Észak-Magyarország, 1978. január (34. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-14 / 12. szám

Ez év január elsejétől fel­emelik a nyugdíjak és egyéb ellátmányok évi automatikus növelésének alsó határát. Ál­talános érvényű szabály, hogy a nyugdijak összege évente 2 százalékkal nő. a kisebb nyugdíjak és ellátmánj'ok azonban évek óta ennél na­gyobb mértékben emelked­nek, mert a kormány az emelés összegszerű alsó halá­lát időről-időre külön meg­szabja. A havi nyugdíj eme­lésének legkisebb összege 1974—75-ben 30. 1976—77-ben 50 forint volt. Ez év január eisejétől pedig minimálisan 70 forinttal emelkednek a nyugdíjak. Ez a fejlesztés 2 százaléknál nagyobb emelést jelent mindazoknál, akiknek a nyugdíja nem éri el a 3475 forintot. A rendelkezés az ^sszeg nyugellátásra, balese­ti járadékra, havi gondozási pénzellátásra, átmeneti se­gélyre, rendszeres szociális segélyre, és járadékra kiter­jed. Az emelés havi 20 forin­tos többlete évi 450 millió forint többletbevételt jelent az érintetteknek. A nyugdíj íenntrrtása mellett munkát is lehet vállalni. Eddig korláto­zás nélkül dolgozhattak azok a nyugdíjasok, akiknek havi nyugdija nem volt magasabb 1160 forintnál. Az idén ez a határ 1400 forintra emelke­dik. Köztudomású, hogy. a fizi­kai dolgozók nyugdíjuknak annyiszor hét, a nem fizikai­ak pedig annyiszor három százalékát kapják pótlékként, ahány éve tovább dolgoznak teljes munkaidőben nyugdíj- korhatáruk elérése után. A nyugdíj a fizikai dolgozóknál a pótlékkal együtt sem ha­ladhatta meg az átlagkereset 90—95 százalékát. EzJ, a kor­látozást megszüntették, és a jövőben az átlagkereset 100 százalékának megfelelő nyug­díj is elérhető, természetesen abban az esetben, ha az eltöl­tött munkaidő alapján ez jár. További kedvezmény, hogy az öregségi nyugdíjra jogosult­ság megszerzése után nyug­díj nélkül teljes munkaidő­ben tovább dolgozók pótsza­badságot kapnak, az első év­ben 3, a másodikban 6, a harmadikban 9, a negyedik és minden további évben 12 napot. Ez természetesen az egyéb címeken járó szabad­ságon, jutalomszabadságon, pótszabadságon felül jár. Az intézkedések 1 millió 900 ezer nyugdíjast érintenek. Kérdezzen! Az illetékesek válaszolnak! Közlekedési lón a fáiba A Magyar Rádió miskolci stúdiója január 30-án hétfőn este 17 óra 5 perctől 17 óra 45 percig közlekedési fórum műsort rendez. A stúdióba meghívott veze­tők válaszolnak a hallgatók által levélben írt vagy tele­fonon feltett kérdésekre. Választ várunk rá, mikor dcészül el az északi tehermen­tesítő út? Milyen forgalmi rendet alakítanak ki a Búza téri aluljáró építésekor? Lesz-e trolibuszközlekedés Miskolcon, és ha igen, milyen útvonalon közlekedik majd? Hol teremtenek parkolási le­hetőséget a belvárosban ? Ilyen és ehhez hasonló kér­désekre kaphatnak választ az érdeklőd ők. A kérdéseket levélben leg­később január 26-ig kell a Magyar Rádió miskolci stú­diójának elküldeni. (Cím: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinsz- ky út 15.) Az adás időpontjában a stú­dió a 16-427 és a 35-510 tele- íonszámon tart ügyeletet, de kérdezni lehet személyesen is a Széchenyi és Szemere utca kereszteződésében tartózkodó URH-s közvetítő kocsinál is. Kérdezzen — az illetékesek válaszolnak! MAGYAR RÁDIÖ MISKOLCI STÚDIÓJA Sikeres Külföldön is több száz mű­ködik már a jó teljesítmé­nyű magyar gyártmányú hul­ladékégető kemencékből. Péntek, 13 Sok embernek bizony még ma is borsódzik a háta a