Észak-Magyarország, 1977. november (33. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-03 / 259. szám

1977. november 3., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 ú lapkészítésen éjjelente is sok ember dolgozik, hogy reg­jeire elkészüljön az újság. A gépből kikerülve sok kézen jk'By keresztül, míg az olvasóhoz kerül a lap. Sok-sok em- munkálkodik azon, hogy a reggeli mellé a kedvenc na- j,*'an is odakerüljön. Éjfél után a rotációs gép indulásától a jP?Kell lapkihordásig fényképezőgéppel jártuk be az utat. épeinken balról-jobbra: Az újság útja... A Borsodi Nyomdában éjjel fél egy óra felé indul a rotá­ciós gép, amely lapunkat, az Észak-Mogyarországot is nyom­ja. Az első „olvasók”, a gépmester és a leszedő, □ Folyama­tosan kötegelik, majd zsákokba rakják az újságot. □ Reggel öt óra után már a főpostán vannak a miskolciak lapjai. A kézbesítők hada lepi el ilyenkor az elosztót. Q Kora reggel a postaládában a napilap. A lapkihordó „fejből” tudja, Ili­nek, milyen lap jár. Laczó J. felvételei Ellenőrzés l|az Utasellátónál A tengeri kőolajbányászat bonyolult feladatokat ró a különlegesen szakképzett nehézbúvárokra is (bal oldali kép). Autó­sztrádák, villanyvezetékek, olajfúró-tornyok, cölöpökön épült város — mindez kilencven—száz kilométerre a parttól a Kaspi-tengcrcn (jobb oldali kép). A szerző felvételei Virágok az „Olajköveken” Messze volt a part. A hajó már csak néha botlott egy- egy fényes, kóbor olaj foltba. Ilyenkor a hullámok széttö­redező kristálygerince meg­fakult, mintha kávés csé­szék Öblítővize fölött lebeg­tünk volna. A rikongó, hosz- szú szárnyú sirályok sem buktak a tengerbe dobott virsli, vagy kenyérdarabkák­ért. Megvárták, míg üveges, áttetsző lett a víz. s amikor a vízcseppek újra vidám fe­héren pattogtak, rásimultak, engedték himbáltatni magú­ival a hullámokkal. Egyre másra tűntek fel a magányos csontvázként me- redező. leszerelésre váró fe­kete fúrótornyok. A hajó fenekén vetítőgép berregett. Kényelmes, széles, műbőrrel borított ülőkéken ki fekve, ki ülve nézte a kareos filmkockákat. Néha. nyan karbatelt kézzel meg- megbukkanó fejjel szunyó­káltak. amikor négy órával az indulás után autókürtök üdvözlő, harsány hangja tör­te meg a dohogó, tompa, monoton motorzajt. A fedélzeten szedelőzköd- ni kezdtek. Mindenki kivá­lasztotta a kupacba rakott holmik közül a maga háti­zsákját, bőröndjét. Barna képű, aprószemű azerbajd­zsán olajmunkások kerestek ismerősöket a partról inte- getők között. Megérkeztünk. A matró­zok mintha a prérik musz­tángjaira vetnék a lasszót, ügyesen pörgették rá az erős köteleket a móló deréknyi vastag vascsutkáira. ' Egyen­ként léptünk rá az „Olajkö­vek földjére”. Alattunk zá­tonyok, sötét sziklatömbök és sűrűn egymás mellett álló, betonnal bélelt harminckét méter hosszú vascsövek kö­zött; pocsogott a tenger. Megindulok a városka felé. Lábam alatt apró, gömbölyű kavicsok csikorognak. Kő­szegélyes virágágyak között vezet az út. Még nyílnak a rózsák. Látok még • kardvi­rágot, tulipánt., meg egy sor számomra ismeretlen déli növényt. A kis park padjain haza­felé készülök ücsörögnek. Beszállásra várnak. Egyheti munka után egy hét pihenés következik. Lassan már har­minc éve lesz, hogy nap mint nap munkások százai egy­hetes turnusokban váltják egymást. A negyvenes évek végén indult el az Aga-Kurbán Aliev vezette pár emberből álló expedíció olajat keresni az addig csak fóka. meg si­rály lakta szigetecskék felé. Akkor még félelmetes híre volt a környéknek. Vi­torlások. gőzhajók garmadá­jának ütöttek oldalába halá­los rést a sunyin megbúvó víz alatti szirtek. Óvatosan kellett hát hajózni, amíg el nem érték útjuk célját. A nehezen talált kikötőben hó­napokra rendezkedtek be. Tudták, hogy nem lesz köny- nyü az olajat megtalálni, pe­dig biztosak voltak abban, hogy a mélyben hatalmas boltozatok alján sok millió tonnányi kőolaj rejtőzködik, hiszen az erre hajózok ős­idők óta félelemmel mesél­tek a levegőben terjengő, olykor rosszullétet okozó sa- vanykás, büdös szagról. Sőt olyanok is akadtak, akik csillagtalan, borús sötét éj­szakákon víz alól kipattanó, ide-oda cikázó, majd szét­pukkanó lánggömböket vél­tek felfedezni... Zord a tenger az „Olaj­kövek” környékén. Alig van szélcsendes vihartalan nap. Alievet és társait is próbára tette az itt töltött idő. Fújt a szél, csapkodtak a villá­mok, morgott a tenger. Oly­kor nem érkezett meg az élel­miszer-utánpótlás ... Mosto­ha, kemény napok váltották egymást. Hetek, hónapok, ünnepek teltek el a termé­szettel folytatott állandó vi- aslcodásban ... Aztán, egy- szercsak a , fúró környékén pár percre hirtelen alább hagyott a hullámzás. A fel­törő olaj nyugtatta meg a tengert. 1949. november 7-ét írtak e napon. Nem sokkal később hét hajót süllyesztettek el, az első olajkitöréstől pár száz méterrel arrébb. Gerendá­kat, vaslemezeket raktak rá­juk. Ez a kezdetleges sziget volt az őse a mai. sok mil­liárd rubel költséggel fel­épült városkának, amely a Nyeftyenije Kámnyi nevet viseli. Minden van itt, amit az ember elvár egy hétezer la­kosú településtől. Emeletes házakat emeltek a négymé­terenként álló, hat méterre a' tengerfenékbe fúródó öles vascölöpökre. Vadnyugati stílusú, lengő ajtós szlalóvá- ják, a mozi, a kultúrotthon, a kioszkok, az üzletek sehol másutt nem érzett sajátos hangulatot árasztanak. A móló végén kezdődik a főtér. .Innen ágaznak szét a kacskaringók. fapallós „sztrá­dák”. A láthatár peremén ezüstös színben csillognak az olaj- és gáztartályok. A leg­messzebbre kígyózó utak őket is elérik. Helikopter közeledik a tá­volban. Friss újságokat, le­veleket hoz. A hajókürt visszatérésre nógat. Mellettem sietős lép­tekkel fiatal azerbajdzsán férfi halad el. Egyik kezé­ben sportszatyor, a másik­ban óvatosan tartott, papír­ba csomagolt rózsacsokor. A sárga szirmok szélén olajos ujjak nyoma. A fiatalember látja, hogy idegen vagyok, meg hogy én is a kikötőbe igyekszem. — Siessünk, mert ha le­kössük az indulást, csak hol­nap mehetünk vissza! — mondja. Megszaporázzuk léptein­ket. Amikor a fedélzetre ér­tünk. akkor harsant a har­madik kürtölés. Sz. Fancsali Endre A barátság jegyében LEVELEK jönnek-mennek, baráti szálak erősödnek; találkozókon, vetélkedőkön és munkában edződik a szál, amely egymáshoz fűzi a magyar és szovjet em­bereket Á Diósgyőri Gépgyárat kerestük fel, ahol Újhelyi Tibor, a gépgyár Magyar—Szovjet Baráti Tár­saság tagcsoportjának ügyvezető elnöke elmondotta, hogy az elmúlt években sokféle módon, s eszközzel, az egyre bővülő lehetőségeket kihasználva igyekeztek min­dent megtenni a magyar—szovjet barátság erősítésé-, ért. Egyre inkább növekszik az igény egymás életének, kultúrájának megismerésére, a baráti találkozók szá­ma is egyre gyarapszik. A gépgyári MSZBT-tagcso- port sok dolgozó számára emlékezetes barátságvonatot szervezett a Szovjetunióba. Nagyon jó kapcsolataik vannak a budapesti Szovjet Kultúra és Tudomány Há­zával, rendszeresen találkoznak szovjet emberekkel. Országos jelentőségű kiállításokat szerveztek, a válla­lati MSZBT-faliújságok rendszeresen, színesen és ér­dekesen tudósítanak a Szovjetunió életéről. A Fáklya című lap szerkesztőségétől és a Gorkij nyelviskolától is rendszeresen kapnak tájékoztatást és különféle se­gítséget, anyagokat. A moszkvai rádió magyar adásá­nak pályázatán eredményesen vettek részt. Újhelyi elvtárs jogos büszkeséggel mutatja Galina Poljaltová- nak, a Moszkvai Rádió magyar adása szerkesztőjének elismerő és köszönő levelét. Dina Mudrova munkatárs pedig régi barátja a gépgyáriaknak, állandó munka- kapcsolatban vannak. A GÉPGYÁRI MSZBT-brigádok rendszeresen részt- vesznek különféle klubtalálkozókon Budapesten a Szov­jet Kultúra és Tudomány Házában, a Szovjetunió éle­téről szóló előadássorozatoknak nagyon sok látogatója és nagy sikere van a dolgozók körében. Évenként meg­rendezik a már hagyományos brigádvetélkedőket, a többi tömegszervezettel együttműködve rendszeresen részt vesznek a különféle vállalati ünnepségek szerve­zésében, rendezésében. P. J. frissensülteket, vagdaltbúst és lángost. pogácsát készítet­ték ebben az egységben. Még a községből is jártak ide az emberek. Az átalakítás után visszaesett a forgalom. Nincs mit tenni, újra rendezkedni kell. .. Határtól határi« n Bánréve többet érdemelne. Ütött-kopott a határállomás épülete, s ugyanilyen álla­potú az Utasellátó büféje. Czakó Kálmánné vezető, hu­szonhét év óta dolgozik , itt. — Szinte minden évszak­ban egyforma a forgalmunk. Havonta 250 ezer forintos bevételünk van. ennek mint­egy húsz százaléka az étel­forgalom. Sokan . Csehszlová­kiából is átjönnek hozzánk cukrászáruért, tortáért, sü­teményért. — Többnyire ismerősök vásárolnak nálunk, ám nyá­ron nagyon sok az idegen. Jólesik, ha ki tudjuk elégí­teni az igényeiket. és elége­detten távoznak. Sátoraljaújhelyen nincs még egy hónapia sem. hogy vezetőváltás volt. Az új ve­zető. Várhegyi Károly, az­előtt ellenőrként dolgozott — most őt ellenőrzik ... — Hát. egészen más ellen­őrizni és a gyakorlatban vég­rehajtani azokat az utasítá­sokat, amelyek egységeink­re érvényesek — mondja. — Persze, igyekezni kell. Próbavásárlások Sárospatakon a pavilon előtt kelten állnak előttünk. — Cigarettát, valamilyen ajándékot, egy kisbicskát és egv játékbabát kérek ... A bent ülő asszony