Észak-Magyarország, 1978. január (34. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-22 / 19. szám

ßZAK-MAGYARORSZÄG 6 T978. főnnél 22., rasämetp ■ill ii.. ................................. I i.-i. —' .»'in. Í 849. január 22—23—31.: Klapka, kontra Schlick Egy győztes csata A* emlékművet Bodrogkcresztúr községben emelték a szabadságharc hős katonáinak tiszteletére. generális, aki az e!6rebo­Az a Ja miár végi hajnal IX J-ben, sűrű köddel ér­kezett. Olyannyira sűrűvel, hogy a fehér gomolyagban tíz lépésnél tovább semmit nem látott az ember. Pedig szerettek volnak látni, hi­szen ott áílitak a köd leple alatt több ezren. Csatasor­ban, feszülten. A Dessewffy osztály a Tisza síkján, a Bulharin és Gedeon dandá­rok Tarcalon, Schulz Bódog dandárja Bodrogkisfalud és Olaszliszka között Szeginéi, , egy osztag a Wolkenstein- 1 féle kastélyromnál, a mis­kolci vöröspántlikások egy század honvéddel Zalkodnál foglaltak állást. Valameny- nyien a jelre vártak, a köd­ben közelgő ellenségre, a csatára. Jól tudták, a csata kimenetelén nagyon sok múlik. Előzmények... Gróf Schlick tábornok — az oszt­rák hadsereg egyik legkép- j zettebb tisztje — az előző sikeres ütközetek után 1849. január 19-én elindult Kas­sáról, hogy a Tisza vona­lán áttörjön Debrecen irá­nyába. Január 21-én meg­közelítette a Klapka irányí­totta „felsőtiszai sereget”, amely 9 hon véd zászlóaljból 7 lovasszázadból állt, és 30 ágyúval táborozott Tokaj vidékén. A január 22-i hajnal te­hát a ködön kívül az ellen­séget is meghozta. A ma­gyar táborban mindenki tudta, aznap összecsap a két sereg. Csak az időpont volt kérdéses, az éra. „Már majdnem dél lehe­tett, s mégis minden csen­des, a mindinkább ereszke­dő köd homálya fokozá nyugtalanságunkat, mely abból származott, hogy sem­mit nem láthatván, a mel­lettünk levő csapatok állását sem tudhattuk Egyszer az­tán hallunk puskaropogást, majd ágyúzást — .” Tehát elkezdődött__ E zeket a sorokat egy szemtanú, a csatában részt vevő Kórsa Ferenc honvéd őrmester leírásából Idéztük, amelv megtalálható Pap Miklósnál, a tokaji múzeum vezetőjénél. Schlick Kisfaludnál kísé­relte meg először az áttö­rést. Schulz Bódog, a ma­gyar hadsereg balszámyá­I nak parancsnoka eleinte inogni látszott, de aztán megemberelte magát és visszaverte a rohamokat Az osztrákok ekkor Tárcáinál próbáltak szerencsét de a 34. magyar zászlóalj Zákó őrnagy vezetésével fényes ellentámadással visszaverte őket A csata kimenetele szem­pontjából különösen fontos volt, az úgynevezett Előhegy sorsa, ahol egy kápolna is állt Ezt a pontot a Bulha­rin dandár jobb szárnyán álló lengyel önkéntesek vé­delmezték Thvornyiczlcy ve­zetésével. Schlick erős dan­dárt küldött az Előhegy visszavételére. Karsa erre így emlékszik: „A császári hadoszlop élén lovagolt Fiedler császári lyongó Thomyiczky-t felis­mervén, kezet fogott vele és mondta, hogy két galícziai zászlóalj van vele, akik nem örömest harcolnak a hazájokbeliek, a lengyelek ellen, s annak bizonyságául „fegyvert lábhoz!"t vezé­nyelt Thvomyiczky egészen, elkábult el som tudta kép­zelni, hogy ó-e hát a fogoly vagy a császáriak adták meg magukat?” Eközben egyre több oszt­rák érkezett a helyszínre, akiket az ugyancsak itt tar­tózkodó hevesi önkéntesek golyózápornál fogadtak. Er­re az ellenség hasonlóan tüzet nyitott, b teljes volt a zűrzavar. Mindkét részről árulást kiabáltak. A lengye­lek, magyarok hafnarabb rendezték soraikat, és szu­ronyrohamba kezdtek Ez a szuronyroham a tarcali üt­közetet a magyar sereg ja­vára fordította. A csata azonban korántsem dőlt el. Másnap, 23-án a folyta­tódó ütközet rosszul kezdő­dött. A 43. zászlóalj —, mire a felmentő 20. zászlóalj megérkezett volna — fel­morzsolódott. Mindössze