Észak-Magyarország, 1977. augusztus (33. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-12 / 189. szám

XXXIII. évfolyam, 189. szám Ara: 80 fillér Péntek, 19". augusztus 12. A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Miniszter- tanács csütörtökön ülést tar­tott. A kormány a kohó- és gép­ipari miniszter előterjesztése alapján jóváhagyta a Dunai Vasmű konverteres acélmű­vének beruházási javaslatát. A Minisztertanács jóváha­gyólag tudomásul vette a ne­hézipari miniszter jelentését a petrolkémiai központ fej­lesztési program 1976. évi végrehajtásáról. A konuány megtárgyalta és elfogadta a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter elő­terjesztését a mezőgazdasági szakcsoportokról szóló koráb­bi rendeletének módosításá­ról. A Minisztertanács jóvá­hagyta a miniszterek és or­szágos hatáskörű szervek ve­zetői által atapitott és adomá­nyozható kitüntetések rend­jét. Határozatot hozott a ta­nácsok által alapítható ki­tüntetésekről és egyéni elis­merésekről. Módosította az „Önkéntes rendőri szolgála­tért” kitüntető jelvény ala­pításáról szóló határozatát. A kormány tudomásul vet­te az Állami Tervbizottság elnökének tájékoztató jelen­tését a készletgazdálkodás ja­vítására hozott intézkedések végrehaj tásának eredményei­ről. A Minisztertanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt. Eredmény nélkül Előregyártóit oszlopok A Borsod megyei nagyberuházások, a most épülő új gyárak üzemeltetéséhez nagy meny- nyiségű villamos energiára van és egyre többre lesz szükség. Az országos távvezeték-há­lózatból leágazó vezetékek kiépítése elsősorban az Országos Villamos-távvezeték Vállalat feladata. A vállalat megyénkben működő részlege azonban — más kiemelt és sürgős mun­kái miatt — egymagában nem győzi ellátni ezeket az egyre növekvő feladatokat. Ezért ál­lapodon meg az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Vállalattal, mely szerint az EmASZ szcrclöbrigádjai is besegítenek a 400 kilovoltos távvezetékhez szükséges os-lopok szerelé­si munkálataiba. A több mint 43 méter magas oszlopokat előregyártóit elemekből, a föl­dön készítik cl. és csak ezután emeli speciális berendezés segítségével a helyére az Orszá­gos V.illamos-tävvczctck Vállalat. Cyrus Vance, az Egyesült Államok külügyminisztere csütörtökön délelőtt — am- vnani villámlátogatását és Husszein jordániai királlyal folytatott eszmecseréjét kö­vetően — Damaszkuszba ér­kezett. Hafez Asszadot, a Szíriái Arab Köztársaság el­nökét es az ország más ve­zetőit tájékoztatta izraeli tárgyalásairól. * Őszi forgalom a MflV-nál Több száz kocsi még hiányzik —Kezdődik a cukorrépa- kampány — A munkaversenyek hatása a szállításban i Ülést tartott a Miskolci városi Tanács Végrehajtó Bizottsága Tegnap, csütörtökön ülést tartott a Miskolci városi Ta­nács Végrehajtó Bizottsága. Egyik napirendi pontként a December 4. Drótmüveknek a dolgozók érdekében hozott szociális, kulturális, egész- cégügyi és munkavédelmi in­tézkedéseiről készült jelentést vitatta meg a vb. A több mint kétezer dolgozót foglal­koztató miskolci nagyüzem évek óta jeles eredményeket mutat fel és ezek sorából is kiemelkedik az idei első fél­éves gazdasági eredmény. Mint ahogy elhangzott, a megnyugtató gazdálkodás az alapja annak az ugyancsak sokirányú szociális, kulturá­lis és munkavédelmi tevé­kenységnek is, ami az ott dolgozók érdekében történik. A bejárók magas száma mi­att a gyár saját jármű be­állításával is igyekszik meg­könnyíteni a munkába járást. Azzal, hogy fokozódik a drót­gyárban a törzsgárdatagok megbecsülése, valamelyest csökkent a fluktuáció is. Ja­vultak a munkakörülmények és ez ugyancsak hozzájárult a, kilépők számának csökke­néséhez. Változatlanul terhet ró a gyár vezetőire, hogy a betanított és segédmunkások között, sokan nem rendelkez­nek még a nyolc általános iskolai végzettséggel. Nehezí­ti beiskolázásukat az a körül_ mény, hogy vidékről járnak be. és három műszakban dol­goznak. Nevelő szerepet töl­tenek be a szocialista brigá­dok is a tanulásra való ösz­tönzésben. A gyár a közmű­velődési tervek megvalósítá­sa során kénytelen számolni a bejárók, a három műszak által behatárolt körülmé- nvekkel, ugyanakkor a könyv­tár, a klub segítségével még­is igyekszik érvényesíteni a munkásművelődés színvona­lának emelését szolgáló el­képzeléseit. Az üzemegészségügyi hely­zetet értékelve, megállapítot­ták, hogy az üzemorvosi munkakör betöltése mielőbbi megoldást sürget, amire a végrehajtó bizottság határo­zatot is hozott. (A fogászati szakrendelés jónak mondha­tó.) Drótos László, a városi pártbizottság első titkára fel­vetette: a drótgyár, a város keleti térségében levő többi ü’.enamel közösen megte­remthetné a közművelődés (Folytatás a 2. oldalon) Cyrus Vance közel-keleti látogatásának utolsó állomá­sára, Alexandriába érkezett, ahol Szadat egyiptomi elnö­köt tájékoztatja útjának eredményéről. Megfigyelők a három arab országban tett villámlátogatás után megerő­sítve látják azt a benyomást — amit egyébként Vance szerdai sajtóértekezletén ma­ga is elismert —, hogy az amerikai külügyminiszternek nemigen sikerült haladást el­érnie a közel-keleti rendezés tekintetében. Vance-szel ellentétben Me- nahem Begin izraeli kor­mányfő ismét derűlátásának adott hangot, amikor a kor­mány csütörtöki rendkívüli ülésén tájékoztatta miniszte­reit az amerikai külügymi­niszterrel folytatott tárgya­lásokról. Begin szerint a két­napos találkozó „politikai si­kerként” könyvelhető el. A MÁV Miskolci Igazgatóság kollektívája ez év első felé­ben több mint 14 millió tonna árut — a tervezettnél vala­melyest kevesebbet szállított. Ennek egyik oka. hogy a« elő­szállítás korántsem sikerült olyan jól, mint a múlt év elején. Januárban, februárban a fagy miatt nem szállíthatlak kavi­csot, a recski kőbányában nagyjavítást végeztek, így keve­sebb volt a kő is. A vasútiak ösztönzésére több vállalatnál az év második negyedében a következőről „előbbre hozták” a tömegáru szállítását. Ez valamelyest segít abban, hogy — a II. félévben — esedékes feszített szállítási tervet teljesítsék. A naptár szerint nyár van, de az igazgatósági kollektíva már őszi feladatot is végez: nagy erőfeszítéseket tesz az őszi forgalom jó megszerve­zésére, lebonyolítására. Szál­lítanak gabonát, zöldséget, gyümölcsöt, s viszonylag rö­vid idő múlva megkezdik a cukorrépa szállítását is. Ezek­nél nem is annyira a meny- nyiség okoz gondot, hanem az, hogy a mezőgazdasági ter­mékeket. gyorsan, pontosan, időben kell a célhoz juttat­ni. Az üzemek, vállalatok és a vasút dolgozói nagy érté­Tűzött szőnyeg Az országban csupán a Soproni Szőnyeggyár készít faltól falig szőnyeget. A gyár tíz év­vel ezelőtt kezdte meg a tűzött szőnyegek gyártását. Ez idő alatt mintegy tizennégy- szcrcsérc emelkedett a termelés. Az új technikai berendezések tették lehetővé a je­lentős termelésnövekedést és azt, hogy szigetelt habhátas szőnyegeket is előállítsanak a házgyárak részére. Képünkön: ellenőrzik a szőnyegkészitő gép munkáját. kü felajánlásokat lettek: töb­bet termelnek a NOSZF 60. évfordulója és a vasascente- nárium alkalmából. Ennek eredménye főleg az év máso­dik felében jelentkezik. A vasutasoknak közel 400 ezer tonnával több árut kell a munka verseny-vállalás alap- ján szállítaniuk. A szénbá­nyászatunk például várható­an 150 ezer tonnával több szenet, az LKM és az ÖKÜ 50 ezer tonnával több vas- 'és acélipari terméket szállít­tat. Jellegzetesen őszi feladat a cukorrépa szállítása. Az igazgatóság és a Szerencsi Cukorgyár szakemberei e hó­nap utolsó napjaiban részle­tesen megbeszélnek minden közös tennivalót, s nemcsak a répa, hanem a cukorkő, a fűtőolaj folyamatos szállítá­sát is. Ez az együttműködési megállapodás azért is szük­séges, mivel várhatóan a jö­vő hónap közepén már meg­kezdik a cukorrépa szállítá­sát. Órán szid Zoltán, az igaz­gatóság kereskedelmi osztá­lyának helyettes vezetője be­számolt róla, hogy az őszi forgalom sikere érdekében egy sor intézkedést hajtanak végre. így például a vasúti kocsik gyorsabb ki_ és be­rakása. a hétvégi szállítás ér­dekében versenyt szerveznek a szállíttató vállalatok, üze­mek között, s a jó munkát erkölcsileg és anyagilag is honorálják. A vasutasokat külön prémiummal ösztönzik a még jobb munkára. Mint­egy 90 vállalattal, üzemmel akarnak megállapodást kötni. E szerint amennyiben az adott, üzem a kocsik 90 szá­zalékát időben kirakja, a jö­vő év első negyedében szá­mukra kedvezményes rako­dási i'döt biztosítanak. Az igények különösen most augusztusban rendkívül meg­nőttek. A hónap első 10 nap­jában tízezer tonnával szál­lított többet az. igazgatósági kollektíva a tervezettől, s még nagyobb lenne az ered­mény, ha nem szorongatna egy „ősi” gond. Nevezetesen arról van szó, hogy Borsod­ban minden nap több meg­rakott kocsi indul el- az or­szág különböző tájaira, mint amennyi érkezik. Naponta 600—700-zal több üres kocsi kell, mint ahány vagon meg­pakolva érkezik megyénkbe. Az igazgatóságon most ope­ratív bizottságot hoztak lét­re. Szükség esetén e bizott­ság rangsorol, dönt abban, hogy a rendelkezésre álló üres kocsikat melyik vállalat kapja meg, melyik igénye az indokoltabb. Egy sor esetben közérdek­ből indokolt — főleg 30 kilo_ méteres távolságon belül —, hogy az árut ne a vasúton, hanem a közúton szállítsák. A munka jobb megosztása végett az igazgatóság és a Volán szakemberei megbe­szélik az ezzel kapcsolatos közös tennivalókat, amely eredményeként várhatóan több vasúti kocsit tudnak biztosítani a hosszabb útra szánt áruk szállítására. A vasúti kollektívának ez évben a HCM-böl 700 ezer tonna cementet — ebből 450 ezer tonnát zsákokba rakva — kell elszállítaniuk. Az év elején viszonylag kevés volt az igény, de most nagyon megnőtt a „cementéhség”. Az igazgatóság nem minden esetben tud elegendő kecsit biztosítani, illetve néha a gyárban is akadozik a szál­lítás. A közeli napokban Mis­kolcra jön a MÁV vezérigaz- gató-helyettese. s így a ce­mentgyár vezetőivel egyetem­ben megbeszélik a kocsikiál- litás, a szállítás feltételeinek jobb megteremtésének mód­ját. s módszerét. Az őszi forgalom szükség­szerűen írja elő a hétvégi áruszállítást, rakodást, ürí­tést. az áru fogadását.. Eb­ben az elmúlt hetekre vonat­kozóan jók a tapasztalatok. Azt mutatja, hogy a szállít­tatok mindjobban megértik: népgazdasági ügy a vakúti kocsik időbeni megrakása» kirakása. cs. K

Next

/
Thumbnails
Contents