Észak-Magyarország, 1978. január (34. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-29 / 25. szám

1978. január 29,, vasárnap ÉSZAK-MAGYARORSZAG 7 r« Bartók­variációk A napokban jelent meg a Zeneműkiadó gondozásá­ban a világhírű karmester, Doráti Antal „Variazioni per pianoforte sopra un té­ma di Béta Bartók’’ című zongoradarabja. A művet — mint már annyi más zongoradarabját — felesé­gének, Ilse von Alpenheim zongoraművésznek ajánlot­ta, aki a darabot már több hangversenyen adta elő nagy sikerrel. Üj műve tiszteletadás Bartók Bála szellemének. A variációk témája Bartók Mikrokozmoszának egyik — 1 15. — darabja. Régi mes­terek szokása volt, hogy a zenei forma kibontakozását saját müveik kiegészítésé­vel, szólamok hozzáadásá­val, variálásával tanították. Doráti variációi ezt a ked­ves, régi szokást prezentál­jak magas, művészi szinten. Harminc változatban bon­takozik ki a bartóki ötlet. A téma izgalmas tovább, szövése óhatatlanul felidé­zi Bartók műhelymunkájá­nak gondosságát, csiszoló- alakitgató készségét. Doráti azonban nem imitálja Bar­tók hangját — talán csak az első és záró variációk némelyikében, s bizonyára akkor is tudatosan. A vi­lágjáró karmester és zene­szerző hangvétele egyéni, s nem idegenkedik a leg­maibb zenei eszközöktől sem. Bartók darabja egy­szerű 4/4-es, tonális. Doráti különféle metrumokban' — közöttük bolgáros aszimmet­riákban — alakítja át az alaptémát. Néhol eljut a tonalitás feloldásának hatá­ráig. A téma egyszerűsége pedig virtuózzá fokozódik — mintha a diadalmas bar­tóki zongorázásmód apo- theózisát hallanánk ki a grandiózus záró variáció­ból. Anekdoták Bernard Shaw egyszer az­zal dicsekedett, hogy csak zseniális műveket ír. Egyik ismerőse megjegyezte: Hi­szen az ön egyik darabját kifütyülték Londonban, Ber­linben, New Yorkban és Rómában. — Valóban — hangzott a válasz —, és van-e még valaki aki ilyen visszhanggal dicsekedhet? Diogenészt egyszer kőbá­nyába küldték dolgozni büntetésül azért, mert bí­rálta az athéni tirannus szónoklatát. Egy idő múlva ismét az uralkodó színe elé idézték, de amikor az be­szélni kezdett, Diogenész fel­állt és indult a kijárat felé. Hát te hova mész? — kér­dezte beszédét megszakítva a zsarnok. — A kőbányába — válaszolta Diogenész. Az eszméért, a pártért Kevés embernek adatott meg viharos és ellentmon­dásokkal terhes korunkban, hogy egy nagy eszmét in­gadozás nélkül szolgáljon hosszú életén át. A 82 éves korában elhunyt Hikádé Aladár mindhalálig hűséges fia volt: népének, osztályá­nak, pártjának. Kétéves volt, amikor or­vos édesapja meghalt. Any­ja igen nehéz körülmények között nevelte, hiszen öt testvéréről és tíz mostoha­testvéréről is gondoskodnia kellett Hikádé Aladárt ki­tűnő tanulónak, egyenes, őszinte, szókimondó, bátor, fiatalembernek ismerték ta­nárai, társai egyaránt. Há­zitanítóskodással segítette a nagy csal ad szűkös megél­hetését. Elvégezte a négy polgárit, majd 13 éves ko­rában asztalosinasnak sze­gődött. A mester goromba bánásmódja miatt új mun­kahelyet, egyben új szak­mát keresett. Villanyszere­lő lett. Nemcsak inastársai, de a segédek között is nyíltan hirdette a szocia­lista meggyőződését. 