Frigyes
