Észak-Magyarország, 1977. május (33. évfolyam, 101-126. szám)

1977-05-22 / 119. szám

1977. május 22., vasárnap ßSZAK-MAGYARORSZAG 7--------------------------------------------------------------—......... .. ........................................... K óborok © Hal éve van még a nyug­díjig, de jóval idősebbnek látszik a koránál. Ala­csony, törődött ember, ke­serű szavú. — Magani se hittem, hogy ilyen * hamar itthagy az én feleségem. Nem volt neki semmi baja, dolgozott szegén)', látástól valculásig. Aztán, hogy egy reggel, műszak után Jött a, gyár­ból, hátulról egy teherautó odalökte a falhoz. Elesett, térde, könyöke sebes lett. Jött haza, mentünk az or­voshoz. Három napra kiír­ták, negyednapra megbé­nult az én feleségem. Ak­kor már vitték szegényt a kórházba. Sokáig ott volt, jártam hozzá, vittem neki ebédet is. Egy nap jött a távirat, hogy meghalt. — Akkor már ugye, csak ide-oda kellett járni, intéz­ni az ügyet. Voltam a gyár­ban is, mondták, vigyem be a > baleseti jegyzőkönyvet, merthogy a gyár udvarán .történt a baj. Én úgy hit­tem, majd adnak segélyt, de csak a nyereséget fizet­ték ki. Mert azt mondták, tüdőgyulladás miatt halt meg. — így vagyok most. Men­tem én még, azt mondták, majd még kapok valami pénzt. Egyszer csak húsz forintot küldtek. Csekk is van róla. Azt gondoltam, tán még csúfolódnak is ve­lem. De hát, mit csináljak most már? Egyedül vagyok. Elek. Ha csak tehetem, éj­szakára járok dolgozni. Addig se vagyok otthon. Reggel úgyis csak haza kell menni. Haza kell men­ni. © ' — Olyanok' ezek a padok, hogy majd hanyallesik az ember, ha ráül. — Hm,' Azért szép ez a park. — Szép, szép. Egyik olyan, mint a másik. Ne­kem mindegy. A lány nem lehet több tizenöt évesnél. Feketére festett, kócos hajú. Kurta szoknyáját huzigálja, ahogy helyezkedik a mázolt falé­ceken. Előhúz egy kisollót a szatyrából, kapargatja körméről a vadrózsaszín lakkot. — Unom már a parko­kat is. Hanem azért ésak itt ülök, mint otthon ... Itt legalább csend van, nem veszekedés, kiabálás. Majd este, estefelé hazamegyek, amikor nincs ott az anyám ... Meg az a férfi. Éjszakásak — teszi hozzá magyarázatul. — Barátnője? — Nincs. De volt egy fiú. A Sanya. Vele jártam egy darabig, vele jó volt. Aztán lelépett, azt mondta, velem nem érdemes, mert nincs hova menni, — Kit szeret? — Hát — húzza el a szót. — A nővérem gyerekét. Ir­tó aranyos kis srác. Vet­tem neki egy farmermel­lényt, olyan jól áll neki. Ha majd férjhez megyek, biztos, hogy szülök vagy három gyereket... * Ilyentájt, a délutánnak ebben az órájában kevesen jönnek ide. Az önkiszolgá­ló étterem fényes fémasz­talai üresen sorakoznak, itt-ott csak egy vendég. Jól szabott öltönyben, fia­talos férfi válogat az étel­pultnál,. fizet, közben el­beszélget a pénztárosnővel. /Közlékeny hangulatban le­het. Legalábbis, furcsa ilyen helyen ez a beszélgetős" kedv. Tenyerén egyensú­lyozva tálcáját, egyenesen felénk tart. — Ha megengedik, le­ülök ide. Nem akarok messzebb lavírozni ezekkel a tánvérokkal. — Tessék csak.. 1 — Szép ez a maguk vá­rosa. Csak ma érkeztem. Néhány évvel ezelőtt már jártam itt. Mondhatom, sok a változás azóta. No és Tapolca! Most is ott szállók meg. Egy éjszakára. Aztán reggel megyek tovább. Ho­vá is? Szerencsre, igen, ab­ba a jó kis szállóba. Tud­ják, amolyan szenvedélyes országjáró vagyok. •— Nem is lehet az, rossz. — Biztosan a munkája .. . — A csudát! Csakhogy se kutyám, se macskám. így, ahogy mondom, kezicsóko­lom. Az a helyzet, hogy huszonnégyórúzom. Aztán két nap szabad. Nem kerül sokba nekem az utazás, hát utazom. Egyszer itt, más­szor ott. A kóláját a hűtő