Észak-Magyarország, 1978. február (34. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-04 / 30. szám
T978. február 4., siombat ßSZAK-MAGYARORSZÄG 9 Ili szolgáiiatás Tanácsadó Azok előtt is ismert, milyen nagy gondot jelent egy családi ház építése, akik ilyet csak külső szemlélőként láttak, igazán pedig csak azok tudják mennyi utánjárást, türelmet, energiabefektetést igényel a tervek, az anyag megszerzése, a kivitelezés különböző fázisa, akik építkezésbe kezdtek. Miután családi házat általában csak egyszer épít életében az ember, érthető, hogy ebben nincs jártassága, olyan szervezői gyakorlata, amivel a gondjait csökkenthetné. Az Építésügyi Tájékoztatási Központ és az Észak-magyarországi TÜZÉP Vállalat megállapodást kötött, hogy a rendelkezésre álló eszközök segítségével szakmai támogatást ad azoknak, akik családi otthon teremtéséhez kezdenek. Mégpedig úgy, hogy a miskolci Sajó-parti telepen a magánépítkezők részére tanácsadó szolgálatot hoz létre. Az elképzelést valóra is váltották: már eddig is sokan keresték fel a szolgálatot kérésekkel. Szombat kivételével mindennap 9-től 12 óráig vehető igénybe a tanácsadó szolgálat és az érdeklődőknek egy építészmérnök ad felvilágosítást tervekről, illetve tervek alapján az anyagigényről stb. Az ÉTK által készített családiház- és hét- végiház-típustervek kéznél vannak, ott a helyszínen olcsón megvásárolhatók, azokat csupán adaptáltatni kell és ez a "tervezési költségeket számottevően lecsökkenti. Érdemes elmondani, hogy a típustervek alatt sokféle beépítési lehetőség rejlik, vagyis a típustervek a mai családi igényeknek megfelelő elrendezettséggel, magas színvonalon készülnek. A típustervek alapján megépített otthonok úgy esztétikailag, mint praktikusság szempontjából kiválóan megfelelnek a kor igényeinek, hiszen azokat a legjobb szakemberek készítetté^. Azok számára pedig, akik kész tervekkel fordulnak a tanácsadó szolgálathoz, pontos útbaigazítást nyújtanak arra vonatkozóan, hogy melyik anyagból mennyire lesz szükség, vagyis elkerülhető a felesleges anyagvásárlás. Nem ritka, hogy az építkezők a megalapozatlan anyagbeszerzéssel olyan felesleges készletekkel rendelkeznek, amelyek értékesítése, hasznosítá- külön gondot okoz. Mindez elkerülhető, ha a tervek bemutatása alapján a tanácsadó szolgálat pontos anyagigény-felmérést készít. Ebből kiderül, mennyi építőanyagra, tetőfedő anyagra, falazóanyagra, milyen nyílászárókra lesz szükség. Egyben tanácsot ad a szolgálatot teljesítő mérnök arra vonatkozóan is. hogy a hagyományos anyagokat mivel lehet helyettesíteni. Ez egyben bizonyos értelmű takarékossághoz is hozzásegíti az építkezőt, ami pedig nem lehet sokadrangú szempont. A tanácsadó szolgálat két hete kezdte meg működését és eddigi munkáját a következőkben lehetne összefoglalni: nagyon sokan szorulnak rá a szakszerű segítségre, útbaigazításra, az érdeklődők közül senki sem távozott tanácstalanul. Az ötlet tehát bevált, a tanácsadó lét- jogosultságát bizonyítja, hogy kétheti munkája alapján is ismerik, elismerik tevékenységét a családiház-építők. A jövőben pedig, ha mind többen megismerkednek az új szolgáltatással, várhatóan még inkább igénybe veszik az ÉTK és a TÜZÉP új szolgáltatását. A vállalkozás egyébként még eléggé úttörőjellegűnek számít, eddig az országban Budapesten, Pécsett és Debrecenben található hasonló profilú tanácsadó. Azok számára, akik a tanácsadó szolgálathoz fordulva pontos* képet kapnak az építkezés anyagigényéről, elmondhatjuk. hogy ott helyben, a TÜZÉP-telepen anyag- biztosítási megállapodást köthetnek, mintegy előre biztosíthatják a szükséges anyagok beszerzését. Ezt igénybe lehet venni felújításhoz, tatarozáshoz is, vagyis az építőanyag egy helyen szerezhető be, a tetőszerkezet kialakításához szükséges anyagoktól egészen a falburkolóig, a komplett fürdőszobáktól