Észak-Magyarország, 1978. február (34. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-14 / 38. szám

1978. február 14., kedd __________- , ESZAK-MAGYARORSZAG 3 V an-e munkaerőhiány? Tisztelet a munkának, a munkásnak! Széllel küzdők a Hosszújáró-Élien Az üzemek legeiben jár­va, gyakran panaszolják a vezetők: azért nem tudják teljesíteni a tervet, mert ke­vés a munkáskéz, nincs ele­gendő külső munkaerő-tar­talék a leszámolok pótlásá­ra. Amikor erre hivatkoz­nak, legtöbbször a technoló­giai leírásokat is az asztal­ra teszik, mondván: lám, ennyi dolgozóra lenne szük­ség — nálunk ennyi a hiány. Tény, hogy Borsodban az országosnál valamivel na­gyobb a munkaerőgond, a termelői létszám biztosítása. Nem állnak sort a felvételi­zők a gyárkapuk előtt, nem túlzás azt mondani, minden fizikai munkásként jelentke­ző után két kézzel kapnak a munkaügyisek. Ám az is igaz, hogy egyre több válla­latnál bizonyítják be: nem- z csak az új munkerő hiány- ^ zik, hanem a meglevő jobb hasznosítását előmozdító, sok jó, okos munkaszerve­zési intézkedés is. Egy-egy ilyen megvalósítása sok-sok . munkáskezet pótolhat. Ahol ezt felismerték, általában nincs is kitéve a gyárkapu­ra a „felveszünk..tábla hosszú listája. Az Északmagyarországi Vegyiművek „ajtaján” is hiába keresnénk. Az emlí­tett vállalat kitűnő példa ar­ra, hogyan lehet a termelői létszám csökkenését ellensú­lyozni a munkaerő hatéko­nyabb felhasználásával, ho­gyan lehet egy-egy üzemben •— azonos létszám mellett — jóval magasabb termelési eredményt elérni. Az elérés elsősorban az ésszerű mun­kaerő-gazdálkodásnak kö­szönhető. Amikor Kovács János munkaügyi főosztályvezető­vel erről beszélgettünk, nem tagadta, őket is a szükség, a kényszer vitte rá azokra az intézkedéseiére, amiket a munkaerő, a munkaidő jobb hasznosítása érdekében hoz­tak a múlt év közepén. A IX. fél év termelési, gazdálkodá­si adatai bizonyítják, meg­hozza gyümölcsét a helyi tartalékok kiaknázása, érde­mes töprengeni azon, hogyan lehet megoldani a munkaerő­gondokat — nem ritkán csak vélt — munkaerőhiányt. Az Északmagyarországi Ve­gyiművek azon vállalatok közé tartozik, amelyek a i Kihajított milliók A papírt, akár a papír­gyűjtő szándékokat, el-el- sodorja a szél. Nem be­csüljük, semmire tartjuk, pazaroljuk a civilizált vi­lág egyik- legfontosabb anyagát. Nem takarékosko­dunk vele, gyűjteni is csak az úttörők szokták hulla­dékát, kampányszerűen. Olyankor aztán —, a gyűj­tőhetek alkalmával — le­írjuk, hogy a népgazda­ságnak hány és hány mil­lió devizaíorintot jelent. Ha összegyűjtenénk (még aki maga elvinni rest is) a szeméttárolók egyik sar­kában, elvinnék a ház gye­rekei, vagy a köztisztasági vállalat dolgozói. Nekik pár forint zseb­pénz, vagy mellékkereset. A népgazdaságnak — kincs. Azt ne kérdezzék, mert magam se fogom soha megérteni, hogy a nagy la­kótelepeken (ahol a távfű­tés miatt sem használha­tok egyébre, s mindenkép­pen útban vannak a régi újságok és kartondobozok), a MÉH miért nem rendez hetente egyszer gyűjtőna­pot? Ha minden héten ugyanabban az időben meg­állna egy gyűjtőkocsi, ér­demes lenne összeválogat­ni, összenyalábolni a ház­tartásban felesleges, de különben fontos, értékes papírhulladékot! (Szőke) tervidőszakban nem növel­hetik létszámukat, ám en­nek ellenére 19110-nal bezá­rólag átlagosan 10 százalé­kos termelésemelkedést kell elérnie évente. Ha figyelem­be vesszük a természetes le­morzsolódást — ez a vállalat most ért ahhoz, hogy alapító munkásai közül igen sokan elérték, vagy a közeljövő­ben elérik a nyugdíj-korha­tárt —, akkor is munkaerő- pótlásra lenne szükség. An­nál is inkább, mivel már ta­valy is mintegy 100 dolgo­zó hiányzott — legalábbis a technológiai előírások sze­rin t — a termelési elképze­léseié megvalósításához. Ugyanakkor ez a vállalat sem mentes attól, hogy éven­te mintegy 00—70 dolgozó, más vállalatok által biztosí­tott jobb körülményekre hi­vatkozva elmenjen. Az említett körülmények figyelembevételével számos intézkedést hoztak. Szak­munkástanulók toborzásával biztosítani tudják az elme­nők pótlását, ám, mint az évek során kiderült, mindez kevés. Intézkedések... A sok között legfontosabbnak és leghatásosabbnak bizo­nyult a bértömeggazdálkodás bevezetése, ami a munkaidő cs a meglevő munkaerő jobb hasznosítását eredményezte. Énnek köszönhető, hogy a múlt év második felében az első hathónapi (100 millióval szemben — csökkenő lét­szám mellett is — 1 milliárd forint feletti termelést érlek cl. A bértömeggazdálkodás bevezetésével helyi műszaki fejlesztésre, eredményesebb munkaszervezésre, hatéko­nyabb munkaerő-felhaszná­lásra, más szóval létszám­megtakarításra, a hiányzó munkaerő üzemen belüli pót­lására ösztönözték az egysé­gek vezetőit és dolgozóit. Az ösztönzés természetesen nem pusztán parancs és rá­beszélés, hanem pénzbeni dotáció is volt. Ahány dol­gozóval kevesebb oldotta meg az' üzem termelési fel­adatát, annyiszor 15 ezer fo­rint plusz pénzt oszthattak szét az ennek érdekében legtöbbet tett munkások kö­zött. Sokatmondó adat, hogy ily módon, ezzel az ösztön­zési módszerrel 137 „hiány­zó” munkaerőt pótoltak a je­lenleg az üzemben dolgozó fizikai munkások. Más szó­Néhány évvel ezelőtt a tmk szocialista brigádok kezdeményezésére hasznos mozgalom bontakozott lű az ÉLZETT Sátoraljaújhelyi Gyárában. A tmk kivitelező csoport felmérte, hogy a gyár csak akkor tehet eleget megnövekedett feladatainak, ha megfelelő gépek, munka­eszközök állnak rendelkezé­sére, lépést tartanak a leg­korszerűbb technológiával. Az új gépek beszerzése azonban olykor hosszú időbe telik, nem is beszélve a költségekről. Ekkor határoz­ták el a tmk-brigádok, hogy saját tervezésű célgépeket készítenek a munkafolyama­tok korszerűsítésére. A cso­port részt vett a galvánüzem rekonstrukciójának elvégzé­sében is. A rekonstrukció egyébként része annak a be­ruházásnak, amelyet az ex­port növelése érdekében va­lósítanak meg a gyárban. Figyelemre méltó, hogy mint­egy 7 miliő t>00 ez.er forint értékű munkát saját vállal­kozásban végeztek el. — Az igények ugrásszerű­en megnövekedtek — jegy­zi meg Matlyasovszky Mik­lós. főtechnológus. — Az el­múlt évben 78,7 millió fo­rint értékű szocialista és 97,7 millió forint értékű tőkés exportot bonyolítottunk le. Ettől azonban jóval több termék is eladható volna a külföldi piacokon. Ez évi termelési tervünkben 429 millió 600 ezer forint érték előállítását irányoztuk elő; termékeinknek csaknem a val ennyi főre jutó terme­léssel javult a vállalat ered­ménye. Az ösztönzés másik for­mája az volt, hogy a terme­lői létszámhiányt enyhilen- döen, minél több nem ter­melőt irányítsanak át a köz­vetlen lermékelöállítói mun­kába. Az eredmény: 37, ko­rábban kiszolgáló részlegben dolgozó munkás vállalta a nehezebb feladatot, a dél­utáni, éjszakai műszakot. Az­zal, hogy lermelőmunkások leltek, mind ők, mind pedig a korábbi munkahelyen dol­gozók — az ő tennivalóikat is átvállalók — anyagilag jól jártak. S végül, mindeb­ből profitált a gyár egész kollektívája, hisz ezzel sike­rült elérni, hogy az éves ter­vet teljesítsék, megrendelőik igényeit kielégítsék. — Ez az alig