Észak-Magyarország, 1977. szeptember (33. évfolyam, 205-229. szám)

1977-09-27 / 227. szám

A forradaíom évfordulójára A Nagy Októberi Szoci­alista Forradalom mind em­lékezetesebb megünneplésé­nek sok ágon^való előkészí­tése sorában is figyelmet ér­deme] az encsiek kezdemé­nyezése: a járási könyvtár, a művelődési központ és a járási KISZ-bizottság felhí­vással fordult a járás fiatal­ságához, s a forradalom év­fordulójának jegyében meg­hirdette a járási versmondó­versenyt. A felhívásban a meghirdető szervek utaltak a Nagy Októberi Szocialista Forradalom világot formáló jelentőségére, és felhívták a figyelmet a Leninről és a forradalomról szóló mara­dandó irodalmi művekre, el­sősorban a szovjet költészet remekeire, amelyek kimerít­hetetlen gazdagsággal tárják az utókor elé a hatvan esz­tendő előtti forradalom ese­ményeit. A versmondóversenyen minden tizenöt és harminc év közötti fiatal részt vehet egy szovjet költő versével. Jelentkezni október 1-ig le­het a járási könyvtár címén. Magát a versenyt november 5-én tartják Encsen, a Váci Mihály Gimnáziumban, s a legjobban szereplőket érté­kes jutalmakkal díjazzák. A felhívás utal rá, hogy napjaink élete, a II. világhá­borút követően szerte a nagy­világban végbement változá­sok sora mindmegannyi eredménye a hatvan év előt­ti forradalomnak, s hogy ez a verseny nemcsak egyszerű hozzájárulás kíván lenni az ünnepségek sokaságához, ha­nem visszapillantást is sze­retne biztosítani azoknak az időknek a hangulatába, ami­kor Oroszországban a vilá­gon először győzött a dolgo­zó nép akarata. Azt is sze­retnék, hogy a versenyben tükröződjék a hatvan év ha­tása, építőmunkája, más or­szágok — köztük hazánk — népeinek új útra lépése; le­gyen így a verseny a népek szolidaritása és barátsága el­mélyítésének, szocialista ha- zafiságunk erősítésének segi- tője. 104- éves Száznegyedik" születésnap­ját ünnepelte hétfőn Szom­bathelyen özvegy Gneisz Mi- hélyné. A teljes szellemi -frisseségnek örvendő Erzsé­bet népit —, aki még most is régi szellemes mondások­kal fűszerezi mondandóját, s hozzátartozói ebből többet megörökítettek magnószala­gon — vasárnap, népes csa­ládja köszöntötte: 4 gyerme­ke, 5 unokája, 11 dédunoká­ja és egy ükunokája A brémai bankrablók Brémában hétfőn délelőtt három felfegyverzett bandi­ta — két férfi és egy nő — megtámadott egy bankot és mintegy 500 000 márkát zsák­mányolt. A géppisztollyal, revolver­rel és nagy kaliberű pisz­tollyal felfegyverzett 30 "év körüli rablók a bank pénz­tárosát kényszerítették, hogy szolgáltassa ki a pénzt. A tá­madás alatt egyetlen lövés sem esett. A rendőrség is­meri a támadók gépkocsijá­nak a rendszámát, feltétele­zik azonban, hogy a kocsit időközben már lecserélték. Hét vége a közutakon Haiá!©s baleset A hét végén viszonylag ke­vesebb baleset történt me­gyénk útjain, mint koráb­ban, kimenetelüket tekintve pedig aránytalanul maga­sabb a súlyosan sérültek szá­ma. A hét baleset közül egy halállal végződött. Tokajban pénteken a késő esti órákban előbb egy Skoda személy- gépkocsi, majd egy ZIL te­herautó hajtott keresztül az úton fekvő Kiss István 30 éves Tokaj-Csurgó kültelki lakoson, aki már az első gá­zolásnál meghalt. A Skoda vezetője a - rendőrségre ment és eközben hajtott keresztül az úton fekvő gyalogoson a ZIL kocsi is. Szombaton délután Mis­kolcon, a Győri kapuban a kijelölt gyalogátkelő helyen nem adta meg az elsőbbsé­get személygépkocsijával Ja­kab János, miskolci lakos Farkas Sándorné, miskolci lakos gyalogosnak,' és a vele levő Mester Róbert 3 éves kisfiúnak. A gyalogosok könnyű sérülést szenvedtek. Bánhorváti és Dédestapol- csány között Benke Bálint, bánhorváti lakos ittasan, ve­zetői engedély nélkül moto­rozott és nekiütközött egy lovas, kocsinak. (Ittas volt a lovas kocsi hajtója is). A motoros súlyos, utasa köny- nyeebb sérülést szenvedett. Szendrőlád és Edelény- kö­zött Gergely Endre, miskolci /lakos gyorshajtás következ­tében személygépkocsival nem tudta követni az út vonal­vezetését és felborult. A ko­csi utasa, Lövei József, mis­kolci lakos súlyos sérülése­ket szenvedett. Miskolcon, a Kiss tábor­nok utcában Pandur Jenő, miskolci lakos személygépko­csival elütötte Radics János, újtikosi lakos gyalogost. Ra­dics súlyos, nem életveszé­lyes sérülést szenvedett. JEGYZET TELEX HAVAZÁS I-Iózápor zúdult szomba­ton Moszkvára, A hetek óta hűvösre fordult időjárás­ban hajnaltájt nem ritka a fagypont körüli hőmér­séklet. LÉZER-LEMEZJÁTSZÓ Egy japán cég új típusú lemezjátszót kísérletezett ki, amelyben a tűt lézer­sugár helyettesíti, ez pe­dig nem koptatja,a lemezt. KANYARÓ Április óta hatvan gye­rek meghalt kanyarób’ í. ír „onézia Lombok szige­tén. Jáván, az elmúlt hó­napban 28 halálos áldozata volt a betegségnek. KOLERA Az arab országokban ed­dig összesen 72 ember halt meg kolerában és több mint 3500 betegedett meg. Jordániában újabb kolerás megbetegedést jelentettek. TÍFUSZ Trinidad bolíviai város lakosságának öt százaléka betegedett meg tífuszban. Mivel a járvány áldozatai iskolás gyermekek, bezár­ták az iskolákat. Feltehe­tően fertőzött ivóvíz az oka a megbetegedéseknek. VESZETTSÉG Húsz személy meghalt veszett kutyák harapásától az idén Rio de Janeiróban. Becslések szerint a kóbor kutyák száma ebben a nagy városban meghaladja a 250 ezret. TŰZ Két napja harcolnak a tűzzel egy amerikai olajfi­nomító üzemben. A hét vé­gén villámcsapás miatt há­rom óriási ' benzintartály gyulladt ki és közülük csak egyben sikerült megfékezni a tüzet. HAJÓ­SZERENCSÉTLENSÉG A Níluson szombaton ösz­szeütközött egy másik ha­jóval és elsüllyedt egy komphajó. Az első jelenté­sek szerint 50 ember a hul­lámsírban lelte halálát. Csak öt utasnak sikerült kiúsznia a partra. REPÜLŐGÉPEK ÖSSZEÜTKÖZÉSE Az ausztriai Innsbruck közelében szombaton nem­zetközi sportverseny közben a levegőben összeütközött egy nyugatnémet és egy osztrák gép. A két sportre­pülőgép valamennyi utasa szörnyethalt. HA TÁRSÉRTÓ Letartóztatták Kari Heinz Glave nyugat-berlini la­kost, aki szombaton előre megfontolt szándékkal meg­sértette az NDK államhatá­rát. Nagy sikert aratott a Borsod Express J 7 / Művészek a „pályán Száz szereplő részvételével kerüli sor ■vasárnap a miskolci vasutas sporttelepen a hagyományos Borsod Express 77 ren­dezvényre. Az időjárás kedvezett a humort, vidámságot ked­velőknek. Napsütésben léptek fel a neves művészek, majd szikrázó fényben „szikrázlak" a bokák a fővárosi színészek— miskolci öregfiúk futtbalmérkőzésen. ahol a nagy ..öregek’’ nagy küzdelemben 5:4-re győztek. Képeink a show-műsor- ról készüllek. Atlám, hol vagy? — kiabál­ta, követelte a közönség Szir­tes Ádámot a pályára. A műsor „slágere” az „elnyfihetetlen” Hacsck és Sajó, azaz Ivibédy Ervin és Iilalky László. A konferanszié Halmi Gábor, a nagy sikert aratott Csongrády Katival. ' Az énekeseket a Kck Csillag együttes kísér­te. Képünkön: a népszerű Sárosi Kati. „Tcnkcs kapitánya”, Zenthc Ferenc egy szép csclsorozalot mulatott be a közönségnek. (Laczó József felvételei) Jákó Vera magyar nótáit nagy tapssal jutalmazta a kiiziinsóp. Roham a jegyekért M int valami áradó folyó, úgy zúdul be szerdán és vasárnap, e két bc- teglátogatásl napon a kora délutáni órákban a hozzá­tartozók, rokonok, barátok tö­mege a miskolci kórházakba. Ez természetes, és amíg érmek járvány vagy más ok miatt akadálya nincs, egyaránt szol­gálja a betegek és a hozzátar­tozóik megnyugtatását. A kórházi ..bevonulással” ta­lán nincs is semmi baj. A fe­gyelmezetlenség nem is ott ta­pasztalható, hanem a Tiszai pályaudvar melletti vlllamos- és autóbuszjegy váltásakor. Mert alighogy a megye kü­lönböző tájairól befutnak a vonatok, a tömeg egymást lök- tiösve rohan az aluljáróból az egyetlen jegypénztárhoz, ahol két szűk ablaknyílásnál két alkalmazott hangtalan türelem­mel tépi, adja a kért jegyeket villamosra, autóbuszra. Közben az emberek — érthe­tően — idegesek, szeretnének minél előbb a kórházba érni. Hiszen a villamos-autóbusz uta­zás például a Szentpéteri ka­pui vagy a Vasgyári Kór­házig bizony sok időbe ke­rül, a hosszú sorok pedig lassan haladnak előre a pénz­tárablakhoz. A nagyonis ki­mért percek sorbanállással, topogással telnek, a kórházi látogatás viszont csak fél 4-ig tart. Morgások, kifakadások, a táskák összenyomódnak, a ró­zsák. szegfűk összetörve földre hullanak. A pénztárablak mellett né­metül. franciául, angolul az ol­vasható, hogy a villamos- és autóbuszutazással kapcsolato­san hétfőtől szombatig 7 és li óra között felvilágosítást ad­nak. Mi mindössze ..magya­rul” szeretnénk tudakozódni, miért nem lehet ennek az ál­datlan állapotnak elejét venni azzal, hogy a pénztárablako- - kon kívül a téren úgynevezett mozgóárusítóktói is lehessen jegyet váltani. Ezek egy kicsit ..széthúznák” az aluljáróból ki­zúduló tömeget, és megszűn­nének az egyáltalán nem kí­vánatos tumultuózus jelenetek. Az igazság kedvéért sietünk megemlíteni, hogy olykor van erre lehetőség, nemegyszer .vá­sároltunk már magunk is je­gyet egy-egy kisegítő árusító­tól. de nem minden alkalom­mal találkozhatunk ezzel a szolgáltatással. Legalább a kór­házlátogatási napokon: szerdán és vasárnap a déli. kora dél­utáni vonalok érkezésekor kí­vánatos lenne ezt rendszeressé tenni. (h. j.) Az örökifjú, AracTszky László iáncdalait tapsorkán követte. ÉSZAK-MAGYARORSZAG. — Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 15. Posta­cím: 3501 Miskolc, pf. 351. ISSN 0133—0357. Telefonok. Központ: 36-132, 16-672, 35-380, 38-579. Titkárság* 16-886. Gazdaságpolitikai rovat: 16-035 Belpolitikai rovat: 16-450. Kul­túrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Munkáslevelezés, panaszügyek: 16-046. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. 3527 Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc, pr. 178. Felelős kiadó: VERLS MIHÁLY. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc, Széchenyi u. 15—17. Telefon: 16-213. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizet­hető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra: 20 forint. Index: 25 655. Készült: a Borsodi Nyomdában Felelős vezető: KILIÁN BÉLA.

Next

/
Thumbnails
Contents