tegnaptól, amikor is a pén­tek és a 13-a egybeesett. Néhányan egyáltalán nem kezdtek bele semmibe, mert minek, úgysem sikerül! Az utcán is elkerülték az eresz­aljakat, nehogy hó zúduljon a nyakukba, pedig nincs is hó. Hiába! A babona to­vább él még az űrhajók korában, a természettudo­mányok magas fejlettségé­nek idejében is. Még min­dig vannak bizony, akik képtelenek szabadulni a tév­hitektől. Szükség van hát továbbra is a felvilágosítás­ra, sőt, ennek fokozására! Pedig tegnap sem volt ugye semmi baj; Illetve... nem lett volna, ha az az is.inverte fekete macska nem futott volna át előt­tem! De így... termék Ezeket a környezetvédelem­ben fontos feladatot ellátó berendezéseket jelenleg az Általános Gép- és Műanyag- ipari Szövetkezet, valamint a Kisipari Termeltető Vállalat állítja elő. A szövetkezet ci­nére már megérkeztek az el. ső idei rendelések, egyebek mellett Lengyelországból és Uruguayból. A háromféle nagyságban készülő kemencét az elmúlt ásfél évtized alatt bemu- tták számos nemzetközi kiállításon. A sikert tanúsít­ja, hogy Lengyelországban már 280 ilyen magyar gyárt­mányú kemencét üzemeltet­nek, szép számmal fellelhe­tők az NSZK-ban, Olaszor­szágban, Görögországban, s eljutottak Irakba, Iránba, Ni­gériába és Peruba is.. Idehaza ezeket á kemencé­ket jobbára egészségügyi in­tézmények, kórházak, szana­tóriumok, rendelőintézetek, ipari | üzemek, és főleg kis állatok tenyésztésével foglal­kozó gazdaságok alkalmaz­zák, a fertőzésveszélyt je­lentő hulladékok megsemmi­sítésére. ■* s‘\ V-' Tövéi javai az ellátás Leninvárosban, a Sajó mű­szaki- és ruházati áruház el­készültével több üzlethelyi­ség felszabadult a városköz­pontban levő régi üzletsoron, ígv például elköltözőit a régi helyéről a műszaki bolt, a Patyolat felvevőtelep, a pa­pír- és írószerbolt és több más kereskedelmi egység. A városi tanács illetékes szervei úgy döntöttek, hogy a meg­üresedett helyiségeket — megfelelő átalakítás után új, . ellátás javítását szolgáló kereskedelmi egységek vegyék .birtokukba. A barkácsbolt a közelmúltban már elkészült és gazdag áruválasztékkal várja a vásárlókat.. De rövidesen megnyílik a TVK mintaboltja, ■ tervbe vették egy reggeliző, egy szeszmentes presszó, to­pábbá a vas- és szerelvény­bolt létesítését’ is. Tájékoztató a vásárlóknak Az önkiszolgáló-boltok pénztáros iskolájában az oktatók ta­nulmányozzák az új elektronikus pénztárgépet, hogy mire a boltokba kerül, a pénztárosok már ismerjék a kezelését. A kereskedelmi hálózat rendben, zavartalanul átállt a több ezer édesipari és vas­műszaki terméket érintő új árakra. A Belkereskedelmi Mi­nisztérium rendelkezései el­sősorban azoknak a termé­keknek a szabályos árképzé­séhez adtak támpontot, ame­lyeknek az árát konkrétan nem határozta meg az árhi­vatali közlemény. Az előírás szerint például a presszóká­vé árát a pörkölt kávééval arányosan lehetett emelni, ami azt jelenti, hogy kizáró­lag a kávé-nyersanyag árá­ból adódó többletet számít­hatják fel a vállalatok. En­nek megfelelően a presszó- kávé árátf a maximált ár­formát tekintve, a vendéglá­tóipar második, harmadik és negyedik osztályú üzletei­ben egységesen 60 fillérrel emelték, így az új ár azosz- tálybasorolástól függően 4, 4.40 és 4,60 forint. Az első osztályú és az osztályon felü­li üzletek — miután szabad árakkal dolgoznak — ettől függetlenül alakították ki az új áraikat. A cukrászkészítmények ár­képzési szabáya nem válto­zott, vagyis csak a nyers­anyag-értékre