tö­redéke maradt meg. „Oda érkeztünkor a za­var tetőfokára hágott, fel­tartóztathatatlan a hátratö- rekvő honvédek, a károm­kodó huszárok s a vissza- tolakodókat rendezni igyek­vő tisztek erőlködése. Hoz­zák a sebesülteket, köztük a 43. zászlóalj vitéz, de vi­gyázatlan őrnagyát, Kálno- kyt. összezúzott feje be sincs kötve...” Már-már félelem fogta el a magyar sereget, amikor Schulz Bódog alezredes ro­hamra vezényelte a 20. zászlóalj egyik századát, a Bodrogkeresztór házaiba befészkel ődött ellenség el­len. „A fő utcán előre toluló rohamot Hegymeghy Samu mádi születésű zempléni fiú, főhadnagy vezette, a pince- úton rohamotokat én.” A rohamotokat golyózá­por fogadta. A sortűz első­sorban Hegymeghy szaka­szára irányult A főhadnagy négy golyótól találtatva esett el. A szakaszban nagy volt a veszteség. De az el­esettek helyén az olasz ön­kéntesek a Don-Miguelek indultak rohamra, s a vál­lalkozás, ha nagy véráldo­zat árán is, de sikerült. Az ellenséget kiverték Bodrog- keresztúrból. .. fájdalom, az ellenség a köd fedezete alatt úgy elvonulhatott, hogy nem éreztethették velők honvé­déinek és a derék Don-Mi­guelek társaik -elhullásán feltámadt bosszújukat.” Schlick generális tehát sem 22-én, sem 23-án nem érte él célját, seregeivel nem tudott betömi a Ti­szántúlra. A csata azonban végérvényesen csak január 31-én, Tokajnál dőlt el. Schlick ugyanis újra meg­kísérelte az áttörést, de Klapka honvédseregei újabb véres csatában visszaverték az osztrákokat. A tokaji csata után, Schlick felszed­te sátorfáját és seregével visszavonult A tokaji győzelem ered­ményeként pár nap múlva Klapka hadserege az ujjon­gó nép sorfala között be­vonult Miskolcra, amely így fölszabadult az osztrák megszállás alól. Hajdú Imre Fotó: Laczó József Valószínűleg egyedülálló ház asztmások kőszeghegyal- .iai gyógyfaluja, Velem víz- I vezetékrendszere. Abba : ugyanis máig működő, 2000 éves római kori vízvezeték- , hálózatot is bekötöttek. A régészek már koráb­ban ismerték annak a gra­vitációs elven működő an­tik vízvezeték-rendszernek több szakaszát, amely a Kő­szegi-hegyből Szombathely ' ősébe, Savariába vitte az ivóvizet, A hegyoldalba épült szép Velem gyógy­üdülőhely vízellátási mun­kái . során azonban ed­dig ismeretlen részletek ke­rültek napvilágra ebből a rendszerből, A történet hat évre nyú­lik visza. Ekkor kezdték el a nagy üdülő- és kiránduló- forgalmat i lebonyolító, az asztmatikus betegségekre különösen kedvező hatást kiváltó klímájú falu veze­tékes ivóvízrendszerének a létesítését. Az volt a terv, hogy a forrásvizekben gaz­dag hegyoldal kristálytiszta vizeit összegyűjtik, és azt vezetik be a faluba. Árok­ásás közben a Sötét- és Bo- ! zsoki-völgy találkozásánál, a Bozsoki-patak felső fo­lyásánál vizet szállító, funk­cionáló római kori vízveze- tékrendszer-maradványt ta­láltak. A völgy fölött 600— 800 méterrel újabbra buk­kantak a vízügyi szakembe­rek. Itt nagyobb vízmennyi­séget találtak, amelyet ak­nába folyattak össze és egy­szerű gravitációs vezetékkel bekötötték a községi vízve­zetékbe. Asszonybrigád a Tiszáin A Tiszai, pályaudvar ke­leti végén szerelvény vesz­tegel. Elsőnek Gajó József, az szb termelés-felelőse pattan fel fiatalosan a vas­úti kocsiba. — Kedves asszonyok, ha szabad kérdem, egy kicsit hagyják abba a munkát — Sok vár még ránk — jegyzi meg az egyik asz- szony. Szilágyi Jánosnak, a ko­csiműszak vezetőjének sza­va felér egy dicsérettel­— Nem féltem én magu­kat azt a pár percet be tudják pótolni. A brigád tagjai csendben ereszkednek az ülésekre. Szó nem esik, csak a kék, a barna és a fekete asz- szonyszemekben, ott izzik ' a kíváncsisák, mit is akar­hat a szakszervezetis, a fő­nök, s az ismeretlen harma­dik. A beszélgetés lassan in­dul. — Régen dolgoznak együtt? — Igen, — bólint Majo­ros Ferencné, a brigád ve­zetője. — Tizenegy éve, hogy megalakítottuk a bri­gádot. Kilencen vagyunk, ebből heten az első pilanat- tól kezdve együtt dolgo­zunk.. Nagyon jó kollektíva ez. Ügy gondolom, hogy a vezetőink is elégedettek a munkánkkal. Szilágyi fejbóltntással nyugtázza: így van. Éppen most értékelik a vállalások teljesítését. Valamennyi kö­zül kiemelkedik a Majoros Ferencné, a Csendes József- né, a Molnár Jánosné, a Jósvai Lajosné, a Pozsonyi Istvánná vezetésével dolgo-* to szocialista brigád. — Milyen a munkájuk? — Elég nehéz. A Tiszai pályaudvar ko­csiműszakjához 205 ember tartozik, s ebből 182 nő. Munkájuk bőven van, hi­szen naponta 180—190 ko­csiban végeznek kis- és 160—180 kocsiban nagyta­karítást, amikor a gépi mo­sóberendezéssel 6—7 at­moszféra nyomású vízsu­gárral kívülről is megfür­detik a szerelvényt A sze­relők meg megszüntetik a hibákat amit a felelőtlen utasok okoznak. — Mi a legnehezebb? — A lábnyomok a meny. nyezeten. — Tessék ?! — Utaznak a vonaton ha­nyag emberek is, akik a ci­pőtalpukat nekinyomdossák a kocsioldalnak. Ez még hagyján, de még a mennye­zetre is. — Hát azt hogyan csinál­ják? — Akad, aki belekapasz­kodik a csomagtartóba, fej­jel lefelé lódítja magát, és cipője talpával végigfeni a mennyezetet. Még vegy­szerrel is borzalmasan ne­héz lemosni. — Van, aki a csikkéi is a mennyezeten oltja el, és az betapad a műanyagba. — Sok az, amit némely ember művel! Egy ízben egy férfinadrág okozott gondot Valaki be­gyömöszölte a W. C. lefo­lyóba. A kocsiműszakosok sehogy se boldogultak vele, végül kikellett égetniük. Máig is rejtély, hogyan ke­rült oda a férfinadrág, és a „tettes” alsónadrágban uta­zott-e tovább? A munka sok örömet és sok keserűséget okoz. Jóleső érzés látni a munka értel­mét, azt hogy a betolt pisz­kos szerelvény kívülről-be- lülröl megfürdetve, szépen csillogva indul útnak. Ugyanolyan rossz érzés, amikor pár nap múlva te­leszemetelve, felhasított ülésekkel tér vissza újabb szépítésekre. Elvárjuk, hogy a vasút kulturált utazást biztosítson, ezek a dolgozók viszont joggal teszik szóvá, a kulturálatlanság túlságo­san is szembetűnő jeleit A brigád tagjainak egy része ingázó, messziről jár be, maga is utazó. — Balajton lakom — mondja Ganyi Dezsőné — Reggel négykor kelek, hét kilométert buszon utazom, Edelényben szállók vonatra, este negyed hatra érek ha­za, fáradtan, a munkától, és rendszerint állva utazom. Molnár Lajosné Forrón lakik, három kilométerre az állomástól. Gondjai bőven vannak. Férje rokkant, a beteg ember és három gyer­mek eltartásának gondja nehezedik az asszony vállá­ra. S nagyon meg kell dol­gozni a havi 1800—2000 fo­rintért. A brigádtagok minőségi munkáját külön jutalmaz­zák. Az úgynevezett nagy­tisztításnál, ha a munka ki­fogástalan, az alapbérre óránként 80 fillér jár. Ez a 100—200 forint teljesít­ménytöbblet is igen jól jön. — Megértik egymást? — Másként nem boldo­gulhatnánk. Előfordul, hogy valamelyikünk rosszul érzi magát, beteg, de nem akar táppénzre menni, mert kell minden forint, a könnyebb munkát osztjuk rá. A többi vállalja a munka nehezét. — Tavaly — emlékszik vissza a brigádvezető — három kommunista műsza­kon vettünk részt, és társa­dalmi munkát is végeztünk. Hadd mondjam el, azt is, hogy a brigádból hárman továbbtanulnak. Ebben az a k dvezmény, hogy aki a dolgozók iskolájába jár, munkaidőben van ott, óra­bért kap rá. Pintér j_,ászló- né, aki egyedül neveli két gyermekét, annyira belejött, hogy a nyolc általános el­végzése után tovább akar tanulni. ’— Jó dolog, nagy segítség ez, — szól Vincze Jánosné, aki szintén a Kun Béla ut­cai dolgozók iskolájában ta­nul. — Most nagy meglepetés­ben részesítettek bennün­ket — Mi volt az? A brigádvezető mondja el az öröm okát. — Szép jutalmat, fejen­ként 700—1200 forintot kap­tunk. Váratlanul jött ez! — Ezt meg is érdemel­ték! — mondja á nyomaték kedvéért a részlegvezető. A brigádvezető egyúttal szakszervezeti bizalmi is. A látogató1 arra kíváncsi, hogy a jutalomelosztás találko- , zótt-e a brigád egyetérté­sével? — Igen..„ Igen..: Igen — hangzik sorban, majd egyetlen: nem. Ez érthető is, hiszen a nemet mondó kapta a legkevesebbet — Nem gondolkozott eí rajta, hogy ennek mi az oka? — kérdezi az szb ter­melésfelelőse. ~ Igazságtalan. Én min­dig bejöttem, és becsülete­sen dolgoztam. — Várj csak, éa ami­kor...? Nagy vita bontakozott ki. Az asszonyok szégyenkezés nélkül, őszintén megmond­ják, hol, mikor követett el hibát, miben javított az utóbbi időben, és mit vár­nak még tőle. A szerelvény megmozdul, . a mozdony a zuhanyozó alá belülről a fürdetés, s ilyen­kor minden lábatlankodó csak útban van. Csorba Barnabás HÁZASSÁG r(I Szilárd negy- OllIdlU venhét éve élt a Klauzál tér negyvenhét számú, félkomfortos, udva­ri lakásában, amelyért ha­vonta 116,70-et fizetett. Szilárd Szilárd nem volt vándormadár, fénymásolt egy intézetben, mióta az in­tézet fennállt. Este tévét nézett, vasárnap kiült a térre, hol a sakkotokat nézte, ő maga soha nem játszott, csak kibicelt Egyik szerdai napon, dél­után tizenhat óra ötven­négy perckor hazafelé me­net megszólította egy csi­nos, fiatal nő: „Hol van a közelben hentes?”. — Szi­lárd Szilárd dadogva kért bocsánatot, nem tudja. Hosszan nézett a nő után, rájött: „üres, siralmas, el­hibázott, társtalan, magá­nos, léleknélküli és célta­lan az élet”. Egy év múlva felkereste a házasságközvetítő irodát, a „Négy évszakot”, miután sikerült nagyjából megfo­galmaznia női ideálját. — Egy. filigrán, barnaha­jú, sűrű szemöldökű, ovális arcú hölgyre gondolok — mondta — a szemei között három és fél centiméter tá­volság legyen, ajka kicsi, duzzadt, szájából harminc egészséges, porcelán fehér fog villanjon elő, ha be­szél. Mikor beszéljen? Ha kérdezik. Ne öltözzön fel­tűnően, tavasszal, ősszel kosztümöt hordjon, nyáron nyári ruhákat, télen bun­dát. Érdekelje a zene, nem a könnyűzene, hanem Bee­thoven, Mozart, viszont szívből Utálja Bach fúgáit. Harminchatos lábára (ki­csiny, vékony lábak) saját keresetéből vásárolt cipel­lőket húzzon. Anyós föld­ben, após földben, hozo­mány földben, azaz telek­ben a Balaton partján, nya­raló Abaligeten, vagy az Orfűi tónál. Takarékbetét­könyvében legalább ötszáz­ezer forint legyen. Autó nem szükséges, azt majd abból a pénzből vesznek, ami a leendő feleség laká­sának, házának értékesíté­séből származik. Két ide­gen nyelvet beszéljen, az örményt és az ógörögöt, szanszkrit nem akadály. Lelke békés legyen, teste egészséges. Gyermekkorá­ban szamárköhögés, difté- ria, kanyaró bánthatta, de most mellékelje szív és tü­dő röntgenleletét. Főzni tudjon, különösen köröm­pörköltet savanyúsággal, főtt burgonyával, hosszában vágva. Az egész nő súlya ne haladja meg a hatvan­hét—nyolcvanhét kilogram­mot, de el se érje. Ez a nő, ez a nő... A „Négy évszak” tisztvi­selője leakasztotta szobája faláról a tükröt, s éppen azt akarta mondani Szilárd Szilárd elé tartva: „Uram, nézzen bele!” — de meg­gondolta magát, s csák annyit jegyzett meg: „Most mindjárt el akarja vinni Uraságod, vagy ráér holnap is?” Szilárd méla 3/IMIÜ tekintette! pö_ dörgette esernyője gombját. Kettőt kérek, hogy legyen tartalékban is, ha az első elromolna — s bukszájáért nyúlt. Fényt másolt, meg­szokta, hogy mindent két példányban csináljon. Szüts Dénes P Életkora: 2000 év

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents