Észak-Magyarország, 1978. március (34. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-23 / 70. szám

1978. március 23., csütörtök ÉSZAK MAGYARORSZÁG 5 Ügyfelek — iifiilíiilj Az ü'gyfckck éfnS kapcsolata hosszú „törté­nelmi” múltra tekint visz- sza. Nyugodtan mondhat­juk azt is, hogy amióta em­ber ól a földön, azóta ügy­fél és ügyintéző is létezi«. Könnyen lehet — mondja egy régi anekdota —, hogy ez volt az emberiség első „tagozódása, csoportra vá­lása”. De most nem ez a lényei.?, sokkal inkább az, hogy a két csoport közöt­ti feszültség napjainkban sem nagyon oldódik. Az ügyfelek panaszkodnak az ügyintézőkre, az ügyintézők pedig az ügyfelekre. S ez a sajátságos kör csak nem akar bezárulni. Pedig a nyugalomnak, a kiegyensúlyozottságnak, a megértésnek egyik alapkö­ve lehetne, legalábbis kel­lene, hogy legyen, mert az ügyeiket intéző és intézi vágyó emberek naponta tö­megesen találkoznak a kü­lönböző hivatalok dolgozói­val, alkalmazottaival: a közigazgatás, a tanácsok szakigazgatási szerveinek, az OTP-nek, az Állami Bizto­sítónak és még sok-sok — más szervnek embereivel. Ez még nem is lenne bai. Ha, már egyszer a sorsunk így alakult, hogy az éle­tünk egy jelentős részét az ügyfélforgalom bűvös köré­ben éljük le, szembe kell néznünk a tényekkel. A baj ott kezdődik igazán, ami­kor a bürokrácia útvesztői­ben az ügyfelek is papír­rá. aktahalmazzá, paragra­fusokká válnak, amikor az ■ ügyintézők az akták mö­gött nem látják meg az em­bert, nem értik meg az em­beri sorsokat, a küzdelmet, a gondot, amelyeket a pa­pírok rejtenek. Számos hozzánk érkező panaszos levél is bizonyítja ezt. S ezek a levelek a leg­több esetben a bürokrati­kus. lassú és lélektelen ügyintézést teszik szóvá. „Sokszor egy jelentéktelen ügyben háromszor, négy­szer is el kell menni e<gy- egy hivatalba, amíg az em­ber az ügyét el tudja in­tézni” — írják többen is. Aztán, amikor elkeseredé­sükben valamelyik felsőbb szervhez levelet írnak, ügyük, kérelmük szinte egyik napról a másikra el­intéződik. Ilyen esetben jo­gosan vetődik fel az ember­ben a kérdés; vajon mind­ezt miért nem lehetett pa­naszos levél és bejelentés . nélkül is lelkiismeretesen, pontosan és gvorsan elintéz­ni. Sok előadó, főelőadó és csoportvezető fontosságát, szakértelmét, tekintélyét, beosztásának nagvsáeát a lassúsággal, a vég nélküli látszat-töprengéssel, a for­mális álmérleseléss°l igyek­szik bizonyítani. Ügy vé­lik:. hogv akkor szereznek tekinté’vt a hivatalnak, ha +ö.v>h«,7ö>* megiáratiák az ügyfelet, ha felesleges ira­tok beszerzései rendpijk el ha bőrösen. fePefnerörer) é<; hivatali zsargonnal beszél­nek az ügyfél1 el. A napokban egy teiTnelő- szövetkezeti tag szerkesz­tőségünkhöz írt levelében eipanaazoiita, hogy egy üze­mi Daleset miatt, csaknem fél evvel eztuoic, szamara megűét Kártérítést a szö­vetkezet többszöri utánjá­rása, Kiiíncselese és kö­nyörgésé ellenőre sem li- zeue ki, peuig cgRiaujunaK nagy szükségé renne a pénz­re, mert mun csaiucueiiri- tarto a bareset következté­ben hosszú iuore kiesett a munkáuol. furcsa mouon a level nyomán tett intézkedé­sek után a kártérítést há­rom nap múlva Kézhez Kapta a levél írója. Azt