Észak-Magyarország, 1978. április (34. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-18 / 90. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 2 1978. április 18., kedd • • Összehívták a Varsái Szerződés kiiiigiiiiiiszSeíi bizottságát Az előzetes megállapodásnak megfelelően április második felében Szófiában kerül sor a Varsói Szerződés tagállamai külügyminiszteri bizottságának ülésére. SZKP - május t i jelszavak A vasárnapi szovjet lapok nyilvánosságra hozták az SZKP Központi . Bizottságának május 1-i jelszavait. A Központi Bizottság üdvözli május 1-ét, a dolgozók nemzetközi összefogásának napját az imperializmus ellen, a békéért, a demokráciáért és a szocializmusért vívott harcban. Testvéri üdvözletét tolmácsolja a szocialista országok népeinek és hangsúlyozza: „Éljen és virágozzék a szocialista világrendszer, mint az antiimperialista harc fő ereje, a béke, a demokrácia és a társadalmi haladás támasza! Éljen a szocialista közösség kommunista- és munkáspártjainak, népeinek egysége és összeforrottsága!” Az SZKP Központi Bizottsága testvéri üdvözletét küldi a világ kommunista és munkáspártjainak, és állást foglal amellett, hogy a marxizmus—leninizmus. a proletár. internacionalizmus alapján erősödjék a világ kommunistáinak egysége és ösz- szeforrottsáaa. A Fórum műsorán Ivóvízről, Klei sízríl A vízellátás, a hőszolgáltatás témája szerepelt a Magyar Rádió miskolci stúdiójának tegnapi Fórum-adása műsorán és ez már önmagában meghatározta a hallgatók érdeklődését. Kérdések özönével árasztották el- a műsorvezetőt. Imreh Józsefet, illetve a stúdióban- jelenlévő illetékeseket: Dér Bé- lánét, az Egri városi Tanács elnökhelyettesét, Pável Jánost. a Miskolci városi Tanács építési osztályának vezetőjét, Stéfán Mártont, az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság igazgatóhelyettes' főmérnökét, Piuko- vics Józsefet, a Miskolci Vízművek főmérnökét, Nyíri Istvánt, a Miskolci Ingatlan- kezelő Vállalat igazgatóját, dr. Kovács Györgyöt, az Egri Vízművek igazgatóját. Telefonon, levélben érdeklődtek a hallgatók, két helyszínről pedig — Miskolcon, a Kilián lakótelepről és telefonon Egerből — érkeztek a kérdések. Miéit nincs mindenütt elegendő ivóvíz, miért nem meleg a meleg víz megnyugtató-e a fejlesztés jövője, hogyan jut elegendő ivóvízhez a következő ötéves tervben Miskolc? Választ kaptak a hallgatók arra a felvetésre is, hogy érdemes-e a jövőben a bükki karsztforrások hozamára fokozottabban építeni. A Bükkből nyerhető, ott tárolható vízmennyiség csekélv töredéke sem lehet annak a vízigénynek, amire a század- forduló Miskolcának szüksége lesz. Ezért a Hernád, a Boldva, illetve a Tisza vize jöhet számításba. 1981-től kezdődik a tiszai vízkivétéli mű építése, melynek elkészülte után a VI. ötéves tervben már a Tiszáról érkezik ivóvíz Miskolcra. A kiliáni lakótelepen lévő mikrofon mellett is sokan ácsorogtak, a hidegben, az esőben. A kérdéseket Juhász Péter riporter tolmácsolta. A városi tanács osztályvezetője és a vízművek főmérnöke minden elhangzott kérdésre megnyugtató választ adott. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a gondok megoldása időt vesz majd igénybe. Mint hallhattuk Egerben is hasonló gondokkal küszködnek és annak érdekében, hogy az új lakótelepeken mindig legyen elegendő ivóvíz,' beruházásokra, fejlesztésekre lesz szükség. A sok kérdés közül érdemes megemlíteni / azokat, melyek a folyók vizének tisztaságát, annak ellenőrzését érintették. A vízügyi igazgatóság, mint hallhattuk rendszeresen ellenőrzi a folyók tisztaságát, a szennyezőkkel szemben pedig felelősségre vonást alkalmaz: Azokra a kérdésekre, melyek megválaszolására a műsoridő kevésnek bizonyult, az újságokban találnak feleletet a hallgatók. Kiváló propagaalislák küiafelése Lenin születésének 108. évfordulója alkalmából hétfőn, az MSZMP KB székhazában kitüntetéseket adtak át a lenini eszmék terjesztésében kiemelkedő eredményeket elért pártpropagandistáknak. Képünkön: Óvári Miklós köszönti a kitüntetetteket. Lenin születésének 108. évfordulója alkalmából hétfőn az MSZMP Központi Bizottságának székházában- kitüntetéseket adtak át a lenini eszmék terjesztésében kiemelkedő eredményt elért pártpropagandistáknak. Az ünnepséget —, amelyen részt vettek a budapesti és a megyei pártbizottságok ideológiai titkárai, a központi pártintézmények vezetői — Győri Imre, az MSZMP Központi Bizottságának titkára nvitotta meg. Óvári Miklós, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára ünnepi beszédében hangsúlyozta: a marxista—leninista világnézet térhódítása, a tudományos szocializmus eszméinek elterjedése összefügg azzal, hogy pártunk alkalmazni tudta a marxizmus— leninizmus általános érvényű törvényeit a konkrét magyar- országi viszonyokra, s népünk a mindennapi munka gyakorlati tapasztalatai alapján győződhetett meg ezeknek az eszméknek igazságáról. A politikai feladatokról szólva Óvári Miklós hangoztatta: ahhoz, hogy a párt hatékonyan betölthesse vezető szerepét a szocializmus építésében, szükséges, hogy a párt tagjainak ideológiai képzettsége lépést tartson a feladatok szabta követelményekkel és az elméleti munkával, a jobb- és álbaloldali nézetek elleni harccal folyamatosan megújítsuk a párt eszmei egységét. Ezt követően Győri Imre átadta az állami kitüntetéseket és a Központi Bizottság emlékplakettjeit. A Borsod megyei propagandisták közül a Munka Érdemrend ezüst fokozatát kapta: Török István, az Ózdi városi Pártbizottság oktatási bizottságának vezetője. Lenin Emlékplakettet kapott Karsz- ki János, az Ózdi járási Párt- bizottság vezető propagandistája, Felvinczy Ernő, a megyei pártbizottság vezető propagandistája, Szalontay József, vezető propagandista (Kazincbarcika), Kovács Endre, a miskolci marxizmus—leninizmus esti középiskola nropagandistája és dr. Hoppál Mihály' pártalapszer- vezeti propagandista' (Abaúj- szántó). Jóváhagyták a kitüntető címeket A brigádvezetők küldöttjei tanácskoztak tegnap délután a Diósgyőri Gépgyárban. Az üzemi demokrácia eme új fórumának részvevői előtt Dojcsák János, a vállalat vezérigazgatója ismertette az elmúlt évi termeié, si eredményeket, a brigádmozgalom helyzetét, a feladatokat. Köztudott, hogy tavaly a gépgyár összességében nem tett eleget a vele szemben támasztott követelményeknek. A termelés mindössze 93,6, az export 94,7 százaléka volt a tervezettnek. Nem sikerült előbbre lépni a termelékenységben, s a gépek átlagos kihasználása maradt a korábbi 1,4 műszak. Befolyásolta a gyár eredményét továbbá az is, hogy a célul tűzött anyag- és energia- költség megtakarítását nem érték el. A lemaradás okai közé tartozik — többek között —, hogy a fejlesztések nem valósultak meg maradéktalanul, a gyártmányok átcsoportosításának hatékonysága elmaradt a remélttől, s a kooperációs partnerek is késtek a szállítással. A brigádok tavaly is szép munkasikereket értek el, de igyekezetükkel csak mérsékelték a lemaradást. A 860 brigád ezúttal is élen járt az újítómozgalomban, s nagyrészt nekik köszönhető az elfogadott 1235 újítás, az elért, mintegy 31 milliós gazdasági eredmény. A vezérigazgató a továbbiakban elmondta, hogy a DIGÉP ez év első három hónapjában sem teljesítette