vas­pántján nyitja ki, úgy isz_ sza meg. Felénk int még, aztán elmegy. Az ételpult ablakán, a konyhából ének­szó hallatszik: „Oda va- gvok magáért, a fekete ha­jáért .. Mikes Márta Bozsik István munkája 1 Juhász József: Készültségben Nem az a baj, hogy megöregedtem. Most lennék csak igazán harcos rajongással és vad gyűlölettel fölszerelve állig, mikor a veszély véremmé válik b tudom: megszikkadt évek romhalma mögül hogyan vezényelte a megélhetés közkatonáit részeg ideákból a józan elme. Ezért verődtem sűrű éjszakánldnt vértelen arcok pofacsontjaitól hideglelések jégpartjaihoz, mint a láng-könnyű játék. Kuriózumnak jöttem a földre és nem a rangnak tisztelegni, hanem az emberségnek. Fegyverektől vagyok nehéz, amiket összegyűjtöttem megharcolni az életért. Mégis sajgással egrecíroztat elhullt ősök foszladó szive, hogy vérszegény vigasztalásuk áldozatul ne szálljon semmibe. — Ezért válnak hát a mi becsületes állampolgáraink is — bár talán csupán napi tennivalóikat, közvetlen társadalmi feladataikat lát­va maguk előtt, s azok tisz­tességes elvégzésén tevé­kenykedve — a béke, a ma­gunk és minden nép béké­jének építőivé; az emberi­ség nyugodt holnapjának előkészítőivé; a fegyverek nélküli holnapi világ mai megalapozóivá; az agresz- szió, a militarizmus, a fa­sizmus, a fajüldözés elleni ■— nemzetközi legjobb erők által vívott — küzdelem ré­szeseivé és segítőivé ... Amikor a magyar munkás idehaza jobban, a munka­idő minden percében dol­gozik; a parasztság min­dent megtesz az ország ké­nyeiéért; az értelmiség szaktudásán túl szivét, hi- vatásérzelét is kifejtve te­vékenykedik a honi közös­ség j avara; amidőn az if­júság (estét és szellemét egyaránt edzve készül fel­nőttkori feladataira; egyút­tal azért is tett valamit, s talán nem is keveset, hogy ahol a világban még elnyo­más, szegénység és elmara­dottság van, ott is több le­gyen, beköszöntsön a sza­badság; több jusson éle­lemre, egészségvédelemre, kultúrára, — mindarra, ami számunkra már szocialista társadalmi rendünk termé­szetes velejárója, vívmá­nya ... — Ezt jelenti hát a béke építésének fogalma! A béke híveit a 40-es évek végén, az 5U-es évek­ben általában békeharco­soknak, „a béke katonái­nak” neveztük. lí)72-ben a beke erőinek \ moszkvai kongresszusán gyűltek ösz- sze a nemzetközi békemoz­galom legjobbjai. A mosta­ni varsói találkozót pedig — minden eddiginél sok­színűbb és átfogóbb ilyen találkozót — a békeépitök v i 1 á gközgy ű 1 és ekén t hí v la össze a Béke-vil ágtanács, és ezzel az űj elnevezéssel tartja majd számon min­den bizonnyal a történet­írás is. A három névválto­zás: a béke világmozgalom három korszakbeli szerepé­nek és alkotó jellegének egy-egy, az előzőnél kifeje­zőbb megjelölése. Vélemé­nyem szerint azonban mindegyik szakaszban együtt -volt (és minden ez- utánibán is együtt lesz) a harc, az erő és az építés gondolata. Hiszen a béke megvédésért folyó harc: az építésért bontakozott ki, és a béke erői vívták. A béke építői harcot vállalnak az építés munkájával is, olyan küzdelmet, mely föltételezi az emberi — fizikai, szel­lemi és tudati — legjobb erőket ... — A béke- és barátsági hónap napjaiban ismétel­ten szólhatunk arról is, hogy a béke építése: kétol­dalú folyamat. Kétoldalú, mert benne a n gy: a ki­csiből épül, és azután az épülő nagy: visszasugároz­za erejét, ösztönző hatását a kicsire, mely ily módon még hatékonyabban kezdi elölről — helyesebben: folytatja! — a nagynak épí­tését, további építését, to­vábbfejlesztését. Vagyis: kicsiny kezdetekből fejlő­dött béke-iHlágmozgalom- má a béke híveinek és aka­róinak, védelmezőinek