Észak-Magyarország, 1978. március (34. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-02 / 52. szám

Szerplán megkezdődött és március 15-ig tart a tanköte­les korba lépő gyermekek, az új elsősök beíratása. , A beiratkozások pontos idejét mindenütt a helyi tanácsok határozták meg. országosan mintegy mástól százezer gyermek lép tanköteles kor­ba. néhány ezerrel több, mint az előző évben. Az 1978—79-es tanévre azokat a gyermekeket veszik fél az iskolába, akik a 6. életévüket szeptember else­jéig betöltik. A rendtartás szerint az iskola igazgatója kivételesen azoknak a felvé­telét is engedélyezheti, akik -a 6. életévüket szeptember 1. és 30. között töltik be. felté­tel azonban, hogy testileg és szellemileg alkalmasak le­gyenek az iskolai tanulmá­nyok megkezdésére, s az is­kola is tudjon biztosítani he­lyet a számukra. Ilyen eset­ben a szülőknek vagy a gondviselőknek a kérelmet április 15-ig kell benyújta­niuk az igazgatóhoz. A ké­relemhez csatolni kell a fej­lettséget igazoló hatósági or­vosi bizonyítványt, s ha óvo­dába járt a kisgyerek, a ve­zető óvónő véleményét is. Az október 1-e és 31-e között született gyerekek felvételét rendkívül indokolt esetben a megyei tanács művelődésügyi osztálya engedélyezheti. A leendő elsősöket a laká­suk szerint körzetileg illeté­kes általános iskolába kell beíratni.. A szülők, gondvi­selők feltétlenül vigyék ma­gukkal személyi igazolvá­nyukat. illetve a gyermek születési anyakönyvi kivona­tát. A rendtartás intézkedik ar­ról is, hogy a beiratkozáskor a nemzetiségi szülök figyel­mét fel kell hívni arra, anyanyelvét is tanulhatja a gyermek az iskolában. Ha a lakóhelyen, illetve a körzet­ben levő iskolában nincs er­re lehetőség, a szülők kíván­ságára más, a nyelvet tanító iskolába is felvehető a ta­nuló. A szeptemberben első osz­tályba lépő tankötelesek kö­telező orvosi vizsgálaton vesznek részt a beíratást kö­vetően. A vizsgálat helyéről és időpontjáról az iskola igazgatója legkésőbb nyolc nappal korábban írásban ér­tesíti a szülőt, gondviselőt. Az óvodába járók orvosi vizsgálatát az óvodában bo­nyolítják le, sokhelyütt ez már a befejezéséhez közele­dik. Bizoiísáfi öles az SZMI-ben Tegnap, március 1-én Mis­kolcon, ülést tartott a Szak- szervezetek Borsod megyei Tanácsának szervezési és ká­derbizottsága. A tanácskozáson részt vett Kovács Kálmánná, az SZMT titkára. Gácsi Ferencnek, a bizott­ság elnökének vezetése alatt folyó megbeszélésen megtár­gyalták az üzemi demokrá­cia, a bizalmi tanácskozások tartalmi színvonalának, a bi­zalmi jog- és hatáskör érvé­nyesülésének gyakorlati ta­pasztalatait. Tájékoztató hangzott el az SZMT, a me­gyebizottságok és az alap­szervezetek 1977. évi nemzet­közi tevékenységéről. Vége­zetül elfogadták1 a bizottság első félévi munkatervét. A diispiri új müiikásszÉL’ó lakói A február 21-i műszaki átadás után a kombinált acélmű építői birtokukba vették a Lenin Kohászati Müvek Marx téri új mun­kásszállóját és március 1-én meg is kezdték a munkát. Ennek kezdete előtt a kivi­telező vállalatok éyezetői tá­jékoztatták az építőket, a beruházás politikai, gazdasá­gi jelentőségéről és baleset- védelmi oktatásban is része­sítették őket. Ezt követően helyszíni be­járásra indultak, hogy meg­ismerkedjenek új munkahe­lyükkel. Itt tájékoztatást kaptak