hiszem, hogy az ilyen magatartás és ügyintézés aligha növeli e szövetkezel vezetőinek és adminisztratív dolgozoinaK tekintélyét. Egy percig sem állítom azt, Hogy minden késedel­mes. bürokratikus intézke­dés és akta tologatás az ügyintézők bűne. Szó sincs erről. Őszintén elmondhat­juk, hogy az ügyfeleknek a túlkombinált, tekervényes, bonyolult rendeletek miatt is sokat kell bosszankodni­uk. S mind ez a hivatalos ügyek intézőit is zavarja. Előfordul, bogy a még ér­vényben levő, de elavult, az élettől távol álló rendele­tek miatt a legjobb szán­dék is kudarcot vall, vagy nehezíti, késlelteti az ügy elintézését. Aztán olyan esetekkel is bőven találko­zunk, amikor az ügyfelek goromba, türelmetlen fellé­pései teszik lehetetlenné az ügyek zökkenőmentes inté­zését. Ügy vélem, mindezeket komplex módon, összefüg­géseiben kell látni és vizs­gálni. Ahhoz, hogy az ügy­felek és az ügyintézők kö­zött békesség legyen, alap­vetően három dologra kelle­ne ügyelni. Mindenekelőtt arra, hogy az útvesztőkbe vezető, sok-sok felesleges utánjárást és papírmunkát igénylő, idejétmúlt rendele­tekei felül kellene vizsgál­ni, kivonni azokat a 'for­galomból, s ezzel a,z ügy­intézés rendjét minden szinten egyszerűsíteni. Az­tán a különböző hivatalok, vállalatok ügyintézőinek sem szabadna megfeledkez­niük arról, hogy a társada­lomért vannak, és nem a társadalom őértük. Megbí­zatásuk egyértelmű, vilá­gos: a dolgozó tömegek ügyeinek intézésére szól, és nem a bosszantásukra. Hoz­záértéssel és segítő szándék­kal sok-sok bosszúságtól lehetne megmenteni egy­mást. S az ügyfeleknek is tu­domásul kell venniük, hogy az íróasztalok mögött ülők is emberek, akik jelentős feladatok ellátásával van­nak megbízva, akik naponta több száz ember ügyével foglalkoznak. Sil« . jóindulattal. ' *- megértéssel, tü­relemmel. emberi segítő- szándékká] szinte egyik napról a másikra megkönv- nyíthetnénk egymás mum- káiát. S ez jótékonyan hatna az ügyfelek és ügy­intézők társadalmi és em­beri közérzetére is. W. L. Gyermckbútor-kiállítás a Diósgyőri Vasas Művelődési Házban. Fotó: 1. a. Fóliadaraboló gépnél a Tiszai Vegyikombinát Műanyaggyárában. Postánkból Román koiyiia A szerződéses kapcsolaton túl, igen jó együttműködés alaKuit ki az utóbbi évek­ben a szocialista országok utasellátó vállalatai között. Gyakoriak a közös rendez­vények, a tapasztalatcserék. Az Utasellátó Vállalat ta­valy . a MITROPA-val. az NDK utasellátó vállalatával nagy sikerű gasztronómiai hetet rendezett. Most a ro­mán ROMVARED CFR-rel szerveztek hasonló progra­mot. Ez azt jelenti, hogy a Buuapest — Miskolc—Nyír­egyháza között közlekedő To­kaj expresszen a román utasellátó teljesít szolgála­tot. Román ételspecialitáso­kat kínálnak a vonat uta­sainak, a baráti ország sza­kácsai és felszolgálói dol­goznak az étkezőkocsin. „A román vendéglátás a ma­gyar síneken” elnevezésű gasztronómiai hét március 21-én kezdődött és 26-án ér véget. Ugyanez idő alatt az Utasellátó Vállalat kocsija Bukarest és Konstanca kö­zött közlekedik, a román utazóközönség ezen a vona­lon ismerkedhet a magyar konyhával. A kötőelemellátás javítása érdekében nagyarányú pro­filtisztítást