ál­dozatkész. önzetlen kezde- \ ményezése, — az a tény vi­szont, hogy van már a béke építőinek világtábora: ér­telmet, célt. a szándékokat összefogó erőt ad az egyes építők lev 'kenységéne\< ... Más szóval: önma; 'tikkal, legkisebb családi, munka­helyi, társadalmi közössé­günkkel békében élve. U‘ kezdve jutunk el a világ békemozgalmának megérté­séig, a benne való részt- vállalásig, „az Értől az Óceánig”, — és onnan visz- sza az Érig, önmagunkig! — „Májusi gondolatai­mat” azzal fejezem be, hogy „a csodaszép május hónap” az idén ugyancsak csodaszép, mert a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom (iO. évfordulóját je- lentő-elhozó November fe­lé mulat. Van valami le­nyűgöző jelkép, de ugyan­akkor nagyon is valóságos történelmi igazság abban, hogy a Magyar Országos Bé'retanács a fővárosból el­indított. A béke negyedik évtizede című fotódoku­mentációs kiállítás vándo­roltatásának induló állo­máshelyét még a béke- és barátság} hónapban az el­sőnek felszabadult közsé­günkben, a Békés megyei Battonyában jelölte meg,,— az emlékeztető vándorút pedig november 7-én feje­ződik be a Vas megyei Ne- mesmedvesen, az 1945. áp­rilis 4-én utoljára felszaba­dult községben! ■ ■■ , Gyárfás Imre r Szégyelljék-e a szakmájukatf — Tanár úr, mi meg­váltjuk őszintén, szégyell­jük a szakmánkat. Szé­gyelljük. hogy minket itt a községben mindenki csak 4ytikosoknak, meg pipisek- itele nevez. A lényegére lerövidített idézet öt évvel ezelőtt hang" >ft el néhány, barom­fitenyésztő szakmát tanuló diáklány szájából a Szik­szói Mezőgazdasági Szak­munkásképző Iskolában. Hogy ilyen ítélet alakult ki az akkor 17 éves lányok­ban, abban elsősorban a környezeti tényezők a luda­sak. Azok a helytelen ér­tékítéletelv, amelyek a ba­romfitenyésztő, de más rae- 1 zőgazdasági szakmákkal szemben is élnek a köztu­datban. Nem másról van szó, mint e szakmák erköl­csi becsületének a hiányá­ról. Az öt évvel ezelőtti ese­tet a minap elmeséltem a szikszói iskola első osztá­st. Kosainak. Őszinte véle­ményt kértem tőlük írás­ban, névtelenül. „Mi szeretjük ezt a szak­mát. mert akkor nyilván nem jelentkeztünk volna ide. Nem szégyelljük. De az rosszul esik, ha az ut­cán a~+ mondják ránk: no, ott mennek a tyű-kosok.” „Amikor a szikszói srá­cok látnak minket a mun­kásruhánkban, nevetnek rajtunk. Pedig ahová me­gyünk dolgozni, mindenhol dicsérnek bennünket __” E zeknek az írásbeli véle­ményeiknek kiragadott so­rait szándékosan idézem. Teszem azért, mert a szik­szói gyerekek véleményéhez kapcsolódva személyes gon­dolataimat is el akarom mondani a mezőgazdasági szak munkásképzés megyei gondjairól. A teljességre tö­rekvés nélkül, kiragadva a legjellemzőbbnek vélt prob­lémákat. Kezdem a létszámgon­dokkal. Megyénkben Szik­szón baromfitenyésztő (hi­vatalos nevén; üdsállatte- nyésztő) és szarvasmarha­tenyésztő, Hemádvécsén zöldség- és gyümölcskei— tesz, Miskolcon dísznö­vénykertész, Tokajban me­zőgazdasági gépszerelő, Abaújszántó egyik iskolá­jában szőlész, a másikban sertéstenyésztő szakmákat oktatnak. Ez utóbbira an­nak ellenére, hogy szakkö­zépiskolában képezik a szakmunkásokat, majd­hogynem lasszóval lehet csak fogni gyerekeiket. A felsorolt szakmák közül egj'edül a dísznövényker­tész pályára jelentkeznek jóval többen a felvehető iétszámnál. Ez esetben a szakma szépsége mellett az iskola miskolci székhelye is befolyásoló tényező. A többi szakma legtöbbször már a beiskolázásnál lét­számgondokkal küzd, És nem elég csak biztosítani évről évre az előírt osz­tály létszámot. Számok bi­zonyítják, a harmadik osz­tályra már nagy a lemor­zsolódás. .,Szeretem is ezt a