Észak-Magyarország, 1978. április (34. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-30 / 101. szám
ESZÄK-mGYARORSZÄG 6 1978. április 30., vasárnap Vezse Sándor igazgató — köpünk bal szelén — a fiatalok társaságában egy VIT-mííszakon. A Tisza mellett született, ott töltötte gyerekkorát. Tizennégy éves korában lépett a vízügyi szolgálat szervezetébe. Kubikos volt. Nem hiszem, hogy ez idő tájt — 1938-ban — valami sokat tudott volna Eötvös Lorándról és világhíres ingájáról. A földdel birkózott, ásó, lapát, talicska volt legfőbb segítője és ellensége. A kubikos szakma azonban már akkor is feltételezett bizonyos szaktudást. Érteni kellett az irány és a szint, valamint a rézsű hajlásszögeinek a tartásához. A műszereket a szintezőléc, a szintezőkereszt, a vízmérték, a függőón, a cölöpök közé kihúzott zsinór, vagy drót és különböző sablonok helyettesítették. A' nehéz munka mellett és ezzel együtt megtanulta ezeknek az egyszerű, műszereket helyettesítő eszközöknek a használatát is. Az „inasévek” letöltése után mai 55 esztendős koráig hosszú út, sok munka és tanulás következett. Dolgozott a Nyíregyházi Folyómérnöki Hivatalnál, műszaki vezetője volt a Debreceni Öntöző Vállalatnak, majd megalakulásától, 1953-tól, igazgatója az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóságnak. Közben elvégezte az állami vízmesteri iskolát, tudását periig műszaki egyetemen, illetve annak üzemgazdasági tagozatán tökéletesítette. A képzésről, az önképzésről, a szakmai tudás korábbi tökéletesítéséről, finomításáról Vezse Sándor most, 55 éves korában, őszülő fejjel sem mond le. A víz- gazdálkodás — mint mondotta — ma már komplex probléma és feladat, érinti a népgazdaság minden ágát, összefüggésben, kölcsönhatásban van velük. Élete tehát tulajdonképpen két részre bontható. Fizikai munkás volt sokáig, aztán különböző beosztásokban megismerkedett a vízgazdálkodás szinte minden terüle- t tével. Élete második negyed- századában már igazgatóként tevékenykedett és tevékenykedik, s ebben a beosztásban fő. szervezője és irányítója a területen folyó vízgazdálkodási tevékenységnek, beleértve ebbe a tervezési, fejlesztési, építési, tudományos ismeretterjesztési, valamint a nemzetközi kapcsolatok területét is. Mint az ÉVIZ1G igazgatója, már eddig is maradandó eredményeket ért el a vízkárelhárítási, védekezési tevékenység előkészítésében, szervezésében. irányításában. Az általa vezetett szervezet eredményes védekezett századunk legnagyobb árvizei ellen, főleg 1970-ben. Azokban a nehéz napokban, hetekben, hónapokban és a későbbi árvizek fenyegető veszélyeinek idején is sokszor ott voltam a közelében a döntések felelősségteljes práiban, perceiben. Tudtam, hogy ő maga nem fél a víztől, hiszen ismeri a vizek, az árvizek járását. törvényszerűségeit, kiszámíthatatlanságát, de azt is tudtam, hogy félti, nagyon félti azt az óriási értéket és az emberek életének százait, amelyek az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság területéhez tartoznak. A folyók, a vizek világában szerencsére több a „békés”, mint a „háborús” időszak. Vezse Sándor igazgató sok gondot fordít a közműves vízellátás és a regionális vízellátó rendszerek kialakítására, a vízminőség védelmére. amelyben az Igazgatása alá tartozó szervezet, az OVH-WHO Sajó—Project, de más borsodi folyók megszervezésében, működtetésében országosan is kiemelkedő eredményeket ért el. Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság az idén üli negyed évszázados jubileumát. Igazgatója, Vezse Sándor az Idén ünnepelhetné —■. ha ünnepelné — a vízügyi szolgálatban eltöltött négy évtizedét. Az 55. éves igazgató szinte fiatalos kedvvel és hévvel, tarsolyában sok tudással és tapasztalattal jelenleg három fontos kérdés, probléma, feladat megvalósításának az előkészítésén dolgozik. Fontos feladatának tartja — munkatársaival együtt — a vállalat területén levő árvédekezés, védelmi művek, rendszerek további fejlesztését, korszerűsítését. Munkásságának másik kiemelkedő területe a jelenlegi időszakokban általában 280 ezer hektárt borító belvíz eddig 21 napos víztelenítési ciklusának a 14 napra való csökkentése. Ezen az óriási területen ugyanis csak így oldható meg biztonsággal az iparszerű termelés a mezőgazdaságban. Harmadik céljának — mint aki' falun született és nevelkedett — a községek egészséges ivóvízzel való ellátását jelöli meg. Nagyon jól tudja, hogy ezeknek a reális és fontos céloknak az ő munkásságának az idején. a nyugdíjkorhatárig, szinte csak az alapjait lehet megteremteni. Az igazgErtóság irodaházában van egy díszes kötésű, vastag, kék színű — víz! — könyv. Kitüntetettek könyve. Huszonöt esztendeje vezetik. Szerepelnek benne kubikosok, betonozók, mérnökök, gépkezelők, gátőrök, technikusok, sőt még újságírók is. A 6455 sorszámnál a következő bejegyzés található: „Vezse Sándor 1 igazgató, 1978. április 4., Eötvös Lo- ránd-díj.” Amikor a Minisztertanács e díj alapítására határozatot hozott, megszabta, hogy a díjban azok a műszaki, közgazdasági szakemberek részesülhetnek, akik a népgazdaság szempontjából jelentős új termékek előállítását készítették elő, új eljárást dolgoztak ki, vagy új létesítmény megvalósításában, működtetésében számottevő alkotó-irányító, szervező tevékenységet fejtenek ki. Oravec János Timmer elv társ, több mint százharminc éve, hogy a Kommunista Kiáltványban megjelent a jelszó: „Világ proletárjai egyesüljetek!” Az Ön véleménye szerint iy?8 gyakorlatában mit jelent a munlcásszolidaritas jogalma? A nemzetközi munkásmozgalom zászlajára írt jelmondat annak első, a Kommunista Kiáltványban megfogalmazott megjelenése . óta mindig irányadó, egyértelmű célkitűzésünk volt, s az is marad. Ügy gondolom, aligha lehet bármely korra, esztendőre gondolva fontosabbnak, vagy időszerűbbnek minősíteni. Pontosan olyan fontos és aktuális volt, megjelenése napján, mint ■ most, 1978-ban. Feladataink, tennivalóink megfogalmazásakor egyetlen pillanatra sem feledkezhetünk meg erről az alapvető fontosságú célkitűzésünkről. Hiszen az osztály- testvériség tartalmát foglalja össze, tömören, egyetlen mondatban, néhány mindmáig mozgósító erejű szóban. A nemzetközi munkásosztály évtizedes harcai során megtanulta, hogy nagy céljai csak az egyeség útján valósíthatók meg. A gyakorlat bizonyítja, hogy a szolidaritás ereje valójában korlátlan. Képes határokon, börtönfalakon, koncentrációs táborok jói őrzött kerítésein is átjutni, erőt adni az elnyomás, a kizsákmányolás, a fasiszta önkény, a fajüldözés, vagy az újgyarmatosítás igája alatt szenvedőknek. S képes győzelemre segíteni az imperialista hadigépezet ellen küzdő népeket. Gondoljunk csak Vietnamra! De képes kiszabadítani rabságukból a munkásosztály legjobb fiait. Elég, ha a élűiéi hazafiakat említem, élükön Luis Corvalán elvtárssal. A szolidaritás erejét világszerte igénylik ma is a harcban álló dolgozók. Feladataink megfogalmazásakor mi sem feledkezünk meg erről, s együtt a szakszervezeti világmozgalom haladó erőivel tevékenységünk középopnújába állítjuk az egység, a nemzetközi szolidaritás gondolatát. Ází hiszem, ez a kérdés nekünk, magyaroknak rendkívül fontos, hiszen a hazai munkásmozgalom születésétől fogva szoros kapcsolatokat tart fenn a környező országok szakszervezeteivel, a nemzetközi munkásszervezetekkel. Hogyan jellemezné a magyar szakszervezetek jelenlegi. külkapcsolatait ? Általánosságban szólva a magyar szakszervezetek rendkívül széles körben tartanak fenn kapcsolatokat' világszerte a szakszervezeti szervekkel. Közelebbről: hagyományosak, sokoldalúak, rendszeresek kapcsolataink a szocialista testvérországok szak- szervezetei központjaival. Hangsúlyozni szeretném, hogy a magas szintű találkozókon túl, szakmai, megyei, üzemi, vállalati szinten is eredményes kapcsolatok szövődtek. Európában, kontinensünkön gyakorlatilag minden szak- szervezettel vannak kapcsolataink, ha ezek különböző színvonalúak és mélységűek is. Az elmúlt években meggyőződtünk arról, hogy van mit tanulnunk egymástól és élnünk is kell ezzel a lehetőséggel. A kétoldalú érintkezések lehetővé teszik ezt. Ráadásul az enyhülés légköre, azok az eredmények, amelyeket Helsinki hozott, valamint az ezzel szemben álló erők aktivizálódása arra kötelezi a szakszervezeteket, hogy kapcsolataik fel- használásával is arra törekedjenek. hogy ez a folyamat, a békés egymás mellett élés gyakorlata visszafordíthatatlanná .váljék, hisz ez minden dolgozó ember alapvető érdeke. Külka p csői atainkról szól v a arról is kell beszélni, hogy kontinensünkön kívül is törekszünk a már meglevő kontaktusaink ápolására és újak létesítésére. Gondolok ázsiai, afrikai és latin-amerikai szervezetek egész sorára,- amelyekkel már hagyományos együttműködéssel rendelkezünk. Kétségtelen azonban, hogy e téren alvad még tennivalónk. A magyar szakszervezetek a Szakszervezeti Világszövetség tagszervezetei. Mint ilyenek, szorgalmazzuk a nemzetközi központok közti közeledést is, hasonlóan a már jő eredményeket hozott kétoldalú kapcsolatokhoz. Kétségtelenül, a sokoldalú kapcsolatok formálása nehezebb, lassúbb ütemben halad, mint a kétőldalúaké. Nem mondhatunk azonban le arról az erőről, amely az egységben rejlik, s ehhez közeledésre, az évtizede^ során lerakódott, hogy ne mondjam, megkövesedett bizalmatlanság feloldására van szükség. Ezt pedig csak türelemmel, megértéssel, egymás érzékenységére való tekintettel lehet megvalósítani. ön a magyar szakszervezeti mozgalom külügyeivel foglalkozik. ' Ismeretes, hogy a SZOT vezetői már több éve részt vésznek az európai szakszervezeti vez&tök találkozóin. Sokan ezeket a megbeszéléseket a szakszervezeti világmozgalom egysége helyreállításához vezető lehetőségként értékelik. Valóban megérett erre a helyzet? Aligha lenne helyes akár igennel; akár nemmel válaszolni a kérdésre. Kicsit olyan ez, mint a közismert példa a pohárral, amely félig vízzel telve áll az asztalon. Az asztal körül ülők egyike azt mondja: félig még üres. A másik viszont azt állítja: félig már tele van. Nyilván az a derülátó, s ebben az esetben az jár közelebb az igazsághoz, aki pozitívan fogalmaz. Nevezetesen aki úgy látja, hogy már elértünk valamit. Az európai szakszervezeti vezetők genfi konferenciája immár rendszeresen, kétévenként összeül. hogy közös érdeklődésre számot tartó kérdéseket tűzzön tanácskozásának napirendjére. Ezek a konferenciák a közlekedés ügyét szolgálják, s a többoldalú együttműködés, érintkezés formálásának jó eszközei. Az egység helyreállításáig azonban — megítélésem szerint — még' hosszú utat kell bejárnunk, amely nem is lesz könnyű. Mint már utaltam rá, sok bizalmatlanságot, kölcsönös1 gyanakvást kell feloldani. Bizonyos azonban, hogy minden ilyen találkozó, s ezúttal a kétoldalú eszmecserékre is gondolok, jó szolgálatot tehetnek ennek érdekében. Az orenbungi gázvezeték, az usztyilimszlci cellulózkombinát, s a szocialista országok többi nagy közös vállalkozásai is talán hozzájárulnak ahhoz, hogy a különböző ■nyelveket beszélő dolgozók közöli új típusú kapcsolatok alakuljanak ki, erősödjék a proletár internacionalizmus érzése. Milyen jelentőséget: tulajdonit ön ennek a ténynek? A proletár internacionalizmus korunk meghatározó ereje, amelynek hatása világunkban <■ egyértelmű, szolgálata a nemzetközi munkás- mozgalom minden erejének megtisztelő feladata. Különösen időszerűnek érzem ennek a hangsúlyozását • most, a nemzetközi munkásszolidaritás nagy ünnepe, május 1-e alkalmából. Bebizonyosodott, hogy határok, földrészek, nyelvi korlátok ellenére a proletár internacionalizmus nagyszerű lettekre, nagyszerű eredményekre képes. Bizonyítja ezt a szocialista közösség, elsősorban a Szovjetunió léte. dinamikus fejlődése, az tény. hogy már mi is a fejlett szocializmus építését tekintjük közvetlen célunknak. Anélkül, hogy nagy szavukat használnék, ki kell jelentenem: az emberi élethez, a, munkához, a létbiztonsághoz való egyértelmű jodot és hangsúlyozni szeretném: a lehetőséget is, csak a szocializmus viszonyai között kapta meg a dolgozó ember. Köszönöm az interjút! Miklós Gábor Hosszas vizsgálódás, felmérés, összehasonlítás előzte meg azt a nagyszerű kezdeményezést, amelyet az országban elsőként a Borsodi Szénbányák Vállalat vezetői, dolgozói valósítottak meg. A női dolgozók 42 órás .munkahetének bevezetéséről van szó. Kissé félreérthető, hogy az országban elsőként itt vált valóra a 42 órás munkahét bevezetése, hiszen ezt néhány más vállalatok már régóta alkalmazzák. A különbség ott van, hogy eddig csak azoknál az üzemeknél, vállalatoknál volt ez gyakorlat, ahol egészségre ártalmas munkalolyamalokat végeznek a dolgozók. A borsodi bányásznőknél azonban elsősorban nem erről van szó, bár a Központi Szénosztályozóban a válogatói munkaterületeken elég nagy a por. — Hogyan is kezdődött? — érdeklődtünk Buku Imrétől, a Borsodi Szénbányák Vállalat szakszervezeti bizottságának titkárától. — Kezdeményezésről van szó, de nem újkeletű ez a mi vállalatunknál. Az előzmény, hogy 1975-ben a Borsodi Szénbányák fizikai állományában dolgozó nők részére bevezettük a 42 órás munkahetet. Így az összes nödol gőzök több mint a fele részesült ebben a kedvezményben. Gyakorlatilag azt jelentette, hogy minden fizikai beosztott havonta kivehet egy szabadnapot, fizetésétől és évi rendes szabadságától függetlenül. A feltétel csupán annyi, hogy ez a folyamatos munkavégzésben ‘ ne okozzon visszaesést vagy lemaradást, tehát az asszonyok nem egyszerre, hanem egymáshoz alkalmazkodva, a munkafolyamatokhoz igazodva vehetik ki az általunk „N” napnak nevezett szabadnapot. — .Azóta több mint kéj év telt el, és most 1978. április elsejétől ezt a rendelkezést a vállalat kollektív szerződésébe is rögzítették és kiterjesztették az összes nődolgozóra. — Bizonyára sok gondot okozott ennek a megvalósítása. — Valóban okozott gondot, hiszen figyelembe , kellett vennünk a vállalati, a nép- gazdasági és a személyi érdekeket egyaránt, a folyamatos munkavégzés zavartalan menetét. Tervünkét úgy kellett teljesítenünk, sőt túlteljesítenünk, hogy a megnövekedett feladatok megoldásával párhuzamosán csökkentettük a munkaidőt. A .vizsgálatok eredményesnek bizonyultak és ma már nyugodtan elmondhatjuk, hogy ezzel megszűnt az a feszültség, amely a fizikai és az adminisztratív állományban foglalkoztatott nődolgozóink között volt. — A negyvennégy órás munkahéttel huszonhat nap szabadult fel a dolgozók részére. Most további tizenkét nap. Fia ehhez hozzáadjuk a szabadságot és azokat a napokat, amelyeket az anya gyermeke három, illetve hatéves koráig esetenként kivehet, akkor közel háromhónapos távoliéiról van szó. Nem találják, soknak ezt a termelés szempontjából? — Ha egyszerre maradnának otthon a dolgozó nők, bizonyára sok lenne. Ez azonban eloszlik. — Hogy fogadták a férfiak a kedvezményről szóló hírt? — Mindkét esetben, 1975- ben és az idén is a szocialista brigádok találkozóin, értekezletein merült fel a javaslat az „N”-nap bevezetésére. Ezekben a brigádokban viszont túlnyomórészt férfiak vannak, és azt hiszem ezzel már válaszoltam is a kérdésre. — A Borsodi Szénbányák Vállalat az „N”-napok bevezetésén túl eddig is számos kedvezményben, támogatásban részesítette nődolgozóit. Különösen az egyedülálló anyákat. Melyek voltak ezek ? — Vállalatunk eddig és a jövőben is. külön figyelemmel kíséri a gyermekét vagy gyermekeit egyedül nevelő nődolgozók helyzetét. Vonatkozik ez a munkahelyre, de kiterjed az otthoni körülményekre is. Lakáselosztásnál, béremelésnél, üdültetésnél, a munka elismerésénél mindig az első helyen szerepelnek az egyedülánó gyermekes édesanyák. Éjszakai műszakba például azok az anyák nem oszthatók be, akiknek tizenkét éven aluli gyermekük van. Persze itt ügyelnünk kell az egyéni érdekekre is, mert a pótlék és a nappali otthoniét miatt sokan kérik az éjszakai műszakba osztást. Segítünk a továbbtanulásban is, támogatjuk anyagilag az iskoláskorú gyerekek mamáit a tanszervásárlásban. Ott, ahol a szociális körülmények indokolják, évente egyszer vagy kétszer segélyt is biztosítunk. A legnagyobb segítség azonban a lakáskiutalásnál és a vissza nem térítendő vállalati kölcsön odaítélésében van. Ezt természetesen alapos vizsgálat után kapják a dolgozók. — A megbecsülés, a támogatás, az elismerés', nemcsak a nődolgozóknak jár, hiszen a bányaüzemeknél zömmel férfiak dolgoznak. E téren bizonyára ők sem maradnak le a gyengébb nemtől ... — Egyáltalán nem. hiszen néhány kivételtől eltekintve ugyanezeket a kedvezményeket kapják. S ha nem is ebben az ötéves tervben, de távlatokban szerepel az „N” nap kiterjesztése bányászainkra is. Ez azonban a bányászkodás jelenlegi helyzetét figyelembe véve. ahogy mondani szokás, még a jövő „zenéje”. A remény azonban megvan rá. Menus Márta £ vízifi szolgálat EöMjasa , Beszélgetés Timmer Józseffel, a SZOT titkárával i Az országban elsőként