1903- ban hallotta először Boká- nvj Dezsőt beszélni egy március 15-i Petől'i-ünnep- ségen. Ekkor vett részt az első olyan megmozdulás­ban, amely meghatározta későbbi életútját. Szembe­szállt a kardlapozó lovas- rendörökke). Már inas ko­rában részt vett; egy bér­emelést követelő sikeres sztrájkban is. 1905-től kapcsolódott be a munkásmozgalombal be­lépett a vasasszakszervezet­be és a szociáldemokrata pártba. Nagyüzemi mun­kásként többször választot­ták bizalmivá még a há­ború előtt. A hadiüzemnek számító Lipták-féle gyárba vezényelték, mint hadiszol­gálatost. Nyílt kiállása, bá­torsága és állhatatossága arra indította a munkáso­kat, hogy főbizalmijukká válasszák. Hallgattak rá. Így tudták megszervezni Fiedler Rezsővel, Chlepkó • Edével, Szalon Rezsővel az 1918-as januári sztrájkokat ebben a gyárban is. Az or­szágos méretű általános tö­megsztrájk egyik bázisa lett ezzel a pesllőrinci lőszer­gyár. Hikádé Aladár útja egye­nesen, töretlenül vezetett a KMP 1918. november 24-i megalakulásáig. A párt egyik alapító tagja a Ta­nácsköztársaság idején a Központi Bizottság határo­zatára lett politikai vád­biztos, majd később fövád- biztos a forradalmi tör­vényszéken. vagyis a Bu­dapesti Forradalmi Tör- vényszék vád bizottságának vezetője. A Tanácsköztársaság le­verése után hamarosan el­fogták és a főkapitányság­ra vitték. Innét augusztus közepén átszállították a Margit körúti fogházba, ahol bíróság ele állították. Halálra ítélték, majd eny­hítették büntetését. Fogoly­csere révén került Moszk­vába 1922-ben. Találkozott Leninnel, s ez n találkozás felejthetetlen maradt számára. Kun Béla mulafla be Leninnek és mondta el, hogy Hikádé Aladár a Tanácsköztársaság idején fővádbiztos volt Le­nin megkérdezte: — Jogot végzett. Hikádé elvtárs ? — Sajnos, nem volt rá módom. — Akkor hogyan merte vállalni ezt a megbízatást? — Mindig a szívemre és a becsületemre hallgattam. — Akkor valóban nem tévedhet az ember! — mondta Lenin. Lenin javaslatára kine­vezték a Kreml komisszár­jává. Feladata volt, hogy mint művezető ellenőrizze,, az ott folyó építkezéseket, igazoltassa a Kreml terü­letére belépő személyeket, A Kremlbe szóló belépési igazolványát féltett kincs- ,ként őrizte haláláig. Ké­sőbb az SZKP Központi Bizottságának apparátusá­ban dolgozott a pártgazda­sági osztály egyik alosztály- vezetöjeként. A személyi kultusz ide­jén 1938-ban hamis vádak alapján elítélték. 1955-ben rehabilitálták. Ezt követő­en tért vissza Magyaror­szágra. Idős kora ellenére pártmunkásként, szolgálta a munkásosztály ügyét, mun­kásőrként cs különböző tár­sadalmi tisztségekben dol­gozott haláláig. V. S. Bard(h Lajos: Isten első számú szolgája ÚJRA SZÁMLÁLTA bő­röndjeit. Egy, kettő, há­rom.. . hét! Mind a hét megvolt. Mondta is — kurta pipáját áttolva szájának másik sarkába: „Stimt!” — Mifelénk ritkán lopnak... Bőröndöt úgyszólván soha! — jegyezte meg a kalauz, s még bizalmasan hozzátet­te: — Nagy telünk van. De kell is. Szárazak a nyarak — és eltette a húszast, amit Johan Previák a ke­zébe csúsztatott. Magában meg azt gondolta: „Adhatott volna többet is, dögnehezek a bőröndjei... Meg gazdag ürge is lehet.. Mikor Johan leszállt az állomáson — kicsiny falusi indóház volt —, a hó min­dent elborított. Magában káromkodott egy cifrát: „Hogyan jutok én be ennyi csomaggal a faluba!” Elébe állt egy' kucsmás parasztember. — Dicsértessék! — Jó esté! — fogadta. — Mert már alkonyodik las­san ... — A téli napok kurták. De sötét nincsen!... Hát... Mi lennénk G.