Észak-Magyarország, 1977. augusztus (33. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-07 / 185. szám

^Js*qíJ’ROLETARJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP BORSOD-ABAC J-ZEMPLEN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXIII. évfolyam, 185. szám fe=- --------—-­Ára: 1 forint Vasárnap, 1577. augusztus 7. Hirosimában szombaton béaenagygyűlésen emlékeztek meg a városra 32 évvel ez­előtt ledobott, első amerikai atombomba áldozatairól. A nukleáris robbanás epi­centrumának. közelében elte­rülő békeparkban ötvenezren gyűltek össze, hogy felemel­jék szavukat az atom- és hid- rogénfegyyerek eltiltásáért. Pontban negyed kilenckor az egykori tragikus esemény be­következésének pillanatában, megszólalt a hirosímai béke- liarang, s az ünnepség rész­vevői néma csenddel rótták le kegyeletüket a barbár mó­don elpusztított sok tízezer ember emlékének. A nagy­gyűlésről, amely egyben az atomellenes világkonferencia csúcspontja is volt, helyszíni közvetítést adtak a japán rá­dió- és televízióállomások. A hirosímai emlékművön a város képviselői és a hátra­maradottak elhelyezték an­nak a 2282 embernek a név­tábláját, aki tavaly halt meg a több mint három évtized­del ezelőtti robbanás utóha­tásainak következtében. Ez­után Araki Takesi polgár- mester a hirosimaiak nevé­ben békenyilatkozatot olva­sott fel, amely szorgalmazza, hogy az ENSZ jövő évi le­szerelési világkonferenciája tegyen meg mindent a nuk­leáris és más tömegpusztító eszközök megtiltásáért, a- fegyverkészletek korlátozá­sáért és a tarlós béke megte­remtéséért. „Hirosima felelősségteljes feladata az — mondotta —. hogy a világ közvéleménye elé tárja az atomousztulás hiteles képét, adatait, s ezzel az intő példával járuljon hozzá az emberiség békevá­gyónak teljesüléséhez”. A naaygvűlésen beszédet mon­dott Hamilton Shirley Ama- raszinghe, az ENSZ-közgyűlés ülésszakának Sri Lanka-i el­nöke. majd ismertették Kurt Waldheim ENSZ-főtitkár üze­netét. Andrew Young, az Egyesült Államok állandó ENSZ-kép- viselője külföldi körútra in­dult, s ennek keretében láto- •gatást lesz 11 Karib-lengeri országban. Az amerikai ENSZ-képvi- selő a New York Times-nak adott interjújában kijelentet­te: a Carter-kormányzat ar­ra törekszik, hogy felülvizs­gálja politikáját e térségben, amelyet Washington az el­múlt években figyelmen kí­vül hagyott. Mai szárakból Ha sziít a fonna (3. oldal) (I. oldal) a (5. oldal) Még egy hétig Kedvezményes tanszervásár megyénkben Fukuda Takeo japán kor­mányfő szombaton népes küldöttség élén elindult két­hetes délkelet-ázsiai kőrút­jára. Délután megérkezett utazásának első állomására, Kuala Lumpurba, ahol gaz­dasági és politikai tárgyalá­sokat folytat az együttműkö­dés általános fejlesztéséről, a délkelet-ázsiai országok szö­vetsége, az ASEAN kor many - és államfővel, valamint az ausztráliai és ú.i-zélandi mi­niszterelnökkel. Ezt követően egyenként sorra járja az ASEAN tagállamait, továbbá ellátogat a szövetségen kívül álló Burmába is. Fukudát el­kíséri Hatojama külügymi­niszter, Tanaka külkereske­delmi miniszter, Szonoda, a kormány főtitkára és vagy íéiszáz japán újságíró. Most történik meg először, hogy az ASEAN-tagállamok Waldheim Kínában Rudolf Stajduhar, Kurt Waidheim szóvivője szomba­ton Pekingben tartott sajtó­értekezletén közölte, hogy 1-lua Kuo-ieng a KKP KB és a KNK Államtanácsának el­nöke a világszervezet főtit­kárával ugyanaznap délután folytatott kétórás eszmecse­rén egyebek között kijelen­tette : szükséges, hogy az ENSZ „megerősödjék”. Hua Kuo-íeng és Waldheim — a szóvivő szavai szerint — „szívélyes és baráti légkör­ben” tanácskozott az orszá­gos népi gyűlés épületében. Hua Kuo-íeng méltatta „Kína és az ENSZ jó együtt­működését” s ismételten megerősítette, hogy a Kínai Népköztársaság folytatja Mao elnök és- Csou En-laj mi­niszterelnök külpolitikáját. és a három fejlett kelet­ázsiai tökésország, Japán, Ausztrália és ,Üj-Zéland ve­zetői közös tárgyalóasztalhoz ülnek. Az ASEAN mindenek­előtt gazdasági segítséget és árucikkei számára kedvezőbb ex pori lehetőségeket; remél partnereitől. Ebben a vonat­kozásban elsősorban Japánra számít, amely korábban már jelezte, hogy egymilliárd dol­láros segéllyel hozzájárul a tagállamok öt közös ipari programjának megvalósításá­hoz. Hivatalosan nem közölték, hogy a tárgyalások során ki­térnek-e katonai vonatkozá­sú kérdésekre. Csak annyi ismeretes, hogy Thaiföld szorgalmazza ..a biztonsági helyzet” taglalását. Japán források tudni vélik: a miniszterelnök Kuala Lum­purban kötelezettséget vállal arra, hogy Japán „kizárólag békés eszközökkel, nem pedig katonai hatalomként” kíván hozzájárulni az