szak­mát, meg -nem is. Magam sem tudom, miért érzek így. Ma már modernebb szakmák is vannak ennél." Szomorú tény. a mező- gazdasági pályát érdeklő­éi ésből. hi vatásszeretetből alig választja fiatal. Igaz, 14 éves korban talán még túlzás hivátósszeretetről beszélni de az is ieaz. bogv a gyermek a szülői háztól ilyen irányban nem kan indítást. Sem ajánlást, sem példát. Feltétlenül szólnom kell a tanulóifjúság összetételé­ről. Az-iskolák kénytele­nek felvenni bármilyen ké­pességgel rendelkező fia­talt.' csak legyen általános iskolai végzettsége. Sőt. örülniük kell. hogy ezek a gyerekek végül is az ő is­kolájukat választották. 30 —40 százalékuknak (évente változott az arány) olvasá­si, fogalmazási szintje az általános iskola harmadik­negyedik osztályosai szá­mára előírt nívón állt. „Más lenne, ha városban • volna ez az iskola. Akkor talán nem is csúfolnának bennünket, és többen vá­lasztanák ezt a pályát. Vá­roson nagyobb a szórako­zási lehetőség, és mi, fia­talok, szeretünk szórakoz­ni:• „Ez a szakma nem el­terjedt. Talán azért is, mert az iskola falun van cs nem Miskolcon.” A kérdést 6zinte vala­mennyi szakmunkásképző intézet tanulóifjúsága fel­veti: miért ott van az is­kola. ahol van? Miért nincs városban? Meggyőződésük, akkor lényegesen nagyobb lenne a tanulólétszám és kevesebb leime a másho­vá fel nem vett, „kény- szerűségből” jelentkezők aránya. Érvelésükben van igazság, mert például akis­község, Hernádvécse (az oda semmi szállal nem kö­tődő fiatalnak) nem vágy­álom, de a fejlődésében megtorpant Szikszó és Abaújszántó sem vonzza nagyon a fiatalokat. Hogy miért Hemádvé- csére, Szikszóra. Abaúj- szántóra és Tokajba tele­pülték évtizedekkel ezelőtt ezek az iskolák? Egyik ok kétségtelenül az volt, hogy itt állt rendelkezésre meg­felelő épület. Abaújszántó _ esetében az is reális in-' dók, hogy a szőlész szak­mát mégiscsak borvidéken „illik” oktatni. Szikszó kör­nyékén is vannalc tan üze­mek. A legsikerüleüenebb megoldás mindenképpen a zöldség- és gyümölcster­mesztő szakma Hernádvé- csére telepítése volt. A fiatalok érvelésével el­lentétben sokan kérdik — nem is alaptalanul —: jó­jó, legyenek a szakmun­kásképző iskolák városon, de ez mit old meg? Hiszen az egyik legnagyobb gond most is az, hogy a végzet­tek jelentős része — főleg a munkakörülmények miatt — pályát cserél, s nem vá­lasztja a mezőgazdaságot, a falut. Ha az iskolák váro­son lennének, még keve­sebb' a mennének dolgozni a szőlőkbe, a gyümölcsö­sökbe, az állattenyésztő te­lepekre — hangzik a másik tábor ellenvetése. Ezek az érvek éppúgy elgondolkod­tatóak, mint a fiatalok fel­vetései. Az el mondottakkal (ko­rántsem szóltam minden­ről) szemléltetni akartam, hogy megyénkben a mező- gazdasági szakmunkáskép­zés. a mezőgazdasági szak­munka ma még számos el­lentmondást tartalmaz. Vannak ugyan pozitív pél­dák, dicséretes erőfeszíté­sek. de sok még a negatí­vum. a megoldásra váró feladat. Sokaknak (szülői ház, iskola, gazdaságok, KISZ. pályaválasztási szer­vek stb.) sokat kell tenni ahhoz, hogy az iskolai ok­tatás e szerves részének gondjai megnvugtatóan rendeződjenek. Ez pedig átfogó, cseppet sem köny- nvű feladat. Ezért lenne ió. ha mielőbb a reflektor­fénybe kerülne. minden gondia megnyugtatóan ren­deződne. „Sokan kérdik: miért ezt a pályát választottam? Azt mondták: ennek a válná­nak nincs szépsége. Szerin­tem nagy szükség van rá ...” Nem a megoldás íorga- tókönvvét kívántam meg­írni. Mindössze a mezőgaz­dasági szakmunkásképzés lövőjéért emeltem szót. Egy jobb sorsra érdemes képzésért. Hajdú Imre

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents