Észak-Magyarország, 1977. szeptember (33. évfolyam, 205-229. szám)
1977-09-17 / 219. szám
Új fogorvosi rendelő Üj fogorvosi rendelőt adnak át; ma délelőtt 10 órakor Miskolcon, a Kiss tábornok utca 84. szám alatt. A Vasgyári Kórház rendelő- intézetének fogászati szak- rendelését a DVTK-stadion- tól — a volt perecesi kisvasút nyomvonalától — nyugatra lakók vehetik igénybe. Ide tartozik Ömassa. Répáshuta és Bukkszentkereszt lakossága is. A több mint négymillió forintos beruházással elkészült intézményben szeptember 19-én négy felnőtt és három gyermek- fogászati részlegben kezdik .meg a szakrendelést. Felnőttek reggel héttől este nyolcig, gyermekek pedig reggel fél nyolctól délután - fél kettőig vehetik igénybe a rendelést. ' A gyenge termőhelyi adottságú, a lejtős területek gondjaival, a mostoha időjárási viszonyokkal küzdő bódva- szilasi Bódvavölgye Tsz-ben tegnap, pénteken fontos eseményre, egy ígéretes melléküzemág, a szövőüzem felavatására került sor. Szmo- lyák János tsz-elnök üdvözölte az avatási ünnepség vendégeit, köztük Szunyoyh Jánost, a megyei pártbizottság osztályvezető-helyettesét, Szaniszló Gyulát, az Edelé- nyi járási Pártbizottság első titkárát, dr. Pallos László pénzügyminisztériumi tanácsost, Lázár Jenöt, a járási hivatal vezetőjét és Tompos Kálmánnál, a KISTEX igazgatóját. A tsz saját építőbrigádja — a tagság százezer forintos nagyságrendű társadalmi munkájának — segítségével — öt és fél hónap alatt valósította meg a 12 millió foTELEX HEVES ESŐZÉSEK Több mint,70 falut öntött el a heves esőzések miatt medréből kilépett Irrawaddy folyó a burmai fővárostól 300 kilométerre. Az áradás sújtotta területen, ahol 230 ezren élnek, jelentős anyagi kár keletkezett. A rizsvetés nagy részét kimosta a víz. HAJÚMÜZÉUM Salvador Allende Múzeum nyílt meg a meggyilkolt chilei elnök nevét viselő szovjet hajón. A kiállított tárgyak között van az elnök egyik fényképe is, amelyet egy volt munkatársa a katonai puccs után élete kockáztatásával mentett ki az elnöki palotából. A képet Allende özvegye adományozta az ogyesszai tengerészeknek. FELROBBANT A REPÜLŐGÉP Felrobbant egy amerikai katonai szállító repülőgép, azután, hogy a levegőbe .emelkedett. A gépen tartózkodó 20 személy közül senki sem élte túl a katasztrófát. AZ ÉBER SEKRESTYÉS Az éber sekrestyés fogta el a portugáliai Portóban az ovidéói székesegyház történelmi becsű .műkincseinek elrablóit, amikor az újabb lopásra készülődött. A műkincseket ösz- szetört állapotban a spanyol—portugál határon megtalálták, miután a tolvaj menekülés közben eldobálta zsákmányát. A 19 éves büntetett előéletű fiatalember ismét lopni készült. amikor a sekrestyés lefülelte. TRÓPUSI LAZ Indiában a múlt hónapban négyezer ember halt meg trópusi láz következtében. Bihar államban 70 ezren kapták meg a betegséget. Ez a fajta trópusi láz utoljára 30 évvel ezelőtt okozott tömeges halálozást. rintos beruházást. Nagy segítséget biztosított a bódva- szilasi szövőüzem megvalósításához a Pamutfonóipari Vállalat és a KISTEX —, s elsősorban a 7 milliós állami támogatás. Tíz környező községből 175 — zömében női — dolgozó talált állandó, ipari munkahelyre a tsz új melléküzem- ágában. Már az idén több mint 800 ezer méter, jövőre pedig már 3,5 millió méter ílanellanyagot gyártanak. Eddig szinte teljes egészében importból szerezte be az ország a gyermekruháknak ezt az alapanyagát. A szö- vőüzem egyharmadával növeli a közös gazdaság évi termelési értékét, s a dolgozóknak kifizetett évi mintegy fa' millió forint munkabérrel járul hozzá e mostoha vidéken az életszínvonal emeléséhez. Szállításvezetik tanácskoztak az ÉPFUnál A 3. sz. EPFU fő feladata az építőipari vállalatok szállítási igényeinek kielégítése. Munkája befolyásolja a különféle beruházások, építkezések határidőre történő megvalósítását. A szervezettebb, összehangoltabb munka végett tegnap az egység miskolci központjában tanácskozást tartottak, amelyen mintegy 60 partnervállalat szállításvezetői vettek részt. A tanácskozáson értékelték az eltelt időszakban végzett munkát, megbeszélték azokat a feladatokat, amelyek az év végéig a 3. sz. ÉPFU kollektívájára várnak. Végül a vállalatok képviselői az 1978-as évben várható szállítási igényekről adtak tájékoztatót. Hihető volt, hogy a Miskolci Megyei Bíróságon Veres János és két társa bűnperének második tárgyalási napján feloldódnak azok az ellentmondások, amelyek a vádlottak vallomása alapján a bűncselekmény körülményeit homályban tartották. Mint arról előző napi tudósításunkban beszámoltunk, a három, tiszalúci fiatalember ez év április 22-én a késő esti órákban megölte az ugyancsak tiszalúci, 63 éves Csáki Antalt. Az már az első napon is világosan kitetszett. hogy a vádlottak által bevallott ütések és rúgások korántsem okoztak, okozhattak olyan és annyi sérülést az elhunyt fején, mint amilyen súlyos és nagyszámú sérülést az orvosszakértői vélemény megállapított. A vádlottak egymásnak ellentmondó vallomása alapján azt sem lehetett megállapíSoha nem lehet olyan szép a piac, mint éppen ezekben a napokban, szeptember közepe tájékán. Amikor a földeken már beérett, megérett minden, amikor már az erdők is adják a maguk, sajátos, különleges gyümölcseit. Színek sokadalma virított tegnap a miskolci, Búza téren is, mint feltehetően megyénk más piacain. Amibe lépten-nyomon belebotlunk: szóló szőlő, csengő barack, mosob'gó alma. Mert a szőlőből is itt van már a fekete otelló — tíz forintért — a csemege is — tizennégy- tizenhat forintért, és árul- ják-kínálják az almák sokféleségét három forinttól kezdődően és a barackot is befőzni, elraknivalót. Ezenkívül füzérbe kötött piros paprikát, ötért-nyolcért, császárkoriét tízért és persze paprikát, paradicsomot. Igaz, a kettőötvenes, lecsónak való paprika csakis az állami boltokban található, nem is mindenütt, a kétforintos paradicsom szintén, de a többi, a drágább valóban nagyon szép. Paprikából, paradicsomból bőség zúdult ránk, nem is igen tudunk Az Állami Gazdaságok Borsod—Heves megyei Főosztálya, a Nagymiskolci Állami Gazdaság és a MAE Borsod megyei Szervezete szeptember 21-én, szerdán délelőtt 9 órai kezdettel a Nagymiskolci Állami GazdaCsütörtökön este a Budapest IX. kerület, Ferenc körút 39. szám alatti 9-es számú postahivatalban egy ismeretlen férfi pisztolyból tani, hogy a sértett milyen körülmények között került a földre és. hogy üldözői közül ki érte utói elsőnek. Mindemellett a harmadrendű vádlott azt is állította, hogy ő nem bántalmazta az idős embert. , Ilyen előzmények után a bizonyítási eljárás második napján a tanúktól lehetett volna várni, hogy fényt derítenek az eseményekre. Ezzel szemben tanúi lehettünk olyan tanúvallomásoknak, amelyek nemcsak a vádlottak és nemcsak egymás nyilatkozatával álltak ellentétben —, hanem korábbi vallomásukkal is. Mindezekre tekintettel a megyei bíróság dr. Koharek József büntetőtanácsa úgy határozott, hogy későbbi időpontban a helyszínen, Tisza- lücon folytatja a bűnper tárgyalását. (tcnagy) mit kezdeni a nagy mennyiséggel. Annál érthetetlenebb, hogy Miskolc néhány boltjában esetenként ennek ellenére sem lehet például paprikát kapni. Sem az olcsóból, sem a drágábból. A piacokon viszont nem győzik hová tenni. Tegnap, a Búza téren már a baromfipiac szélét is ezek töltötték meg, hatalmas kupacokban, a kupacok mögött pedig kibontásra váró zsákokban. Néhány boltunkban azonban egyszerűen: nincs. A piacon persze van és sok minden más is. A tiszai halászok kis csukái, a csereháti erdőkből gyűjtött csipke — tíz forint literje — és árulták tegnap a sáfrányt is, nagyanyáink ünnepi ebédjének elmaradhatatlan fűszerét. Most Zilizről hozta be egy néni, két forintért kínálva csomóját. A dinnye is tartja még magát, de már több a kék szín: a szilva kékje. Gazdag, jó most a piac. A vásárlók számára persze, mert az elárusítók nem igen dicsérik. De ők is tudják: ősz van. Az őszi piac pedig ság ongai kerületének központjában, Ongaújíaluban tanácskozással egybekötött si- lózusi bemutatót rendez. Megyénkből sok állattenyésztési, takarmánygazdálkodási szakembert várnak a bemutatóra. háromszor a mennyezetbe lőtt, majd az elszállításra előkészített pénzeszsákkal — 140 ezer forint körüli ösz- szeggel — az utcán várakozó mustársárga Skoda MB 1000- es, CP 51-30 forgalmi rendszámú személygépkocsival elmenekült a helyszínről. (A lopott autóban egy férfi és egy nő várakozott). A bűncselekmény elkövetése közben a postahivatal egyik dolgozója üveggel fejbe verte á tettest. A helyszínre érkezett pénzszállító gépkocsi fegyveres kísérője az autóra pisztolylövéseket adott le; az elkövető a lövéstől, illetőleg a korábban kapott ütéstől megsérült. Az ellopott Skoda gépkocsit a rendőrök 'a Nagyvárad téren megtalálták. A bűncselekmény elkövetőjének személyleírása: körülbelül 30 éves, 175—180 cm magas, széles vállú, kisportolt testalkatú, sima szőke, kissé jobb oldalra fésült közepes hosszúságú hajú, kerek arcú, dús szemöldökű férfi. Ruházata : barna, vagy fekete sportos szabású bőr lember- dzsek, kékes színű-farmernadrág. A rendőrség az ismeretlen tettesek kézre kerítése érdekében széles körű nyomozást indított, kéri, hogy aki a bűncselekmény elkövetőiről bármilyen felvilágosítást tud adni, értesítse a Budapesti Rendőr-főkapitányságot a 07-es telefonszámon, vagy a legközelebbi rendőrt. Elnapolták a tárgyalást ilyen. Szerencsénkre. Silózósi bemutató Postarablás Budapesten A BNV-n Jártunk Megyénk ipara sikeresen szerepelt az ez évi őszi BNV-n. Egy vásári nagydij és három vásári dij fémjelzi Borsod szellemi és fizikai dolgozóinak eredményes munkáját. Alábbi képes beszámolónk ízelítőt ad a bemutatóról. A Szovjetunióban aranydiplomál nyert ongroplast pvc-ablak a legmagasabb vásári kitüntetést, a nagyüíjat kapta a BNV-n. Részlet a TVK vásári díjas termékeiből. KülönUiállításon mutatta be a Szovjetunió az 1941-es BNV szovjet vonatkozású emlékeit. Az NDK egyéb kiállított tárgyai mellett konyhai felszereléseket is bemutat. Szabados György felvételei ÉSZAK-MAGYARORSZAG. — Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: 3527 Miskolc. Bajcsv-Zs. u. 15 Postacím: 3501 Miskolc, pf. 351. ISSN 0133—0357. Telefonok. Központ: 36-132, 16-672. 35-380, 38-579. Titkárság: 16-886. Gazdaságpolitikai rovat: 16-035 Belpolitikai rovat: 16-450 Kultúrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Munkáslevelezés, panaszügyek: 16-046. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat 3527 Miskolc. Bajcsv-Zsilinszky u. 15 Postacím: 3501 Miskolc, pf. -178. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc, Széchenyi u. 15—17. Telefon: 16-213. Terjeszti: a Magyar Posta Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra: 20 forint Index: 25 655. Készült: a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: KILIAN BÉLA.