Észak-Magyarország, 1977. december (33. évfolyam, 282-307. szám)
1977-12-31 / 307. szám
TELEX ÉHSÉGSZTRÁJK (Folytatás az 1. oldalról) A ZÖLDÉRT kereskedelmi főosztályvezetője, Kiss Lajos pedig arról adott tájékoztatást, hogy a boltok feltöltését a szilveszter előtt nagyon kelendő babból már korábban megkezdték. Ha szükséges, még pótrendeléseket is elfogadnak a tarka és fehér, valamint vajbabból. Lencsét nem hoznak forgalomba, de azért a meglehetősen szűk termés ellenére is lesz majd a boltokban, ha nem is olyan sok, mint az előző években. Egyébként az igények alapján elmondható, hogy a családok többsége inkább babot készít szilveszterre, ami ugyanúgy megfelel a hagyományoknak, mint a lencse; Újévre a korhelyleveshez — ami a másnaposság, az alkohol okozta kábultság és rossz közérzet kitűnő orvossága — mindenféle bőségesen kapható a boltokban. Naponta nem kevesebb, mint 150—200 mázsa káposztát adnak el, de a leveszöldségekből is mázsaszám fogy. Mi hiányzik még? Bor, pezsgő ezerszámra van a boltokban, a papírtrombitákat. a konfettit,. a szerpentint pedig Szilveszter nap. ján kezdik árusítani az utcán, a tereken, a kapuk alatt. A családok többsége szőkébb baráti körben tölti a szilvesztert, amihez általában nélkülözhetetlen kellék, ha napjainkban már nem is kizárólagos meghatározója az ünnepi hangulatnak, a televízió esti főműsora. Előtte és közben asztalra kerülnek a vacsoraremekek. borok, likőrök, pezsgők, édességek. A GELKA ünnepi ügyeletet szervez ugyanúgy, mint karácsonykor. A múlt heti kettős ünnep alatt az ügyeleteknek annyi dolga akadt, hogy azzal a hétköznapi műszakok sem versenyezhettek volna. Szilveszterkor 12 óra 30-ig, újév napján pedig ‘nyolctól 16 óráig lesz ügyelet. A miskolci szerviz a 36-599-es és a '5-601-es telefonon hívható. Ugveletet tartanak a megyében Lenin- városban. Mezőkövesden, Óz- don és Sátoraljaújhelyen is. N. J. Több mint* száz chilei asszony kezdett csütörtökön kétnapos éhségsztrájkot Santiago egy műemlék templomában. Az asszonyok amiatt tiltakoznak, hogy a kormány megtagad minden tájékoztatást a fasiszta puccs idején eltűnt rokonaikról, akik nem szerepelnek sem a halottak, sem a letartóztatottak listáin. bár társaik látták őket a különböző börtönökben. csokoládégyárak Több ezer dolgozó szállta meg csütörtökön az állam tulajdonában lévő négy észak-olaszországi csokoládégyárat. A munkások amiatt tiltakoznak, hogy a vezetőség több üzemágat be kíván zárni és ötezer alkalmazottat az utcára akar tenni. VADDISZNÓ A közeli erdőkből „vendégségbe” érkezett megtermett vaddisznó sétált végig csütörtökön Sanremo északolasz üdülőhely tengerparti sétányán. A járókelők és a rendőrség nem méltányolták bőkés szándékát, és üldözőbe vették az állatot, amely végső kétségbeesésében a tengerbe vetette magát és a vízbe fulladt földmozgás Enyhe földmozgást észleltek csütörtökön este Jugoszláviában, a fővárostól 110 kilométerrel délre. A belgrádi földrengéstani intézet közlése szerint a 12- es fokú Mercalli-skálán 4- es erősségű rengés sem áldozatot. sem anyagi kárt nem okozott. Kitüntették a Vasas Mivelítóési Kizpoit épül Tegnap délelőtt a Miskolci városi Tanácson családias hangulatú ünnepségen adták át a kitüntetéseket a Vasas Művelődési Központ beruházásában, tervezésében^ kivitelezésében kiemelkedő munkát végzett szakembereknek. Tok Miklós, a városi tanács elnökhelyettese köszöntötte a művelődési központ felépítésében és üzemeltetésében érdekelt vállalatok párt-, szakszervezeti és gazdasági vezetőit, valamint, a kitüntetetteket. Rózsa Kálmán tanácselnök tolmácsolta a városi pártbizottság, a tanács és nem utolsósorban a Kulturális Mjniszérium köszönetét, majd átnyújtotta a Szocialista Kultúráért kitüntetést Dézsi Jánosnak. az ÉSZAKTERV