Észak-Magyarország, 1978. március (34. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-26 / 73. szám
ÉSZAK.MAGYARORSZÁG 6 197S. március vasárnap Csavargyári asszonyok Boncsér Istvánná sokszögesztergán dolgozik a szer- számtízembcn. Egy műszak alatt húsz csavar me- nctfúrásával készül el A Csavaripari Vállalat Ongai Gyárában a dolgozóknak csaknem a fele nő; az 560 munkásnő közül a legtöbben harminc évnél fiatalabbak. A helyzet sajátosságát fokozza, hogy több mint ötven településről járnak be dolgozni az üzembe. Tóth Zoltán, a gyár főmérnöke elmondotta; a legtöbb gondot nem a bejárás okozza, hanem a községi gyermekintézmények zsúfoltsága, illetve .esetenként á hiánya. A nők szülés utón, vagy a gyermekgondozási segély lejárta után sokszor csak azért nem jönnek vissza a gyárba, mert nem tudják kire hagyni a gyerekeket. A gyár vezetői nehéz helyzetben vannak : valamennyi község gyermekintézményét nem tudják támogatni. A megoldáson sokat törték a fejüket; most éppen egy üzemi óvoda kialakításának terveit fontolgatják. A tervvel kapcsolatban azonban jogos kétségeik vannak. Nem tartják a legszerencsésebb megoldásnak, ha az édesanyáknak a hajnali órákban, a zsúfolt munkásbuszokon kell magukkal hozni a gyerekeket... , — Más területeken többet tudunk segíteni a nőknek, nagyobbak a lehetőségeink — mondja a főmérnök. — Javítani akarjuk például az üzemorvosi ellátást; a belgyógyászati rendelő mellett ki akarjuk alakítani a nőgyógyászati és a fogászati szakrendelőt is. A gyárban az elmúlt években sokat tettek a munkakörülmények javító-' sára is, fokozott figyelmét fordítottak azokra a munkahelyekre, ahol a legtöbb nő dolgozik. Nemrégiben települt át új, modern csarnokba például a szerszámüzem. Megoldódott a csavar II. és a szerszámüzem munkásnőinek régi gondja is: birtokba vehették a korszerű, minden igényt kielégítő 500 személyes új öltözőt és fürdőt. Javultak valamelyest a munkafeltételek a Csavar III. üzemben is, végleges megoldást azonban csak egy rekonstrukció hozhat ott. A főmérnök búcsúzáskor még megjegyezte; helyzetükről kérdezzük meg. a légi 11 etc kesébbeket, magukat a nőket is. Amíg leérünk a Csavar II. üzembe, kísérőnktől megtudjuk, hogy az elmúlt két év során a nők közül mintegy hatvanan vettek részt gyári tanfolyamokon, illetve tanultak állami oktatási intézményekben. Az utóbbi időben jelentősen csökkentek á férfiak és a nők bére közötti differenciák; a betanított munkás- ,nők közül igen sokan megszerezték a szakmunkásbizonyítványt. Időközben leérünk a Csavar II. üzembe. A hatalmas csarnokban nyoma sincs a zsúfoltságnak, a gépek katonás rendben, megfelelő távolságban sorakoznak egymás mellett. A csarnok túlsó végében fiatal lány, Kocsis Katalin adagolja a gépbe az anyagot. — Betanított munkás vagyok, tavaly szeptemberben kerültem a gyárba, a bátyám tanácsára, aki szintén itt dolgozik. — Milyennek képzelte az első munkahelyét? — Nem csalódtam. A bátyám sokat mesélt az üzemről, tudtam, hogy milyen munkára jövök. A munkatársak igazán sokat segítettek a betanulásban. — Mennyit keres havonta? — Ügy .2200—2300 forint körül van a fizetésem. Tizenegy forint az órabérem, csoportos elszámolásban dolgozunk. Hozzám négy hornyológép tartozik. — Honnan jár be dolgozni? — Gesztelyi vagyok, naponta 20—30 percet töltök' utazással. Jó, hogy a gyár az útiköltség nagy részét téríti; havonta mindnyájunknak csak 36 forintba kerül a bejárás. — A szociális körülmények? — Mi, a Csavar II. és a szerszám üzem ben dolgozó nők igazán nem panaszkodhatunk. Nemrégiben költöztünk at a szép új öltözőbe ... A Csavas II. üzemből a gyár legújabb üzemrészébe, a sokat emlegetett szerszámüzembe megyünk. Ebben a csarnokban dolgozik a legtöbb szakmunkásnő. Egyikük, - Hajdú Lászlóné esztergályos. — Nyolc éve dolgozom a gyárban — mondja —, tavaly szereztem meg a szakmunkás-bizonyítványt. A szakmunkásvizsga után rögtön felemelték egy forinttal az órabérem. Nem keresek kevesebbet, mint azok a szakmunkások, akik velem egyidősek a szakmában. — Gyereke van? — Igen, van egy hatéves kislányom, akit egyedül nevelek. Még óvodás, a megyaszói óvodába jár, oda. amelyet egyébként több szocialista brigád is támogat üzemünkből. — Miben segítenek a munkatársak, a vezetők? — Javasolták például, hogy továbbtanuljak. Most szakközépbe járok. Azokon a napokon, amikor iskolába megyek, elvégzik helyettem a munkát. Ha szükséges, bármiben segítséget kapok... Ugyancsak a szerszámüzemben dolgozik Boncsér Lajosné, marós-gyalus szakmunkás. — Ez a gép, amelyen dolgozom — mondja — egyike a legmodernebb berendezéseknek. A sokszögesztergán igazán öröm dolgozni. — Mióta dolgozik az üzemben ? — 1969-ben szereztem meg a szakmunkásbizonyítványt az Ózdi Kohászati Üzemekben. Az ongai gyárba 1.972-ben kerültem, amikor Bőcsre költözI tünk. Most egy pár évig távol voltam az üzemtől; januárban jöttem vissza a gyes-ről. — Volt-e valamilyen kapcsolata a munkatársakkal, az üzemmel a gyermekgondozási segély idején? —Ahányan vagyunk, annyi községben élünk. Érthető, hogy nemigen látogattak. Szerencsére a férjem is az üzemben dolgozik, így aztán mindent tudtam a benti dolgokról. Amikor pedig visszajöttem, mindenki szeretettel fogadott. Így közben emelkedett, a keresetem is. most 12 forint az órabérem. Elégedett vagyok .. A szerszám üzem 'jpati- kaszerű” tisztasága után meglehetősen lehangoló látványt nyújt a Csavar III. üzem. Nagy a zsúfoltság, az üzem egyben raktárként is szolgál. Régi, kiszolgált masinákon folyik a termelés. Az egyik fejesztergánál dolgozik Zemlényi Istvánná. — Betanított munkás vagyok. két éve dolgozom a gyárban, három hónapja pedig ebben az üzemrészben — jegyzi meg. — Nagyon nehéz már dolgozni ezekkel a gépekkel, szinte lehetetlen teljesíteni a normát. Géphiba miatt gyakran állnak a gépek ... — Való igaz. hogy a gyárban a nők számára ez a legnehezebb munkahely — mondja Sarkadi Zoltán üzemvezető. — Pedig nálunk sokan dolgoznak asz- szonyok, a munkások 60 százaléka nő. A fizikai munka megkönnyítésére kisebb változtatásokat folyamatosan végzünk. Ez azonban kevés. Az üzem teljes átalakítására, rekonstrukciójára volna szükség ahhoz, hogy itt is a többi üzemrészhez hasonlóan jó feltételek között dolgozhassanak a nők. Déváid Hedvig A muflon nem húsvéti állat. Kis cröiíctésscl persze odasorolhatnók. Nem is olyan régen telepítették be hazánkba, a tálján hegyekből. Olaszországból. A vadjuhot. Mert a muflon, vadjuh. Európa egyetlen ilyen élőlénye. Mi viszont, főként az utóbbi időkben Olaszországba tisztes meny- nyiségü házi juhot, pecsenyebárányt szállítunk, ámbár nem tenyésztésre, hanem kifejezetten lakomára. Különösen, igv húsvét táján. A vadjuh hazájában ugyanis nagyra értékelik a mi házi bárányainkat. juhainkat és az értékelésnek megfelelő nagyságrendben fizetnek értük. A mi hazánkban úgy annyira elfogadhatónak, megfelelőnek tartják ezt a fizetséget, hogy a „fölösleges” meny- nyiségű bárányt exportáljuk. Mennyi a fölösleges? Mind. Ami van, az mind „fölösleges”. Nálunk bárányhúst azt tud vásárolni, aki jóba van a bacsóval, úgyannyira jóba, hogy az hajlandó sérültnek minősíteni a birkát, a bárányt, és mint ilyet, eljuttatni az ínyencnek. Nem is ez a lényeg különben, hanem a muflon. Melyet ha akarnék, az elmondottak szerint valamelyest a húsvéti állatsereglet közé sorolhatnánk. Bár tudván tudjuk, hogy a húsvéti állatok közé mások tartoznak. Elsősorban a nyúl. Föltehetően képben, vagy írásban szó esik x-óla a mi lapunkban és más lapokban is, a húsvéti számban. Mert tudvalevő, hogy a nyúl festi a húsvéti tojásokat, sok virágú rétről gyűjtve ecsetjére a színeket. És ide tartozik a sárga pihés, apró csibe is — a tojásból, a besötétített zárt világból élet- rekelő valami — a megújulás egyik szép jelképe. És ide tartozik a bárány is, mit akár nagy „B”-vel is írhatnánk, mert szimbólumként, átvitt értelmezésként több is. mint frissen kelt. zöld füvön ugrándozó, fehér bundás négylábúság. Ámbár mégis inkább ugyancsak a jelképe, mint. a tojás látszatmozdulatlansá- gából megelevenedő csibe: az örök megújulásnak, az élet ismételt indulásának jelképe. Ha így jobban tetszik; a feltámadásnak a jelképe. A tavaszi napéjegyenlőségnek a jelképe, mikor a Nap. minden élet éltetője, szülője, a fény, a meleg megteremtője fölébe kerekedik a fagynak, a hidegnek, a sötétségnek és mozdulásra készteti a nedveket, a virágszirmokat, a füveket és szaporodásra, sokasodásra serkeni minden élőt. De térjünk vissza a mába, mert az utóbbi néhány mondattól már az ókori egyiptomiaknál, ógörögöknél vagy az idő kútjának ki tudja mily mélységében járunk. Csodás kincseket hozva fel persze ebből a mélységes kúlból. kincseket, miket ma is tisztesen őrizünk, csiszolgatunk a magunk gyönyörködtetésére, és fö] is emeljük a magunk módján a Nap felé; íme. vigyázzuk, íme örülünk nekik, jókedvvel ünnepeljük a megújhodást! A muflon sehogy sem tartozik ebbe a sorba, mégis szólni kell róla. Meg kell magyarázni, miért is szerepel ebben a kis eszmefuttatásban. Győrből érkezett a levél, Kenyeres Katalintól, aki ama emlékezetes, kemény hidegű. nagyhavú februárban itt üdült nálunk, Lillafüreden. Ö is, mint megannyi más üdülő, gyakorta nézegette gyönyörködve a muflonokat. Mert az egyébként félénk, óvatos természetű muflonok a nagy hó idején embert keresve lejártak a magas gerincekről, a búvóhelyül szolgáló sziklaoldalakról, lejártak a völgybe. Azaz, nem is embert keresve, hanem az ember állal biztosított élelmet. Meg is találták az élelmet és levélírónk, és más üdülők nézegették, fényképez- gették az éhségtől megszelídült állatokat. Egészen a turnus néhány utolsó napjáig, mert akkor már csak egy szétmarcangolt muflont találtak a Szinva medrében. Kutyák marcangolták szét. Később már a többi muflon nem jött elő. Bántotta győri levélírónkat az eset, levelének kicsengése is ez: nem lehetne megmenteni ezeket a szép állatokat? Nem egyedüli, aki ezt kérdezi. Sajnos, nem egyedüli, aki ezt kérdezheti. Ugyancsak azokban a havas napokban Kiss László, a Bükki Nemzeti Park természetvédelmi területkeze- lője is panaszolta, hogy latoit kutyák által széttépétt muflont. Pár napja Lillafüred egyik lakója, Tóth Józsi bácsi ugyancsak a széttépett muflonokat sajnál- gatta. Erdész ismerősének véleménye szerint ezen a télen tíznél több muflont marcangoltak szét a kutyák. Nem lehetne mégis valamit tenni? Biztosan lehetne. Söi, kellene! Hazánkban talán ha- rom-népy helyen él a muflon. Vadőrök erdészek gondozása révén. Hó nélküli időkben könnyedén, elegánsan járják a meredély sziklaoldalakat. gerinceket, hova ragadozó meg sem kísérli a feljutást. A nagy hóban viszont egyrészt nem találnak élelmet, másrészt, és főként pedig nem bírnak elfutni a ruganyos talpú, hóba alig-alig süppedő ragadozóktól. Például a kutyáktól. Hogy valójában hány muflont kaptak el, téptek szét ezen a télen, talán az erdészek, vadőrök pontosan tudják, talán nem. Tény; hogy valamennyinek közülük nem a tél, hanem a szabadjára engedett kutyák okozták a vesztét. Értékek pusztultak el, néhány látványossággal kevesebb, szegényebb a park állománya. Semmiképpen sem lenne helyénvaló persze, ha most a vadőrök, a vadászok minden kutyát lepufíogtatná- nak. A kutya különben sem tehet róla, hogy kutya és éppen az a természete, ami. Helyénvaló lenne viszont, ha a gazdik .ióvátennék, valamelyest térítenék a kárt. Ehhez viszont tudni kellene, hogy kikről van szó. És azt is tudni kellene a gazdiknak, hogy á kutyákat nem szabad kiengedni, kóborollatni hagyni, mert akkor a puskás embereknek y.alóban csak egyetlen megoldásuk — kötelességük — lehet. K‘ír ezeikért a muflo- 1 nokért. Most már persze, csak sajnálkozni tudunk fölöttük, mint győri levélírónk, vagy az erdészek, vagy mások. Valami módot viszont mégis találnunk kell. hogy a jövőben inkább gyönyörködhessünk bennük, mintsem húsvéti nekrológban emlékezzünk meg róluk. Priska Tibor TÁSKÁBAN A MEGLEPETÉS A maroknyinál aíig nagyobb tapsifülest a piacon csúsztatták egy kiszolgált aktatáskába, és még mielőtt az alku létrejött, a hidegben topogó, kucsmás férfi többször is elhadarta a nyúl nemzetségét, hol vette, hogyan nevelte, mivel etette... A táskás férfi megadóan hallgatta, csak a nyúlra figyelt, majd eteti a gyerek, van a ház körül ez, az, amin a kis jószág eléldegél. A villamoson a hóna alatt többször is megmozdult a táska és az öregúr, aki szorosan állt a könyökénél, sértetten elhúzódott, játsz- szák mással ezt a trükköt, ne vele. Orrukat húzogatva mások is odébb álltak az alomszagtól. Szegény csöppnyi kis állat, hát tehet erről? Mert ajándékot mindenki vehet, annyi csokoládét, hogy a még jó fogak is tönkre mehetnek tőle, de eredeti ajándékkal előállni, az nem jut eszébe akárkinek. Sajnálta is, hogy emiatt elhúzódnak mellőle. Majd a gyerek, ha meglátja, hogy ez a kis szőrmék a maga kis gyámoltalanságával ide- oda mászkál a szobában! Mindig is volt érzéke a meglepetésekhez, itt van ez is. Megnyugodott és már- már örült, amikor a kis pára megmozdult az aktatáskában. Nem szólt a feleségének sem, lerekesztett egy kis sarkot az erkélyen a nyúlnak az üres tévés dobozzal, a napszítta repedezett asztal lapjával. Nehezen múlt el az utolsó két nap, már óránként járt ki az erkélyre megnézni, hogyan is érzi magát a meglepetés. Kévéséi te amit evett a káposztalevelekből és a vizestál sem ürült ki. Annál inkább nem értette a dolgot, mert a szomszéd már kétszer is felszólt, „ha még egyszer lefolyik az a rossz szagú. ..” A szemeit dörzsölgette még a kisfiú, amikor a szülők ott döngicséltek fölötte, ezt vette neked anyu, ezt meg a nagymama nyuszija hozta, gügyörészték, szerették önmagukat. A meglepetés, az igazi, meg hátra volt. Kis résen át, az erkélyről tétován betopogott az igazi, élő nyúl. A gyerek, aki "még csak néhány szót beszélt, ijedségében mindent elfelejtett, Csak azt nem, amit első napjaitól ugyanúgy tudott, az egyetlen közlési nyelvet, a sírást nem. De nem is sírt, rémülten sikoltozott. csöpp kezeit maga elé tartva, el-elakadó lélekzettel. Apró szünetek jelezték csak, hogy újra kap levegőt, de újult erővel sírt, rúgkapált. Elváltozott a színe, kivörösödött és csak a fáradtságban felbukkanó panaszos hüppögések után lehetett remélni, hogy megnyugszik. A nyúl visszakerült az erkélyre, de a zsúfolt szobában csak a hosszas keres- getés, a kitartó türelem vezetett eredményre. Ezzel a családi béke még nem állt helyre, mert éjszaka halk, majd mind jobban erősödő kaparászásra ébredt a család. A vén szőnyeg nem volt jó alom, helyet keresett a nyúl. Hétköznapokon sem igen nyitották az ajtót a városszélén lakó ismerősökre, most meg már húsvét hétfőn kora reggel ott dörömbölt a táskás férfi a kertajtón. — Csuk nem ekkora üveggel jöttél locsolni? — fogadták az ismerősök és a kora reggeli látogatást nem lehetett sokáig titkolni, mert a csomag ide-oda mozgott a széken. Nagy József r r