fél éve ér­vényben levő módszer még sok finomításra szorul — mondta a munkaügyi főosz­tály vezetője. — Ebben az évben is 9,5 százalékos ter­melésnövekedést kell elérni, a létszám viszont nem növe­kedhet. Még inkább szorgal­maznunk kell tehát, hogy a termelőüzemek a tavalyinál is jobban hasznosítsák a még meglevő belső munkaerő­tartalékokat. Erre van még lehetőség — kell is hogy le­gyen, a kényszer ugyanis to­vábbra is parancsol... A beszélgetés alapján úgy tűnik, ebben a gyárban — még ha a termelőüzemek olykor erre hivatkoznak is — valójában nincs munkaerő- hiány. Bizonyította ezt a múlt esztendő második hat hónapja! Arra viszont való­ban szükség van, hogy bizo­nyos finomításokkal javítsák az eddig jól bevált módszert úgy, hogy továbbra is foko­zott gondossággal ügyeljenek a többet vállaló dolgozók egészségének megóvására, a biztonságos termelés feltéte­leinek a javítására. Munkaerő-gazdálkodás... „A kényszernél nincs na­gyobb parancsnok” — mond­ta a főosztályvezető. Az ÉMV „engedelmeskedett”, és ennek megfelelően hatékony intézkedéseket hozott mun­kaerő-gondjainak csökkenté­sére. Remélhetőleg mind több üzemben és vállalatnál kö­vetik a jó példát. felét exportra készítjük. Az idén elsősorban a tőkés ex­portot akarjuk növelni. A bázishoz viszonyítva 28 szá­zalékkal több terméket szál­lítunk ebben az évben a tő­kés piacokra. A közel-keleti piacokon a „Grácia” bizton­sági zárak iránt a legna­gyobb a kereslet — mintegy 680 ezer garnitúrát rendel­tek az idén. Az NSZK-beli, belga és holland partnerek­nek pedig eloxált épületve- reteket szállítunk, nagy mennyiségben. E termékből egyébként — az igényekre való tekintettel — 55 száza­lékkal többet kell gyárta­nunk, mint tavaly. — A piacot újból és új­ból meg. kell hódítani — ve­szi át a szót Tóhelyi Ferenc, a termelési osztály vezetője. — Nemcsak a termelés mennyiségét kell növelnünk, fokozott figyelmet kell for­dítanunk a mind korszerűbb, tetszetősebb termékek előál­lítására. A külföldi és hazai megrendelők egyaránt igé­nyesek. Az idén is több új, termékkel jelentkezünk. A budapesti testvérgyárral ko- , operációban, az idén már gyártjuk az ATWOOD li- cenc alapján készülő kes­keny zárakat, amelynek egyik felhasználója az Ika- rus-gyár. A belföldi épületveretek- ben is lesz újdonság; az idén már nagy tételben gyártjuk azokat az új típu­sú bejárati garnitúrákat, amelyek tavaly díjat nyertek A tejkiöntő szerszám alkat­részeit csiszolja Bállá Mik­lós, a BVK miskolci mű­anyagfeldolgozó üzemének lakatosműhelyében. Fotó: Sz. Gy. OkMip leivel Az Ormosi Bányaüzemben tíz évvel ezelőtt még hat szénbánya üzemelt, jelenleg viszont már csak egy almá­ban fejtenek. A koncentrá­ció hatásaként jelentős mér­tékben emelkedett az egy munkahelyre jutó termelés, s napjainkban gépesített frontokról kerül ki a szén, s a szállítást automatikus berendezések végzik. A jövőben a szénbányában döntően vastagtelepi bá­nyászkodást folytatnak. A kettes körletben 150 méter homlokszélességű, nagy tel­jesítményű, pajzsbiztasítású frontokat terveznek indítani, amelyek 2300 méter hossz­ban művelik le a szénpász- tát. A számítások szerint tonnánként 42, összességében csaknem 27 millió forinttal lesz kedvezőbb ezáltal 1980- ban a termelés. Gondoskodnak majd a szükséges fejtési területekről is, s újabb feltárásokkal fo­kozzák a szénvagyont Jelen­leg 13 évre elegendő a ren­delkezésre álló szénmező, a fejlesztésekkel viszont meg­hosszabbítják az akna élet­tartamát piacot a miskolci helyiipari kiállí­táson. Tervezzük továbbá a „Grácia” zárakhoz