ASEAN „függetlenségének és szoli­daritásának” erősítéséhez. E források szerint Tokió azon fáradozik majd, hogy elő­mozdítsa az ASEAN és az indokínai' országok kapcsola­tainak javítását. Kevés a körzö Májusban, amikor tárlóit még az előző iskolaév, érte­kezleten vettek részt a lan- szerellátásért felelős nagyke­reskedelmi és kiskereskedel­mi vállalatok, a megyei ta­nács oktatási és kereskedelmi osztályának képviselői. Meg­közelítő pontossággal közöl­ték. hogy az 1577—78-as ok­tatási évben hány tanulót kell ellátni füzettel, egyéb tanszerekkel. Miután a korábbi évekhez képest maradt ideje a nagy­kereskedelemnek is a terv­szerű felkészülésre, az új tanszerek hatvan—hetven százalékát már június elejéig kiszállították, és a boltokban, áruházakban megkezdődhe­tett az egységcsomagok ké­szítése. Sok éves tapasztalat alapján arra lehet következ­tetni. hogy az előzetes, ked­vezményes tanszervásár ideje alatt a boltokba kiszállított árunak csak egy kisebb há­nyada kelt el. Nem így tör­tént. Ugyanis a július 18-án kezdődött és augusztus 13-ig tartó időszakban. — amíg a kedvezményt igénybe lehet venni —, az idén az általá­nos iskolai tanszerek na­gyobbik fele már a tanulók táskáiban lesz. Gönczi János, a Borsodi Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat igazgató-helyettese és a vonalzó tájékoztatójában elmondotta, hogy az utóbbi öt évben egyetlen iskolakezdés előtt sem volt olyan kiegyensúlyo­zott az ellátás, mint most. Ha egyik-másik boltban ál- menetileg mégsem kapható körző, vagy vonalzó, az csak addig tart, amíg az újabb szállítmány megérkezik. A közelmúltban a vállalat szakelőadói vizsgálatokat tar­tónak a papír-irószer bol­tokban. hogy a tapasztalato­kat a PIERT országos veze­tői elé tárják. A felmérés eredményei megnyugtatóak voltak. Azt tapasztalták, hogy egyik-másik üzletben például filctoll-készletből csak né­hány féle all a vásárlók ren­delkezésére, dehát ez az ál­talános iskolai tanulók tan- . szerellálását nem zavarja. Itl-ott viszont a vonalzók, és a körzők választék-hiánya je­lezte. hogy a következő meg­rendelésekből ezek a cikkek nem maradhatnak ki. ha a boltok maradéktalanul szeret­nék kielégíteni az igényeket szeptemberig. Újdonságnak számit, hogy a vállalati tanszersegélyt az idén már nem pénz forrná-: lvában nyújtották át a szü­lőknek, hanem vásárlási utalványként. Így a jó szán­dékkal adóit forintok kizáró­(Folytatás a 2. oldalon) Az MKM budapesti kábelgyárának szocialista brigádjai felajánlásaikkal csatlakoztak a csepeliek felhívásához. Az év első hat hónapjában a gyárban 12 százalékkal nőtt a terme­lékenység. Erőátviteli kábelekből 900 lun-t gyártottak. Exporttervüket ebből a termékből 105.8 százalékra teljesítették. Legdinamikusabban a nagy értékű koaxiális kábelek gyár­tása fejlődött. G3E3SEEE3S1S'SS Vázszerelők M egyénk városait évről évre újabb lakónegyedek, korszerű technológiával elkészített lakások gya­rapítják. Az igények azonban továbbra is nö­vekszenek, ezért a lakásépítés megyénkben az elkö­vetkező években is a kiemelt feladatok közé tartozik. Az V. ötéves terv idején több mint 27 ezer lakás meg­építése a cél. Miskolcon és a kiemelt településeken a gondokat ebben a tervidőszakban is az állami lakás­építésekkel csökkentik, elsődlegesen a házgyár termé­keivel. Képünkön a BÁÉV házgyárában az előre gyár­tott elem vasvázszerkezetét szerelik ponthegesztö- készülékkel. (Fotó; Lseié József) Október elsején kézhez kapják [nielil a iöziívcIidÉsi intézmények A Minisztertanács ez év májusában hozott határozat­tól a második félévi bérpo­litikai intézkedésekről. En­nek alapján kerül sor szep­tember l-löl a közművelődé­si intézmények dolgozóinak béremelésére. A béremelés ki­terjed a közkönyvtárakban, a levéltárakban, a múzeu- moköan. a művelődési ott­honokban. az egyéb közmű­velődési intézményekben dol­gozókra. A bérrendezés kö­rülbelül 17.5 ezer közműve­lődési dolgozói érint. Az alapbérek átlagos emelkedése megközelíti a 20 százalékot. A személyi alapbérek növelé­sét differenciáltan végzik, de meghatározták a különböző mun ka körükkel kapcsolatos kötelező emelés mértékét is. Az ezen felüli összeget a dolgozók mennyiségi és mi­nőségi munkájának figye­lembe vételével osztják szét. A rendelkezésre álló összes bérkeretnek több mint felet a kötelező béremelésre for­dítják, csaknem ennyi jut a differenciálásra. A végrehajtás lebonyolítá­sának a segítésére augusztus 10-ig minden felügyeleti szerv megkapja a szükséges összegeket, az irányelveket. Az október elsejei fizetésna­pon már az új besorolásnak megfelelő bért vehetik kézbe a közműyelődési intézményeié dolgozói.

Next

/
Thumbnails
Contents