termelési kötelezettségeit. A második negyedévben tehát pótolni kell a lemaradást is. s ehhez kérte a brigádok segítségét. Április és június között a gépgyárnak termelésben 805 millió, exportban 448 millió forintot kell elérni. Ennek érdekében szűk. ség van a készáru kibocsátásának meggyorsítására, a minőség, a munkafegyelem, a készletgazdálkodás javítására, törekedni kell a fejlesztések maradéktalan megvalósítására, a szállítás folyamatosságának biztosítására. ^ A vitában nyolc brigádve. zétő mondta el társai és a maga véleményét. Szavaikból kiderült, hogy átérzik a vállalat nehéz helyzetét, s készek áldozatokra is. Kérték ugyanakkor a tervszerűség fokozását. az információ jobb megszervezését, az anyagmozgatás és a szállítás javítását. Egyikük az alkoholizmus, az üzemben való szeszfogyasztás veszélyeire hívta fel a figyelmet, s volt, aki a kovácsüzem elhúzódó felújítását, a sok kézi munkát tette szóvá. Ezt követően a küldöttértekezlet részvevői elfogadták a versenyértékelő bizott. ság javaslatát, a kiváló gyáregység-főosztály, vállalat kiváló brigádja és a vállalat ki. váló ifjúsági brigádja címekről. Eszerint kiváló gyáregység lett az A. a B, a C, a K jelű gyáregység, kiváló főosztály címet kapott a munkaügyi, a főkonstruktőri, a közgazdasági, az üzemgazdasági, a fővállalkozási, az igazgatási főosztály. Vállalat kiváló brigádja elismerésben nyolc közösség részesült. Ezenkívül 70 brigád bronz. 34 kollektíva ezüst, 16 közösség arany fokozatot, kapott. Megművelni minden tel Illet É vről évre csökken az ország termőterülete, pedig a föld a mezőgazdaság nélkülözhetetlen, mással nem pótolható termelőeszköze. A felszabadulástól 1961-ig, mintegy 400 ezer hektár földet vont ki a termelésből a gyors ütemű iparosodás, az új városok, lakótelepek, közlekedési és ipari létesítmények, valamint a mezőgazdasági nagyüzemek központjainak építése. Nagyfokú pazarlás volt a földigénybevételnél, gyakorlatilag a termőföldnek nem volt „értéke”. Ez a helytelen szemlélet különösen a jó minőségű földek igénybevételével okozott pótolhatatlan veszteséget. A termőföld védelmére 1961-ben törvényt alkotott az országgyűlés. A pazarlást azonban a törvény sem tudta teljesen megakadályozni. Különösen az átlagosnál jobb minőségű földek túlzott mértékű felhasználásának megakadályozása terén nem .bizonyult elég hatékonynak a földvédelmi törvény. Az országban évente még mindig 17—18 ezer hektár föld kerül ki a termelésből, és ennek egy része jó minőségű szántóföld. Az év elején hatályba lépett a módosított földvédelmi törvény, amely szigorúbb feltételekhez köti az átlagosnál jobb minőségű földek igénj^bevételét. A beruházókat gazdaságilag ösztönzi arra, hogy a gyengébb minőségű, és csak feltétlenül szükséges földet vegyék igénybe a beruházás megvalósításához. A földet használó mezőgazdasági üzemeket és egyéni tulajdonosokat pedig arra kötelezni, hogy minden talpalatnyi földet rendeltetésének megfelelően, a jó gazda gondosságával hasznosítsanak. Termőföldjeink azáltal jelentenek valóban nemzeti kincset, ha rajtuk termelés folyik. Mezőgazdasági földjeink döntő hányadán nagyüzemek gazdálkodnak. Országszerte javában folynak az időszerű mezőgazdasági munkák. Most van . itt az ideje, hogy üzemeink a gondjaikra bízott valamennyi területet pontosan számba vegyék és azok megműveléséről, hasznosításáról gondoskodjanak. Joggal elvárható tőlük, hogy üzemükben parlagföld ne maradjon. Indokolt ezt hangsúlyozni, mert az elmúlt öt év átlagában évente mintegy 30—40 ezer hektár föld maradt parlagon, 130 ezer hektár pedig vetetlenül. Ennek mintegy 