Észak-Magyarország, 1977. szeptember (33. évfolyam, 205-229. szám)

1977-09-29 / 229. szám

1977. szeptember 29., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 A Volán 3. sí. Vállalata e napokban újabb kitüntetéssel gya- 'opodott. A tröszttől kapott oklevél is biionyitja, hogy kitünően 'tervezték meg, nagy eredményt értek el a szeptember 17—is­in tartott műszakokon. A benne részt vevő, áldozatokat vállaló fizikai és műszaki dolgozók munkája nyomán 52 300 tonna áru iutott el rendeltetési helyére. Most, a NOSZF 60. évfordulója fiszteletére — s ugyancsak az évi vállalásukon felül — újabb, társadalmilag jelentős megmozdulás van készülőben. A Volán­ok október 15-én, 16-án kommunista műszakokon akarják fevább segiteni az őszi forgalmat. A sok ezres kollektíva 'Zemléletét hűen kifejező föláll, valamint a komrnru "ista műszakok szervezését, tartását maga az élet, a fej­ődés kívánja meg.- Mindenki többet akar fenni, termelni, s mi ezt a •tanítás növelésével igyek­ezünk elősegíteni — mondja ír. Valykó István igazgató, s ■ít néhány számadattal do­kumentálja is. A Volán 3. sz. Vállalata éz V nyolc hónapjában súlyban ll,7 százalékkal több árut ^állított, mint a múlt év •ionos időszakában. A szá­jukra nagyon fontos muta- fehan: az árutonna-kilomé- ferben közel 10 százalékkal lőtt a teljesítmény. A tava­dtól 5,3 százalékkal több te bér veszi igénybe az autó­buszokat, s így eddig 71 mil­lió utast szállítottak. Az őszi forgalom egyaránt j&bbet kíván mind az áru iuvarozásában, mind a sze­mélyszállításban. A kollektí­vára valóban sokirányú igény kielégítése hárul. A •ok között nagy az igény a kavics, az útépítéshez szüksé­ges kő szállításában. A ko­rábbi kettőről ez évben tér­tek át a háromműszakos ter­helésre az LKM-nek dolgo­zó, a gyár számára nélkü­lözhetetlenül fontos dolomit ás mészkő szállításában. Ki beli elégíteniük a kiemelt beruházások, mint a barci- bai PVC—III.. az ózdi oxi­géngyár igényeit — sok más leiadat mellett. Valaki úgy jellemezte, Hogy „a Volán reflektor- lénybe került”. Arra vonat­kozik, hogy mivel a MÁV- V'al szembeni igények is Rendkívül megnőttek, igy 30 kilométeren belül az áruszál­lítást a • vasútról a közútra keli „terelni”. Ez a sok kö­tött vonatkozik a TÜZÉP- tek szükséges anyagokra, a | cement, a cukor továbbításá- fa. S mindezek mellett a Vo_ j lán_járművek tekintélyes jvamban vesznek részt az al- , ha-, a szőlőszüret segítésé­iben. A bodrogközi kisvasút i hegszűnése következtében a | tavalyitól jóval több. mint- | agy 50 ezer tonna répát kell j a cukorgyárakba szállítaniuk. koesivezetök teljesítménybér­ben dolgoznak. A munkát elősegíti a MÁV —Volán komplexbrigádok közös célkitűzése, együttmű­ködésé. Ezt is jól fémjelzi, hogy a kezelt vasúti vago­nok szál. a 22,9 százalékkal nőtt.. Jótékonyan hat, hogy e vállalat Gömöri pályaud­vari vagonrészlege több vállalattal megállapodást kö­tött a hét végén érkező áruk fogadásával kapcsolatosan. A vállalatok megértésére nagy szükség is van, hiszen a hét végén zúdul be a kirakásra váró áru tömege a külön­böző