hajtanak végre a Csavaripari Vállalatnál az idén. A program keretében ke­rül sor az ésszerűbb termék, szerkezet kialakítására a vál­lalat ongai gyárában is. Az ongaiak eddig a budapesti testvérgyárral párhuzamosan készítették például a 12-es anyacsavarokat. A gyártás­hoz a feltételek a pesti gyár­ban jobban biztosítottak: így januártól e típust mar csak ott készítik. Ezzel egy- dejüleg, ugyancsak a gépi feltételek hiányában, a sze­gecsgyártás nagy része is el­került Ongáról. Körültekintő felmérések után a vállalat vezetői úgy ítélték meg a helyzetet, hogy az ongai gyár adottságai sokkal in­kább megfelelnek például a hornyos 3-as illetve 2-es csavarok gyártásához, mint az említett két termékéhez. A gépek telepítését már az elmúlt évben megkezdték; tavaly mintegy 90 millió da­rabot gyártottak az új tí­pusból. A teljes termelésfelfutás ez évre várható; a gyáridéi termelési lei-vében 300 mil­lió darab hornyos csavar előállítását irányozták elő. Gondban van a brigád. Nyugdíjba megy a vezető­jük. Ez még önmagában nem tragédia, ez az élet rendje, s nem is lenne ez a sikerek­ben oly sokszor megmártó­zott kis közösség igazán szo­cialista brigád, ha nem ne­veltek volna maguk között a stafétabot átvételére al­kalmas utódot. Brigádvezetö már van. Név — az nincs. Eddig ugyanis vezetőjük volt egyben a névadó is, persze nem hivatalosan, de róla „márlcázták” őket. A „C- mühely római négyes” affé­le lélek nélküli ismertetőjel, akár egy gépet is „tisztel­hetnének” vele. Név kellene, valami jó név — töprengenek. — Ki­fejező. Afféle programadó, szóval: példakép. Nem tör­ténelmi. dehogy, valami kö­zeli. valami földönjáró. „Kit válasszunk?” —kér­dezik. — „Kit tiszteljünk? Gyerekeknek való kérdés? Azok tisztelik Dugovics Ti­tuszt, mert... meg Zrínyi Ilonát, meg Frankel Leót. De esetleg nem tudják nagy­apjukról. hogy micsoda vi­harok között vállalt mindent az eszméért — hiszen ő ta­lán nem mesélt erről soha. Felnőtteknek nem való a kérdés, hogy kit tiszteljünk? Felnőtteknek, akiknek ta­lán túl gyakran is emleget­jük a péídmutatást. néha a-'t állítja eléjük követésre mél­MIÉRT KELL REKLAMÁLNI... ? Szerződést kötöttem 1977. november 5-én egy előhasi üsző visszatartására, amely­re 20 ezer forint állami tá­mogatás van előírva. Mivel ez év február 18-ig a pénzt nem kaptam meg, ajánlott levelet írtam a Borsod me­gyei Állattenyésztési Fel­ügyelőségnek, mellékelve a szerződés saját példányát — de eredmény a mai napig sincs. Minden szerződésben, így ebben is, mindkét fél kötelezettséget vállal. Miért nem tett hát eleget a másik fél, miért kell ilyen esetben írogatni, reklamálni? Horváth Tibor Nyíri A Borsod megyei Állatte­nyésztési Felügyelőség elő­adója, Kondi János vála­szol: „Előhasi üszőre éven­kénti állami támogatás az első elléstől számított egy év elteltével igényelhető. Első tehén után 2500 forint, má­sodikra és minden további­ra 5000 forint. A négyéves tovább tartási, megállapodás abban az esetben köthető, ha a tenyésztő az 1975. márci­us 31-én meglevő tehénállo­mányát egy, vagy több leel_ lett előhasi üszővel növeli. A levélíró esetében valószí­nűleg jár a 20 ezer forint állami