85 százaléka mezőgazdasági nagyüzemek használatában van. A községi tanácsok és a földhivatalok feladata, hogy a tavaszi határszemléken ellenőrizzék a földek megművelését. A határ tüzetes bejárása, a körültekintő ellenőrzés azért is szükséges, mert rhég intézkedni lehet a mulasztás pótlására. A mezőgazdasági termőterület maradéktalan hasznosításához népgazdasági érdek fűződik. Ennek megfelelően, egyetlen nagyüzem, közület, vagy magánszemély sem tekintheti saját ügyének, hogy földjeit megmű- veli-e, vagy sem. A termőföldek kötelező hasznosítását törvény írja elő, amelynek betartása minden földhasználó kötelessége. Olasz párlmonliáskülillség A Magyar. Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, nak meghívására április 10— 16. között Magyarországon tartózkodott az Olasz Kommunista Párt pártmunkásküldöttsége, Rodolfo Me- chininek. a KP propaganda- és sajtóosztálya helyettes vezetőjének vezetésével. A küldöttséget fogadta Győri Imre, a Központi Bizottság titkára. A delegáció megbeszélést folytatott Grósz Károly és Berecz János, a KB osztályvezetőivel. Az olasz vendégek tanulmányozták az MSZMP Központi Bizottságában, pártintézményekben, valamint budapesti és vidéki pártszervezeteknél az agitációs és propagandamunka időszerű kérdéseit. E témakörben az MSZMP és az OKP képviselői megvitatták a két párt együttműködésének további lehetőségeit. A küldöttséget elutazásakor Pálos Tamás, a KB osztályvezető-helyettese búcsúztatta. I „Rendkívül fontos, hogy gyorsan hajtsák végre az ENSZ Biztonsági Tanácsának Dél-Libanonra vonatkozó határozatát. Azt akarjuk, hogy Izrael vonuljon ki Dél-Liba- nonból, s súlyt helyezünk arra, hogy minden szükséges tá. mogatást megadjunk a libanoni ellenőrzés helyreállításához az ország déli részében” — hangsúlyozta Kurt Waldheim a bejrúti repülőtéren tartott sajtókonferenciáján. A világszervezet főtitkára —, aki hétfőn reggel érkezett a libanoni fővárosba — újságírók előtt latba vetette minden tekintélyét a libanoni követelés támogatására, hogy (Folytatás az 1. oldalról) zasa érdekében. A rendezvények ás a képzési fonnák területen is a mennyiségről a minőségre kell áttérni. így a MTESZ szervezetei, hozzájárulhatnak a tudományos eredmények gyorsabb gyakorlati alkalmazásához, és a TIT munkájának segítéséhez. Valaska László, a MTESZ megyei titkára szóbeli kiegészítést fűzött az írásbeli beszámolóhoz. Néhány egyesület munkájának külön értékelésén kívül hangsúlyozta, hogy különös gondot kell fordítani a gazdasági és az izraeli megszállók haladéktalanul távozzanak Dél- Libanonból az ország territóriumának egy tizedérőL „Az izraeli visszavonulás elkezdődött ugyan — mondotta —, ám ez csak kezdet, amely nem felel meg a libanoni szuverenitás teljes helyreállításával kapcsolatos kívánságainknak”. Waldheim a bejrúti repülőtérről a libanoni elnöki palotába hajtatott, ahol azonnal megkezdte tárgyalásait Eliáasz Szárkisz államfővel, Szelim Al-Hossz miniszterelnökkel, valamint Fuad But- rosz küliigy- és hadügyminiszterrel. városfejlesztési tervek hosz- szú távú megoldására, azok finomítására, a környezetvédelmi intézkedések kidolgozására, az anyag- és energiatakarékosság fokozására, egyszóval azokra a problémákra. amelyek megyénk iparvidékeinél különös jelentőséget kapnak. A továbbiakban említést tett az új Technika Háza létesítésével kapcsolatos kérdésekről Ez után az ülésen részt vevők az elhangzott előadásokkal kapcsolatos kérdéseiket, gondjaikat vetették fel, hozzászólás formájában. — crt — Brigáfati llitÉitsIezleíe a DIGÉP-ta Walieim Beirítbai Választmányi ülés a ITESZ-szffiázta