Észak-Magyarország, 1978. április (34. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-18 / 90. szám

ErlgazÉsági MMvelieiöje Az erdő- és fafeldolgozó gazdaságokban dolgozó fiatal szak-és betanított munkások nagy tömegeit „megmozgató” szakmai-politikai vetélkedő országos döntőjét rendezi rneg e héten, április 19—22. között a Borsodi Erdő- és Fafeldol­gozó Gazdaság. A KISZ, KB, a MÉM, a MEDOSZ, a TOT, az Állami Fagazdaságok Or­szágos Központja és az Orszá­gos Erdészeti Egyesület első ízben hirdette meg ezt a nagyszabású vetélkedőt, amelynek döntője részben a . csanyiki KISZ-iskolán, gya­korlati része pedig a Bükk közeli erdei „versenypályá­ján” zajlik majd a hét má­sodik felében. Az ország min­den részéből érkező verseny­zőket április 19-én, szerdán fogadják a Csanyikban, ápri­lis 20-án, csütörtökön reggel a fiatalok már városnézésre utaznak,' majd délelőtt 10 órakor kerül sor a vetélkedő országos döntőjének ünnepé- ’ lyes megnyitására. Délután fél kettőkor kezdődik a ver­seny írásbeli „fordulója”. Áp­rilis 21-én, pénteken reggel 8-tól délután 16 óráig zajlik a gyakorlati verseny, este pedig ifjúsági találkozóra ke­rül sor a Csanyjkban. Az ünnepélyes díjkiosztás —, amelyre a fiatalok vendégül várják dr. Soós Gábort, a MÉM államtitkárát — 22-én, szombaton délelőtt 9 orakor kezdődik. Hét végi balesetek ssr o shs’fás A hét végén hat közúti baleset történt Borsodban és ezek többségét gyorshajtók. figyelmetlen vezetők idézték elő. Sajópetri és Ónod között Szuromi Sándor, ónodi la­kos figyelmetlenül vezette személygépkocsiját és egy kanyarban felborult. Utasa Dobsi Sándor, ónodi Jakos nyolc nat>on túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. Az anyagi kár harmincezer •forint. A hármas számú főút és a 37-es út elágazásánál Ander István, taktabáji lakos sze­mélygépkocsival gyorshajtás következtében egy jobbra ívelő kanyarban felborult. Két utasa: Ander Istvánná és Simák Jozsefné nyolc na­pon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Kazincbarcikán Magyar János miskolci lakos ittasan vezette személygépkocsiját és gyorshajtás következtében elütötte Gnádt Sándor, ka­zincbarcikai lakos, gyalogost, aki nyolc napon túl gyó­gyuló, súlyos séi-ülést szén-, vedett. Tiszalúcon Lajka István, miskolci lakos segédmotoros járművével szabálytalan elő­zés következtében elütötte Kovács Béla kerékpárost. A kerékpáros nyolc napon be­lül gyógyuló sérülést szen­vedett. Ózdon álló autóbuszok mögül egy arra haladó se­gédmotoros jármű elé lépett Csóka Ildikó tanuló, aki az ütközés következtében nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. Miskolcon a Marx téri kör­forgalomban Kisiczki István, miskolci lakos, gyalogos, kö­rültekintés nélkül lépett egy arra haladó autóbusz elé. Ä gyalogos nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Mint kiderült, erősen ittas volt. ", Leégett egy autó A Csobád és Aszaló közötti 3-as számú úton tegnap, áp­rilis 17-én, hétfőn leégett egy Moszkvics autó. A ben- zíntank félig volt, szerencsé­TELEX REPÜLŐGÉP­SZERENCSÉTLENSÉG Gyakorlórepülés közben lezuhant szombaton a dél­kaliforniai sivatagban az amerikai légierő egy C— 120-as típusú repülőgépe. A szerencsétlenség követ­keztében két személy éle­tét vesztette, négyen meg­sérültek — közölte a légi­erők szóvivője. HALÁLLAL BÜNTETIK Pakisztánban bevezették a halálbüntetést a repülő­gép eltérítéséért, illetve el­rablásáért. Az