a szerelvényekig, színes, mintás padlóburkolókig. Nemrég vezette be a TÜZÉP a magánlakás-építkezésekhez használható, elengedhetetlenül fontos vegyianyagok értékesítését. Kezdjük például a Bonobit S és a Bonobit H elnevezésű anyagokkal. Ezek kitűnő nedvesség elleni szigetelést biztosítanak, de eredményesen használhatók korrózió ellen is. A Bonobit S normál parketta ragasztására is alkalmas. A Tricosal S—III. elsősorban a téli betonozási munkákhoz szükséges, mert gyorsítja a szilárd ulást és mérsékelten fagyálló folyadék, gátolja, a fagyást. A Tenax rapid pedig könnyű és nehéz tapéták ragasztására használható. A Sicolla-por és a Sicolla-fo- lyadék a nagy szilárdságú anyagokra, falfelületekre való ragasztásnál alkalmazható kiváló eredménnyel. A Kal- cidur NV—3 előnyösen alkalmazható beton szilárdításához. mert a szilárdulás folyamatát elősegíti, védi a betont p 'ágyústól. Vékony vakolatként, színes változatban is, belső lakótéri felületképzésre is alkalmas a Breplasta, míg a Szilikofob 7607 vakolt és egyéb falfelületek, tégla, beton, . kő víztaszító kezelésére használható kiváló eredménnyel. Re- solit KM 257-es elnevezéssel kapható a vízzáró vakolatok, pincehelyiségek, fürdőmedencék, víztárolók szigetelésére alkalmas anyag. Ezek mind olyan vegyi anyagok, amelyek szerte a világon egyre kelendőbbek a korszerű, gyors építkezéseknél. A már elkészült épületeket időtállóbbá teszik ezek az anyagok. A TÜZÉP felkészülten várja a vásárlókat a tavaszi építkezési kampány előtt, széles a választék a legkülönfélébb anyagokból. A komplett fürdőszoba-berendezések esztétikai és használhatósági színvonala bármilyen igényeket kielégíthet. A teleoen megforduló vásárlók találhatnak beépített konyhagarnitúrákat, szobaszekrényeket is, érdemes időt szánni arra, hogy mindezeket megtekintsük. A TÜZÉP és az ÉTK közös szolgáltatása az eddigi szolgáltatások rendszerének tovább-bővítése, mert így tervek vásárolhatók olcsó áron. könnyen elvégezhető az anyagigény felmérése és az anyagbiztosítási megállapodás, a fuvarvállalás és házhoz szállítás is lényegesen megkönnyítik az építkezők gondjait. Azok számára, akik felkeresik a jövőben a tanácsadó szolgálatot, ajánlhatjuk, hogy egyúttal tüzetesen nézzenek körül a TÜZÉP-telepen, ahol a hagyományos építőanyagokon, berendezéseken kívül sokféle új, praktikusan felhasználható anyaggal találkozhatnak. Minden esetben kérjék a szakemberek tanácsait, akik pontos felvilágosítást adnak. — X — Megismételhetik az építési rekordot Milliós tervek a BY1 Álsózsolcai Gyárában Az V. ötéves tervidőszak elején keresnie kellett a megrendelőket a Beton- és Vasbetonipari Művek Alsózsolcai Gyárának. Az utóbbi időben azonban teljesen megipari anyagárak emelkedéséből származó többletköltségek egy részét magukra vállalják. Noha a termékeik zöme keresett, nem akarnak visszaélni monopolhelyzeváltozott a helyzet, egyre többet kell nemet mondaniuk a vásárlóknak. Ma már jóval nagyobb az igény az alsózsolcai gyár termékei iránt, mint amennyit képesek kielégíteni. Az elmúlt esztendőre is 560 millió forint értékű termék előállítását tervezték, de a megrendelők kérésére ezt 20 millióval meg- toldották. Csupán az UNI- VAZ-szerkezetekből 430 ezer négyzetmétert gyártottak. Ebből már 160 ezer négyzetméter vakolatmentes panel volt. Ezen kívül 60 ezer távvezeték- és 12 ezer lámpaoszlopot készítettek. Az igen keresett E-gerendából mintegy 2 millió 200 ezer métert állítottak elő. összesen 180 ezer köbméter betonárut termeltek, ami mintegy 450 ezer tonna súlyú. 1977-et a jó évek között tartják számon az alsózsolcai gyárban. Mind a termelékenységben, és a hatékonyságban sikerült előrelépniük. Ennek köszönhető, hogy a vállalati eredmény meghaladja a 100 millió forintot. És ami a legfontosabb, a dolgozók is elégedettek, mivel, az 1977. évi bérszínvonal már jóval túl van a 40 ezer forinton. A tavalyi jó eredmények alapján könnyen összeállíthatták az idei tervet. Ebben 650 millió forintos termelési értékre számítanak 1978-ban. Ehhez képest szerény, mindössze 102 millió forintos eredményt várnak. Azért határoztak így, mert az építőtűkkel. Az idén félmillió négyzetméter UNIVÁZ-szer- kezetet gyártanak, s ebből a tavalyinál már jóval több, mintegy 210 ezer négyzetméter lesz vakolatmentes. A többi termékekből a tavalyihoz hasonló mértékű termelési szintre számítanak. Közben folytatódik a gyár rekonstrukciója, a közeljövőben átépítik a darupályát, míg az üzemcsarnokokban korszerűsítést végeznek a termelés bővítésére. A gyár termékválasztékát mindenkor az építőipar, illetve a lakosság igényei szerint állítják össze. Ha bemutatjuk a gyár temékeit — természetesen az UNIVÁZ- szerkezetű épületekkel kezdjük a sort. Ugyanis, leginkább ez a termék fémjelzi a gyárat országszerte. S nem véletlenül, hiszen ez a termék számos, felbecsülhetetlen előnnyel rendelkezik. Például egy 5—6 szintes UNI- VÁZ-épületet, normális körülmények között, folyamatos munkával alig két-három hónap alatt lehet összeszerelni. A belső szakipari munkákkal együtt, az alapozástól számítva 9—10 hónap alatt lehet lakhatóvá tenni. Mondanunk sem kell, hogy ’ ez rendkívül rövid idő! Mindez azonban, jobb munkaszervezéssel, bármikor túlszárnyalható. A közelmúltban, például- nem mindennapos vállalkozásba kezdett a gyár kollektívája: rendkívül rövid idő alatt tető alá hozott egy háromszintes épületét. 1977. október 5-én kezdték meg építeni a Szentpéteri kapui kórházban, és november 10-én jelentették, hogy elérték a legfelső szintet. A 15 méter széles és 40 méter hosz- szú UNIVÁZ-épület teljes költsége, mintegy 8 millió forint lesz. Ebből alig 1 millió 800 ezer forint értékű az UNIVÁZ-elemek aránya. A gyár vezetői ezen az épületen bizonyították, hogy ehhez hasonló létesítményekhez szükséges, háromhónapbs építési időt, könnyen a felére csökkenthetik. Nos, az idén többször is megismételhetik ezt az építési rekordot. A tervek szerint 1978-ban ugyancsak gyári segédlettel, Ongán négytantermes iskolát, Bodrog- keresztúrban ipari csarnokot, Alsózsolcán ÉPTEK-raktárt, Miskolcon a MEDICOR-nak üzemcsarnokot, míg Bihar- keresztesen pedig szociális helyiségeket építenek. Az ilyen önerőből történő beruházások értéke, mintegy 10 millió forint lesz. A gyorsaság mellett érdemes megemlíteni a takarékosságot is, ha az UNIVÁZ- szerkezetek előnyeiről beszélünk. Például a vakolatmentes födémpanel használatakor négyzetméterenként mindösz- sze egy órányi szakipari munkára van szükség, a régebbi 2,6 órával szemben. Ha valaki megpróbált már — ezt csak mereven feltartott kézzel lehetséges —. hosszabb időn keresztül mennyezetet vakolni, az igazán nem drá- gálja a két paneltípus közötti, alig pár forintnyi árkülönbséget. Ha pedig népgazdasági szinten számoljuk a vakolat- mentes födémpanellel elérhető építőmunka takarékosság értékét: olyan számot kapnánk, amely növelhetné építőiparunk teljes kapacitását. Ugyanakkor a vakolatmentes födémpanelek rendkívül jó hő. és hangszigetelők. Ezeket a jó tulajdonságokat úgy érték el, hogy a régi 19 centivel. szemben 27 centiméter vastagok a vakolatmentes födémpanelek. Mivel az új panelek a korábbinál vastagabbak, egyben teherbíróbbak is: például a 9 méteres panelek ugyanolyan jól terhelhetők, mint a kisebbek. A gyár termékei iránt érdeklődőknek részletes tájékoztatást nyújtanak a Beton- és Vasbetonipari Művek Alsózsolcai Gyárának szakemberei. Az alsózsolcai gyár irodaháza előtt szabadtéri kiállításon tekinthetők meg az üzem termékei, ezen túl prospektusokkal és részletes szaktanácsadással is segítik a megrendelőket. BETON-ÉS VASBETONIPARI MÜVEK ALSÓZSOLCAI GYÁRA ÉRTÉKESÍTÉSI OSZTÁLY Telefon: 17-811 Telex: 06-22-68