szabad kalku­lálni az üzletre érvényes ha­szonkulcsot. Nem változhat tehát azoknak a cukrászké­szítményeknek az ára, ame­lyekben nem használnak fel most drágult nyersanyago­kat. A számítások szerint a II—IV. osztályú vendéglátó- helyeken, cukrászdákban, presszókban átlagosan 20 fillérrel emelkedik • egy-egy tortaszelet, sütemény ára. Az édesipari termékek új áránál — mint ismeretes — nemcsak a kakaóbab, hanem a cukor árának 1975. decem­beri emelését is ezúttal szá­mították fel. Ezért lett pél­dául a 10 dekás töltetlen sa­vanyú cukorka ára 2 forint helyett 2,50. a 25 dekás neg­ro 5.80 forint helyett 7.70 fo­rint. A csokoládés készítmé­nyek ára az átlagosnál na­gyobb mértékben emelke­dett, a desszert szaloncuko­ré például kilónként 62 fo­rintról 87 forintra. A baba­piskóta ára viszont változat­lan maradt. A legtöbb árváltozás a vasárucikk-csoportban van. A műszaki cikkek közül csu­pán néhánynak, például egy nagy tel jesítményű háztartási presszógépnek, a forgalom­ban levő ötfajta hazai gyárt­mányú villany vasal ónak és a hazai kerékpároknak az ára emelkedett. Nem változott a hasonló importtermékek ára, s ugyancsak változatlan az automata mosógép ára is. A minisztérium rendelke­zése felhívta a vállalatokat ■az árak feltüntetésére, a vá­sárlók megfelelő tájékoztatá­sára is. A színvonalas programok­kal jelentkező ifjúsági klub jelentős ' szerepet tölthet be egy intézmény kulturális éle­tében. Ez a megállapítás kü­lönösen igaz a középiskolák­ra, amelyek nem csupán ta­nulóik oktatásáért, de ízlés- formálásáért is felelősek. Sok helyen mégsem működik ilyen klub, a megfelelő helyiség hiányára való hivatkozással. Elfogadható-e fenntartás nél­kül az efféle indoklás? Isko­lánk, a Herman Ottó Gimná­zium —, amely hosszú idő óta tanteremhiánnyal küszkö­dik — példája merőben mást bizonyít. Ifjúsági klubunk társadalmi munkával kezdte meg újra a működést. Amint azt a klub vendégkönyve is bizonyítja, rövid idő alatt si­került. figyelemre méltó ered­ményeket produkálnia a mű­velődés és szórakoztatás te­rén. Az utóbbihoz tartoznak a sikeres klubdélutánok, disco-müsorok és más össze­jövetelek, az előbbihez pedig —, amelyre különösen nagy súlyt fektet a vezetőség — a klubban rendezett minitár­latok. Az első fél évben először Varga Miklós szobrászmű­vésznek és G. Nagy Margit textilművésznek a kiállítása nyílt meg, majd az Ady-év- forduló jegyében bélyeg-, il­letve rézkarc-gyűjteményeket állítottunk ki. Bemutattuk a sárospataki fafaragó tábor legjobb munkáit, s a napok­ban nyitottuk meg a Pető János grafikusművész alko­tásaiból összeállított mini­tárlatot. A legközelebbi ter­vek között szerepel a NOSZF plakátjaiból összeállított vá- lögatásnak és a miskolci di­ákképzőművészek munkái nak bemutatása. A klub kiállítá­sainak látogatottsága bizo­nyítja; a csoportos múzeum- és képtárlátogatások mellett érdemes élni azzal a lehető­séggel is, hogy a tárlatot hoz­zák be az iskolába. Művelő­dés. kullúrálódás helyben, a tanítási órák közötti szüne­tekben, némi leleménnyel — egy ötször hatméteres helyi­ségben. Szakács László IV/2. o. tanuló Miskolc, Herman Ottó Gimnázium Tüzek és károk Az elmúlt évben hatszáz­ötven tűzhöz riasztották me­gyénkben a tűzoltókat. Az egy év alatt bekövetkezett kár értéke meghaladta a 8 és íél millió forintot. A Borsod megyei Tűzoltó­parancsnokság statisztikája szerint a tűzesetek kéthar­mada munkaidő után kelet­kezett. E tény világosan rá­mutat