első személy, akire ez a büntetés vár, egy szökött katona. Aldo Moro, akit a terror­isták már több mint egy hónapja fogságban tarta­nak, legutóbbi közlemé­nyük szerint „halálra ítél­tek”. Totálkár ötén áj iiló Bizonyos feltételek mellett soron kívül új autót kap az, akinek totálkárja volt. Erről kötött megállapodást az Ál­lami Biztosító és a Merkur. Erre azonban akkor kerülhet sor, ha a gépjármű három évnél nem idősebb, új álla­potban hozták forgalomba, és a káresemény az autó eredeti tulajdonosát éri. Akik az ÁB—AFIT megállapodás alapján kérik a kárrendezést, a hagyományos, számla nél­küli, számlás eljárást veszik ugyan igénybe, de igazolják, hogy a roncsot értékesítet­ték, és ugyanakkor kivonták a forgalomból, szintén része­sülhetnek a kedvezményben. A nyugati típusú gépjármű­vek, a három évnél régeb­ben, valamint a belföldön használt állapotban forga­lomba kerülő autók tulajdo­nosaira nem vonatkozik az ÁB-szolgáltatás. Ugyanez a helyzet a gépjármüvek má­sodik, harmadik tulajdono­saival és azokkal, akiknek a kocsiját a hagyományos kár­rendezés utón nem vonják ki a forgalomból. A Casco- biztosítás alapján rendezett károkra sem vonatkozik a fenti eljárás akkor, ha a for­galmi engedély szerinti tulaj­donos és a baleset időpont­jában a gépkocsit vezető személy, kivétel a közvetlen hozzátartozó nem azonos, il­letve a balesetet a vezető súlyos gdndatlansága. vagy a KRESZ szabályainak meg­sértése idézte elő. JEGYZET ............................ j í FLEXON-keresés E gyre-másra új fogalmakkal ismerkedik az ember. Itt van (pontosabban, itt volt) a FLEXON is. • Kevesen, tudják, mi rejtőzik a név mögött. Hhj­! lékony reklámcsőnek is nevezik, vékony viliódzó hu- 1 zal, azt a hatást kelti, hogy szalad rajta a fény. A [ miskolci Centrum Áruház portálját díszítette tavaly ' karácsonykor és néhány bolt kirakatát is ezzel deko- l ráltdk decemberben. Az igazi szezonja valóban kará- i csony környékén van, de a FLEXON-keresés nyáron | sem szünetel. A közelmúltban 25 kilométer hajlékony reklámcsö- 1 vet rendeltek a GELKA borsodi kirendeltsége neon- [ üzemétől, s ezzel szinte párhuzamosán futott 'be a i megrendelés a budapesti Vidám Parktól, ök hat kilo- J métert kérlek a szovjet óriáskerék díszítésére. A ! GELKA. nem tudott eléget tenni a megrendeléseknek, 1 hiszen a FLEXON gyártási joga másé. Egyébként lo- ! gilcus, hogy a GELKA ajtaján kopogtatnak, hiszen, a i neonüzem azelőtt a VIMÉLXJX-é volt, azé az üzemé, J amelynek szakemberei kifejlesztették annak idején a i terméket. Csakhogy a FLEXON gyártási jogá nem a j GELKA-ra szállt, hanem maradt a jogutódnál, a i MEDICOR—OREL-nél. Az OREL-ben. elmondták, szívesen átadják a gyár- [ tási jogot, de aki átveszi, annak ki kell fizetnie a i FLEXON beruházási költségeit. Nem nagy összegről, J néhány tízezer forintról van szó. Megvan hál a i FLEXON. Megkerült.' Jó lenne itt tartani a mégyé- ! ben. id G.y. Fotó: Fojtán László DIÓSGYŐR KÉT ARCA Szalonkák flászrepiltse Az ismét melegre fordult időjárás hatására a zemplé­ni erdőségeket is elérték a szalonkák. A bükki szalon- kázóhelyeken — Mocsolyá- son, Hollóstetői!, Kurtabér,- cen — csakúgy, mint az er- dőbényei. a tolcsvai határ­ban, a hét végén az alko­nyati órákban a vadászok tucatjai „lesték” a nászrepü­lésüket végző • villámgyors röptű madarak húzását. A szeszélyes áprilisi időjá­rás miatt eddig a vártnál ki­sebb számban érkeztek ezek a hosszú csői'ű madarak Bor­sodba. de így is már több, mint félszázat kaptak puska- végre belőlük a szerencsés vadászok. Napi 650 adag ebéd, 580 vacsora. Röviden ennyiben le­hetne összesíteni a parádjürdöi SZOT-szanatórium ,.Egyesült erővel" nevű szocialista brigádjának a konyháján dolgozók tevékenységét. Mint Geltért Márta konyliavezeíölöl megtud­tuk, az orvosi előírások szerint hatféle diétát készítenek. Feladatuk közé tartozik a SZOT-beutaltak, a gyógykórházi betegek és egészségügyi dolgozók részére az ebéd- és vacso- rakészilés. Miután a konyhán dolgozók jelentős része nő, esetenként itt is munkaerőgondot okoz a gyes-en levő fia­tal mamák helyettesítése. A tágas étteremben két turnusban folyik az étkeztetés. Készül az ebéd. Ebédidőben a kórháztisztaságú étteremben. Fotó: Szabados György A mindennapi friss cukrász­süteményről Kovács Sándor- né cukrász gondoskodik. A vendégek „üdvöskéje”, Pi­riké. Kevesen tudják, hogy teljes nevén Szatmári Andu ráSnc felszolgáló. fÉiiezliitt a győri rabtonis vádíottaiaak bírósági tárgyalása A Győri Megyei Bíróság hétfőn megkezdte az 1978. január 4-én Győrött, a Rá­ba Magyar Vagon, és Gép­gyár vasúti járművének ön­tödéjében bekövetkezett ke­mencerobbanás vádlottjai­nak tárgyalását. Mint isme­retes, ezen a napon felrob­bant egy 4 tonnás acélke­mence. Kilencen szenvedtek súlyos égési sebeket és va­lamennyien belehaltak • sérü­léseikbe. A vizsgálat során kiderült, hogy mulasztás történt. Az ügyészség hálált okozó gondat­lan veszélyeztetés bűntetté­vel vádolja Molnár Albert művezetőt. Hegyi Lajos üzemvezetőt, Bognár Ernő termelési intézőségi osztály- vezetőt és Kövecs Miklós főművezetőt. A szakértői és a rendőr­ségi vizsgálat megállapította, hogy a felrobbant kemence 1977. december 22-án meg­hibásodott, ezért fenékrészét .újrafalazták. A szárítási mű­velet közben a kemencébe 1977. december 20-án 110—• 150 liter mennyiségű víz folyt be. amely a friss fala­zatot eláztatta. Rövid szárí­tás után 1978. január * 2-án újból megindult a termelés a kemencében. A, mulasztás tu­lajdonképpen itt történt. A beázás után a kemencét új­ra kellett volna falaztatni. A robbanás nem azonnal, ha­nem másnap, a hatodik csa­polásnál következett be. A robbanást a fenékfalazatban felgyülemlett vízgőz termő- dinamikus reakciója okozta. Az első tárgyalási napon a vizsgálat és a vádirat anya­gát ismertették. A követke­ző napokban a bíróság a vádlottakat, majd a tanúkat hallgatja ki. Ítéletre várha­tóan a hónap végén kerül sor. ÉSZAK-MAGYARORSZÁG. — Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 15. Posta­cím: 3501 Miskolc, Pf. 351. ISSN 0133—0357. Telefonok. Központ: 36-132, 16-672. 35-380, 36-579. Titkárság: 16-886. Gazdaságpolitikai rovat: 16-035. Belpolitikai rovat: 16-450. Kul­túrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Munkáslevelezés, panaszügyek: 16-046. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc, pf. 178. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc, Széchenyi u. 15—17. Telefon: 16-213. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizet­hető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra: 20 forint. Index: 25 655. Készült: a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: KILIÁN BÉLA. I re robbanás nem következett be. A kiégett autó az esti órákban is ott tartózkodott az út szélén: rendszáma: UP 19—51. Diétások mokkája

Next

/
Thumbnails
Contents