pályaudvarokra. Vannak megoldásra váró gondok. Ezek közé tartozik a cementszállítás. A HCM- ben a zsákos cementnél egy kiszolgálóhely van, napi ka­pacitása 1000 tonna körül van. Hosszú kocsisor — 100 —120 jármű — vár kiszol­gálásra. s jó, ha egy teher­gépkocsi egyszer tud rakodni. Roppant veszteséges, sőt pa­zarlásé« megoldás ez. Jel­lemző, hogy szeptember 17- én, szombaton, a Volán-mű­szakban 12 kocsi 580 tonna cementet, szállított ki 60 ki­lométeres körzetbe! Ez arra ösztönöz: keresni kell a ki­szolgálás korszerűbb, minden­ki számára hasznosabb mód­szerét. — Hogyan értékeli a vál­lalatvezetés a kollektíva munkáját? — érdeklődik a krónikás a Volán vezetőivel való szócserében. Dr. Valykó István így summázza véle­ményét : — Ügy értékelem, hogy jó munkát végez, a vállalat fi­zikai, műszaki és alkalma­zotti gárdája. Jó az emberek hozzáállása, versenylendüle­te. Az eredmények, s a most kapott, oklevél minden szó­nál ékesebben beszélnek. CSB /■■■fiit ;.;/// A vctősílántásnak 22—25 centimeter mélységűnek kell lennie. A csapadékmentes időjárás lehetővé teszi, hogy nagy erő­vel folytassák mezőgazdasági üzemeink az őszi munkálato­kat. Igen fontos, hogy idő­ben végezzenek éppen jövő évi kenyerünk megteremtése érdekében a különböző talaj_ művelési munkálatokkal és az őszi vetéssel. A Hernád- völgye Termelőszövetkezet K—2 számú tábláján, amely 132 hektár összesen, nagy erővel folyik a talajműve­lési munka. Mint Körösi László főagronómus elmon­dotta, ezen a területen a múlt esztendőben árpa és silóku­korica volt. Most az sszi bú­za magágyait készítik el. A vetőszántást nagy teljesít­ményű Rába—Steiger típusú traktorral. KLC—7 típusú ekével végzi Nagy Ferenc traktoros. A 2G50 méter hosz- szú. 500 méter széles táblát hosszában szántja, s mint mondja, ugyanígy, hosszában történik majd a vetés is, mert véleményük szerint ez így szaporább és majd jövő­re a kombájnolás is gyorsabb lesz. Tizenkét órás műszak­ban dolgozik, váltótársa majd éjszaka folytatja a munkát. Tulajdonképpen tehát folya­matosan történik a talajmű. velés, a magágyak előkészí­tése, hiszen szombaton és va­sárnap sem pihennek. Nagy Ferenc már 1960-tól trakto­ros a közös gazdaságban, Színvonalasabb importáruk Az üzletek kirakatain kí­vül már az időjárás is fi­gyelmeztet az évszakváltás­ra. Arra, hogy melegebben kell öltözködni. Az árualap megfelelő, a legfontosabb cikkekből színvonalasabb el­látás várható. Az igények ki­elégítése érdekében jobban támaszkodnak a szövetkezeti, ruházati iparra. A hazai ter­melők kínálatának hiányos­ságait fokozottabb importtal enyhítik. A szocialista piac­ról négymilliárd forint érté­kű ruházati cikket vásárol­tak., Pamut, méteráruból a, tavalyi értékesített mennyi­ségnek csaknem másfélszere­se kerül forgalomba, gyapjú­ból 30 százalékkal lesz több és a tavalyinál kedvezőbb az áruösszetétel és a választék is. Az importtal együtt jobb kínálatot nyújt a kereskede­lem flanel hírükből, farmer- szövetekből. Sietősek a sajópüspökiek | A feladatokkal számolva bizonyos mértékben, 4,3 szá­zalékkal sikerült növelni a létszámot. Változatlanul gon_ I bot okoz a rakodómunkás, és U korszerű rakodógépek hiá- | bya. A fejlesztési tervek sze­dőt 169 tehergépkocsit kel­lett volna megkapniuk, de ebből 63-mal kevesebb ér­kezett. Autóbuszból öttel többet, 79 járművet kaptak. Több mint száz, úgynevezett ! bullára futott autóbusza is I ?an a Volánnak. Erre is nagy Szükség van, hiszen az álla- I Jbi gazdaságok és a borkom­binát sok bérautóbuszt igé- , Eveinek. Különösen a sátor- ; bljaúihelyi főnökség van le­terhelve, a járatokból vissza­érkező autóbuszokkal viszik ki a diákokat szüretelni. A statisztika látszólagos Ellentmondásra utal. Neveze­tesen arra, hogy a tavalyi Havi 220 óráról 207 órára Esőkként a forgalmi utazók átlagos havi szolgálati mun­kaideje. Ezt, mint említettük, •észben létszámnöveléssel, túlnyomórészben a hatékony­ság, a termelékenység növe­lésével tudták biztosítani. Valójában közös összefogás gyümölcse. Forrása a jobb biunka- és üzemszervezés, a gépkocsik intenzív kihaszná­lása. Ez összefüggésben van a dolgozók, közte a 350 szo­cialista brigád 4352 tagjának felajánlásával, azoik teljesí­tésével, a dolgozók és veze­tők közös célkitűzéseivel, an_ áál is inkább, mivel a gép­Az elmúlt hajnalokon már fagyott a Sajó völgyében. Napkeltekor vékonyka jég pillédzett a tócsákon, kissé „megperzselődtek” a kertek kényesebb virágai. Vajon milyen károkat okozott a szo­katlan szeptemberi lehűlés a sajópüspöki Sajóvölgye Tsz- ben. a közös gazdaság „pén­zes” növényeiben, a burgo­nyában és zöldségfélékben ? Ribárszki Pál tsz-elnök vá­lasza megnyugtató: — Sietősek voltunk a be­takarítással, nem vártuk meg a fagyokat. Az elmúlt vasár­napon már be is fejeztük a „burgonyózást”. A mintegy 400 vagonnyi burgonyater­més már biztonságban van. Ami hátra van még; a vető­gumó válogatása. Hozzáteszi, hogy vidékü­kön, ahol mindig számolni kell a korai fagyokkal, a munkákat nehezítő őszi eső­zésekkel. nagyon fontos, hogy jól szerveztek, teljes „erőbedobással” végezzék az értékes kultúrák, a burgonya és a zöldségfélék betakarítá­sát. Munkaszervezésből ismét jelesen vizsgáztak. Volt olyan nap, amikor 726-an szorgoskodtak a burgonya- és a zöldséges tábláikon. Egy_ egy napon átlagosan 25 va­gon burgonyát szállítottak a tárolókba, de volt 37 vago- nos napi rekordteljesítmény is. Ami a megtermelt étke­zési és vetöburgonya meny­nyiségél illeti: 1975-ben, a bázisévben- 322 vagon volt, az idén 400 vagon körüli az eredmény’. A 80 hektáron termelt zöldségfélék zömét Is átadták már a ZÖLDÉRT Vállalat­nak. Összesen 120 vagon árut. Ebből a legszámotte­vőbb tételek: az 54 vagon étkezési hagyma, a 30 vagon kelkáposzta, a 10 vagon kö­rüli sárgarépa és petrezse­lyemgyökér s a 7 vagon gyö­nyörű szép karfiol. És ez még nem minden. Az időjá­rásra kevésbé érzékeny zöldségfélékből. így kelből, gyökérzöldségből még vagy ötven vagonnal szállítanak a ZÖLDÉRT raktáraiba az el­következő napokban. Zöldségfélékből a bázis- t évben 3 millió forint volt a tsz árbevétele. Hogy "alakult az idén az értékesítés? — A Borsod megyei ZÖLD­ÉRT Váll. nagyon jó part­ner — válaszolja a tsz-el­nök —. s mi is igyekszünk az lenni. Igaz, megnövelt termőterületen, de az idén már szeptember 21-én a 4.2 millió forintos ■ árbevételnél tartottunk. És ebben csak a zöldségek, no meg az alig egy hektárnyi szamóca sze­ren élt. Egy kis „kimutatást” vesz elő. amin a karfiol árbevé­tele félmillió, a kelkáposz­táé több mint egymillió, a hagymáé pedig 1 millió 874 ezer forint. Pedig tavasszal a hagymatáblákat vagy 800 ezer forintos árvízkár is ér­te, s késeibb az aszály „ron­totta” szinte minden kultú­ránál a terméskilátásokat. Mégsem mondják, hogy’ nem volt érdemes, nem volt ki­fizetődő burgonyát és zöld­ségféléket termelni ... — Jövőre ugyanazt foly­tatjuk — mondja Ribárszki Pál. — Persze lehetőleg még jobban, még több tapaszta­lattal „okosodva”. Az is benne van ebben a válaszban, hogy esetleg vál­tozik a zöldségfélék összeté­telének aránya, mert hiszen azt kell termelni, arra kell szerződni, amit a piac igé- ny’el. A tervekben, azaz most még csak , .előtér vei nkben'' például ilyesmi található: 3 év alatt 3 hektárnyi sza­móca és 7 hektár málna te­lepítése; a mák vetésterüle­tének 100 hektárra való nö­velése. (Az utóbbit már rendszerben termesztik, s egy táblán, kísérletként most ősszel vetették el a nö­vényt.) A már elvetett őszi mák­ról jut eszébe az elnöknek: — Nemcsak a betakarítási munkákkal igyekszünk, az őszi vetést is siettetjük. Min­den magágy elő van készít­ve. A dombokon vetjük már az árpát s idelenn, a Sajó, a Hangony’ mentén október első napjaiban földbe kerül a búza is. (p. s.) Töltik a vctögépcí. dolgozott több típusú erőgép­pel, ezt a mostanit, a Rábát, igen dicséri. Nemcsak nagy teljesítménye miatt, hanem mert sokkal kedvezőbbek a munkakörülmények. A szán­tás, a tárcsázás után vető­gépek járják majd ezt a ha­talmas táblát, végül pedig a gyűrűs hengerek. Mint a fő- agronómus elmondotta, ezen a héten földbe kerül az őszi búza a K—2-es táblán. A hejöszalontai Hejömenü közös gazdaság Fertő-dűlő­jének 35 hektáros tábláján már folyik az őszi búza ve­tése. Lakatos István trakto­ros és Pál Jóssefné faros a Lajta típusú vetogép segítsé­gével dolgoznak a gazdaság­ban elsőként az őszi búza ve­tésén. A tábla szélén árvál­kodik egy másik traktor és egy másik vetögép is, amely­nek Bonta József és Orosz Imre né a gazdája, ök azon­ban — mint ahogy a trak- i toros elmondottá — sajnos, nem dolgozhatnak, mert nem javították ki megfelelően a vetőgépet.. A traktoros dü­hös. egyrészt azért, mert tud­ja, hogy vetni kellene, más­részt azért, mert teljesít­ményben dolgoznak és majd nem tudja, hogy hogyan szá­molják el neki a keddi mun­kanapját ... Egyenletesen, tervszerűen K ilenc hónap telt el az évből és az eddigi eredmények azt mutat­ják, hogy’ terveink valóra válnak, mindazokat a cé­lokat, amelyeket magunk elé tűztünk, elérjük és terv­szerű munkával túl is szár­nyalhatjuk. Nemrég adtuk hírül a ly’ukói bányászok nagyszerű teljesítirjényét, akik most már arra vállal­kozhatnak, hogy november 7-én, a nagy’ ünnep tisztele­tére az éves tervükben elő­írt utolsó ■ csille szenet is a felszínre küldik. Ennek, és más iparágak sikereinek alapja az a nagyszerű emberi magatartás, amely a szocia­lista brigádmozgalomban a jubileumi munkaverseny so­rán kifejlődött és ma min­dennapi életünk, munkánk jellemzőjévé, fokmérőjévé vált. A statisztikai adatok, a százalékok mögött mindig az ember, vagy emberek cso­portja áll, s ahol az év ele­jétől kezdve tervszerűen dol­goznak — és kidolgozzák a munkaidőt, ott még a feszí­tett és a jubileumi vállalá­sokkal megemelt terv is tel­jesíthető. Aki munkaidejét haszno­san tölti lei. annak a mun­kaidő, vagy a tervidőszak vé­ge felé nem kell sietve kap­kodnia, hogy — a divatos szóhasználattal élve — pótol­ja a lemaradást.. . Ha egy szóval kellene válaszolnunk a kérdésre, hogy megtet- tünk-e mindent a magunk posztján, akikor a válasz így’ hangzana: munkafegyelem. Mindannyian ismerjük azok­nak a kutatásoknak eredmé­nyeit. amelyek azt bizonyít­ják, hogy az országban átla­gosan elvesztegetett munka­idő a munkára szánt összes idő húsz százalékát teszi ki. És hogy ez mennyi lehet? Hazánkban 5 millió foglal­koztatottal számolunk, ennek a 20 százaléka 1 millió dol­gozó. De ez az egymillió em­ber nem mind táppénzes be­teg, hanem éppen tüzelőre várnak, magánügyeiket inté­zik; mások ott vannak ugy’an a munkahelyükön, csak ép­pen nem dolgoznak. Miért? Mert anyagra, gépjavításra, rajzra, szállítóeszközre vár­nak, vagy egyszerűen csak arra, hogy kifolyjon a ká­vé... Alcik az első négy’ ok­ból nem dolgoznak, azokra nem lehet azt mondani, hogy fegyelmezetlenek. De annál inkább a vezetőjükre és mindazokra, akik a munka- és üzemszervezés területén tevékenykednek rosszul. És lehet, hogy’ azért, mert ők is á kávéra várnak, vagy író­asztaluk telefonján éppen magánügyeiket beszélik meg. Folytathatnánk a sort, de, mint a tengerből vett csepp, egy7 példából is lehet átfogó következtetésre jutni: sok az a húsz százalék, amivel tu­lajdonképpen önmagunkat károsítjuk meg. Mert a hó végi, év végi hajrák legfel­jebb látszateredményt hoz­nak és a szervezetlenül, kap­kodva összecsapott munka csak a garanciális javítások számát növeli. A szorgalmas, munkasze­rető, alkotni vágyó em­berek szívesen dolgoz­nak. ha biztosítják számuk_ ra a megfelelő feltételeket. Minden abszolút mérce he­lyett az ő magatartásuk ha­tározza meg a munkafegye­lem mértékét és rájuk, első­sorban rájuk támaszkodha­tunk terveink valóra váltá­sában, aminek feltétele a szervezett, tervszerű, s te­gyük hozzá: mindvégig egyenletes munkavégzés. Turizmus, itiegeníorpiofit Az év első ny’olc hónapjá­ban 9,3 millió ^cülföldi lép­te át határainkat. 5.4 mil­lióan turistaként érkeztek, egy’ éjszakát hazánkban töltöt­tek, másfél millióan kiránduló­ként látogattak hazánkba, ezek még az érkezés napján visz­sza is utaztak. A külföldi vendégeknek több mint a fe­le júliusban és augusztusba’ jött Magy’arországra. Janus és augusztus között 3,2 mi lió magy’ar állampolgár uU.. zott külföldre.

Next

/
Thumbnails
Contents