támogatás. Felügyelő­ségünkhöz azonban a füzér- komló"! tanácstól csak egy igénylés érkezett, amire no­vember 29-én 2500 forintot ki is utaltunk, mivel a szer­ződés egyéves tartásra szólt. A levélíró azonban még egy szerződést kötött, ami négy évre szól leelett előhasi üsző után, de ezt a tanács nem küldte meg címünkre. Hor­váth Tibor panaszát sürgő­sen megvizsgáljuk, mivel a tónak, aki hajlandó a fize­téséért becsülettel megdol­gozni, valójában csak a kö­telességét teljesíti tehát, igaz, ezalatt mások ... Szó­val : az is lehet példakép, aki egyszerűen csak sziget a lustaság tengerében? Hát persze, néha nagyon is könnyen osztogatjuk a di­csérő jelzőket, „felkapunk” valakit időleges, pillanatnyi sikeréért, s aztán ha kide­rül, hogy nem ismétli meg önmaga eredményét, rekord­ját. s egyszeri volt csak a csoda? Tévedhetünk, mikor közeleg az. ünnep, s „bele­fér” a keretbe plusz egy el­ismerés, viszont • csalódást okoz az embereknek a vá­lasztás, a megdicsőítés ... Azért azt ne higyjük, hogy nem járnak, dolgoz­nak körünkben megbecsü­lésre méltók, mindennap önmaguk legjöbbik énjét fel­mutatók. A nyugdíiba vo­nuló brigád vezető tíz évig motorja volt a kis közösség­nek, a nevével érdemeket szerzett brigád bizalmat sza­vazott a segítségével — ta­nácsával jelölt új vezetőnek is — de ha már megkérdez­tek. kimondom: én el tu­dom képzelni, hogy ezentúl rendelkezések értelmében az igénylés beérkezésétől számí­tott 30 napon belül ki kell utalnunk a pénzt.” KÖSZÖNJÜK AZ „ÚJ” LAKÁST... Tudjuk, hogy államunk, városunk, sokat foglalkozik az elöregedett lakások fel­újításával. Azokban a há­zakban lakók, akik ezen már túl vannak, tudják, hogy milyen sok kényelmet­lenséggel jár a felújítás mindennapja, de azzal is tisztában kell lenni, milyen nagy a nyagi hozzájárulással járt ez kormányunk részé­ről. s mennyi pénz marad­hatott igy saját zsebükben, hiszen az újjá varázsolt la­kás egy fillérjükbe sem ke­rült. Igaz, amikor az Ingatlan­kezelő Vállalat dolgozói fel­vonultak házunk elé, szo­rongó szívvel fogadtuk őket, Hitetlenkedve hallgattuk egy-egy vezető biztató sza­vait. Becsületükre legyen mondva azonban, hogy amit ígértek, azt be is tartották. Ezért szeretnénk köszönetét mondani a Vörös Hadsereg út 17. sz. ház lakói nevében. A munka szervezését olyan nagyszerűen oldották meg, hogy folyamatosan, ponto­san dolgoztak, s olyan fe­gyelmezett magatartást tanú­sítottak még a segédmunka, sok is, hogy szép munkáju­kért csak köszönetét érde­melnek. Várszegi Józsefné és a ház lakói . Miskolc, Vörös Hadsereg u. 17. sz. A PUTNOKI VEGYESIPARI SZÖVETKEZET FIGYELMÉBE! Nap mint nap hallani azokról a különböző szolgál­is az ő nevét viselik! Miért, talán nem lehet Kis János, Nagy Béla vagy Kovács Ist­ván negyvenéves hűségét, sok évtizedes lobogását pél­dának tekinteni? Kérdés, hogy alkotott-e maradandót, igazán nagyot az utókornak az, aki egy gyár. egy vállalat történeté­nek — „csak” ennek! — a lapjaira írta be nevét? Nem, nem volt neves hadvezér, feltaláló, munkásmozgalmi hős —, de hétköznapi embe­rek számára követhető em­ber, barátjuk, munkatársuk, értük dolgozó vezető, akiről mindnyájan tudnak valami olyan tettet, tulajdonságot elmondani, amit közvetlen környezete, a vele élők köre Jellembeli, emberi nemesség­nek ítélt. Akinek életműve a háromszor elnyert szociális, ta címet tanúsító brigádok­levél; meg a közösség, me­lyet együtt formáltak; meg a ház, amelyet meghalt bri­gádtársuk özvegyének, csa­ládjának együtt építettek —. meg az a jelképesen éoiilet- nek nevezett társadalom, amelybe éveiket habarcsol- ták a téglák közé. Hétköznapi dőlsok ezek, persze, verejtékgyöngyös tatásokról, amelyek meg­könnyítik a háziasszonyok munkáját. Ezért próbáltam meg én is bevinni mosásra az ágyneműmet a Putnoki Vegyesipari Szövetkezet Ka­zincbarcikán levő tisztító részlegéhez. Évek óta igény­be is veszem, s igazán jó­nak tartom ezt a szolgálta­tást. S hogy most mégis pa­naszkodni vagvol^ kénytelen, az nem a tisztítás minősé­gére vonatkozik. Február elején, amikor elmentem az ágyneműmért, feltűnt, hogy idegen darab van a csomag­ban. Elcserélték az egyik paplanhuzatot, Ajánlották, hozzak egy kis párnahuzatot mintának és az elcserélt da­rabbal visszaküldik Putnok- ra, hátha megkerül a sajá­tom. Sajnos erre hiába vár. tam. Ezután írtam a szövet­kezetnek, kértem orvosolják panaszom, hiszen engem kár ért, mert egy hímzett fehér paplanhuzat helyett, egy erősen elhasznált, enyhén szólva rongyosat kaptam. Anélkül azonban, hogy en­gem felkerestek volna — amikoris egyértelműen tisz­tázni lehetett volna a téve­dést, mivel az elcserélt da­rab nálam van, s puszta rá­nézésre is különbözik a sa­ját ágyneműimtől — az alábbi választ kaptam: „Ki­vizsgálásunk során megálla. pítást nyert, hogy a levél­ben hivatkozott csere nem állhat fenn. mivel a szö­vetkezetünknél alkalmazott technológia biztosítja a téte­lek teljes elkülönítését. A fentiek alapján reklamáció­ját. elfogadni nem tudjuk.” A reklamáció ilyen kivizsgá­lása — azt hiszem nem is alaptalanul — felháborított, hiszen engem pedig, bizo­nyíthatóan, kár ért! Molnár Istvánné Kazincbarcika, Szabó. L. u. 27. 1/2. homlokkal esetleg másról ál­modik a fiatal szakmunkás. Szürkének is látszanak, ha azt tekintjük, hogy a csatát a hó végi, év végi hajrá, a ki­tartást meg az untig ismert egyforma feladatok jelentik. De van-e szürke ember, van-e becsülettel doleozó, kitartó, munkatársaiért pluszt is vállaló ember, aki nyom­talanul, „emlegetetlenül” tűnik el hajdani közösségé­ből? Ha már megkérdeztek: önöknek, munkásoknak hir­detni kellene a kétkezi munka becsületét. Azzal, hogy követhető példaképük, brigádalapitó vezetőjük ne­vét megőrzik. Azét. akit őszintén — nem beosztásáért, nem pénzéért —. valóban munkásszorgalmáért, a ma­guk közül való ember mi- voltjáért becsülnek. És — ez a dolog másik oldala, persze — kaphatna- e ennél szebb ajándékot bú­csúzóul az, aki oly sokat, adott munkáséveiben önök. nek? Csak addig voltam kívül­álló. míg nem kérdeztek, de mert belebeszélhettem, hadd mondjam hát; nem érzem óriásinak gopdiukat, a név- keresést. Remélem, a kiváló brigád címet is és még sok­sok más munkacsatát is megnyer a brigád — az ere­deti, megtartott névvel. Szőke Mária Kit tiszteljünk? Hops csavarok

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents