Észak-Magyarország, 1977. szeptember (33. évfolyam, 205-229. szám)
1977-09-25 / 226. szám
1977. szeptember 25., vasárnap ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 7 Kinizsi ereje — parlagon — Azt mondják magáról, nagyon erős ember. — Erős? Hol van az mar ..fiatal koromban, akkor igen. — De hiszen még fiatal. — Betöltöttem a harmincai...., az igaz, hogy apám ekkor még ereje teljében volt. Mennyit zsákolt aratáskor! Meg aztán csak úgy, amikor kedve tartotta, megemelte a szekér farát. O mindig edzésben volt —, hogy mai szóval éljek. — És maga? A magas, nagy csontú, szikár férfi, két hatalmas tenyerét nézegeti. — Talán én az apámnál is erősebb voltam .,lehet, hogy még vagyok is, ki tudja. Nitlcs mikor és hol kipróbálni. — Büszke arra. hogy az üzemben a munkatársai magát tartják a legerősebb embernek? — Annak tartanak? — Annak. — Nem lehet azt a gyárban lemérni... — Pedig lemérték, s hogy úgy mondjam, tartanak magától... — Szóval félnek. — Mit tagadjam, azt mondják, félnek. Nem vette észre? — Tudja a fene. Gondolkodik, próbálja a hétköznapok szürke kis eseményeiből kihámozni azokat az epizódokat, amelyek arra utalnának, hogy 6 félelmetes. Aztán megszólal : — Az igaz, hogy nem hagyok magammal kukori- eázni. Az embereknek néha rossz vicceik vannak. Egy alkalommal teletöltöttek olajjal az aktatáskámat. Benne volt az ennivaló. A kenyér is. — Mit tett? — Amikor megláttam, elöntött a méreg. Kérdeztem, ki volt az. Csak ösz- szepusmogtak, nem mondták meg. Ez mindjárt akkor volt, amikor a műhelybe kerültem. Ez volt a beköszöntő. Talán látták rajtam, hogy bevágom a szekrénybe azt, aki ilyet csinált. — Honnan tudják, hogy maga a brigádban, de az egész üzemben a legerősebb? ' — Én ezt sohasem mondtam. — De mégis? — Tudhatják éppen. Ha két ember küszködött valamivel, odamentem, félretoltam őket, s magam elintéztem. Aztán később már nem állt oda két ember, csak nekem szóltak. De ez nem mindennapos. Az én szakmám nem igényel nagy erőt. Lakatos lehet egy vézna emberke is. Még jó lakatos is lehet. Hogy közben az ember az erejével mit kezd, az ö dolga. — Maga mit kekd. — Most már semmit. Míg az öregek éltek, dolgoztam nekik. Kaszáltam, fát vágtam. Egy szombat- vasárnap összehasogattam az egész téli tüzelőjüket. S hogy utána másnap milyen jól éreztem magam! — Van kiskertje? — Nincs. Az asszony nem akarta. Azt mondja, minden hét végét ott töltenem, s akkor minek volna a kocsi. — Soha nem gondolt arra, hogy sportoljon? — Amikor ideje lett volna, bejáró voltam, azzal együtt nem lehetett. Aztán megnősültem, munkásszálláson laktunk sokáig, ösz- sze kellett hozni a pénzt a lakásra. Szövetkezetit vettünk. — Hogy ..hozta össze"’? — Kőműves mellett dolgoztam. Jól megfizetett, jól meg is dolgoztam érte. No látja, akkor én is edzésben voltam! Az én erőmön megspórolt egy másik napszámost. — Így lett az autó is? — Nem, az örökségből van. — Ha mégis sportolhatott volna, a sportnak melyik ágát választotta volna? Felcsillan a szeme, úgy látszik célba értünk. — A birkózást! — Miért éppen azt? — Mert az az igazi, ott nincs mese! Az erősebb két vállra fekteti