tartozó kilincsek modernebb vonalú kialakítását is. A legjelentő­sebb fejlesztési tervünk azonban a mágneses rend­szerű zárak előállítására vo­natkozik. Nem könnyű a fel­adat, hiszen hazánkban ed­dig ilyet még nem gyártot­tak; külföldi tapasztalatokra kell építenünk. Az elképze­lések szerint még az V. öt­éves terv időszakában meg kell kezdenünk NSZK-licenc alapján a gépjárművekhez, kazettákhoz, épületveretek- hez szükséges mágneses rend­szerű zárak készítését. — A piaci igények alaku­lása nemcsak hogy lehetővé tette, de egyre inkább sür­gette egy exportárualapot bővítő beruházás mielőbbi megvalósítását — folytatja Asztalos Zoltán, a beruházá­si osztály vezetője. — A vi­szonylag kevés építési költ­séget igénylő fejlesztés meg­valósítását az elmúlt évben kezdtük meg. Elvégeztük a tömeggalvanizáló és cloxáló műhely rekonstrukcióját, amely nemcsak a kapacitás bővítését, hanem új, kor­szerű technológia bevezeté­sét is lehetővé tette. A nagy termelékenységű új berende­zéseket folyamatosan helyez­zük üzembe; cselekvési prog­ramot készítettünk a beér­kező ú j gépeknek a termelő- munkába való mielőbbi be­vonására. A beruházás tel­jes megvalósulását a jövő év végére tervezzük. D. H. Szőlőt metsző asszonyokat keresek Cserépváralján, azon­ban Takács Mátyás, a szent- istváni VII. Pártkongresszus Tsz elnökhelyettese azzal fo­gad : szándékommal elkés­tem. — Korábban kellett volna jönnie, még januárban. Ná­lunk ma már a szölőmetszés múlt idő. A 173 hektár ül­tetvényünk előkészítve várja a tavaszi indulást... Amit most írok ' le, nem mond ellent az előbbieknek: metszőkkel szerencsére — az én szerencsémre — mégis ta­lálkozom a cserépváraljai ha­tárban. A különbség csupán annyi: tramini, leányka he­lyett Elbertát metszenek. Aki az elnevezésekből nem tud következtetni, annak leírom: szőlő helyett őszibarackága­kon, vesszőkön csattogtatják metszőollóikat ezek a széllel küzdő asszonyok. kiért a szél ugyancsak bon­togatja a kabátomat, amint gyalogosan ballagok a Hosz- szújáró-dűlő barackfaerdejé- ben. Találónak érzem elne­vezését ennek az egykori Kó- burg-birtoknak, ennek az egykoron köves, sovány szán­tóföldnek, hiszen „hosszút járok” én is, amíg a közön­séges színű (csak fehér és fekete) februárban végre meglátom az első babosken­dőt, messze piroslóan a ba­rackfa tetejében. Mire odaérek ehhez a jó kedvvel dolgozó embercso­porthoz, már tisztelem őket. Pedig még szót sem váltot­tunk. Azt sem tudom róluk, kifélék, mifélék. Azt viszont tudom — s ezt bevallom fér­fiasán —, én bizony fázom, s legszívesebben ott marad­nék annál a tűzrakásnál, amely a földút középén lo­bog, cifrázott lánggal, a szél nótájára táncolva. A hőmérő mínuszt mutat szél nélkül is. az asszonyok szerint reggel hétkor volt mínusz tíz fok. Amióta fel­támadt a szél, a fagy ereje nem csökkent, sőt duplázó­dott. Vigasztalom magam egy közmondással: hideg ellen nincsen vitéz, meg azzal, hogy tél után tavasz lesz, felhő után földerül, de bevallom, nem sokat ér. Véletlehül csöppenek a szentistváni asszonyok közé, hiszen kerülhettem volna a tardiait, vágj' a váraljaiak közé is, az ő brigádjaik azon­ban odább metszik az ószi- barackfa-erdőt. Amikor meghallom (éppen fél 12 van), ezektől a szent­istváni asszonyoktól, hogy 7 órától mór idekint vannak, bizony nem lesz melegem. Csodálkozom rajtuk, hogj'an bírják, mert nem hiszek azoknak a közhelyeknek, hogy a hideget, vagy például az éjszakázást meg lehet szokni. Én esküszöm rá, hogy nem lehet. — Ha fázunk, odaszala­dunk eg.y-két percre a tűz­höz, aztán csak folytatjuk