még egy halom apróságot kény­telen leszedni a pultról, s mikor úgy gondolom, hogy járhatunk már vagy százöt­ven forintnál, abbahagyom. Kolozsi István igazgató- helyettes összead, kivon. Az eladónő egyáltalán nem lát­szik zavartnak. Nincs is oka rá. hiszen a számla fillérre stimmel. Bent a büfében próbálunk szerencsét. Ugyanaz törté­nik: nem csaptait be sehol. Szerencsen a 24. számú pe­ronbüfénél már nem ilyen pontosan számolnak. Egy üveg bort, egy csomag föl­dimogyorót, két konyakot kérünk. Az eladó „csak” egy forint ötven fillérrel szá­mol többet. Hogy azon a na­pon hányadszor fogott vas­tagabban a tolla — nem tudni. Mindenesetre az ár­drágításért kiszabásra kerülő büntetés összege nem egy- ötven lesz ... Pusztafalvi Tivadar Éttermek, büfék, ' pavilo­nok, Színié valamennyi állo­máson üzemeinek az Utasel­látó Vállalat egysegei. Más vendéglátóipari egységekkel elleniéibe.) az Utasellátó gi vendégeinek, túlnyomó ré- m,ísze siet; éppen csak bekap 3 [valamit, vagy felhajt egy- bb;két pohárkával a vonat in- il* múlásáig. Azután megy tó­ié- !vább, s lehet hogy többet aZ;nem tér vissza arra az állo- 3 [másra. Az Utasellátónál — 60 Pontosan e speciális hely­es cetéből adódóan — talán ’3t|még nagyobb szükség van ti-ja rendszeres ellenőrzésekre, ,'aljmint egyeb vendéglátóipari m-pállalatoknül. Egy ilyen el- aZ [len őrző körúton vettünk [részt a napokban a miskolci '«'kerületi igazgatóság igazga- osiitójával, Koch Jánosnéval és ira^elyettescvel, Kolozsi Ist­vánnal. A hello nehéz nap | Kazincbarcikán a 15G. szá­dul vendéglátó egységnél pár „lement a csúcs”. Há­romnegyed ötkor nyitottak, ps nyolc órakor, amikor oda­értünk. még mindig a szom­bati pékáru száradozott a [rekeszekben. a_. — Sajnos, ilyenkor hétfőn _ . pz a legnagyobb gondunk — vat,;mondja Szűcs Istvánné ve- lol'Zető. — Pedig sokan regge- lapPiznének. de amint meglát- -erJák a szárazabbnál szárazabb " ^emléket, inkább lemonda- 0b7"nak a reggeliről. K I Érthetetlen, hogy nem l'eSírnessze a Kazincbarcikai Sü- zJó-jtőipari Vállalattól miért }sz'!°nd hétfőnként friss zsem- oiciíét kapni? j £Í — Más napokon idejében ergjNállítanak. de hétfőn min- Pig késnek. Pedig nagy ilyen­KO !or a forgalmunk. aló-’ Putnok. Itt, ebben az év- óat'iben másfél millió forintos IF beruházással egy új büfét idF Okítottak ki. Bárszékek, tjaF^Hßulatos belső tér, ízléses yőrip'rendezés. Az idegen már- irO'tnár azt mondaná, ilyennek Miene lennie minden állo­tolfási büfének, agí; Ügy gondolja — kér- rnU'ítiezi egy idősebb ember, aki beszélgetésünket le­ints kászálódik a bárszékről. Lát- rüW1* rajta, hogy ideges. — Tudja maga. hol lehe­li atM a megyében a legjobb isoffogácsát és lángost kapni? Íes-S kérdezi, majd válaszra ^jiem várva folytatja: — Itt! pjs'ps most mirelitet eszik itt tijí'fx utas. ha egyáltalán ezek­ről a székektől odafér a őreiül thoz. rei- A terveket az Utasellá- Vállalat tervezői készl­etek Budapesten — mond- •ia az igazgatónő. — Sajnos 8aza van sok vendégnek, [ki az ülőhelyre panaszko­dik. Régebben különféle

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents