Észak-Magyarország, 1977. június (33. évfolyam, 127-152. szám)
1977-06-11 / 136. szám
-1 l < a r i i VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP BORSCm-ABAÜJ-ZEMPLÉN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Törekvés a kapcsolatok helyreállítására Leonyid Brezmyevvél, az SZKP Központi Bizottságának főtitkárával és Andrej Gromiko szovjet külügyminiszterrel tárgyalt pénteken a moszkvai Kremlben Isz- rnail Fahmi egyiptomi külügyminiszter. Délelőtt Fahmi Andrej Gromikóvul tartott újabb eszmecserét. Ennek során tárgyszerű légkörben folytatták a szovjet—egyiptomi kapcsolatok megvizsgálását és időszerű nemzetközi kérdésekkel is foglalkoztak, és megkülönböztetett figyelmet szentelve a közel-keleti helyzet elemzésének, valamint a közel-keleti rendezéssel foglalkozó genfi békekonferencia problémájának. A külügyminiszteri tárgyalások lezárása után Leonyid Brezsnyev a Kremlben fogadta az egyiptomi miniszterelnök-helyettest . és külügyminisztert. Hivatalos közlés szerint a találkozón, amelyen Andrej Gromiko is részt vett, „hasznos eszmecserére került sor a szovjet— egyiptomi kapcsolatok helyzetéről és távlatairól és a közel-keleti helyzetről, továbbá más kölcsönösen érdeklődésre számottartó nemzetközi kérdésekről”. Mindkét fél kifejezte törekvését a Szovjetunió és Egyiptom közötti baráti kapcsolatok és együttműködés helyreállítására, és konkrét intézkedéseket vizsgáltak meg, amelyek „hosszú távon elvi alapot alkothatnának a két ország közötti kapcsolatok rendezéséhez”. A szovjet és az egyiptomi vezetők megállapították, hogy a közel-keleti rendezés problémáját illetően a két ország álláspontja azonos, illetve közel áll egymáshoz. Megerősítették, hogy minden módon aktivizálni kell az erőfeszítéseket a genfi értekezlet 1977 őszére történő összehívása érdekében. Leonyid Brezsnyev hang- sülyozta, hogy a Szovjetunió elvi álláspontja a közel-keleti rendezés kérdésében változatlan: következetesen támogatja az arab népek igazságos küzdelmét a szabadságért- a függetlenségért, a társadalmi haladásért. Az jyiptomi fél a maga részé- öl aláhúzta a Szovjetunió fontos szerepét a közel-keleti ügyekben, illetve a genfi békekonferencia társelnökének minőségében végzett munkája jelentőségét a közel-keleti átfogó rendezés szempontjából. ?lf KGST-bizottsági iilés az atomenergia békés felhasználásáról A tárgyalások jegyzőkönyvének aláírásával pénteken befejezte munkáját a KGST atomenergia békés felhasz- nálasjval foglalkozó állandó bizottságának június 7-töl Kiig Budapesten tartott 32. ülése. A négynapos ülésszak munkájáról nyilatkozott az MTI munkatársának Andra- nyik Petroszjane, a Szovjetunió állami atomenergia-bizottságának és egyben a KGST állandó bizottságának elnöke. Elmondotta, hogy a tagországok szakemberei, kutatói az ütemtervnek megfelelően dolgoznak azoknak az atomenergetikai témáknak megoldásán, amelyeket az 1990-ig szóló tüzelőanyag-, energia- és nyersanyag- együttműködési. célprogramba javasoltak. Az atomenergia gazdaságosabb felhasználásának újabb lehetőségeként vizsgálták olyan atomerőmüvek kialakítását, amelyek a , villamosenérgia-termeléssel 'együtt az eddiginél nagyobb arányban szolgáltatnának hőenergiát a lakosság, az ipar cs a mezőgazdaság részére. A Leningrad] és majd a paksi atomerőmű is termel hőt, de csak az erőműben keletkező úgynevezett hulladékból hasznosítja. Az újabb elképzelés szerint gazdaságos megoldásként lehet számításba venni" alomenergetikai fülöerőművek építését is. A tagországok együttműködésével egyebek között terveket készítenek egy újfajta gözgenerútor kialakítására, amelyet a szokásostól eltérően nem vízszintesen, hanem függőlegesen állíthatnak fel, s mivel így jóval kisebb helyen elférnek, tetemes építési költség takarítható meg. Az ülésszakon tárgyaltak a nukleáris ionizáló-sugárzás felhasználási körének bővítéséről is. A mezőgazdaságban, az élelmiszeriparban és az egészségügyi ellátásban jó eredménnyel hasznosítják már a radioaktív izotópokat. Most az ipari nyersanyagok bcsugárzásos kezelésének témakörében fejlesztik az együttműködést. A kutatások célja, hogy a besugárzással „nemesítsék”, újabb fizikai tulajdonságokkal ruházzák fel a különböző anyagokat, elsősorban a szerves-kémiai iparban. Többek közölt . lehetőség nyílik arra, hogy a kábelszigeteló műanyagot a besugárzással az eddiginél jóval magasabb, 250 fokos hőmérséklettel szemben is ellenállóvá tegyék, s így a kábelek fel- használásának körét is szélesítsék. Nemzetközösségi csecs Londonban A brit nemzetközösségi csúcsértekezlet második napján az afrikai kérdés vitájánál egyszerre felizzott a légkör a csúcsértekezleten. Kenneth Kaunda zambiai elnök drámai hangú beszédében rámutatott, hogy Afrika egész déli térsége lőporos hordó és ebben a helyzetben már alig van remény a rho- desiai válság békés rendezésére. az angol—amerikai diplomácia manöverezgetései nek sikerére. Az afrikai frontállamok szószólója, mint késő este kiadott beszédéből nyilvánosságra került, hétpontos ak, ciótervet terjeszteti a csúcs- értekezlet elé a rhodesiai rezsim elszigetelésére. Felszólította a Nemzetközösséget, hogy Rhodesia távközlési rendszerének, pénzügyi és biztosítási intézeteinek bojkottjával, és a felszabadító erők fokozottabb támogatásával járuljon hozzá a törvénytelen fehértelepes kormány gyors térdrekényszeri- téséhez. Kaunda azt is világosan kimondta, hogy e követelések főleg ..a fejlett nyugati államokhoz” szólnak, meri Dél-Afrikával együtt az ö érdekeltségeik tartják életben a fehértelepes rezsimet XXXIII. évfolyam, 13«. szám Ara: 80 fillér Szombat, 1977. június 11. Vendégeink tegnap elutaztak megyénkből Kazimierz Sada miniszter- helyettes, a Katowicéi Vas- és Acélipari Egyesülés igazgatója elmondotta, hogy Lengyelországban igen jó slektrokemencéket gyártanak, biásféltő) 100 tonnás méretekben. Ezekből több ország- *bu js szállítanak, s mindenütt elégedettek a termékkel. Felajánlotta, hogy alkalom adtán ilyen irányú ke- •eskedelmi kapcsolatot is létesíthetnének az LKM-el. Elérkezett a búcsúzás ideje, s Zdislaw Grudzien, a vajdasági pártbizottság első titkára köszönte meg meleg szavakkal a megyei pártbizottságnak, személy szerint dr. Bodnár Ferenc elvtársnak azt a szívélyes, baráti fogadtatást, amelyben itt- tartózkodásulc során a delegációt részesítették. Külön megköszönte, hogy a megyét teljes sokszínűségében ismerhették meg. Utalt, a BVK-ban, a Lenin Kohászati Művekben folytatott látogatások hasznára, s megha- tódottan emlékezett vissza a Sátoraljaújhelyen megrendezett magyar—lengyel barátsági nagygyűlés forró, őszinte baráti hangulatára. A Magyar Szocialista Munkáspárt és a megyei pártbizottság — mondotta — sokat tett annak érdekében, hogy a dolgozókban elmélyítsék az internacionalista szellemet) az igaz hazafiságot. Mindezt igen jóleső érzéssel tapasztalták a három nap alatt. A jövőben tovább kívánják ápolni a lengyel—magyar kapcsolatokat, folytatni a különböző szakterületek de- legációeseréjét. A Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága szintén minden lehetőséget megad ahhoz, hogy a két nép közti kölcsönös barátság tovább erősödjék. Dr. Bodnár Ferenc, a megyei pártbizottság első titkára válaszában köszönetét fejezte ki azért, hogy a testvérmegye küldöttsége elfogadta meghívásunkat, s hangsúlyozta: az a törekvésünk nekünk is, hogy elmélyítsük és erősítsük a két nép, a két megye dolgozói közli barátságot. A lengyel pártküldötlség az esti órákban hazautazott megyénkből. A lengyel vendégek megválogatták az üzemet, az 50 tonnás elekt rokemencct, ahol ®Ppen csapolás volt, s szinLálogatás a Mezőnagymiliályi Állami Gazdaságban Fotó: Laczó József Lengyel vendégeink az LKM-bcn Tegnap, pénteken látogatásának u tolsó napját tői lőtte megyénkben a katowicei Vajdaságból érkezett lengyel Pártmunkás-küldöttség. A vendégek délelőtt dr. Bodnár Ferenc, az MSZMP Központi Bizottsága tagjának, a megyei pártbizottság első titkárának és dr. Ladányi Józsefnek, a megyei tanács elnökének kíséretében ellátogattak a Lenin Kohászati Művekbe. A lengyel delegáció fogadósán jelen volt Orólos László, a Miskolc városi Pártbizottság első titkára és Rózsa Kálmán, a városi tanács elnöke. Az üzenik ben Zámbó Pál, műszaki igazgató és Majlényi Lajos, a nagyüzemi pártbizottság titkára fogadta a küldöttséget. A Lenin Kohászati Művek történetéről, termelési ered- ■nényeiröl Zámbó Pál adott tájékoztatást. Elmondotta többek között, hogy az LKM- ben az elmúlt évben közel ezer féle acélt állítottak elő. Szólt az üzemek műszaki színvonaláról, az acélgyártás korszerű technológiájáról, valamint a gyár további fejlesztéséről. A tájékoztató után a vendégek részletesebben érdeklődtek, a termelési értékről, s arról, milyen módszereket alkalmaznak a minőség javítása érdekében. például hogyan gáztalanítják az acélt, s milyen típusú konvertereket használnak. lén üzemelés közben nézték meg a nemesacél-hengerművet. is. Délután a mezönagymihá- lyi mezőségi sertéstelepen fogadták a küldöttséget. Itt voltak a járás párt- és állami vezetői, valamint a társulásban részes tardi, mező- keresztesi, bogácsi és mező- nyórádi termelőszövetkezetek elnökei. A Mezőnagymi- hályi Állami Gazdaság és a sertéstelep munkájáról Kosi,k Lajos, az állami gazdaság igazgatója tájékoztatta a vendégeket. Szólt a társulás jellegéről, s ismertette a telep gazdasági mutatóit. A lengyel küldöttség megtekintette a sertéstelepet, majd baráti eszmecserére került sor, s néhány témában részletesebb felvilágosítást kértek. Szóba került az is, hogy a jövőben a két megye keresni fogja annak lehetőségét, hogy kereskedelmi egységek kölcsönös létrehozására is sor kerülhessen. Lconyiü Brezsnyev fogadta : az sivíptomi kiüYBiHsztert II Lcii Koíiászali (fedte $ a iziiiiapiifi íaml Gazdaságba látogatott: a ligis! páttMitt-iilttsÉg j