tervező- mérnökének, Junfj KonrádAjándék az első újsziilelÉ Az új esztendő első hivatalos sorsolását hajnali két óra után tartják közjegyző jelenlétében az Állami Biztosító központjában. Ezen a sorsoláson döntik ei,- hogy az 1978. január elsején 0 és 1 óra között világrajött gyerekek közül ki lesz a két szerencsés, akik az Állami Biztosító 20—20 ezer forintos életbiztosítási kötvényét kapják. A sorsoláshoz a hivatalos adatokat az Egészségügyi Minisztériummal kötött megállapodás alapján az ország szülészeti klinikái, kórházai szolgáltatják. Az első kötvényt 1961-ben ajándékozták, és a most 17 éves fiatalember egy év múlva kézhez kapja a pénzt. Azóta összesen 34 szerencsés újévi újszülöttet tartanak nyilván, ugyanis 1969-ben ikrek kapták az ajándékkötvényt. nak, a BÁÉV művezetőjének, Pók Gyulának, a BÁÉV ezüstkoszorús szocialista brí- gádyezetőjének és Soós Ferencnek, a Miskolci Beruházási Vállalat műszaki ellenőrének. Kolláth Sándor, a városi pártbizottság titkára a köszöntő szavak után hangsúlyozta, hogy tovább kell folytatni a megkezdett munkát és a következő években az ipari üzemek, vállalatok összefogásával újabb közművelődést szolgáló létesítmények épülnek majd Miskolcon. LÖVÖLDÖZÉS Lövöldözés során életét vesztette egy személy a délkelet-törökországi Nizip városka egyik kávéházában — közölték csütörtökön este illetékes isztambuli források. A kisvárosi gimnázium meggyilkolt igazgató- helyettesének temetésén kezdődött a lövöldözés, és egy, az utcáról a kávéházba betévedt revolvergolyó a helyi tanács egyik tisztviselőjét érte. A sebesült a kórházba szállítás után meghalt. Iskolások gyűjtötték A Fejér megyei Csór község kisiskolásai a falu egykori használati tárgyait, munkaeszközeit Madarász István történelemtanár vezetésével gyűjtötték össze. A kiállítás legérdekesebb darabja egy 1826-ban készített szőlőprés. Akik már tudják az öt bűvös számot. (A képen balra). Akik még csak hiszik, hogy'... (A képen jobbra). (Fotó: Szabados Gy.) Az év derekán született a megye egyeth ötös lottó találata 1977-ben. Hárommillió 3 ezer forintot ért az öt bűvös szóm a nye tesnek! Bűvös számok... Mennyire leli hinni nekik? A 3-as mindeneseire nem le hűtlen a hozzá fűzött reményekhez: a 1 húszéves történetében eddig a legtöb’ nyolcvanhatszor húzták ki. A hetver éppen hetvenhétszer. A 13-ast hetvene ' a 21.est hatvannégyszer emelték ki a bői. A leghátul pedig a szegény 30-; lag. Ebben az évben volt négy olyan is, amelyet egyáltalán nem húztak ki: a G a 34-es, az 50-es és az 58-as. Sebaj, ta' majd jövőre. Kívánjuk, hogy tévedhetetlen legyünk. Ha nem a játékban, hát mindé napi dolgainkban. Ismét elmúlt egy év és Fortuna ezúttal sem feledkezett meg arról, hogy Borsodba is ellátogasson. Azok mindenesetre kitörő örömmel üdvözölhették, akiknek telitalálatuk volt a totón. Az egyik „kegyeltet” május elsején érte utó! a szerencse, a másikhoz is még éppen időben, az év utolsó hónapjában, a 49. héten érkezett. S a böségszaru ugyancsak teli volt: mindketten több mint egymillió forintot nyerlek. Forróvízfárslók, automata mosógépek A jövő évben, akárcsak az idén, a népgazdaság legdinamikusabban fejlődő ágazatainak egyike a gépipar. A termelés e területen az ipari össztermelés 5,5—6 százalékos tervezett növekedésével szemben 6—7 százalékkal bővül majd. 1978-ban fejeződik be a gépipar egyik legnagyobb rekonstrukciós beruházása a Magyar Gördülőcsapágy Müvekben, elkészülte utón 28 millió golyóscsapágyat állítanak itt majd elő. A gépipari gazdaságos gyártmányszerkezet kialakítása során jövőre, amikor befejeződik a számítástechnikai központi fejlesztési program, számottevően nő a számítástechnikai és az elektronikai termékek előállítása, s megkezdődik az integrált áramkörök tömeg- gyártása. A tartós fogyasztási cikkek közül jelentősen felfut a forróvíztárolók termelése, s megindul a helytakaré- kos automata mosógépek sorozatgyártása. r Hat-hét százalékkal bővíti termelését a jövő évben a Villamosberendezés és Készülék Művek. A belkereskedelem részére a VBKM új fogyasztási cikkeket gyárt, a brigádok védnökséget vállaltak egy-egy új termék kifogástalan minőségű előállítása fölött. Többek között új, NSZK-kooperócióban készülő tűzhelyekkel bővül a hazai választék, s 1977-es újdonságukból, a hőtárolós kályhákból az ideinél sokkal többet adnak majd a kereskedelemnek a megnövekedett igények kielégítésére. Már az első fél évben- forgalomba kerülnek a szovjet licenc alapján készülő új szárazelemek, ezeket a legkorszerűbb technológiával állítják elő, élettartamuk háromszorosa a korábbi típusokénak. isméi B-ra Az AIT? a többi között 75 ság jövő évi tervében egy sor, a fiatalok élet- és munkakörülményeit érintő felmérés szerepel. A központi ifjúsági alapból 1978-ban mintegy 45 millió forintot fordítanak kulturális és turisztikai célokra. Az ÁIB a többi között 75 ezer darab színház-, opera- és hangversenybérletet bocsát az ifjúság rendelkezésére. További kedvezmény: 4000 TIT szabadegyetemi bérletutalvány, 120 ezer kedvezményes könyvvásárlási utalvány talál gazdára. A fiatalok üdülésének támogatására 1978-ban 5 millió forinttal több jut, mint az előző évben. A tervek szerint összesen 85 ezer fiatal belföldi üdüléséhez nyújtanak állami kedvezményt. Ezen belül 35 ezer, egyenként 200 forintos utalvánnyal segítik az úttörő tá- borozókat. Az 1977. évihez viszonyítva 25 százalékkal több dolgozó fiatalnak lesz lehetősége kedvezményes üdülésre. Csaknem 3500 iskolás és egyetemista, továbbá 35 ezer középiskolás és szakmunkástanuló részesül az ÁIB üdülési kedvezményében. Az Edzett ifjúságért m< galom fellendítését a fia! lók országjárásának , kempingezésének foko: anyagi támogatásával se elő. Összesen 400 ezer a- tizforintos utalván & csátanak ki, umc tömbökben jut a f hoz, s amely egyú százalékos vasúti k ményt is biztosít. Az utalványokból s7 szolgálja majd a diák nulmányi kirándulásai t bonyolítását. Ugyan« r lentős juttatás: minte darab 500 forintos Á" * ványt bocsátanak a. - lista országokba utazó r lók rendelkezésére, 'j A fizikai dolgozók *■>- melleinek továbbtanul 1 mintegy 25 millió fori - tékű támogatást nyújt > lami Ifjúsági Bizollst' összegből 16 ezer közéig lás részesülhet ösztönd Az egyetemek és a főis ■* által szervezett előkész borok előreláthatóan, egy 30 ezer fiatal felke , sét teszik lehetővé, t csak az AlB közremü sével. .............. " ....................--------------------—.........................—-------------------------- ---------------------------------------------------------------------------------------------------------- "--------------------------------- -----,U, . ..... . ,----------------------------- ,.J 4) É SZAK-MAGYARORSZAG. — Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: TVTRTH LAJOS. Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajos,v-Zs. u. 15. Pos4 cím: 3501 Miskolc, pf. 351. ISSN 0133—0357. Telefonok. Központ: 36-132, 16-672, 35-380, 38-579. Titkárság: 16-886. Gazdaságpolitikai rovat: 16-035. Belpolitikái rovat: 16-450. K>.- túrrovat: 16-067. Sportroval: 16-04Q. MunkásleveJezés, panaszügyek: 16-046. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u 15. Postacím: ff! Miskolc, pf. 178. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc, Széchenyi u. 15—17. Telefon: 16-213. Terjeszti: a Magyar Posta. Előf’V hető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Az előfizetés dija egy hónapra: 20 forint. Index: 25 655, Készült: a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: KILIÁN BÉK