Észak-Magyarország, 1977. május (33. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-22 / 119. szám
ESZAK-MAGYARORSZÄG 4 1*977. mejös 22., rosämap Kulturális termékek x és az íziésfejlesztés Az ízlés nem magánügy agánügyünk, hogy az olajzöldet, a kobaltkéket 1 vagy a cinóberpirosat szereljük-e. Magánügyünk, hogy „magas fényű” bútorokat kedvelünk-e inkább vagy a fénytelent. Magánügyünk, hogy halk szonátákat hallgatunk-e szívesebben, vagy hangos zenét, beatet, dzsesszt, katonaindulókat. Magánügyünk, hogy kikapcsolódásul olvassuk-e a krimiket, vagy emberségünkben akarunk-e teljesebbé lenni nemesebb irodalmunkkal. Magánügyünk, hogy jóízűen eszünk-e görbe, szürke alumínium evőeszközökkel, vagy csak akkor, ha a villa pontosan hegyébe talál, a kanálból nem löttyen ki a leves. Lehet, hogy számunkra nem ellenszenvesek a rikító színek, a kemény élek és sarkok, az érdes felületek, a rövid hullámhosszon érkező magas hangok, a meghökkentő és megkérdőjelezhető történetek, a ránk nehezedő épülettömegek. De lehetséges, hogy mást irritál a dongó zümmögése, a saját életritmusától, lélegzet- vételétől eltérő zenei ritmus, s felhőkarcolók helyett egy-két szintes épületekben érzi otthon magát. Az, ízlés nem magánügy, s nem nyugodhatunk bele, hogy ízlések és pofonok különbözők. A "közízlést formálni kell, hogy ne pofonokat kapjunk, színek, formák, hangok, irodalmi történetek, de erkölcsi ízlések másféle értelmezésétől sem. Mert nagyon is lehetséges, hogy minket fölösleges izgalomba hoznak a rikító színek, a zajos zenék, a hangos beszéd, a fölöslegesen kiélezett mese, az értelmetlenül magas ház, hiszen mást igénylünk, más az ízlésünk, más szépségek iránt vagyunk fogékonyak, jó közérzetünket más formák, más színek, más hangrend- szerek, más méretek, másféleképpen bonyolított, sarkított események biztosítják. Ezért a mások ízlése abban a pillanatban, amint kiiiat a másik emberre, közüggyé, társadalmi üggyé válik. És- vajon kinek az ízlése maradhat magánügy? Lehet, hogy csak családunk szenved tőle. Lehet, hogy a nagyobb társadalmat teheti megelégedetté, s biztosíthatja érzelmi, esztétikai, művészi síkon jó közérzetét. ízlés dolga? Minden társadalmi réteg, minden kor megteremtette ízlésének azokat a formáit, melyben jól és otthon érezte magát. A* mi társadalmunkban még gyakran keresztezik egymást a múltból ittrekedt ízlés parancsai és mai igényeink. A társadalom .dolga, hogy az egyéni és közösségi ízlés összehangolt értékeit megteremtse. Nem lehet, ezt az összhangot szabályokkal, rendeletekkel, törvényekkel biztosítani s bármilyen anyagi erőfeszítés is kevésnek bizonyulhat. Nagy és fontos szerepe van ebben az ízlésformáló tevékenységben művészeteinknek. Művészeinknek, ha jó érzékkel megérzik egyéni ízlésük tükrében a kor parancsait. Ezzel talán feleltünk is Írásaink elején feltett kérdéseinkre. A ki biztosítani tudja jó közérzetét a társadalomtól függetlenül, annak nincs szüksége arra, hogy ízlését összhangba hozza környezetével. Ha a társadalom biztosítani tudja eszméül állított ízlésének formáit az egyének nélkül, nincs szüksége arra, hogy humánus legyen. Mi humánus társadalmat ■ építünk, s megbecsüljük az egyes embert. Ebben sok minden benne van, ami az ízlésformálást illeti. Koczogh Ákos iVííMlVéílí a ballagás, az ITS tg V «Ml irásbeli érettségi nagyobbik részen is túl vannak már a középiskolák negyedikesei — már csak a közös írásbelik vannak hátra, amelyeket ebben a tanévben a 22-et követő bélen tartanak meg —, s búcsúzas- noz készülődnek uz általános iskola legidősebb tanulói is. A jelek egyértelműen arra mutatnak — mondhatnánk viccelődve —, hogy iassan- lassan befejeződik az 1970— 77-es tanév is. Szűk hónap sincs hátra az utolsó tanítási napig, s június végén 7 már a bizonyítvány osztásra is sor kerül. Finisébe érkezett a tanév, s mint ilyenkor szokás: szülők és tanulók osztanak, szoroznak, kivonhak és összeadnak — mérlegelik a várható érdemjegyet, s végzős tanulók esetében a lehetséges esélyeket a továbbtanuláshoz. Ki