a gyengébbet, — És a technikai ismeretek? — Most képzelje el, ha erőm is van, meg a módját is megtanítják velem! . Kicsit hallgatunk, s közben a le nem játszott versenyek győztes érmeire gondolunk. Kínos, kényelmetlen megjegyzéssel visz- szarántom a jelenbe. — A munkatársai szerint elmaradozik a közös kirándulásokról. Miért? — Azt mondták sajnálják? — Nem, azt nem mondták. — Azért! Mert hogy nem is nagyon hívnak. Nem szeretik, ha ott vagyok. Tudja észreveszi azt az ember! — Sejti az okát? — Nem, de nem is érdekel. — Dehogy nem érdekli. Megmondjam? — Ha maga tudja! Nagy lélegzetet veszek, igyekszem úgy formálni a szavakat, hogy meg ne bántsam. — Azt mondják, ha iszik kötekedik. Meg hogy erőszakos. — Méghogy én kötekedők?! Nem ártok én a légynek sem, csak hát az emberből olyankor jobban elő- tör a virtus. Nem tudom érti-e? — Attól függ, maga mit ért virtuson? — Kint volt a brigád múlt nyáron a Csanyikban. Elsörözgettünk. Aztán arra került a szó. ki mennyit bírna megemelni. Ki is próbáltuk volna, ha lett volna min. Én aztán felkaptam az egyik cimborámat — volt vagy hatvanöt kiló. nem nagy gyerek — feldobtam a levegőbe, s elkaptam. Meg- " tettem volna még vagy háromszor, de mind nekem- estelc, hogy kiszabadítsák. S milyen cirkuszt csaptak, pedig csak játék volt. Azt hittem eleinte, hogy ilyen kiránduláson jókat lehet birkózni a haverokkal. A jó gyepen, barátságból, hogy kiadjuk az erőnket... nem tudom elmagyarázni... falán ezt vették kölekedés- nek? — Hallott Kinizsi Pálról? < — Hogyne, valamikor olvastam róla. Igen erős ember volt... ha jól emlékszem szájába fogta a törököt, s úgy táncolt. — Mit gondol, ha ma élne mi lenne belőle? Elmosolyodik, gondolkodik, láthatóan tetszik neki az ötlet. Hol is találná meg a helyét az erős parasztim? — Maga persze azt hiszi, hogy ö lenne az ország birkózó, vagy súlyemelő bajnoka? — Maga mit hisz? — Én azt mondom születnek most is kinizsik. De mivel nincsen török, így elmennek lakatosnak, s rájönnek, hogy a virtuskodást balhének veszik, s szépen megjuhászodnak. Ada movies Ilona Timur és csapata nyomában A diákok ebben a tanévben is sok társadalmi munkát vállalnak környezetük szépítéséért. „Timur és csapata” hőseinek nyomában indul el a diákszolgálat, önzetlen feladatvállalásukkal a ma középiskolásai igyekeznek az idős emberek, vagy a gyermekeiket egyedül nevelő édesanyák válláról levenni a ház körüli teendők elvégzésének gondját. A munka megszervezése a KlSZ-alapszerve- zelekre vár: módjuk van a területileg, illetékes tanácsok segítségét kérni a környezetükben élű és segítségre szoruló emberek, családok felkutatásához. A legalapvetőbb kötelesség természetesen a szorgalmas tanulás. A KISZ is hozzájárul a tanulmányi fegyelem erősítéséhez. Énnek fontos eszköze, hogy a KISZ-alap szer vezetek rendszeresen értékelik tagjaik tanulmányi munkáját. Meghirdetik a tanulmányi csapatversenyeket. Még löbb fiatalt vonnak be a szakmunkások tantárgyi versenyeibe. Kiszélesítik a Radar-mozgalmat, amelynek legfőbb feladata az iskola berendezéseinek védelme, összegyűjtik a diákújításokat és javaslatokat a tanulási módszerekre. Tovább folytatják az iskolák történetének kutatását. Mind több fiatal részt kíván venni az Alkotó ifjúság pályázaton és kiállításon. En, a Csikasz, meg a Hortobágy Egy vélemény, amely altalános is lehetne: — Manapság csak a „meggondolatlan” ember megy el csordásnak. Lénárt Csaba leérettségizett... Utána egy lóért elszegődött gulyásnak ... Egy furcsán sárga, csontos, széles hátú, faru fuvaros lóért... Így érkezett a legelőre, egyik kezében a rádióval, a másikban kötőfékkel, amelynek túlsó végén engedelmesen poroszkált a Hortobágy, ez a furcsán sárga — ritka szín — hátasnak előléptetett fuvarosló, az alku tárgya, amelyért elvállalta nyárra a gulyás- ságot. Állítólag a föállatte- nyészlő csak egy pillanatra lepődött meg, azután a kezébe csapott. Megegyeztek annak rendje, módja - szerint, bár az ügyeletnek két szokatlan pontja volt. Lóért még nem szegődtek el csordásnak. És Csaba nem tudott lovagolni. — Beköltöztünk a farostlemezből készült bódéba, egy pótkocsi placcán volt (később beton garázst kaptunk), s rögtön törni kezdtük a fejünket a barátommal Tarci Lacival, hogy mihez is kezdjünk. Mert hatalmas gulyát kaptunk, löbb mint 400 tehén legelt a csordában. Kutyánk nem volt, és kettőnk közül csak Laci tudott egy picit lovagolni. Szégyenük, de kezdetben inkább .futottunk a tehenek után,' mint hogy leessünk, — Még szerencse,, hogy nyugodt lovat kaptunk. Jó széles háta volt. s nem raktunk ró nyerget. Először szőrén ültem meg, megismertem a ritmusát, s biztosabban is éreztem magamat rajta. Később mikor kitapasztaltam, pokrócot tettem rá, áthúztam egy kötelet a hasa alatt és ez lett a nyereg. Közben kiötlötték, hogy kutya nélkül nem megy. így szereztek egyet, kölcsönkértek. Utána pár napig szaporán vakargattók a fejüket, mert, az eb a farkcsóváláson kívül csak ugatni tudott, de azt olyan jól csinálta, hogy mindig széjjelzavarta az izzadtsággal összeterelt csordát. Túl is adtak rajta, de így megint kutya nélkül maradtak. — Lacinak akkor eszébe jutott a pulija. Még tavaly elzavarta hazulról, nem tudta mire használni, de hallotta, hogy valahol ott csal ingái az Epres (egy tanya) környékén. Kimentünk kis kajával megpróbáltuk befogni. Sehogy nem jött oda. Megállt pár méterrel az orrunk előtt, leült, de nem mozdult. Ha elé dobtuk az ételt megette, közel viszont soha nem jött. Ügy látszik nagyon haragudott a Lacira. Végül — egyszer biztos nem talált már pár napja falnivalót — kolbász- szál oda tudtuk csalni. Egyszerre kaptuk el. Megkötöttük, s vittük. Így lett mienk a Csikasz. Fene okos kutya a Csikasz. Nem is kutya, vezérkutya. Puli. Betanítva többet ér, mint a súlya aranyban. Legalábbis nyáron. Télen, mikor nincs mit hajtani, elzavarják. Majd nyáron ismét megfogják. Pedig érti a dolgát. Elég mutatni," s már terel. Fut, csahol, figyel. A másik kettőt már ö tanította be. — Adtak még két kutyát, s így lett három. A Csikasz úgy kiokositotta a társait, hogy kész csoda. Már füttyszóra felugranak, s az intésre rohannak. Annyira megszokták és ismerik egymást, hogy mindig Ugyanott fogják meg a marhát, az egyik az orrát, a másik a lábát, a harmadik a farkát. — Az embernek — mondja 19 éves fejjel — itt a legelőn nincs társa. Lacival váltjuk egymást egyik nap ő jön ki, a másikon én. Marad a Csikasz, meg a Hortobágy. Ha velük nem "jg- lalkozom megöl az unalom. Felugrott, hogy bizonyítson. Azt a büszkeséget, amikor sikerült neki a lovával végrehajtani azt, amit akart, nem lehet leírni. De akkor nem lehetett nem észrevenni. Emlékszem az iskolában „nagymacskán." neveztük azt az ugrást, amikor dobbantás után széles terpeszben kezét a szekrényre téve átugorja a szert valaki. Nos, itt a sportszert nem kellett átugrani, mert rövid nekifutás után a nyeregbe, illetve a pokrócon „landolt”. Majd leugrott a Hortobágy bal oldalára, elhúzta a száját, jobbra felemelte a bal lábát, súlyával rádőlt. elfektette a lovat. — Ezt volt a legnehezebb betanítani. Mert jó pajtás a ló. igyekszik megtanulni mindent, ha rendesen bánok vele. Mert nagy szükség van még a lóra! Legalábbis itt a legelőn. Emlékszem egyszer úgy éjfél felé rettentő vihar tört ki. Csak úgy csapkodott a villám, mi is a dörgésre riadtunk. Néztük, ahogy „begyújtja” kint Bódvál, amikor a nagy robajt hallottuk. Kitört a csorda, megvadultak a tehenek, nekirohantak a karámnak, repüllek az erős deszkák, s megindultak egy tömegben előre, neki a kukoricának. Rövid volt a távolság, eléjük kellett vágni, amikor feleszméltünk egyszerre rohantunk a lóhoz. Én értem elsőnek, s ugrottam fel rá, vágtattunk, vertem az oldalai, ahogy csak bírtam. Egész közel kellett menni, mind közelebb, szorítani össze őket, elzárni az utat, a lábam is érle a tehén oldalát, ütöttem a képüket ; ököllel, majd ostorral, alig akartak „észhez” térni. Ha nincs ló, azon az éjjel biztos letaposták volna a kukoricát. ' Mutatja az ostort, a csikós kalapot. Nem mondja ki, de érződött dicsekszik vele. Régi szerszám, nagy- , apa időből származik. Nem is az ő családjáé volt, csak ■saereztck: "az apja -bányász • volt, tizenhárom évvel ez- ;í előtt temették el, ráomlótt a bánya. — Nem szerelem a bányát, pincér akartam lenni. És lett állattenyésztő, bár csak képekről ismerte az állatot, állattenyésztő lett. Megszerette azt, amit magáról soha nem hitt: a nyugalmat, a mozdulatok, érzések, a bánni tudás egyenletes beidegződött csendjét, ' s egy nyár után az ősi pásztor világot. — Olyan romantikus — mondta. — Az egész ami körbevesz. Nyugodt és tisz- ta. Igazad van Csaba! Olyan ■ világ ez, amely ritka kincs. Rohanó életünkben egy maradvány, hiszen a legelő élete egy kiszakított sziget, ahol minden csendesül. Gondjaink, örömeink, munkánk. És az nem is érti meg, aki ujjúval mutatva gárgyullnak nevez. Te, aki kimentéi és egy nyáron át ott éltél, te mór tudod az unalom nem unalom, mert, ami körbevesz, számodra nem lesz közömbös. Neked még hónapok múlva is újat tudnak mondani a fák, a táj, és éjszakánként a hunyorgó csillagok. Téged nem ront meg a magány, sőt örömöt szerez, ünnepet még azokon a napokon is. amikor mos víkendezni megy. És észre sem vetted, a csend világa neked is nyugalmat ad. Így váltunk el. Ok maradlak hárman, Csaba, a Csikasz és a Hortobágy __ K ármán István V T
