Észak-Magyarország, 1977. június (33. évfolyam, 127-152. szám)
1977-06-18 / 142. szám
ESZAK-MAOYARÖRSZAG 4 ** 1977. juriius 18., szombat Országos vonzerejű nyári műsorok r' örvendetesen szaporodnak hazánkban az országos vonzerejű nyári rendezvény-sorozatok, műsorok. A már nagy múltú és nagy hírű sorozatok mellett újabbak is jelentkeznek, s várják látogatóikat. Két sajtótájékoztató alapján két ilyen sorozatról szólunk az alábbiakban. Az egyik egy újabb, a másik már régebbi ismerős. Agria ígérete Harmadszor hívja Eger városa az ország érdeklődő közönségét nagyszabású nyári műsoraira, az Agria rendezvénysorozatra. A történelmi múltú és történelmi emlékekben igen gazdag városban 1975-ben rendezték meg először az Agria napok változatos és igen sokszínű műsorait, s azok gerincét a várban tartott játékok jelentették és jelentik. Mint a minap dr. Varga János, az Egri városi Tanacs elnöke tájékoztatott, az Agria ’77 idei programjának központjában most is az Agria Játékszín előadásai állanak. Jűiius 15-től augusztus 2-ig tizenegy alkalommal mulatják be egy műsorban Balassi Bálint Szép ma/gyar komédiáját, valamint Fazekas Mihály Ludas, Matyijét, s természetesen most is le§z előjáték, kedvcsináló a Dobó téren: Borka asszony és György deák címmel tréfás oskolai komédia készíti elő a hangulatot. A Balassi-já- iéknak egri vonatkozásai is vannak, a Ludas Matyi eseteben pedig az ősforráshoz nyúlnak vissza. Agárdi/ Gábor, Bánffy György, Bodrogi Gyula, Bencze Ilona, Voilh Ági, Koncz Gábor, Pécsi Ildikó, Maros Gábor, Kanalas László, Szacsva.ii László lesznek a legfőbb szereplők. Bemutatják még a vári romkertben a Dózsa György monodrámát Nemes Levente sepsiszentgyörgyi színművész közreműködésével, valamint Agriai históriák címmel zenés irodalmi hang- és fényjátékot. y Igen sokszínű lesz a zenei program. Több' orgonakoncert, kórushangverseny, nemzetközi gitárkoncert szerepel többek között a műsorban. A folklór jellegű műsorokban a palóc világ kultúrájából nyújtanak ízelítőt, és megrendezik a jubiláló Vid- róczki együttes gálaestjét. Számunkra külön is érdekes a képzőművészeti program. Ebben található a Miskolcon élő Feledy Gyula kétszeres Munkácsy-díjas, SZOT-díjas, érdemes művész nagyobb szabású grafikai tárlata, amelynek a megyei könyvtár nyújt majd otthont. Ugyancsak érdekesnek ígérkezik a bélapátfalvi cserép- kiállítás, amelyet a színházban láthatnak az érdeklődők. Az Agria-napok hagyoniá- iyos velejárója a sokféle port, gasztronómiai és tgyéb rendezvény. Ezek kőül megemlítjük a szilvásvá- adi nemzetközi lovasbemu- atót (július 16—17 és augusztus 20—21.), továbbá a már ugyancsak hagyományos egri nyári egyetem két tagozatát: a műemlékvédelmi ta- cozat augusztus 1-töl 10-ig, a filmművészeti pedig augusztus 13-tól 22-ig várja az érdeklődőket. A fentiek csak szemelvények az ígéretes Agria-prog- ,:amból. Eger rövid idő alatt építette ki sokszínű, teljes nyarat kitöltő programját. Érdemes átlátogatni, a szomszéd megye székvárosába. Szegedi ünnepi hetek Tizenkilencedszer rendezik meg a felszabadulás óta Szegeden az ünnepi heteket. Az 1959-ben felújított szegedi szabadtéri játékok jelentik 'ismét az ünnepi hetek gerincét, de ezenkívül rendkívül sokféle egyéb kulturális és sportrendezvény is jelentkezik júliusban és augusztusban a Tisza-parti városban. A szabadtéri játékok sorában öt produkciót láthat a közönség. Shakespeare Lear király című tragédiája nyitja a sort julius 23-án (a továbbiakban július 30-án és augusztus 6-án látható még), július 24-én Szüret címmel a nemzetközi szakszervezeti néptáncfesztivál gálaestje látható (ezen Miskolcról két együttes — Após és Diósgyőri Vasas — is részt vesz). A szabadtéri játékok elképzelhetetlen opera nélkül. Most Verdi Aida című voperáját láthatják a Szegedre látogatók, Mikó András rendezésében, nemzetközi énekesgárdával. Július 29-én, 31-én, augusztus 5-én és 7-én szerepel a programban. A Cigánybárót Strauss daljátékát augusztus 10-én, 13-án, 20-án és 21-én láthatják az érdeklődők, a Grúz Állami Népi Együttes pedig augusztus 12-én, 14-én és 16-án vendégszerepei. Kiállítások egész sora várja Szeged vendégeit. Megnyílik a XVIII. szegedi nyári tarlat, látható lesz a IV. országos kisgrafikai kiállítás, a pécsi képzőművészet tárlata, egyedi tárlattal jelentkezik Kátay Mihály, Rékassy Csaba, Csanádi György, Hajnal Gabriella, Süvegjártó Mária, Szathmári Gyöngyi, Kígyós Sándor, Skorulyák János, Szekeres István, Mónus Sándor. Több fotókiállítás, könyvkiállítás, a múzeum állandó kiállításainak sora és egy ipartörténeti kiállítás várja az érdeklődőket. A hangversenyek sorában többek között Virág Endre, Margittal Sándor és Lehotka Gábor orgonaestjei hallhatók a Dómban, a Muzsikáló udvar sorozatban az Ars Renata együttes, valamint a Szegedi Kamarazeneitar koncertjei hallhatók. Több köny- nyűzenei hangverseny, népzenei találkozó és térzene színesíti a programot. A tudományos programban a XIV. pedagógiai nyári egyetem, az V. művelődés- elméleti nyári egyetem, a IX. ipari tudományos konferencia, valamint az Automaták algebrai elmélete című konferencia szerepel. Több munkásművelődési program, a nemzetközi szakszervezeti néptáncfesztivál sok rendezvénye, a szegedi ifjúsági napok igen választékos programja, a tápéi tánctábor és a kisgrafika-barátok országos találkozója várja még a nyáron a Szegedre látogatókat. A kulturális programmal párhuzamosan igen színes a sportműsor, amelyen belül több nemzetközi versenyt is lebonyolítanak. Szeged, a napfény városa a felszabadulás után immár tizenkilencedszer hívja és várja ígéretesen választékos programjával a hazai és külföldi vendégeket. (bm) Boz'sik István munkája fífpfí innen Isllufionnan O MUSORCSERÉK ÖT VILÁGRÉSSZEL A Magyar Rádió öt világrésszel tart fenn kapcsolatot, bonyolít le műsorcserét. Már megrendezték néhány ország hanglemezhetét is. Népszerűek a közös szórakoztató műsoi’ok és a kétnyelvű estek. Sikeresek a vasárnapi OIRT-hangverse- nyek, a Nyolc ország, nyolc dala című könnyűzenei műsor, a Hangjáték-fórum, a Külföldi tudósítóké a szó, a Duna-expedíció, a Világunk című gyermekműsor és a Gyermekdalfesztivál. A hallgatók rövidesen francia és osztrák irodalmi műsorokat hallhatnak, amelyeket Budapesten vettek fél. © SIKER VOLT DUISBURGBAN Ismeretes, hogy Duisburg- ban magyar napokat rendeztek a közelmúltban. Fellépett a Kaláka együttes is és rendkívüli nagy sikert arattak. Petőfi, Ady és József Attila megzenésített verseit adták elő és több ráadást is kértek tőlük. Érdekes színfoltja volt, hogy külön kérésre egy du- isburgi aluljáróban is hangversenyt adtak. © MUZSIKUSOK TALÁLKOZÓJA Pécs immár 9. alkalommal látja vendégül a fiatal hazai és külföldi muzsikusokat. Eddig 15 országból jelentkeztek és előreláthatóan 120-an találkoznak majd. Magyar zenetudósok tartanak előadásokat, találkoznak zeneszerzőkkel. A programban helyet kap a dzsessz és a popzene is. © ALKOTÓTÁBOROK Ezen a nyáron Villányban, Siklóson, Nagyatádon, Nyíregyházán, Kecskeméten, a Vas megyei Velem községben nyílnak alkotótáborok. Lakásellátást, anyagot és szerszámokat biztosítanak ezek a nemzetközi alkotótelepek. A villányi kőbányában például 10 éve működik kőfaragószobrász szabadtéri- munka- és kiállítóhely, ahol ezekben a napokban már dolgoznak a Szovjetunióból, Finnországból, Csehszlovákiából és három hazai városból érkezett művészek. A nagyatádi alkotótáborban faszobrászok dolgoznak ezen a nyáron. Negyvenen jelentkeztek ide. Velem község határában a hazai textilművészek csoportja lát munkához. A nyíregyházi Sóstó partján nyílik fneg az éremművészek otthona. Egyhónapos festőtábor indul Hajdú- böszörményben, Kecskeméten pedig a zománcművészek alkotnak. A kertjében megtermelt zöldséget, gyümölcsöt a Borsodi Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat a megye területén lévő összes boltjaiban Vasas ünnepre készülve A 100 éves vasasszakszervezet jubileumi ünnepségeinek sorában kétségkívül megkülönböztetett helyen szerepel a jövö hét végén — június. 24-től 26-ig —1 Miskolcon megrendezésre kerülő országos vasas centenáriumi dalosünnep, melynek keretében rendezik meg június 26-án a IV. Borsod megyei vasas juniálist is. A rendezvénysorozat igazi tömegmegmozdulásnak ígérkezik, mely méltó folytatása lesz a vasas hagyományoknak, s újabb bizonyítéka annak, hogy a munkásmozgalmi hagyományok ápolása szerves része a vasas művelődési, kulturális tevékenységnek.^ Miskolc nem első ízben ad helyt ,a vasas dalosünnepnek, s korábbi rendezvényei nemcsak hogy rendkívül népszerűek voltak, hanem a közvélemény, a közönség nagyfokú elismerését is kivívták. Nos, az idei centenáriumi dalostalálkozóra az ország különböző részéből 18 kórus érkezik, s a közös hangversenyekén, fellépéseken 1100 dalos énekel majd együtt. A résztvevő kórusok egyébként két ünnepi -hangversenyt adnak majd a sportcsarnokban. Június 24- én a Diósgyőri Vasas vegyeskar, a debreceni MGM Vasas Munkáskórus, a Csepel Autógyár Művelődési Központ férfikara, a Törökszentmiklósi Vasas Munkáskórusa, a VIDEOTON kamarakórus, a ZIM „Erkel Ferenc” vegyeskara, a Tungsram „Kodály Zoltán” férfi kara, az Esztergomi Labor vegyeskara, valamint a Vasas Művészegyüttes énekkara és szimfonikus zenekara ad hangversenyt, míg 25-én a Csepeli Munkásotthon ve- gyeskórusa, az Ózdi Kohász vegyeskara, a Magyar Hajó- és Darugyár férfikara, a DÉMÁSZ Erkel Ferenc munkáskórusa, a Dunaújvárosi Vegveskar, a Telefon<rvár férfikara, a Ganz MA VÁG férfikara, a Magyar Vagon- és Gépgyár vegyeskara és a Magyar Kábelművek férfikara énekel a sportcsarnokban. A két ünnepi hangverseny bevételét egyébként a miskolci gyermekintézmények fejlesztésére ajánlották fel. Természetesen a dalosta- lálkozó résztvevői nemcsak a nagy hangversenyen lépnek színpadra, hanem több üzemi Hangversenyen is reszt vesznek, és számos helyen térzenét is adnak. Elsősorban a müszakváltások idején csendülnek majd fel a mozgalmi dalok es a különböző kórusmüvek tolmácsolásukban. Megrendezik a vasas dalosünnep elmaradhatatlan eseményét, a fáklyás felvonulást is, amelyre 25- én, a Kilián lakótelepen kerül sor, este 9 órai kezdettel, s amely közös énekléssel zárul majd. A találkozón önálló programként szerepel a hagyományosvasas juniális. amelyre a rendezők 50—60 ezer vasas munkást várnak a Csalijukba. Itt kerül majd sor — a juniális megnyitásaként — közös éneklésükre is, amelyen a résztvevő kórusokat Vass Lajos vezényli A juniális résztvevői, a vasas üzemek képviselői és a dalosok megkoszorúzzák majd a Munkásmozgalmi Emlékművet is. A juniálisra egyébként rendkívül gazdaí programot állítanak össze, amelj'ben a kórusok aktívan közreműködnek. Külön műsorral szórakoztatják a gyermekeket, délután pedig a csanyiki színpadon énekkarok és néptánccsoportok közreműködésével szinpompaí műsort adnak. Tömegdemonstrációnak ígérkezik tehat a vasas da- lostalálkozó, és a vasas juniális és minden bizonnyal nemcsak a centenáriumát ünneplő vasasszakszervezet jubileumi rendezvénj-eiben foglal el kiemelkedő helyet, hanem Miskolc város kulturális életének is jelentős eseménye lesz. Hiszen' a korábbi találkozók is bizonyították, a pagy múltú vasas énekkarok e rendezvénye, a Uórusmozgalom fejlődése, továbblépése szempontjából is figyelemre méltó eredményeket hoz. S méltó folytatása a munkásmozgalommal, a munkásmozgalmi tevékenységgel mindig is szoros kapcsolatot tartó régi vasas- kórus megmozdulásoknak. (cs. a.) Űtvonal: Lvov—Ogycssza—Jalta—Kijev Utazás: vonat—hajó Irányár: 4 400,— Ft + költőpénz Időpont: VII. 18—VIII. JL. v Útvonal: Szófia Utazás: vonattal Irányár: 3 450,— Ét + költőpénz Időpont: IX. 8—14. Ü tvonal: Szófia (Universiade) Utazás: autóbusszal Irányár: 3 750,— Ft + költőpénz Időpont: Vili. 17—2É, Jelentkezés: . Ifjúsági és Diák Utazási Iroda Miskolc, Széchenyi u. 105. sz. I *i 4 III lé 8 V; Iá l( Sí <k V; (e ki Dl V; De •é ái V( Dl *< ál 5\ Í6 k h, Di $i ff k le D; s? V: e] Ív 51 s; I tv V, tt !j i) D D n h Ie v 5 «t; á á k t| is á 5 11 á C: >1 X s 6 0 V >1 k k e h h c t t t t i s t t 1 ( I I 1 < i