újra — mondja egyikük. Si­mon Józsefné, alti ebben a szeles, nem éppen beszédre ingerlő időben talán a leg­beszédesebb. Néhány perc, néhány sző, elég a konklúzió levonásá­hoz: kemény fából faragták ezt az asszonycsoportot. Nem sírnak, nem panaszkodnak a kedvezőtlen időjárás miatt, állják ők katonásan, s kezük alatt forr a hiunlta., És ha már tréfálkozni is van ked­vük — nekik pedig van —, akkor tényleg elmondhatjuk Az idén 546 millió forintos termelési ten' teljesítése vár a December 4, Drótművek huzalmű II. gyáregységére. Ez azt jelenti, hogy naponta átlagosan 128, éves szinten 39 250 tonna különféle ter­méket kell az itt dolgozók­nak előállítaniuk. róluk, Simon Mártonncról, Lukács Józsefnéröl, Prókai Imrénéröl, meg a harminc többiről: nagyszerű asszo­nyok. — Itt aztán nem kap*&2-t az ember — mondja egj'ikük a fa tetejéről, és a dűlőn keresztirányban végigfut a nevetés. — Azt is írja meg, ilyen­kor három melegítőt is ma­gunkra húzunk, meg azt is, hogyha most nem fújna ez a rohadt szél, nótával fogadtuk volna — hallom másik irány­ból és újra nevet mindenki. Ami az öltözetet illeti, ala­posan bebugyolálták magu­kat. Az öltözetükben csak a gumicsizma (zoknival, kap­cával alaposan bélelve), a fe­hérpettyes, piros baboskendő (az alatt is van még egy-ket­tő), meg a kötény az, ami egyforma. A többi, a kabát­félék, a kuzsu, a nagykendő, a kesztj'ű mindenkin eltérő. Ördög néni, Ördög Ferenc- né abban a barna nagyken- döben, nem tudom, fázik-e. Huszonkét éve tsz-tag, nem­rég kapta meg a kiváló dol­gozó címet. Abból a fajtából való, akik dologra születtek. — Augusztusban letelik a munkaidőm, nyugdíjba me­hetek. Azért a szüretig csak nem megyek el. — Hol tanulták meg a ba­rackja metszését? — kérdem tőle, hiszen nem ^hagyomá­nyos baracktermő táj ez a vidék, nem beszélve róla, hogy az őszibarackfa met­szése kívánja talán az összes fa közül a legnagyobb szak­értelmet. — Bessenyei Józsi mutatta meg, az ágazatvezető. Még­pedig olyan jól, hogy *most már nincs vele gondunk. Végszóra jön a „tanítómes­ter”, Bessenyei Józsi bácsi. Itt, Váralján 13 éve van. Igazi, paraszti munkához szokott férfiú. — Tudja, hogy én még az ilyen időben is jól érzem magam a határban? Nekem az „szenvedés”, ha valamiért az irodában, a négy fal kö­zött kell lennem. — Maga nem hord kesz­tyűt? — kérdem tőle, látva erős munkáskezét. Nevet. — Soha. Én nem fázom. Ha 15—20 évig határt jár az ember, megszokja a viszon­tagságokat. Én neki sem hiszem el ezt a megszokást. Éppen ezért elismerően nézek rá — Mit ígér a február a szakember számára? — Bár tavaly jégverésünk volt, a vesszők egészségesek, ebben a pillanatban jó ter­mést ígérnek. De tudja, a barack kényes gyümölcs. A májusi fagy. vagy egy jég­verés sok kárt tehet. A ter­vünk ezen a 48 hektáron 30 vagon körüli. Mit tehetünk? Dolgozunk és bízunk benne, hogy meglesz, hogy több lesz... Amikor csontig fagyva el­köszönök a fa tetejűi, fa mellett álló asszonyoktól (akik még az ebédjüket is itt kint fogyasztják táskából), valami — ugyan mi?! — a tűz felé vonz. A láng jósá­gos, meleget ad, még az el­gémberedett ujjaim is köny- nyebben fogják a golyóstol­lat Beírom a jegyzetfüzetem­be, csupa nagybetűvel: TISZ­TELEM EZEKET A SZENT­ISTVÁNI ASSZONYOKAT! Az elméit évhez képest erőteljesen növekszik majd a betonacélhuzal gyártása. Az építőiparban nélkülözhetetlen acélhuzalból 16 és fél ezer tonna elkészítése szerepel a gyáregység programjában. N. I. Meghódítják a llajdu Imre Több betonacéihuz&i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents