Észak-Magyarország, 1978. április (34. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-30 / 101. szám
Kiállítás a fold kincseiből rr Ősmaradványok, ásványok, drágakövek A hozzáértő szakembert és a betévedő laikus látogatót, egyaránt érdeklő és gyönyörködtető kiállítás nyílt meg tegnap, szombaton a szerencsi Rákóczi-vár helyiségeiben. Nyolc amatőr ásványgyűjtő mutatja be ezen a kiállításon a föld kincseit, a közeli Tokaji-hegységben és a világ minden táján gyűjtött ősmaradványokat, ásványokat, féldrágaköveket és drágaköveket. A kiállítás előtt, szombaton délelőtt igen nagy érdeklődés mellett ásványgyűjtő ankétot tartottak, amelyet Monos János, á Borsodi Szénbányák Vállalat igazgatója, a Hazafias Népfront megyei elnöke nyitott meg. majd dr. Várhegyi Győző, a Magyarhoni Földtani Társulat Ásványgyűjtő Klubjának elnöke szólt az amatőr ásványgyűjtés jelentőségéről. Az ankéten, geológus, kutató,, ásványgyűjtő mérnök, író és ötvösművész tartott előadást az ásványok világának egy- egy érdekességéről. Lázár István író, az ősember To- kaj-hegységi obszidián lelőhelyeiről, dr. Mátyás Ernő, a földtudományok kandidátusa a környék ősmaradvány és féldrágakő lelőhelyeiről, Baffy György főmérnök a féldrágakövekről, dr. Kun Béla bányamérnök azok csi- szolási módszereiről, Reményi Katalin ötvösművész pedig a föld e kincseinek az ötvösművészetben való fel- használásáról tartott, érdekes beszámolót. Az ankét után nyílt meg a látványos, érdekes kiállítás, amely május 13-ig naponta 10—18 óra között tekinthető meg a szerencsi Rákóczi-vár újjáépített részében, az úgynevezett Huszárvárban. Tegnap, szombaton a Hegyaljai Ásványbánya Vállalat KISZ-fiataljai és szocialista brigádjai . mintegy 100 fővel VIT-műszakot tartottak az erdőbényei kalci- náló gyöngykovaiöld-üzem 'beruházásánál. Körülbelül 600 ezer forint termelési értéket produkáltak és több mint 20 ezer forintnak megfelelő bért fizetnek be a VIT-alapra. Az erdőbényei gyöngyko- vaföld-üzem beruházási munkái nagyon fontosak a népgazdaság szempontjából, mert mintegy 3 millió dollár importmegtakarítást és körülbelül 2,5 millió dollár exportot tesz lehetővé. A kalcináló gyögykova- föld a mezőgazdaság növényvédő szereinek egy igen fontos hordozóanyaga, a mező- gazdaság fejlesztésénél nélkülözhetetlen és az exporttehetőségeken kívül hazai fel- használása is nagyon, fontos. A hegyaljai ásványbányászok szocialista brigádjai és KISZ-fiataljai elhatározták, hogy október 15-re az új üzemet átadják a termelésnek és ezzel nagyban elősegítik az V. ötéves tervbeli feladataik végrehajtását. A városi tanács építési és közlekedési osztálya, továbbá a Miskolci Közlekedési Vállalat a városi rendőrkapitányság egyetértésével felhívja Miskolc város lakóinak figyelmét az alábbiakra. Az idén május 1-én, a kirándul óforgalom zavartalan lebonyo- litás^. érdekében a Búza tér—Majális-park viszonylaton 4—5 perces sűrűséggel rásegítő járatok közlekednek. Az autóbuszokat az 1-es vonalra érvényes díjszabási feltételek mellett lehet igénybe venni. Az utazási igények növekedésének arányában más vonalak járatait is sűrítjük. Személygépkocsik, valamint b Volán-autóbuszok részére, az Árnyas ut folytatásában lévő szabad területen biztosítunk parkolási lehetőséget. Az egyértelmű eligazítás érdekében térképvázlatot is mellékelünk. ' ' Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy az MKV-a utóbuszok az Időközben kiépült új vcgállo-' mást veszik igénybe járat- fordulóként, az így felszabaduló — korábban ideiglenes jelleggel létesített — végállomáson biztosítunk helyet a vállalati és egyéb autóbuszok megfordulásához. Az autóbuszok és a személy- gépkocsik parkolását a városi rendőrkapitányság irányítja. Kérjük a kirándulókat ill. a járművezetőket. hogy a rend fenntartása és a biztonság érdekében a helyszíni irányítást ellátó rendőrök, továbbá az a utó parkol ást közvetlenül irányító parkőrök eligazításait szíveskedjenek maradéktalanul figyelembe venni. A Majális-parkba Hegyalja útról csak a megkülönböztetett jelzéssel ellátott személyautók közlekedhetnek, természetesen a forgalmi ‘ rend szigorú, betartása mellett. A Hegyalja úton a Sas utcától a Kryptongyar bejáratai# ..Megállni tilos” forgalmi rend van érvényben. Kérjük a lakosságot ezen forgalmi rend maradéktalan betartására. Városi Tanács V. Ti. építési és közlekedési osztálya Április 29-én kihelyezték a sebességkorlátozást jelzőtáblákat Mályiban és az üdülőterület útjai mellett végig. Ettől kezdve csak negyven kilométeres sebességgel hajthatnak a járművezetők a Miskolc melletti, kedvelt üdülőterületen és ezt az tette indokolttá, hogy kitavaszodván megnőtt a múlyi utak gyalogos és járműforgalma. Április elejétől vendégeket fogad a Vitorlás bisztró, április 30-án pedig az idei első. vitorlabontással megkezdődik az élet a tavon. Megnyílt a strand terüle{én levő bolt is, ugyanis a hét végére már vendégek százait várják a tó mellé, ha az idő kedvezne, egyelőre még csak napozni. A tó méi letti vállalati üdülőkben majálisra készültek szombaton. Ugyancsak kirándulók százait várják a bükki turistaházak is. Felkészültek Bükk- szentkereszten, Bánkúton is a kétnapos nagy forgalomra. A turistaházakban a hétvégeken rendszeresen telt ház van, Bánkúton középiskolások töltötték a hét utolsó napjait turnusokban.' Nagy sikerrel zárultak a Hernád menti ’napok Sok a kaszios djítás az HFIT-nál Az AFIT Vállalatok újítói az elmúlt esztendőben szép eredményt tudtak felmutatni. 648 újítást adtak be és 16 millió forint .gazdasági hasznot értek el. Megjavították az ügyintézést, az anyagi érdekeltségi rendszert, a szocialista brigádok felkarolták az újítási mozgalmat. Különösen sok hasznos újítást alkalmaztak az AFIT 16. számú miskolci Autójavító Vállalatnál. Az idei feladat- tervek szerint az energia- gazdálkodást. a takarékosságot, az egészségvédelmet, a termelékenységet, a javítást, a karbantartás technológiáját fogják javítani. Valamint csökkenteni kívánják az importanyag-felhasználást is újítások révén. A nagyobb feladatokra komplex újitó- brigádokat szerveznekKülföldet járók figyelmébe Üj utasbiztosítást vezet be május 1-től az Állami Biztosító azok számára, akik olyhn országokba utaznak, amelyekkel hazánknak nincs szociálpolitikai egyezménye ingyenes orvosi és kórházi kezelésre. Az új biztosítás alapján devizában térülnek meg azok a betegszállítási, kórházi, gyógykezelési költségek, amelyek a külföldi út során váratlanul fellépő betegségek miatt válnak szükségeséé. Nyugaton igen drágák az orvosi, kórházi költségek, tízezer, esetleg százezer forintot is kitesz az a számla, amit a betegnek kiállítanak a kezelés után. A biztosítás megkötésének igazolására a biztosító ötnyelvű betegségi biztosítási igazolványt ad ki, amely az útlevél mellékletéül szolgál. Az igazolvány szövegéből kiderül, hogy a biztosító kezességet vállal az egészségügyi költségek kiegyenlítésére. 1000 US dollár összeghatáráig az adósság hátrahagyható, a biztosító közvetlenül fizeti ki az orvos, a kórház számláját. Súlyosabb esetekben, ha a kezelés költségei meghaladják az 1000 dollárt, a magyar külképviseleti szerv révén konzuli hitel formájában térül meg az orvos, a kórház számára a gyógyeflátás költsége. jí Tegnap,' április 29-én, szombaton délután került sor a Hernád menti napok zárórendezvényeire. Szikszón a ; művelődési központban dr. fíádár Béla tanszékvezető egyetemi tanár a szántóföldi növénytermesztés fejlesztésének gazdaságossági kérdéseiről, majd Fejes László, a Borsod megyei Tanács elnökhelyettese megyénk mezőgazdaságának helyzetéről és fejlesztésének irányáról tartott nagy érdeklődéssel kísért előadást. Ezután Simaházi Sándor, a járási hivatal elnöke záróbeszédben értékelte az encsi járási párt- és tanácsi vezetés, valamint a Hazafias Népfront rendezésében lebonyolított, nagy sikerű Hernád menti napokat. Ezt követően került sor a Hernád menti énekkarok találkozójára. Az általános és ■ szakmai műveltség gyarapítását, a szocialista tudatformálást szolgáló rendezvénysorozat : gerincét az agrárjellegű szakmai előadások, tapasztalatcserék, ankétok képezték. A színvonalas rendezvények sok érdeklődőt vonzottak. Közúti balesetek Miskolc belterületén egy útkereszteződésben Hegedűs Benjamin 40 éves gépkocsivezető, bükkszentkereszti lakos tehergépkocsival nekiütközött a Svak Miklós 51 éves segédmunkás, hernádkércsi lakos által hajtott háromkerekű teherszállító kerékpárnak. Svak súlyosan megsérült, s a kórházban meghalt. A rendőrség eddigi megállapítása szerint Hegedűs megsértette az elsőbbségi szabályt. Bátaszék külterületén az 56-os számú úton Hebők István 28 éves gépkocsivezető, ásotthalmi lakos által vezetett tehergépkocsi pótkocsija egy éles útkanyarban átsodródott az úttest bal oldalára és nekiütközött egy vele szemben közlekedő mik- robusznak. A mikrobusz utasai közül Dékány Jánosáé 50 éves segédmunkás, Dékány János 56 éves gépkezelő és C. Kiss Mihály 28 éves esztergályos, bátai lakosok a helyszínen meghaltak.' Egy személy könnyű sérülést szenvedett A Keleti pályaudvaron egy kiinduló vonatra akart felugrani Balázsy István 57 éves gépkezelő, miskolci lakos. Az ugrást elvétette, egyensúlyát vesztve visszaesett, s a kerekek halálra gázolták. ÓRIÁSKERÉK és luftballonok TELEX KORMÁNYGÉPEK , A francia kormány rendelkezésére bocsátott Caravelle típusú állami repülőgépek egy hónapon belül immár másodszor hagyták cserben használóikat: Raymond Barre géphiba miatt lemaradt egy fontos találkozóról. Louis de Guirin- gaud külügyminiszter pedig hasonló okok miatt azután kellett visszatérnie a gépből egy nigériai repülőtér betonjára, hogy barátságosan búcsút intett vendéglátóinak. HÁZOMLÁS Tizenhárom' ember halálát okozta pénteken egy összeomló ház Bejrútban. Az áldozatok dél-libanoni menekültek voltak. NOB ÉL-DÍJ Az ez évi Nobel-díjak teljes összegét 725 ezer svéd koronában (körülbelül hárommillió forint) határozták meg — jelentette be pénteken Stockholmban a Nobel-alapítvány. Ez az összeg 25 ezer koronával haladja meg a tavalyit. t SZTRÁJK A csütörtökön kezdődött belga postássztrájk péntekre átterjedt a vasutak és a távközlés területére is. A nemzetközi forgalomban azonban csak kevés fennakadás várható. JOBBOLDALI SZERVEZETEK Az „Eszmény forrásai” nevű szélsőjobboldali terrorszervezet betiltását sürgette pénteken Tekin Alp. a török főváros polgármestere. Yuksel Cakmur. ifjúsági és sportügvi miniszter ugyanakkor több olyan sportcsarnok bezárását szorgalmazta, amelyek szélső- jobboldali terrorszervezetek gyülekezőhelyeiként szolgálnak. HALÁLOS ÍTÉLETEK Az Izmir városi* kerületi bíróság pénteken halálra ítélte a „Török munkás és paraszt felszabadítási hadsereg” nevű szélsőbaloldali. maoista szervezet három tagját a rendszer erőszakos megdöntésére irányuló összeesküvés vádjával. ÉSZAK-MAGYARORSZÁG. — Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bizottságának lapja. Főszerkésztő' W1RTH LAJOS. Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 15. Posta- cim: 3501 Miskolc, Pf. 351. ISSN’ 0133—0357. Telefonok. Központ: 36-132, 16-672. 35-380. 36-579. Titkárság: 16-886. Gazdaságpolitikai rovat: 16-035. Belpolitikai rovat: 16-450 Kultúrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Munkáslevelezés, panaszügyek: 16-046. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat 3527 Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc, pf. 178. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc. Széchenyi u. 15—17. Telefon: 16-213. Terjeszti: a Magyar Posta Előfizethető: a helyi-postahivataloknál és? a kézbesítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra: 20 forint. Index: 25 655. Készült: a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: KILIÁN BÉLA. II vege a víz mellel és a íiegvetta, VIT-műszak Mádon Májas 1-i foígalcm a Majális-parkban