középiskolában, ki pedig valamelyik felsőfokú vagy szakmát adó intézetben. Mert ugye, ilyenkor, ha összeszedi magát a gyerek, még lehet valamit „keresni”, ' javítani — no, és persze, rontani is. Nem mintha a végső összegzésnél, a tanulmányi jegyek megállapításánál végül is nem az egész évben nyújtott teljesítmény lenne a meghatározó, hiszen, aki hanyag, felületes volt tíz hónapig, az egy hónap alatt sokat nem változik, de kétségtelen, hogy ilyenkor még lehet pótolni valamit az eírfiaradotlakból, a hiányosJ ubileumi rendezvénysorozat Tokajban A tokaji Tokaji Ferenc Gimnázium és a Ságvári Endre Középiskolai Kollégium az idén ünnepli fennállásának negyedszázados évfordulóját, s ez alkalommal a két intézmény jubileumi rendezvénysorozatot tartott. Az ünnepi program máj'us elsején tornabemutatóval kezdődött. Nagy sikert aratott a tornászlányok talaj- es szerenként!, s a fiúk ugróbemutatója is. A rendezvény nagy közönséget vonzott, amely lelkes tapssal viszonozta az ügyes és látványos produkciókat. A központi ünnepségre május 7-én került sor, amelyre már hetek óta készültünk. Az öreg diákoktól régi iskolai emlékeket gyűjtöttünk, és ezek felhasználásával gazdag kiállítást rendeztünk. Megkoszorúztuk a névadó Tokaji Ferenc emléktábláját, majd mindannyian, régi és jelenlegi tanárok, ifjú és öreg tokaji diákok, vendégek, bensőséges ünnepség résztvevői lehettünk. A megyei tanács művelődésügyi osztályának helyettes vezetője, Merényi József mondott ünnepi megemlékezést, majd átnyújtotta a gimnázium és a kollégium dolgozóinak a törzsgar- dajelvényeket. A kollégium irodalmi színpada és kamarakórusa szép, tartalmas műsort adott, majd Gintner József, Tokaj nagyközség Párt- bizottságának titkára felavatta a gimnázium udvarán elhelyezett Tokaji Ferenc- mellszobrot. A hagyományos Iíodály-kórus találkozóra vasárnap, 8-án került sor a templommúzeumban, s ezen közreműködött a mezőkövesdi X. László Gimnázium énekkara, a miskolci Herman Ottó és Zrínyi Ilona Gimnázium leánykara, valamint a miskolci Kossuth Gimnázium és a tokaji Ságvári Endre ICözépiskolai KoLlégium kamarakórusa, akik egy-egy dalcsokorral mutatkoztak be. Az énekkarok apró ajándékokkal lepték meg a vendéglátókat, akik emléktárgyakkal köszönték meg a szereplést. Délután a járás úttörőcsapatainak és KlSZ-szerveze- teinek részvételével dalos találkozó volt. A jubileumi rendezvénysorozat utolsó programja a május 14-én megtartott ballagási ünnepség volt, amikor 89 végzős gimnazista és óvónőjelölt vett búcsút az alma matertől. Makó Balázs tanár, Tokaj DOBOG BÉLA versei: Cilii is Köréin fekszenek a csillagok is kék ruhát öltenek tömbösödnek a fák lombjuk kérges tenyér háncsaik alatt rőf viharra készül szaporodik a holnap ■Berobban! újra a világba felöklelni karjaimmal a tájat sudár nyírek ágain teremni szeretnék újra Ságokból. Persze, csak akkor, ha a tanévből még hátralevő időt okosan és jól használják fel a gyerekek. Minderről talán azért is érdemes még szólni, mert évről évre visszatérő tapasztalat saj’nos, hogy az év végi finist — pontosabban a javítási lehetőséget — sok gyerek, s éppen azok, akik legjobban rászorulnának, peszlő tettekre, mert bizony gyakorta előfordul, hogy az évközi elnézések ilyenkor — a szülői elégedetlenség következtében — verésbe torkollnak. Pedig sokkal értelmesebb lenne, ha verés helyett, ami súlyosabb következmények nélkül is stresszhatást vált ki a gyerekből, s már csak félelmében sem képes elfo_____________1 O sztunk, szerzünk kivonunl IV nem használják ki megfelelően. Vagy „úgyis mindegy” alapon tovább lazsálnak — sőt, ilyenkor ugye már az idő is csábítóan hat rájuk —, vagy éppenséggel túlhajszolják magukat, megrettenve a várható következményektől, a szülők által elképzelt jegytől való elmaradástól. A júniusi híradások között — bár meglehetősen tapintatosan kezelve — bizony évről évre visszatérően található olyan hír, amely kétségbeesésében öngyilkossági kísérletet elkövető fiatalokról szól, sőt, elbujdolj- lásokról is. Keményebb testi fenyítésektől való félelmükben szánják rá magukat a gyerekek ezekre az elkégadható teljesítményre, inkább a segítés, az okos ellenőrzés lenne az általánosabb. A tájékozódás, hogy hol, mikor és miben lehetne segíteni ... Mert a legtöbb' esetben lehetséges. Borsod megyében évről évre, visszatérően megszervezik például az iskolákban a pótló foglalkozásokat, pedagógus-segítséget biztosítva ezzel azoknak a gyerekeknek, akik a tanév közben valamilyen oknál fogva nem sajátították el legalább elégséges szinten a tananyagot. Igen sokan — ez á tapasztalat — jól használják ki még ezeket a kis csoportos foglalkozásokat, s így /Zökkenő nélkül folytathatják tanulmányaikat. Hallatlanul fontos ez, különösen az általános iskola alsó tagozatában, hiszen a kezdeti siker vagy sikertelenség élménye döntően befolyásolhatja a gyerekeket De az is nyilvánvaló, hogy különösen ezeket a gyerekeket fokozottan kell segíteniük ebben az időben a szülőknek is. Pofonok helyett azzal, hogy melléjük ülnek, figyelik —, s nem helyettük csinálják! — a feladatokat. Általános tapasztalat, hogy a szülök érzékenyek a gyerek tanulmányi eredményére. Talán jobban, mint a gyerekek, hiszen ők már tapasztalatból tudják, hogy a megszerzett ismereteknek (amit néha'a jeggyel azonosítanak) fontos, szerepük van a gyerekek további életében. De az is bizonyos, hogy ez önmagában sok esetben nem elég. S itt van nagy szerepe annak, hogy milyen kapcsolat alakult ki a pedagógusok és a szülők között; mennyire tudnak közösen tenni a gyerekekért. Pontosabban szólva: mennyire beszélnek egy nyelven a nevelésben. A íiíSlPV méf! nem é.rt lullL T yéget Még semmi sem változtathatatlan, így érdemes — osztás, szorzás és kivonás helyett — inkább azt keresni hogy miként lehet. i-"tolni, ami pótolható. Nem fenyegetésekkel és nem ígérgetésekkel, hanem türelmes segítéssel. Csulorás Annamária I Ég léi nini Feljegyzések a Xí. debreceni szinkronfilmszem léről Az elmúlt vasárnap este véget ért Debrecenben a XI. szinkronfiimszemle. Kiosztották a szemle díjait, és dr. Veress József filmkritikus, a zsűri elnöke rövid összefoglalójában a zsűri véleményeként elmondta, hogy a szemlén szereplő filmek egyenletesen magas színvonalat tükrözlek, örömmel lehetett felfedezni a régiek mellett az új hangokat, tehát új színészeket, csökkentek a szerep- osztási sablonok, és különösen emelkedett a színvonal a televíziófilmeknél. A díjkiosztást természetesen megelőzte maga a szemle. Három napon keresztül egymással párhuzamosan pereglek a mozifilmek, és a tévéfilmek. Tizennyolc film vonult fel a szemlén. Rögtön adódik az a kérdés, vajon a kétévenként rendezendő szemlék között készített, mintegy nyolcszáz szinkronizálásból kiválasztott tizennyolc mennyire reprezentálhatja ezt a hatalmas termést- Ilyen sok film készül ugyanis a Pannónia Filmstúdióban két év alatt. A fentebb említett kétévenkénti nyolcszáz film természetesen televízióban sugárzott különböző filmeket is tartalmaz, de mindenképpen, külön figyelmet érdemel, hogy Magyarországon a filmeknek 96 százaléka szinkronizálva kerül a képernyőre, 3. mozifilmeknek is döntő többsége csak magyar szöveggel jelentkezik a mo- : zivásznon, és egy minisztériumi állásfoglalás szerint két éven belül — néhány opera- és balettfilmet leszámítva — kizárólag csak szinkronizált filmekkel találkozhatunk thajd. A munka , nagyságára jellemző, hogy * egy év alatt Icilencszáz színész fordul meg a szinkronstúdióban, s ezt nem árt figyelembe venni, akkor, amikor nem ritkán, szinte panaszként hangzik, hogy egyes j túlontúl ismerős szinészhan- ’ gok gyakran jelentkeznek. így folyik hát, ilyen méretekben a világ filmjeinek magyarítása, így kerül közelebb a külföldi filmalkotás a magyar nézőhöz, aki szinkronizálással a teljes szöveget is kapja, míg a feliratozásnál annak maximálisan egyhar- madát, és akkor is meg kell osztani a figyelmét a kép és a felirat között. Érdemes hozzátenni, hogy a szinkron segít a film közmüvelößesi szerepének mindjobb betöltésében is, mert magyar szóval könnyebben jut a külföldről importált művészeti érték és annak mondandója a legszélesebb tömegekhez. Ennek a nagy jelentőségű és hatalmas munkának szerény, minden látványos ünnepélyességtől mentes számvetése a kétévenként sorra kerülő debreceni szinkron- filmszemle. Debrecen, mint minden évben, most is jó házigazdának bizonyult. Bár a város nem szűkölködik országos és nemzetközi hírű és rangú kulturális eseménysorozatokban, a szinkronfilmszemle viszonylagos szerény keretei ellenére sem bizonyul mostoha gyereknek. A ^ helyi tanácsi és más szervek, nem utolsósorban a Hajdú- Bihar megyei Moziüzemi Vállalat kitűnően szervezik meg mindenkor ezt a számvetést és annak maradéktalan lebonyolítását. Közönségtalálkozókat szerveztek az alkotóművészekkel a Kossuth Lajos Tudományegyetemen, az Agrártudományi Egyetemen, valamint az építők munkásszállójában, s ezeken a találkozókon a film alkotóin kívül hazai és külföldi vendégek is részt vettek. Öt baraíi országból volt jelen szakmai filmes . delegáció, valamint reszt vett nem hivatalos delegátusként, egy kubai filmes barátunk is. A hazai és külföldi vendégek számára több művészeti programról is gondoskodtak, így például a szemle résztvevői tiszteletére koncertet adott a Debreceni Kodály Kórus, s ott voltak a Zeneművészeti Itöiskola koncertjén. ■Mrmmxm A vetítéseken kívül volt egy nagyon érdekes, mondhatni újszerű szakmai program. A meghívott külföldi vendégek magukkal hozlaiC egyJtét filmtekercset: olyan filmeknek a, tekercseit, amelyeket több országban szinkronizáltak. A Meteor moziban ezeket összehasonlítás céljából levetítették' a szakmai közönségnek, és őszintén mondhatjuk, rendkívüli élménnyel szolgált a krónikásnak és egyéb, a szakmán kívül állónak, és nagyon sok tapasztalattal a szakmai résztvevőnek. Alapvetően ennek a vetítésnek a tapasztalatai határozták meg a vasárnap délelőtti ankét gondolatmenetét is, mert a külföldi szinkron- filmesek nagyrészt az e vetítésen látottakhoz kapcsolódva mondták el észrevételeiket, tapasztalataikat egymás m u nká j áról, hason 1 it o ttá k össze az azonos filmrészletek, illetve jelenetek hangsúlyeltolódásait, hang és zörej megjelenítési eszközeit, és ebből kiindulva számoltak be önmaguk, illetve országok szinkronfilm-művészetének helyzetéről. Az ankéton egyébként dr. Márkus Éva rendező tarlóit vitaindító előadást a szinkronfilm időszerű problémáiról. Szólt többek között, hogy a nagy rendezői egyéniségek stílusát hangban visszaadni tudó színészek és rendezők kellenének, ugyanakkor nincs Magyarországon ilyen irányú színészképzés. Mint kitűnt, a baráti államokban sincs, holott egyre égetőbb szükség lenne rá, hiszen a már korábban megalkotott szövegekhez és a megrendezett játékhoz kell alkalmazkodni, ehhez kell színészt választani, és a színésznek a már felépített szereppel kell azonosulnia. Mind a vitaindítóban, mind a felszólalásokban, főleg a külföldiekében, igén markánsan megfogalrpazódott annak szükségessége, hogy szinkron szakember is vegyen részt a filmátvételi bizottságok munkájában, és még az átvétel előtt legyen mórija állást foglalnia. A tanácskozás egyébként rávilágított, hogy a magyar szinkronfilmgyártás — gondjai -ellenére is — alighanem, a legjobb helyzetben van a környező és távolabbi baráti országok között, minden tekintetben. Személyi és tárgyi ellátást tekintve is, különösen, hogy nem egy külországban nincs is önálló szinkronstúdió, hanem játékfilmesek és egyéb más film- szakemberek, mintegy mellékfoglalkozásként csinál iák. Nem véld len hát, hogy jó a magyar szinkron. Nézzük a külföld "'dinjeit moziban, televízióban, nézzük az idegen színészeket, akik magyarul szólnak hozzánk. Természetesnek tartjuk: Eskünkbe sem jut már, hogy valamikor csak feliratozva láthattuk. S ez így 'ó. A szinkron művészei nem állnak reflektorfényben: Ez a kétévenkénti szemle jóformán az egyetlen fórumuk, rlc megméretésük figyelmet; érdemlő eredményt mutatott fel. A fentiekkel rájuk szeretnénk az érdeklődés ref- leklorcsóváját villantani. Benedek Miklós )