-ből.., Johan ránézett. — G.-ből? Magát az is­ten küldte. — Isten ...; meg hát vár­tuk már! — barna képe kérges fóliának tetszett, ap­ró gombaszemeiban gyere­kes jámborság ült — Vártak? Hát akkor se­gítene? A parasztember megelőz­te. — Hagyja csak... Azért vagyunk mi! Egy asszonyka és két pa­rasztember ugrott a bőrön­dökhöz és már vitték. Mi­re felocsúdott, már a sze­kéren trónolt maga is, a csomagok társaságában. Balról a kucsmás ember, jobbról az asszonyka mele­gítette. Igen fukarul bántak a szóval. Johan próbálkozott néhányszor. Időjárásról, tél­ről, a várható tavaszról kez­dett érdeklődni. Ám igen kurta válaszokat kapott Az idő — hát az idő. A rend­je az, hogy télen esik a hó, hideg van ... A tavaszt még nem lehet tudni. Lehet hogy hideg, lehet, hogy lan­gyos ... — Majd elválik! — mond­ta a kucsmás. — Már lehetne jobb is — toldotta meg a gondolatot a maga szavaival az asz- szonyka. Am a férfi ránézett s el Is hallgatott A faluról nem kérdezett Azt magának tartogatta, mint meglepetést Harminc­öt-negyven éve, hogy itt­hagyta? Mit változhatott azóta. Lelkében semmit. De már Pesten meglepődött. Meg a vonatablakból lát­ható falvak is meglepték. De a szülőfalu más. Az vál­tozatlan az emberben ennyi idő után akkor is, ha csak két régi házat, talál benne, meg egy meleg zugot a ré­giekből. — Aztán a mélyúton van-e hófúvás? A kucsmás rá is sandí­tott, hogyhát azt ö honnan A Kossuth A GAZDASÁGI ÉPlTÖ- MUNKA KÖZVETLEN ES TÁVLATI FELADATAI címmel a Kossuth Könyv­kiadó gondozásában megje­lent könyv alakban a Ma­gyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottságá­nak az 1977. október 20-i tudhatja? „A papok ravasz emberek, valószínű, hogy érdeklődött a tanítótól le­vélben ..Azért válaszolt: — Ott mindig van. — Valóban. Mikor« már negyedszer is új témába kezdett, a kucs­más gyanút fogott. — Jól ül-é? — Jól. — Akkor jó. Johan még kérdezni akar­ta, mért nem építették ezt az átkozott vasútállomást közelebb a faluhoz. Dehát maga is tudta, hogy ‘a szomszéd község vezetői egy kis hordó pálinkával leke- nyerezték a mérnököket, s így inkább távolabb, mint közelebb került a vicinális hivatalos megállója G.-hez. Egyszóval, a kurta válaszok, meg hogy úgyis tudja, el­vette a kedvét az érdeklő­déstől, beszélgetéstől. Domb következett. A tú- lonti lábánál gazdasági épü­letek. Mikor itthagyta a fa­luját, csak egy árva fenyő- oszlop állt ott. Ügy mond­ták, régen arra akasztották a marifaktorokat, meg a hasonszőrűeket. Senki nem merte elvinni onnan a ge- rendányi fát. Most meg szép épületek. — Kié az ott? •— Hát a szövetkezeté .! i — Szép. Itt minden a szövetkezeté? — Ügy is mondhatnánk. Az asszonyka örült, hogy végre megszólalhatott: — A szekér, meg a lovak is szövetkezetiek... Tudja, az elnök anyósa igen hit­buzgó asszony. Ö intézte el, hogy kijöhettünk a vonat­hoz ... A kocsma viszont a régi helyén állt. — Bátyám, itten meg kel­lene állni. — Itt? — Hát hol máshol? Ki­vette az emberből a lelket az isten hidege. Felmele­gednénk egy kicsit. Johan elsőnek szállt le. — Én fizetek. Ha már ilyen szívesek voltak hoz­zám ... — Az egész falu várja.' Nincs ennél természete­sebb! A söntés előtt még dula­kodtak is egy keveset, hogy­hát ki fizessen. Végül en­gedtek a frissenjöttnek. Jo­han gondolta is közben: „Én marha egy ilyen ha­zát hagytam el... Sok év­tized múltán sem felejtet­ték el hűtlen gyermeküket, sőt várják az állomáson, be- íuvarozzák, rend és mód szerint fogadják... Talán még külön hivatal is van rá, hogy a visszatértek szü­lőfaluját értesítik. Hogy ne essen csorba a visszafoga­dás körül...” Rákacsintott az asszony­kára — aki úgy negyven körül lehetett, igen bejre teremtés —, rákacsintott, s mondta: — Igyunk egyformát. — Neki erős talál lenni — jegyezte meg a kucsmás. A két csomaghordó tisztes háromlépésre várta, kap­nak, amit kapnak majd. Már az is nagy tisztesség, hogy a jövevény őket is be. Könyvkiadó december 1-i ülésének do­kumentuma. A könyv tar­talmazza Németh Károly- nak az 1977. október 20-i KB ülésén és a december 1-i KB ülésén elhangzott előadói beszédéi, valamint az MSZMP KB 1977. októ­ber 20-i határozatát a hosz­invitálta a kocsmába. — Neki egy kis édeset... — Mindnek egyformák Matrózfröccsöt! A kocsmáros nézett egy nagyot, gondolkozott, de nem lett okosabb. '— Tisztelettel, nekünk olyanunk nincs! — Dehogy nincs. No. öt korsót ide, sorba ... Tölt­se! Sör, két deci..., tör­köly fél-fél deci..., rum­ból deci... Letelepedtek egy abro- szos asztalhoz, s igen fur­csán kezdték forgatni a korsói. — Hát... ha úgy tetszik gondolni... — kezdte a kucsmás. — Csak ki ne okádjuk. Engedőimével ... — No, jó stukkókkal! — s mutatta a példát. — Ez már igen! A kocsmáros már mö­götte állt Ha elesne szé­kestől, felfogja. — Kávét parancsol? Jó kávénk vari! — Hozzon. Ötöt. Mind­egyikbe egy fél konyakot. Mert a konyak ízét még nem érzem a számban. — Jó a kávé __ De én n em kérnék bele konyakot. — Ugyan, hugocskám. Jót tesz az ... Megmozgatja az ember vérét. A kucsmás igencsak hu­nyorgott. — Már ... engedelmé- vel... igen dereknek tet­szik látszani. Mondtam én nem egyszer. Ha olyan riyimnyám papot kap a fa­lu, hát. onnan a hívek el­pártolnak. A hittől, no! De ha valaki belevaló ember... Mint maga is ... Hát ott nem marad üresen a temp­lom, ha mise van. Erre meg Johan Previák- nak akadt fenn a lélegzete: — Igaz, én Isten első szolgái, közül való vagyok... A matrózokra igy mond­ják. De pap nem vagyok. — Nem pap? Hát akkor kicsoda? — Previák Jancsi vagyok. Aki közel negyven éve itt­hagyta a falut. Maguk va­lami papot vártak? — Azt hát —. és a kucs­más —, vallásos ember lé­tére — olyan cifrát károm­kodott, hogy a menyecske az asztal alá menekítette a tekintetét. SÉRTŐDÉS persze nem esett belőle. Johan Previák, azaz Previák Jancsi fize­tett még egy kört, termé­szetesen a matrózfröccsből. S mint később beszélték, az új plébános is megkóstol­ta ezt a keverék italt, sőt mi több. ízlett neki. Mert mint kiderült, az új tiszte­lendő úr meglehetősen ked­velte az ilyen receptériá- kat. újdonsága szú távú külgazdasági po­litikánk és a termelési szerkezet fejlesztésének irányelveiről és a decem­ber 1-i határozatát az 1978. évi népgazdasági terv és az állami költségvetés irányel­veiről. r t/cnkcy Zoltán rézkarca

Next

/
Thumbnails
Contents