arra: a munkaidő le­teltével a felelősök, a mun­kahelyi vezetők nem vizsgál­ták meg mindig gondosan — a tűzvédelmi előírások szerint — a műszak utáni körülmé­nyeket A tüzet legtöbb esetben az elektromos áram okozta. A helytelen kötések, a rossz szigetelések következtében rö­vidzárlat keletkezett. A baj­hoz az is nagyban hozzájá­rult, hogy az üzemek, válla­latok elmulasztották a villa­mos berendezések időnkénti vizsgálatát. A munkaköri fe­lelőtlenség volt a legfőbb oka annak, hogy az elmúlt évben 83 esetben okoztak tüzet az elektromos berendezések. t Majdnem ilyen sokszor oko­zott kárt a dohányzás is. A gondatlanságból 79 esetben származott baj. A felnőttek felelősségére hívja fel a fi­gyelmet az a tény. hogy rend­kívül megszaporodtak a gyer­mekjátékból keletkezett tü­zek. Még mindig nagyon sok problémát okoz a fűtés: a legtöbbször a szabálytalan tá­rolás, a tűztávolság be nem tartása idézi elő a lakástüzet. S jóllehet az elmúlt évben kevesebb tűz keletkezett me­gyénkben, mint 1976-ban, a felhívások, a jó tanácsok el­lenére mégis az emberek gon­datlansága, felelőtlensége a baj legfőbb okozója. Észak felé a A Kárpátok igen lassan, de állandóan északi irány­ban haladnak. A kutatások bebizonyították, hogy Len­gyelország néhány körzete — a Balti-tenger partvidéke és az Odera menti síkság — lassan süllyed, míg a köz­ponti körzetek és az ország keleti része ' fokozatosan emelkedik. Az évi emelke­dés 0,5—1,5 milliméter kö­zött ingadozik. I TELEX AZ ISKOLÁK VÁLSÁGA Mély válságban van az Egyesült Államok oktatási rendszere. Az oktatás szük­ségleteire fordított össze­gek rendszeresen csökken­nek. Sok iskola kilátásta­lan pénzügyi helyzetbe ke­rült. A gyerekeket rend­kívüli szünidőre küldik el. Néhány Iskola a bezárás határán van. Sok tanár munkanélküli lett. SZOMORÚ REKORD 1977. év nyarán szomorú rekord született: 80 alpi­nista lelte halálát a Francia- Alpokban. Közülük 40-en a Mont Blanc megmászása közben pusztultak el. Kide­rült. hogy az alpinisták gyakran a legelemibb biz­tonságtechnikai szabályokat sem tartják be. Az elpusz­tultak 75 százaléka kül­földről érkezett. GYILKOS SZEMÉT Akadnak hongkongi la­kosok, akik a szemetet egyszerűen kidobják az ablakon. Ez a művelet gyakran halálos áldozato­kat követel. Tavaly 12 ha­lálesetet jegyeztek fel. Az idén januárban is meghal­tak többen. 154 éves Ez a labdával játszó öregúr — saját bevallása szerint — 154. születésnapját ünnepelte a múlt hónapban. Al Syed Abdul Illani, pakisztáni állampolgár, aki jelenleg az NSZK-ban él, a Himalája egyik völgyében született. ÉSZAK-MAGYARORSZÁG. — Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zs. ti. 15. Posta­cím- 3501 Miskolc, pf. 351. ISSN 0133—0357. Telefonok, központ: 36-132, 16-672, 35-380, 38-579. Titkárság: 16-886. Gazdaságpolitikai rovat: 16-035. Belpolitikai rovat: 16-450. Kul­túrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Munkáslevelezés, panaszügyek: 16-046. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u 15. Postacím: 3501 Miskolc, pf. 178. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc, Széchenyi u. 15—17. Telefon: 16-213. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizet­hető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra: 20 forint. Index: 25 655. Készült: a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: KILIÁN BÉLA. Epiilió-lencszázezer eáerí érint A gondatlanság a baj okozója

Next

/
Thumbnails
Contents