arról, hogy jelenleg hol tartanak az építkezéssel, s milyen feladatok várnak az ifjúmunkásokra az elkö­vetkező években. A munka­területtel való ismerkedés után felvételezték a szüksé­ges szerszámokat, s nekilát­tak a nagy feladat végzésé­nek. L és®át i/usüw&s puska Lézertávcsöves puskát lop­tak el a múlt hét végén a londoni Science Múzeumból —■ jelentette be hétfőn este egy hivatalos szóvivő. A rend­kívül pontosan célzó fegyvert nemrég fejlesztették ki, s a brit hadügyminisztériumnak, valamint külföldi megrende­lőknek szállítottak belőle, hogy a terrorizmus-ellenes harcban alkalmazzák. A pus­ka lézertávcsöve folytán igen veszélyes, ha terroristák ke­zébe kerül — mondotta a fegyvert előállító cég igazga­tója. ~~ ■»'‘hr?/- o It-?' .... A vonat ablakában Pályázat 19 általános és középisko­lai tankönyv megírására hir­detett pályázatot a Tan- könyvkiadó Vállalat — meg­felelő szakmai és pedagógiai tapasztalattal rendelkező szakembereknek, gyakorló pe­dagógusoknak, munkaközös­ségeknek. Az új tantervek alapján megírandó tanköny­vekből 1981-től, illetve 1982- től tanulnak majd a diákok. A pályázóknak teljes kon­cepciót kell kidolgozniuk, ezen belül meg kell jelölni­ük,, hogy milyen nyomtatott eszközket — munkafüzeteket, feladatlapokat — tartanak szükségesnek a tankönyvhöz mellékelni. Ezenkívül részle­tesen ki kell dolgozniuk a tankönyv egy mégadott és egy szabadon választott fe­jezetét. A pályázatok benyúj­tásának határideje: 1978. ok­tóber 1. Az első három díj: 15 ezer, 10 ezer és 8 ezer forint. A pályázat jeligés. A most meghirdetett pá­lyázat eredményét december­ben teszik közzé. MMM iiisr M %Wmmm Jmm llifiw W,iÄIÜ A Budapesti Rádiótechnikai Gyár Kecskeméti Gyáregységé­ben a technológiai rekonstrukció cs a jobb munkaszervezés lehetővé tette, hogy az idén mintegy 110 millió forint érték­kel több kazettás magnetofont és hozzávaló alkatrészt gyárt­sanak, mint az elmúlt évben. Termékeik mintegy 30 százalé­kát exportálják. Képünkön: Hi-Fi magnetofonok mechaniká­jának bemérése. JEGYZET Morzsa Vajon miből készül a zsemlemorzsa7 Egy biztos: nem zsemléből. Nem olyan egyszerű ám a világ! A me­zőkövesdi kenyérgyárban elmondják, hogy a zsemle- morzsát BL—55-ös finom­lisztből, egy kicsit édeskés, egv kicsit sótlan, az emberi ízlésnek egyáltalán nem megfelelő 2 kilogrammos morzsakenyérből gyártják. Ezt a kenyeret „letépik”, majd 1—2 napig szárítják, aztán 24 kalapácsos daráló­val megőrlik. De még így sem biztos, hogy jó minősé­gű lesz a morzsa, A magyar szabvány gondoskodik a nedvességtartalmáról, az ál­lagáról. Ha lisztes a mor­zsa, akár ki is önthetik. Er­re természetesen nemigen kerül sor, mert van egy bi­zonyos szitaszövet, amely­nek négyzetecskéi 1,4 mil­liméterszer 1,4 millimétere­sek. A liszt ennél kisebb, tehát kiesik a rostán. De félre a tréfával, ami nem is tréfa, csak egy kis érdekesség. A mezőkövesdi kenyérgyár nyolc dolgozója évente ötmillió forint ér­tékben gyárt zsemlemor­zsát. Négyezer tonnát. Kéz­zel csomagolják negyedki­lós csomagokba és ebből fe­dezik a megye nagy részé­nek szükségletét. Borsod­ban másutt nem is készíte­nek morzsát. Ezért szezon­ban éppen csak, hogy tud­ják. fedezni a szükségletet. Vajon ki tudná megmonda­ni. mikor van a morzsa­szezon. Nos, januárban és februárban ingyen sem igen kell az egyébként szi­gorú szavatossági idejű zsemlemorzsa. Márciustól év végéig tart a ' szezon. Ilyenkor be kell segíteniük a mezőkövesdieknek az ide- genforgalmilag fontos ma­gyar tájegységek. így a Ba­laton környéke és Budapest ellátásába is. Ilyenkor tiszta szerencse, hogy a megye egy parányi körzetének ellátása nem a kövesdiek feladata. Ugyan ki tudná kitalálni, mel3'ik az a város, amel.ynek ház­tartásai számára nem a me­zőkövesdi kenyérgyár ké­szíti a morzsát? Fogas a kérdés, kemény a dió, sza­bad a gazda: a mezőköves­diek a szomszéd megye morzsáját eszik. — levay — Elítélték az álpapot A legképtelenebb mesék­kel csapta be rendszeresen a hiszékeny embereket külön­féle magas öszelcöttetéseire hivatkozva Fillér Lászió 62 éves budapesti lakos. Ügyé­ben másodfokon az Egri Me­gyei Bíróság hozott jogerős ítéletet. Fillér László elszegénye­dett- felszentelt papnak adta ki magát, „egyházi szertar­tásokat” végzett, „áldást osz­togatott” ilyen jellegű „szol­gáltatásaiért” pénzt fogadott el a többszörösen büntetett előéletű szélhámos, aki a bíró­sági tárgyalások során ártat­lanságát hangoztatta, de lel- készi mivoltát hivatalosan igazolni nem tudta. Az álpap bűnlajstromainak egyik érdekes tétele: elhí­resztelte, hogy a magyar szentek életéről ír, s ezzel az ürüggyel, mintegy ötvenezer forintot csalt ki „híveitől”. Az Egri Megyei Bíróság Fillér Lászlót többszörösen visszaesőként elkövetett csa­lás bűntette miátt háromévi íegyházban letöltendő sza­badságvesztésre ítélte. A Sázszolpltatás Isizlinsáoáról Tanulmány készült a gáz- felhasználással kapcsolatos balesetek okairól, s ennek kapcsán különféle vizsgála­tokat is végeztek. Ezek ta­pasztalatairól, valamint a fej­lesztési elképzelésekről szá­molt be szerdán az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt és a Fővárosi Gázművek ve­zérigazgatója a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének elnökségi ülésén. A bal­esetek okainak vizsgálata ki­mutatta, hogy a városi gáz és a pb-gáz felhasználásá­ban a legtöbbször, az. esetek 80, illetve 90 százalékában a fogyasztók mulasztása mi­att, a földgáz-szolgáltat ásnál viszont elsősorban — majd­nem 60 százalékos, arányban — különböző műszaki hi­bák, illetéktelen beavatkozá­sok. csőrongálások stb. miatt történt baleset, országszerte és a fővárosban is. ÜVÜfilÉ Márciusban a premierfil­mek kisérőjeként tizenhárom kisfilm kerül a mozikba. Ezek sorát 2-án a minap el­hunyt kitűnő filmalkotó, Lalcatos Vince dokumentum- filmje, A hírmondó nyitja, s ugyancsak ekkor látható Kolonits Ilona Több szólam­ban című, a békési szőnyeg- szövő asszonyokat bemutató dokumentumfilmje, valamint a Jeralas című színes, szov­jet rövidjátékfilm. A továb­bi hetekben Ahogy ők látták — anno 1526 címmel Lisziák Elek rövidfilmje, Dévényi László Élővíz — Holtvíz cí­mű népszerű tudományos munkája, Varsányi Ferenc Irka-firka című animációs filmje, Bánki Szilárd Tűz­megelőzés című ismeretter­jesztő műve, Csőke József Mozgás, gyerekek című do­kumentumfilmje, valamint Vagyóczky Tibor Doktor úr, még nem késő? című isme­retterjesztő filmje képviseli a magyar kisfilmművészetet. Látható még a szovjet alko­tók készítette A robbanás szülte, A majmok szigete, a Repülésre született, valamint a román Organigramma 11. című kisfilm. A fosztogató A nyitva hagyott irodák kifosztására specializálta ma­gát Mohácsi János 35 éves kisterenyei lakos, aki tavaly­előtt és tavaly „végigláto­gatta” Salgótarjánban a me­gyei tanács, a városi tanács és más intézmények irodáit. A Salgótarjáni Járásbíró­ság kétévi és négyhónapi szabadságvesztésre ítélte Mo­hácsi Jánost, akinek az előző büntetésből feltételesen elen­gedett három hónapot is le kell töltenie. TELEX TILOS REKLÁMOZNI Március elsején lép eleibe Finnországban az a tör­vény, amely szerint tilos a cigaretta reklámozása. A finn közegészségügyi mi­nisztérium kezdeményezé­sére hozott törvény célja a dohányzás mértékének csökkentése. A nyilvános helyek többségén tilos a do­hányzás. és tanfolyamokon magyarázzák majd meg ho­gyan lehet a dohányzásról leszokni. MEGSEMMISÍTETTÉK Az eliópiai biztonsági erők a népi milícia csa­patainak támogatásával a múlt héten megsemmisítet­tek egv veszélyes bűnözők­ből álló bandát, amely az ország nyugati részén fek­vő Kaffar tartomány békés lakosságát terrorizálta. Az akció során huszonkét ban­ditát megöltek, hatvanket­tőt fogságba ejtettek. AZ ÍRÁSTUDATLANSÁG ELLEN A múlt évben 1 300 000 tizenkét cs ötven év közötti vietnami tanúit meg olvas­ni. 1978 és 1980 között újabb hároméves progra­mot indítanak az írástu­datlanság teljes felszámolá­sára és a dolgozók iskolája mozgalom kiszélesítésére. FÖLDRENGÉS Szerdán moszkvai idő sze­rint hajnali 3 óra 58 perc­kor 4—4,5 ball erősségű földrengést észleltek Észak- Kaukázusban, a híres kau­kázusi gyógyforrások vidé­kén. Áldozatok nincsenek és jelentősebb anyagi kár sem keletkezett. BOMBA ROBBANT Szerdán Hajnalban bom­ba robbant Tel Aviv egyik külvárosában, egy 'lakóház­ban. A robbanásnak két ha­lálos és három sebesült ál­dozata van. Nyugati hír- ügynökségek ' Bejrutból je­lentették. hogy szóvivője útján a PFSZ magára vál­lalta a felelősséget a me­rényletért. ÖSSZETŰZÉS Katonai és rendőrségi jár­őrök — páncélosokkal meg­erősítve — cirkálnak Lima üzleti negyedeinek utcáin. A rendőrség közlése szerint újbb 50 személyt vették, őri­zetbe és így a lelartóztot- tak száma 250-re emelke­dett. Az összetűzéseknek eddig egy halálos áldozata van. Luis Cisneros Vizquer- ra tábornok, perui belügy­miniszter hétfő esti rádió­beszéde szerint a CGTP ve­zetői is letartóztatottak kö­zött vannak. Esti iskolán ÉSZAK-MAGYARORSZÁG. — Az MSZMP Borsod-Abaüj-Zempien megyei Bizottságának, lapja. «oszeraesztö: WmiM LAJOS. Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 15. Posta­cím: 3501 Miskolc. Pf. 351: ISSN 0133—0357. Telefonok. Központ: 36-132, 16-672. 35-380. 36-579. Titkárság: 16-886. Gazdaságpolitikai rovat: 16-035. Belpolitikai rovat: 16-450. Kul­túrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Munkáslevelezés, panaszügyek: 16-046. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. 3527 Miskolc, Bajesy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc, pf. 178. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc, Széchenyi u. 15—17. Telefon: 16-213. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizet­hető: a* helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra: 20 forint. Index: 25 655. Készült: a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: KILIÁN BÉLA. Meglezü az elsősök lieíralása

Next

/
Thumbnails
Contents